Manapság már szinte minden napra jut legalább egy borkóstoló Budapesten, a legváltozatosabb helyszíneken, különféle témákat érintve. A bőség zavarában jó eséllyel mindenki megtalálhatja a számítását szimpla borkedvelőtől a fanatikusig, már ha nem ódzkodik a társasági eseményektől. Az érem másik oldala, hogy alig akad olyan új induló boros rendezvény, ami még az újdonság varázsával hat. A Fermentation Fair névre keresztelt, a Tabánban található Czakó-kertbe szervezett kóstoló hírére viszont én is felkaptam a fejemet. A szimpatikus helyszín és az ígéretes kiállítói névsor mellett az sem volt elhanyagolható, hogy a szervezők - és kiállítók - egyike az a Homonna Attila, aki meglehetősen ritkán jelenik meg kóstolóféléken, szóval minden adott volt, hogy az első Fermentation Fair hozzon valami újdonságot  a színtérre.
A kiállítók mind természetközeli szőlőművelésben és borkészítésben gondolkozó magyar, osztrák és német borászatok voltak, akik ráadásul igen komoly kísérletezőkedvvel is meg van áldva, úgyhogy lehetett számítani néhány extrémebb tételre is.
 

Miközben a kertben a borászok töltögettek és meséltek, a belső fedett helyiségekben különböző témájú mesterkurzusokat is tartottak és a Terroir Squad (a projekt mögött álló Molnár Márk a Fermentation Fair másik szervezője) legújabb videóját is meg lehetett tekinteni az online megjelenés előtt. A program számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket: kellemes környezetben, nyugodt körülmények között kóstoltam sok érdekes bort, nem kellett rohanni, lehetett beszélgetni, nem volt tömeg. Nem tudom, hogy a látogatottság végül találkozott-e a szervezők elvárásaival, de a tervek szerint évente két ilyen eseményre kerülhetne sor. Én örülnék neki.

Lassan már minden jelentősebb szőlőfajtának van egy nemzetközi világnapja, miért pont a széles körben elterjedt és népszerű sauvignon blanc-nak ne lenne? Van is: idén éppen tegnap, 2018. május 4-én volt a sauvignon blanc világnapja (International Sauvignon Blanc Day), ami ha minden igaz, vándorünnep: minden évben május első péntekjére esik. Az ünneplésben jellemzően a fajta második otthonának számító Új-Zéland jár élen, nem csoda, hiszen manapság már legalább annyian társítják a sauvignon blanc-t Új-Zélandhoz, mint az eredeti bölcsőjének számító Franciaországhoz. A sok borkedvelőt megosztó fajta azonban sokkal több arcát is képes megmutatni a vágott füves-citrusos és/vagy trópusi gyümölcsös, hiperintenzív stílus mellett, és én most kis hazánkból hoztam két remek példát erre, egyet a Somlóról, egyet a Csobáncról.
 

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

(A képet innen vettem kölcsön)

A Furmint Február rendezvénysorozatába az utóbbi évek során több vidéki helyszín is bekapcsolódott és idén Köveskál is csatlakozott a maga a "Furmint Napok"-kal. A Káli-medence kis ékszerdoboza abban a szerencsés helyzetben van, hogy két elismert borászat és három remek étterem is található a faluban, az egész hétvégére programokat kínáló esemény az ő összefogásuknak és áldozatos munkájuknak köszönhetően jöhetett létre. A Furmint Napokon balatoni, somlói, tokaji borászok beszélgettek a fajtáról és mutatták be azt saját boraik tükrében, az éttermek pedig furmintra hangolt menüsorokkal és borvacsorákkal készültek.

A pénteki nyitónapon a borvacsora után a borászok zárt ajtók mögött egy vakkóstoló keretében beszélgettek a fajtáról és lehetőségeiről, szombaton már egyszerre három helyszínen zajlottak a különböző tematikus kóstolók. A szombati vacsora előtt az érdeklődök egy fotókiállítást és vetítést tekinthettek meg a művelődési házban, majd újabb borvacsora következett. Vasárnap még egy pezsgős reggeli és néhány levezető program búcsúztatta a hétvégét.
A szombati napot én is Köveskálon töltöttem, szikrázó napsütés, havas táj, sok ismerős arc és persze borok társaságában.
 

