Pár héttel ezelőtti hazalátogatásom alkalmával szolnoki barátaim is szerveztek számomra egy nagyon érdekes kóstolót. Tíz év körüli magyar vörösborok kerültek a poharakba, mindenfelől válogatva. Nem titok, ezeket 7-8 évvel ezelőtt nagyon szerettük és izgalmasnak ígérkezett visszakóstolni őket ennyi idő elteltével. A borok ideális körülmények között voltak tárolva, ennek megfelelően valamennyinek tökéletes állapotban volt a dugója, amit a kóstoló előtt megnyugvással vettünk tudomásul. A borok 7 órát szellőztek palackban kóstolás előtt és 16-17 fokra hűtve kezdtük őket alaposabb vizsgálat alá venni.

Luka Enikő: Zweigelt 2003.: Nagyjából a 2008-as évjáratig szinte minden kereskedelmi forgalomba került borát kóstoltam Enikőnek és lényegében szerettem is őket. Az egyetlen problémának a viszonylag magas árat tartottam, de azért egy-egy palackot ennek ellenére is beszereztem belőlük. Aztán valószínűleg elkezdett az ízlésem kicsit más irányba menni és bár a mai napig elében kerül egy-egy Luka bor, valahogy nem tetszenek annyira, mint 6-8 éve. A zweigelt volt talán mindig is a kedvencem a pince portfóliójából, a 2003-ast is nagyon szerettem. Nézzük, milyen volt ezúttal, közel 10 évesen! Nagyon fiatalnak ható közepes bíborszínű (lila). Visszafogottabb és nyílni nem akaró illat friss pirosbogyósokkal és diszkrét szegfűszeges fűszerességgel. Könnyed korty, meggyes-szegfűszeges-fahéjas aromakészlet. Közepesnél kevesebb tannin, ehhez a testhez kissé túlzó mennyiségű savak. Kellemes, könnyed, laza szerkezetű, abszolút élő bor, ételhez ajánlott. 5 pont.

St. Andrea pincészet: Pinot noir 2003.: Az egyetlen volt a sorban, amit még sosem kóstoltam, emlékeim szerint annak idején viszont többen is lelkesen ajánlották. Közepes téglavörös szín, narancs széllel. Kifejezetten intenzív, érett, magyar pinot noir-os illat: érett hecsedli és hecsedlilekvár, meggylekvár, némi egries kovászos uborkás beütés. Közepes test áradóan intenzív ízekkel: pirosbogyósok aszalt és lekvár formában, édesfűszerek, bonbon meggy. Sokkal inkább széles, mint magas szerkezet, minimális érett tannin, éppen elegendő sav, melegedve kicsit soknak tűnő alkohol (13.5%). Egyben van a bor, gazdag, de nem igazán struktúrált. Előbbi okán akár 6 pont is lehetne, utóbbit nézve az 5 pont tűnik reálisabbnak.  

Takler pincészet: Noir Gold 2003.: Borunk 100% kékfrankos. Többször is kóstoltam régen, jó alapanyagnak gondoltam elképesztő mennyiségű fával megtámogatva. Akkor szerettem a legjobban, amikor a borral félig teli (vagy üres, ahogy tetszik) palack 2-3 napot szellőzött és a fa mögött a gyümölcsöt is megkaptam. Közepes rubinszín. Kezdetben kissé fülledt illat, de pár percig nagy pohárban szellőztetve szépen előtérbe kerülnek a friss pirosbogyósok, minimális hordós aromák (vanília, füst). Közepes test az illathoz hasonló aromavilággal, kis animalitással. Friss, dinamikus bor, ami meglepően jól integrálta az irdatlan mennyiségű hordót. Közepes mennyiségű, érett tannin, a borhoz jól passzoló savkészlet, egész hosszú utóíz. Különösebb szerkezeti mélységek, bravúros finesz itt sincs, de élvezetes, gazdag, nagyon jó borral van dolgunk. 6 pont.

Franz Weninger: Frettner cuvée 2002.: Sokszor kóstoltam, utoljára talán 3 éve. Akkor úgy gondoltam, hogy jobb már nem lesz, sőt lehet hamarosan hanyatlásnak indul. Ez a palack rácáfolni látszik az akkori gondolataimra, mert tökéletes állapotban lévő bort kóstoltam, talán most ízlett a legjobban közös történetünk során. Syrah, merlot és kékfrankos házasítása. Közepes rubinszínű. Illatában és ízében is masszívan dominál az ásványosság, a gyümölcsök-fűszerek csak gazdagítanak. Hordóhatás már alig-alig érződik. Szép, szilárd szerkezeti váz, megfelelő rétegzettség, fókuszáltság,  gazdagság. Közepesnél több bársonyos tannin és érett sav, hosszú lecsengés. Kiváló bor, van mélysége és gazdagsága, az alkotók is szép egységben egyesültek, 7 pont.

Franz Weninger: Kékfrankos, Spern Steiner 2003.: Ugyancsak nyomon követett, többször kóstolt bor, utoljára 3-4 éve volt hozzá szerencsém. Nagyon hasonló az előzőhöz. Közepes bíborszín. Közepesen intenzív illat: ásványok, bőrösség, minimális fűszer-gyümölcs. Közepes test, domináns fülledt ásványosság, aszalt vörös áfonya és meggy, minimális piros fűszerpaprika. Jól felépített szerkezet, nem extrém mély, de szép fókusz. Kiváló sav-tannin-alkohol arány, minden jól passzol a test méretéhez. Hosszú minerális lecsengés. Talán a Frettnertől ezúttal kissé elmarad, de a 7 pont alját megcsípi.

Gere Attila: Kopár cuvée 2002.: Nagyon régen kóstoltam utoljára, talán 6 éve is van. Természetesen tetszett akkoriban, és végső soron az új évjáratokat is kedvelem. Közepes rubinszínű. Szépen bontakozó intenzív illat: friss piros-és feketebogyósok némi zöldfűszeres díszítéssel. Közepesnél alig nagyobb test gyümölcsorientált aromavilággal, éppencsak érezhető, kellemes hordós jelenléttel. Érett, bársonyos tanninok és elegendő sav, csiszolt szerkezet. Nem kifejezetten tömör, de viszonylag jól fókuszált kortyközép, közepesen hosszú lecsengés. Szépen egyben van még mindig, 6 pont.

Gere Attila: Kopár cuvée 2003.: Jónéhányszor előkerült már, nem volt problémám vele soha, ezúttal sem. Közepes rubinszínű. Az obligát friss feketebogyósok mellett finom fűszeresség (elsősorban vanília, karamell) érezhető illatban és ízben is, jól használt hordó, finom krémesség. Jelentős mennyiségű bársonyos tannin és a bor egészébe szépen illeszkedő savkészlet. Az előzőnél mélyebb, rétegzettebb, kiváló állapotban lévő gyümölcsdomináns bor, egész hosszú utóízzel. Megcsípi a 7 pontot.

Köszönettel tartozom Kripta Péter barátomnak a borsor megosztásáért, illetve Kohári István barátomnak a szervezésért és a borkóstoló utáni mangalica lakomáért.