A Borrajongó

Borok Kaló Imrétől

2010. június 24. 10:53 - pardi norbi

 

Nemrégiben merült fel az ötlet, hogy –többek között drbarta és ironman bortársaim közreműködésével- nézzünk meg néhány bort a zseniális szomolyai erdész-borásztól, Kaló Imrétől. Annál is inkább, mert állandó szerzőtársam már lassan jobban ismeri a rajnai rizlinget és a zöldveltelínit, mint a németek és az osztrákok, de Kaló mester boraiból egyelőre korlátozott kóstolási tapasztalattal rendelkezett. Ezt a „hiányosságot” pedig pótolni kellett villámgyorsan. Megtettük, a kóstolási jegyzeteket ezúttal is „négykezes” formában tesszük közzé. Az alábbi borok járultak hozzá esténk szebbé tételéhez:
Tovább
10 komment

Homonna Attila : Borok 2007-ből.

2010. június 22. 12:18 - drbarta

Homonna Attila borai nem egyszerűek. Nem ugranak egyből a lelkes borissza ölébe, aki természetesen arra számít, hogy a jól csengő névhez tartozó tételek azonnal elkápráztatják. A múltkori érett furmint-kóstoló tanulságai szerint én is még ezen borisszák klubját gazdagítom. :)

A most következő bejegyzésben olyan borairól lesz szó, melyeket még nekem is sikerült elég jól befogadni. A Határi furmint 07 jegyzete márciusi kóstolás alapján született, igen mély nyomot hagyott bennem, a legkiemelkedőbb furmintok közé gondolom. Az Édes Hármas 07 a napokban került elfogyasztásra és lejegyzetelésre:

Tovább
Szólj hozzá!

Esküvé minivertikális

2010. június 22. 10:33 - pardi norbi

 

Az egyetlen borom, amiből 5 évjáratot egymás mellett meg tudok kóstolni az Bussay László Esküvéje. Ennek okai pedig, hogy viszonylag hamar felfedeztem magamnak ezt a bort, mint egy kifejezetten kedvemre való fehéret, amely - eddigi tapasztalataim alapján - egész szépen érik, másrészt pedig nem túl drága ahhoz, hogy minden évjáratból eltegyek belőle pár palackkal. Borbarátaimmal a 2004-08 között készült példányokat vizslattuk, a legfiatalabbtól haladva az idősebbek felé:
Tovább
2 komment

Orsolya: Ostorosi Merlot 2006

2010. június 21. 07:09 - drbarta

Orsolyáékkal még meglehetősen kevés tapasztalatom van, az eddigiek is főként ironmannak köszönhetőek. Mindenképp izgalmas, széles fajtaválasztékkel rendelkező pincészet, boraikat bármilyen egri ( ill. nem egri is) sorban szívesen látom. Az eddig kóstolt borok tulajdonképpen egytől egyig jók voltak, de leginkább a kadarka-pinot noir-kékfrankos vonal fogott. A most következő merlot csere útján került hozzám

Illatában rögtön feltűnik a pincészet vörösboraira fokozottan jellemző(de olykor más egri borokban is észrevehető) zöldesen fűszeres, picit fülledt ásványos karakter, mellette mély, és édes hordófűszerek. Szellőzés után ez utóbbi eltűnik, érett, de nem lekváros meggy és cseresznye bukkan elő. Szájban először túlontúl feszes, később, melegedés után már kellő mélységet adnak az indításnak az illatban is megjelent friss, tiszta, hordófűszerek által immáron nem befolyásolt meggyes aromák. Szerkezetileg viszonylag egyszerűbb, savai feszesek, hosszan kifutnak, tanninjai nincsennek túl sokan, abszolút nem telepednek rá az ízképre, viszont a lecsengésben az optimálisnál nagyobb mértékben húzzák össze a szájnyálkahártyát. Ez utóbbitól eltekintve jól fogyasztható , egyediséggel is rendelkező tétel. Még fiatal. Stabil 5 pont.
2 komment
süti beállítások módosítása