(Köveskál)

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Takács Lajos a magyar borvilág egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége, és nagyon jó, hogy mindezt nem kell múlt időbe tenni, hiszen a Somló elhagyása után Lajos most Tokajban tevékenykedik (valószínűleg kevesen tudják: Takács Lajos a borvidék szülötte, Abaújszántón látta meg a napvilágot). Nem túl gyakori, hogy valaki alig néhány év borászkodás után legenda-státuszig emelkedjen, de azt hiszem, Takács Lajosnak ez a Somlón sikerült. A sors úgy hozta, hogy a borász elhagyta "A Hegy"-et, de a borkészítést szerencsére Tokajban sem hagyta abba, még ha eredetileg ez is volt a szándéka.
Lajos somlói borai szép lassan elfogynak, a tokajiak még forgalomba sem kerültek, ritka alkalom tehát, hogy egyetlen kóstoló alkalmával mind a somlói, mind a tokaji munkásságába bepillantást nyerhettünk. Tar Ferenc a Borászportrék-sorozat keretében egy (majd a nagy érdeklődés miatt még egy) ilyen estét szervezett a Carpe Diem-be. 

(Takács Lajos és Tar Ferenc, a képet a Carpe Diem facebook oldaláról kölcsönöztem)

A Somlói Vándor, azaz Kis Tamás - vagy ahogy mindenki ismeri "Kis Tomi" - már első évjáratával sok hívet szerzett magának és azóta is széles körben a Somló egyik legtehetségesebb fiatal borászaként tartják számon. Mint a pince neve is mutatja, Kis Tomi nem tősgyökeres somlói és nem is egyenes út vezetett idáig. A 2010-ben frissen diplomázott, budapesti születésű borász a diploma megszerzését követően a St. Andrea-nál állt munkába, de már ugyanebben az évben elkezdett művelni egy kis parcellát a Somlón. 2011-ben került palackba az első - később Vándor néven forgalomba került - bor a pincében, majd fokozatosan épült-bővült a kicsi birtok. 2013-ban az addigi bérelt helyiség helyett már saját pincében folytatódott a munka és a szortiment is kibővült 4 tételre. 2014-ben Tamás bérbe vette Takács Lajos (Hollóvár) szőlőit és Somlóra költözött, majd 2015-re 3,5 hektárra bővült a művelt területek mérete. 2016-ben ugyan a jégverés miatt kevés bor készült, de azok minőségét jelzi, hogy a 2016-os furmint Roland Velich-hel folytatott közös munka eredményeként a "Moric Hidden Treasures of Pannonia" projekt keretében került forgalomba tavaly. 2017-ben már 5 hektárról szüretelt a pince, egy közösségi bor is született a Somlón, az pedig már csak hab a tortán a nemzetközi borversenyek eredményei mellett, hogy a FurmintUSA Somlói Vándorról készített videója pedig a Wine Spectator Video Awards harmadik helyezését érte el.
Tamás 2014-ben belevágott az organikus szőlőművelésbe  és a hivatalos minősítés megszerzése is folyamatban van már. A borok spontán, tartályban erjednek, majd általában a kierjedt tételek fele kap kb. fél éves hordós érlelést 5 hektós hordókban. A borász szerint a juhfark igényi a hordót, így az csak hordóban van. Cél - a szélsőségek elkerülésével - a Somló egyedi karakterének lehető legtisztább formában történő bemutatása.

Somló természetesen nem maradhatott ki a tegnap ittam furmint sorozatából. Mi most egy 2015-ös furmintot kóstoltunk meg, amivel Tomi a Vajdahunyadvárban lepett meg.

Valószínűleg a legérdekesebb része egy furmint február ajánlónak, amikor új vagy viszonylag ismeretlen feltörekvő termelők ígéretes borait ajánljuk. Sajnos azonban egyre kevesebbet tudok ilyenből ajánlani. Szerencsére nem azért, mert egyre kevesebb ilyen reménység tűnik fel a horizonton, a hiba az én készülékemben van. Sokévnyi furmint februározás után óhatatlan, hogy egyre többen kerülnek be a mindenképpen rákóstolni érdemesség táborába. Első bálozóként még nem tudtam ellenállni , hogy a kínálat nagy részét feltérképezzem egy este alatt, manapság a rutin a és a fogorvosi számlák már elriasztanak ettől az őrült tervtől. Nincs mese, menthetetlenül belesüllyedtem a langyos vízbe, de milyen kellemes ez a langyos víz: annyi évről-évre megbízhatóan jó borral és termelővel találkozok, hogy marginális mértékű energiám marad a szürke zóna feltérképezésére.

