A Villa Tolnay borairól viszonylagos rendszerességgel írogatunk a blog hasábjain, de személyesen sosem jártam még a birtokon. Szerény véleményem szerint a Badacsonyi borvidék egyik legjelentősebb borműhelyét tisztelhetjük Philipp Oser tulajdonos-főborász és Nagy László társtulajdonos-birtokigazgató vállalkozásában. Szokták mondani, hogy a spontán dolgok szoktak a legjobban sikerülni, és ebben az esetben is valami ilyesmiről van szó: amikor a borászat marketingjéért felelős Nádasi András írt egy üzenetet, hogy másnap megy a Csobáncra, és ha gondolom, elkísérhetem és megnézhetem a birtokot meg a borokat, nagyon rövid gondolkodás után rábólintottam az ajánlatra.

Lassan már minden jelentősebb szőlőfajtának van egy nemzetközi világnapja, miért pont a széles körben elterjedt és népszerű sauvignon blanc-nak ne lenne? Van is: idén éppen tegnap, 2018. május 4-én volt a sauvignon blanc világnapja (International Sauvignon Blanc Day), ami ha minden igaz, vándorünnep: minden évben május első péntekjére esik. Az ünneplésben jellemzően a fajta második otthonának számító Új-Zéland jár élen, nem csoda, hiszen manapság már legalább annyian társítják a sauvignon blanc-t Új-Zélandhoz, mint az eredeti bölcsőjének számító Franciaországhoz. A sok borkedvelőt megosztó fajta azonban sokkal több arcát is képes megmutatni a vágott füves-citrusos és/vagy trópusi gyümölcsös, hiperintenzív stílus mellett, és én most kis hazánkból hoztam két remek példát erre, egyet a Somlóról, egyet a Csobáncról.
 

Badacsony és környéke közértelmezésileg a fehérborok vidéke méltóztatik lenni, és ezt a borvidék egyik legmegbízhatóbb és a szó jobb értelmében egyik legközkedveltebb kétszemélyes borászata, név szerint a Villa Tolnay kínálata is alátámasztja. Konkrétabban pedig az van, hogy az aktuálisan polcon támaszkodó tizenkét boruk közül jelen pillanatban tíz igazolja is ezt a tényt.

Ezúttal viszont mégis a kínálati kisebbségre vetődtem rá, ugyanis azok az általános benyomásaim, hogy Nagy Lászlóék bár nem készítenek sok vörösbort, de amit készítenek, azt mindig stabil, megbízható minőség mellett teszik, ezzel bizonyítva, hogy némi odafigyeléssel a borvidék képes felülemelkedni önmaga köznyelvi korlátain. Nagyjából ezek a dolgok motiváltak akkor, amikor a hét első felében eldöntöttem, hogy félpénzemet a friss "C"-házasításukra fogom váltani, ráadásul olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Azt hiszem, hogy jól tettem.

A Kóstolom csapata exkluzív Villa Tolnay kóstolóra invitált április végére a Kossuth téri Bortársaság kóstolótermébe, különleges tételeket is ígérve. A Csobáncon székelő pincészet a friss évjáratok borai mellett rendszeresen előránt remek formában lévő korosabb borokat is a pincéből, de így is akadt bőven meglepetés az időben és a fajták között egyaránt össze-vissza cikázó kóstolósorban. Nagy László társtulajdonos és birtokigazgató közben mesélt múltról, jelenről, jövőről, úgyhogy először vegyük át az alapokat a birtokról, azután lássuk a borokat!

A 2014-es évjárat nehézségeit valószínűleg teljesen felesleges az olvasóknak ecsetelni, mindenki tudja, hogy a legtöbb magyar borvidék az előző 3 évhez képest mind mennyiségben, mind minőségben gyengébb produktummal számolhat. A Badacsony és környéke sem úszta meg komolyabb esőzések nélkül az évet. Innen szép nyerni mondhatnánk, de tény, hogy nem lehetetlen.
Két jó nevű borászat 2014-es boraiból szereztem be 1-1 palackot, hogy kiderüljön, ők mire jutottak. A Villa Tolnay méltán népszerű, konstans best buy-gyanús és 2014-re fajtabor-trióvá duzzadt Tavasz-szériájának tagjait és Bakó Ambrus "Badacsony" névre hallgató házasítását kóstoltam meg a múlt héten. Bakó Ambrust és Nagy Lászlót is megkértem, járuljanak hozzá egy-két információmorzsával az íráshoz. Így is tettek (ezúton is köszönöm), kiváltképp Ambrus, aki - jó szokásához híven – most sem kímélte a klaviatúrát.

A Badacsonyi borvidék egyik legstabilabb sarokpontját képező Villa Tolnay borászat szűk körű évjárat-bemutatót tartott múlt héten Budapest belvárosában a közelmúltban megnyílt "Képzeld el!" borbárban. A maroknyi meghívott újságíró és borblogger – köztük ungert és én is - Nagy László birtokigazgató-borász vezetésével a 2013-as évjárat borait kóstolhatta végig, beleértve egy érdekes kísérlet eredményét is. Ebben az évben a könnyedebbre hangolt Tavasz-széria tagja mellett a szokásoktól eltérően nem egy, hanem három hordós zöldveltelini született a pincénél. Mindhárom bor különböző módon készült, és a borkészítés valamely jellemző aspektusára a fantázianevek is utalnak.