Közeledik a február, kis hazánkban a furmint-kóstolók hónapja. Az azóta egyre elterjedtebb tematikus hónapok és megakóstolók sorát elindító Furmint Február rendezvénysorozat idén rögtön a hagyományos vajdahunyadvári gigaszemlével kezdődik, utána következnek a különböző kisebb rendezvények. A már szokásosnak mondható januári felvezető sajtókóstoló ezúttal elmaradt, de a rendezvénysorozat atyja, Kézdy Dániel ráhangolódásképpen felajánlott 1-2 palack furmintot néhány lelkes borfirkásznak.
Én most két érett furmintot választottam, ilyesmit ritkábban kóstolok. Magyarország két legismertebb furmint-termőhelyét egy-egy veterán borász bora képviselte az asztalon és a poharakban: Tokajt Árvay János, Somlót Györgykovács Imre.

Kettőezer-tizenhét végnapjai ismét ürügyet szolgáltatnak arra, hogy szerkesztőségileg összeszedjük azokat a borokat, amelyek bizonyos okok miatt emlékezetesek voltak. A továbbkattintás után elsőként a magyarokat gyűjtöttük csokorba a szokásos módon. Most pedig boldog(abb) új évet kívánva szeretnénk megköszönni az idei figyelmet, támogatást, követést, egyetértést és kritizálást. Buzdítanánk továbbá minden kedves olvasót és követőt a saját kedvenceinek megosztására akár itt, hozzászólás-formában, akár a legnagyobb közösségi portálon elhelyezett bejegyzés alatt, kommentben. Holnap jövünk a külföldiekkel, egyébként pedig jövőre minden bizonnyal újra találkozunk.

6-8 évvel ezelőtt a Budavári Borfesztivált a kezdetekben még igazi csodavilágnak számított nekem, a minőségi borokkal komolyabban ismerkedni kezdő borkedvelőnek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt a borkultúra terén is. A borvilág ajtaja ugyanis szélesre tárult, egymást érik a kóstolók, fesztiválok, tömegével nyíltak a borbárok, a nagyvilág borai is egyre könnyebben megtalálják útjukat az egységsugarú fogyasztóhoz. A Budavári Borfesztivál már nem A FESZTIVÁL a borrajongók a számára, még ha az exkluzív környezet a turisták számára komoly hívószó is marad. A szüret időszakba lógó időpont, a növekvő költségek és a rendezvények növekvő száma miatt már a borászok sem tekintenek úgy rá, mint ahol kötelező a megjelenés. A boros kiállítók száma észrevehetően csökken, sokkal szellősebben állnak a standok a Vár több udvarában is a korábbi évekhez képest, sok nagy név is távol marad. 

Természetesen most is lehet épp elég bort találni a fesztivál négy napjára, de az utóbbi évekhez hasonlóan, két nap-este nekem bőven elég volt a borból és a forgatagból is, különösen úgy, hogy a második este sötétedés tájékán elsüllyesztettem a jegyzetfüzetet a táska mélyére és a köpködést is felfüggesztettem. Lássuk, mire jutottam addig, amíg fel nem áldoztam a szakmaiságot a hedonizmus oltárán.

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

A Somló ikonszerű, már-már legendás Fekete Bélája által fémjelzett Fekete Pince múltja tündöklő, jelene sorsszerűen tragikus, jövője pedig a múlt tapasztalataira, valamint a felhalmozott tudásra alapozva ígéretes. Nem szeretnék mélyebben belemászni a most helyzetproblémáiba, megtette már helyettem más elég ügyesen, azt viszont feltétlenül fontosnak tartom megjegyezni, hogy a pince kétezres éveinek borai túlzás nélkül játszottak kulcsszerepet borfogyasztási jellemrajzom fejlődésében, valamint önmaguk létezésével bizonyították a somlói borvidék termőhely-adottságainak erejét, egyediségét és önálló létjogosultságát. Úgy hírlett, hogy bár a birtok tulajdonosváltása után a borok Fekete Béla felügyelete-szakértelme mellett készülnek, a stílus csiszoltabb, kifinomultabb és puhább lett, kíváncsi voltam tehát, hogy mindebből mi következik a pince minőségi folytonosságával kapcsolatban. Erre szolgáltatott kiváló lehetőséget ez a tizenkettes juhfark, ami ugyan hátcímke szerint még Béla bácsi keze munkája, de kétségkívül újszerű stílusról, újragondolt, áramvonalasított irányról igyekszik mesélni. Ráadásul elég ügyesen.

Györgykovács “Somló hercege” Imre leadja a fele királyságát, és pont a pompásabbik felét (furmint és hárs). A közelmúltban a somlói nagy generáció meghatározó arcai sorban adják le a pincekulcsot. Takács “Hollóvár” Lajos és Fekete Béla távozása után még egy igazán fájó veszteség a méretben parányi, potenciálban viszont kolosszális borvidék szerelmeseinek. Valahogy nem akar összejönni egy jó kis (bor)dinasztia alapítás a bazalthegyen. Soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, hogy a borvidék jövőjét leginkább meghatározó borászatának a Somlói Apátsági Pincét gondolom, de az nehezen vonható kétségbe, hogy ha leghosszabb, legkonzisztensebb múltú pincét kellene megneveznem Somlóról, akkor aligha választhatnák mást mint a címszereplőt. Számomra, mi tesz egy borász(ato)t igazán naggyá?

1. Ha felismerhető, konzisztens stílusban és jó minőségben tud évekig vagy akár évtizedekig alkotni.
2. Ha a borász nem írja felül a fajtajelleget.
3. Ha a borász stílusa nem nyomja agyon a termőhelyi sajátosságokat.
4. Ha az első három feltétel egyszerre teljesül.

Ebben a stílusban, ami sokáig unikumnak számított Somlón és még most sincs sok komolyabb követője, egyedüli versenyzőként hágta meg a legnagyobb csúcsokat egymás után. Talán az egyetlen kritika ami illethette a borait, hogy néha már túlontúl légiesek, kevéssé karakteresek, legalábbis Fekete Béla, Hollóvár vagy SAP borokhoz képest. Borai soha nem bonyolultak, akár egydimenziósnak is mondhatjuk, bár a korral általában szépen rétegesednek. A Györgykovács borok nem igazán az ízekkel és illatokkal hódítanak, legalábbis semmiképpen nem az intenzitással, sokkal inkább a finom árnyalatokkal operálnak. Ami igazán kimagasló ezekben, az a hossz-tisztaság-feszesség triumvirátusa. Nem ült fel divathullámokra, a marketing is takaréklángon pislákolt, mégis jól megérdemelt tisztelet alakult ki a munkássága körül. Személy szerint a legtöbb esetben vásári szemfényvesztésnek tartom, ha azt mondják, hogy azért nem tudok értékelni egy bort vagy egy borászt, mert még nem értem meg rá, de a kivétel erősíti a szabály itt is érvényesül. Egészen biztos vagyok abban, ha ugyanazokat a borokat megmutatnák, átlagos borkedvelőknek és hardcore borrajongóknak szignifikáns eltérés lenne az értékelésekben. Nincs mese, az ilyen borok teljes élvezetéhez ki kell hugyozni egy-két Zsiguli árát. A kóstoló ötletét az elővásárlásra bocsájtott utolsó, teljes sor szolgáltatta, holott nagyon jól tudtuk, hogy ezeket a borokat ennyi idős korukban dőreség faggatni, de a józan ész szavát elnyomta az ellenállhatatlan csábító erő: milyen lett az utolsó szem a láncban, felkerült-e az i-re a pont?

Mindjárt a nyakunkon a február, de úgy is mondhatnám, hogy mindjárt a nyakunkon a Furmint Február, az ország legnagyobb egy szőlőfajtára koncentráló rendezvénysorozata. A központi eseményre a szokásos helyszínen, a Vajdahunyadvárban kerül sor február 2-án, eddig közel 100 kiállító részvételével. Az idei évtől azonban már február első napja is fontos dátum lesz a furmintrajongóknak, - több más szőlőfajtának szentelt világnap mintájára - megszületett ugyanis a Nemzetközi Furmint Nap - International Furmint Day, röviden furmintday, amelynek honlapja már több nyelven is elérhető. (A kezdeményezéssel kapcsolatban a napokban a mandiner és a Borsmenta is készített interjút Kézdy Dániellel.)