A XIII. kerületben található, kávéházként, bor- és pálinkaszaküzletként egyaránt funkcionáló Spiritus Primus az utóbbi időben rendszeresen szervez kis létszámú borkóstolókat, amelyekhez György Vince választ ki magyar és külföldi tételeket az adott este fókuszpontjába helyezett fajtából. November első hetére magyar és osztrák kékfrankosokat gyűjtött csokorba, nagyrészt a 2011-es évjáratból. Az már csak a ráadás volt, hogy egy 2013-as Skrabski-sort is meg tudtam kóstolni a "hivatalos program" után.

A nyár folyamán eltöltöttem néhány hétvégét a Balaton északi partjának különböző részein, és természetesen minden alkalommal szorítottam egy kis időt boros programoknak is. Birtoklátogatásra most nem került sor, de mivel sok borásznak van valamilyen formában „előretolt helyőrsége”, és nyáron egyébként is egymást érik a borfesztiválok a tóparton, nem volt nehéz elmerülni a Balaton-környéki borok széles kínálatában.

A Badacsonyi Borhetek immáron majdnem három évtizede kínál kéthetes programot a július utolsó két hetében Badacsonyba látogatók számára. Országosan ismert borászatok mellett boraikat főleg helyben árusító badacsonyi pincészetek is megjelennek a fesztiválon. Utoljára 2010 hírhedten esős nyarán sikerült este is meglátogatnom a rendezvényt egy bormámoros hétvége alkalmával, bár emlékeim szerint akkor még nem tarkította az esténként fellépő számtalan zenekar a programkínálatot. Azóta két év kimaradt, tavaly és idén pedig csak néhány órás délutáni terepszemléket sikerült összehozni. Egyszer kíváncsiságból megnézném milyen a hangulat az éj leszálltát követően, de a kóstolásnak a délutáni nyugodt órák kétségkívül jobban kedveznek. Idő szűkében végül három pincészet szortimentjét sikerült többé-kevésbé megvizsgálni.

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a Budapesten már többször is megrendezett, de általam sajnos mindig kihagyott Terra Hungarica Borszalon ezúttal Szegeden fog debütálni. Nagy „segítség” ez nekem, elvégre mostanában nem vagyok túl mobilis az ilyen rendezvényeket tekintve. Feltehetőleg ugyan Budapesten nagyobb teljességgel jelennek meg a mozgalom résztvevői egy ilyen eseményen, de panaszra semmi ok, ígéretes volt így is a lista.

Először úgy terveztem, hogy a fehéreken megyek végig, azután a vöröseken, végére pedig hagyom az édeseket. Végül eléggé össze-vissza kóstoltam, ide-oda csapongva. A jegyzet tehát nem feltétlen időrendi sorrendben mutatja majd be a kóstolt borokat, hanem termelőnként csokorba szedve, gyakran emlékezetből, mert hát volt nálam füzet, toll, de elég rapszodikusan használtam. :)

A legjobban tetsző tételeket aláhúztam.

Először is boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak! :)
Az új évet még kicsit a múltba visszakanyarodva nyitnám meg: azokról a borokról fogok most ömlesztve megemlékezni, amelyeket az utóbbi két hónapban kóstoltam, legalább jó 6 pontos élményt nyújtottak, magamnak jegyzeteltem, de itt különböző okok miatt nem írtam róluk. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek a borok!

Amolyan péntek esti iszogatáshoz gyűltünk össze, senki nem akart semmi komolyat, semmi világmegváltást csak kicsit lazítani a hét fáradalmain. A feladat: „hozz egy (rajnai) rizlinget"! A lenti sor állt össze érdekes és kevésbé érdekes tételekkel. A kóstolás természetesen vakon történt, így ismét adózhattunk perverz hobbinknak, amelyet úgy neveznek: termőhely-felismerés. Szertelen csapongásunk a Csobánctól Ausztrálián át a Mosel völgyéig és Wachauig tartott. 80 nap helyett egy átlagos péntek este kerültük körbe a Földet. Ez aztán a globális inspirácó!

    Sok-sok boros emberrel együtt én is szeretem végigkövetni egy bor életútját, és tanulni abból hogyan érik egy fiatal korában ígéretesnek tartott nedű. Szerzőtársam 2006-os évjáratú borait vizsgálgatja mostanában lelkesen, nekem pedig van még néhány butélia évekkel ezelőtt eltett borom az általánosságban nem túl acélosnak vélt 2005-ös évből. Úgy döntöttem minőségellenőrzést tartok. Ebben a bejegyzésben egy mátrai olaszrizlingről és egy balatoni rajnairól lesz szó.