A Furmint Február főszervezője, Kézdy Dániel idén is készült egy zárt körű sajtókóstolóval, ahol több évjárat furmintjaival hangolódhattunk a februári furmintmaratonra. A kóstolónak ismét az Almásy Vendéglő adott otthont, ők szolgáltatták a borokat kísérő falatokat is. Az esemény fő attrakciójaként egy palack Szepsy 100 is felbontásra került, előtte kereken 10 furmintot kóstoltunk, majd a végén egy késői szüretelésű borral zártuk a sort. A borrajongót rszabival képviseltük, jöjjön hát az ilyen esetekben megszokott négykezes.

Kétnapos, már-már hagyományszerű évzáró számvetésünk következik. Miközben mindenhol lassan-biztosan tankpezsgő-folyón csúsznak lefelé a lencsével körített virsliszerű húskészítmények, mi részben közszolgálatilag, részben önnönmagunk idei szesz-számvetéseként igyekezzük csokorba szedni, mit szerettünk az idén nagyon és még annál is jobban. Aki felesleges idejét még feleslegesebben blogunkra áldozva követett minket, kevésbé fog meglepődni listáinkon. A fórum természetesen idén is demokratikus, nyitott – írjátok meg ti is bátran hozzászólás-formában, mit ittatok szívesen az idén a nemzeti térfélen. És ha van idő és türelem, akár azt is, hogy miért. Egyúttal engedjétek meg, hogy az évzáró félbejegyzés keretei között szerzőként és összefésülőként kívánjak nektek boldogabb, sikeresebb és borgazdag(abb) új évet.

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.

Első ízben jelentkezik a borrajongó live széria. Túl friss és lendületes az élmény ahhoz, hogy várjak vele egy napot, hogy beférjen a "Tegnap ittam" sorozatunkba. Karácsony után nincs olyan ital, amit jobb gyógyírként el tudnék képzelni, mint ezt. A sok nehéz hús, mártás és diós bejgli után valóságos felszabadító hősként fogadta magába elgyötört gyomrom  ezt az italt. Sauvignon blanc-ba oltott tőről metszett somlai furmint. Az évjárathatás miatt, a pince jellegzetes súlyos-tartalmas borain fanyalgók ezúttal nem találnak fogást: Az alkohol moderált (12,5% !), a maradékcukor pedig maradéktalanul feloldódik a savak nyomása alatt. Ízében és illatában egyértelműen a zöld hatás dominál, lime, grapefruit és zöldalma, A vége verjus-an fanyar, hosszú és szeplőtelenül tiszta, nem mindennapi borélmény. Somlói klasszi(ku)s 7 pont.

Indult nekünk egy teljesen véletlenül és spontán megszületett minisorozatunk, amelyben ungert és jómagam valamilyen koncepció vagy éppen totális véletlen folytán egymás mellé került Kreinbacher-borpárokat boncolgattunk (1., 2., 3.). Az ad hoc sorozat tavaly nyáron félbeszakadt, de most itt a folytatás.
Eredetileg úgy indult, hogy egy 2006-os Öreg Tőkék Bora néz majd farkasszemet a 2013-as kiadással, de amíg előbbi szépen elfogyott, addig utóbbi a TCA áldozatául esett. Az addigra kifutott 2013-as évjáratból már nem tudtak cserepalackot adni a borkereskedésben, így az aktuális 2015-ös évjárat egy palackjával vigasztalódhattam. A 2015-ös Öreg Tőkéknek még adnék egy kis időt (talán kap majd egy játszótársat valamikor a sorozat újabb részében :)), Somlón viszont időközben újra leástak a pince mélyére és ezúttal 2006-os Taposó-kút került ki a kereskedések polcaira. Így - bár nem ugyanakkor nyíltak ki a palackok - a két 10 éves bor lesz a mai poszt témája.
 

(A fotóhoz Nagy Gábor (gaborfoto.com) Somló-naptárának novemberi képe szolgáltatta a hátteret)

Még soha nem tartottunk tramini-kóstolót a klub 7-8 éves történelmében. Mikor közöltem a jónéppel, hogy mi lesz a téma, némelyek részéről vicces volt a reakció. Tramini? Tényleg? Hát ez jópofa! Abból létezik rendes bor is? 

Kezdetben én is azt tapasztaltam, hogy a tramini vonzó, olykor kissé közhelyesen parfümös illata után legtöbbször jellegtelen, az illathoz képest mindenképp rendkívül visszafogott ízű bort kapunk. Aztán mikor elkezd érdeklődni az ember a komolyabb tartalmú fehér borok irányába en bloc, akkor kiderül, hogy igen, csinálnak belőle tartalmasabb dolgokat, de nehéz eset. Ha meg akarják őrizni a savait, sokszor visszakanyarodunk az előző problematikához. Ha meg érett, komolyabb bort szándékoznak belőle készíteni, akkor sokszor lusta, alkoholos, kissé laposabb lesz a végeredmény.  De, ha ügyesek voltak és elcsípték a megfelelő pillanatot, amikor tartalom is van meg sav is, akkor se rieslinges arányokra kell számítani.

Szóval, ha valaki nyit ebbe az irányba, szerintem úgy fog örömet lelni a traminiben, hogy egy kicsit átkalibrálja az egyensúly fogalmát. Ez egy másmilyen jószág. 

No, vissza kóstolóhoz. Tulajdonképpen csak annyi volt a lényeg, hogy tramini legyen. Konkrétan gewürztraminer, merthogy nem mindegy. Próbáltam magyar részről olyan termelőket választani, akiket a boros közvélemény elismer a fajta tekintetében. Külföldről Elzászra próbáltam összpontosítani, de mindenképp szerettem volna, hogy legyen egy dél-tiroli tétel is, a fajta szülőföldjéről is.

Mivel nagyon különböző kategóriájú, stílusú, analitikájú tételek gyűltek össze lemondtam a vakkóstolóról, inkább “ívet” próbáltam belőlük összerakni. 

Hát íme:

Az idén 70 éves Tornai Pincészetet Tornai Endre alapította, az induláskor alig egy holdnyi területtel. Az első palackozott bor az 1984-es évjáratból készült. Ma a pincészet 54 ha termőterülettel rendelkezik és a borvidék egyik meghatározó borászatává vált. Jelenleg már a harmadik generáció kezében van az irányítás a borászati munkákért Kamocsay Ákos és Polyák István felel. A birtokon tavaly év végén étterem nyílt, és most új színfoltként őszre egy, a juhfark fajtát a figyelem középpontjába állító rendezvényt is tervez pincészet.

A termékpiramis három lépcsőből áll: a "Friss" borcsalád neve magáért beszél, ezek acéltartályban erjesztett és érlelt, kis maradékcukrot tartalmazó, mindennapi fogyasztásra javasolt fiatalos borok. A "Prémium" kategóriában már komolyabb - általában tartályos és hordós tételek házasításából álló - borokkal találkozunk, amelyek jól párosíthatóak ételekhez, jól reprezentálják a borvidéket és remek ár-érték arányt képviselnek. A "Top Selection" borok a pincészet legkiválóbb területeiről válogatott szőlőből készülő, legmagasabb minőséget képviselő, a somlói karaktert híven tükröző csúcsborok.

A pincészet igyekszik erősíteni marketing-fronton, szeretnék a borokat minél szélesebb közönséggel megismertetni, ennek jegyében kerestek meg, hogy kóstoljunk meg néhány bort, köztük az utóbbi években komoly nemzetközi elismeréseket begyűjtő tételeket is. 

A Furmint Február mintájára, de jóval kisebb méretekben megálmodott, május végi Hárslevelűk Éjszakája előtt a főszervező Kézdy Dániellel idén is összetrombitáltunk néhány ismerős bloggert, újságírót és egy szép nagy hárslevelű sorral hangolódtunk az egy héttel későbbi rendezvényre. A tavalyihoz hasonlóan dűlős tokaji borokat szondáztunk vakkóstoló formájában, de ezúttal badacsonyi, mátrai, somlói, villányi és felvidéki borokkal bővítettük a sort.

Somlói Apátsági Pince: Nagy-Somlói Juhfark 2014

Az utóbbi években többször volt olyan benyomásom, hogy a SAP borok stílusváltáson mentek keresztül, mintha a kezdeti évek extrémitásai felől befogadhatóbb, letisztultabb, de kevésébé ütős irányba mozdultak volna el. BZoli ezt a felvetésemet cáfolta, amit ugye első kézből származó info lévén kénytelen vagyok elfogadni. Ugyankkor egész mostanáig én egyszerűen gyökeresen másnak éreztem az elmúlt néhány évjárat borait, mint a kezdetekét. Itt sem kell olyan olajosan sűrű, fenolos jegyekben gazdag borra számítani, mint a 07-08-as évjáratokról őrzött emlékekben, de mégis azokat idézi a beltartalom, a gazdagság, a jó értelembe vett túlérettség, csak kultúráltabb köntösben.

Nagyon érett, tömény, enyhén aszaltas, de abszolút vitális sárgabarackos-birsalmás-primér fehér szőlős gyümölcsösség. Mellette van egy kis mézesség plusz némi sós-fémes-vegetális-avaros fűszeresség, ami ad neki egy karakánságot.Szájban elég nagy testű, intenzív ízű. Zamatos és karakteres a korty. Hossz, mélység tekintetében közepesnél komolyabb anyag. Savban se nem kinomult, se nem karcos, inkább olyan élettelteli, enyhén darabos, de mégis jól eső. Az alkohol diszkrét. Kifejezetten tetszett. Erősebb 6 pont.

A csendesebb téli hónapok és a februári furmintözön után itt a tavasz, és egyre több gasztronómiai fesztivál és kóstoló csábítja a borfogyasztókat, adott esetben már a szabad ég alá. Április végén a Drop Shop hagyományosan megrendezett Taste of Austria pazar kínálata kényeztette az osztrák borok szerelmeseit, a pünkösdi hétvégén pedig a Gourmet Fesztivál csábította a Millenárisra a kulináris élvezetre vágyakozókat.
Mindkét rendezvényen kóstoltam ezt-azt, és bár átfogó beszámolóra nem vállalkoznék, néhány remek bort azért érdemes megemlíteni egy mini-egyveleg keretében.

Évről évre ki szoktam nézni a szegedi borfesztre, bár mondjuk ki, nem épp az a rendezvény, amelyik bármelyik borbuzi valamennyi igényét képes lenne kielégíteni. Mivel ritkán van változás a felhozatalban, így kevés különbséggel én is a szokottabb neveknél jártam ezúttal is. Jegyzetelni nem jegyzeteltem, de pár nap után úgy döntöttem mégis papírra vetem az emlékeimet. Ebből kifolyólag az évjáratok helyenként hiányoznak.

Fogadjátok szeretettel, a legjobban tetsző borokat aláhúztam.

Újra tavasz, újra Somló-kóstoló a Hotel Gellértben. A helyszín és a tavaszi időpont maradt, de a rendezvény jellege sokat változott. Az elsősorban szakíróknak szóló ültetett kóstolót a közönség számára nyitott sétálókóstoló váltotta fel és három mesterkurzust, illetve kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak az érdeklődök. A "Virtuális geotúra a Somlón" címmel dr. Vári Kovács József tartott előadást a Somló geológiájáról. A "Tanúhegyek, ha találkoznak" című mesterkurzuson vendégként 3 balatoni borász - Laposa Bence, Pálffy Gyula és Török Csaba (2HA) - beszélgetett a Barcza Pince, a Tornai Pincészet és a Tóth Pince borászaival. Végül, a "Vulkánkitörések, ha találkoznak" kerekasztal-beszélgetésen Tokaj képviseletében Homoky Dorka, a Somlón is borászkodó Zsirai Kata, és a Somlót szintén jól ismerő Takács Lajos, valamint a Somló képviseletében Kis Tamás (Somlói Vándor), Kolonics Károly és Várszegi György (Kreinbacher) mesélt a két borvidék jellegzetességeiről.


A sétáló kóstoló kiállítóinak borait csak részben szondáztam meg, közben viszont Somló-Tokaj beszélgetést is végighallgattam. Így is találkoztam sok régi ismerőssel és új arcok is bekerültek képzeletbeli Somló-albumomba.