Szentendre egykor virágzó borkultúrájáról és a hagyományok újraélesztésén munkálkodó Kőhegyborról még 6 évvel ezelőtt írtam a Borrajongón. A pincészet akkortájt hozta forgalomba első borait, én pedig sajnos hamar el is vesztettem a fonalat velük kapcsolatban. Augusztus utolsó szombatján meglátogattam a baráti kör szentendrei szekcióját, és bár a délután lezúduló özönvíz részben felülírta terveinket (séta a városban, közben többek között helyi borok kóstolása, stb.), így beszorultunk a nappaliba és a konyhába, de kutyafuttában azért sikerült két Kőhegybor tételt is megkóstolni. Remélhetőleg nem kell újabb 6 évet várni a következő találkozásra.

(Szentendre óvárosa)

Egy fehér és egy vörös tételt kóstoltam, utólag, emlékezetből került be néhány kósza sor a jegyzetfüzetbe, de ez a két bor nem is igényli a hosszas elemezgetést. Könnyedre hangolt, jól fogyasztható, nem túl bonyolult, de ehhez mérten is élvezhető tételeket zártak palackba.

"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.

Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.

Bajorországról biztosan hamarabb jut az ember eszébe a sör, mint a bor, de itt most utóbbi kerül a fókuszba. Bajorország északnyugati részén találjuk Franken borvidéket is, amelynek központjában, Würzburgban járva a szőlészeti és borászati hagyományok fontossága már szembeötlő, legyen szó akár a várost körülvevő dombokra felfutó szőlősorokról vagy a belvárosban működő vinotékákról. Würzburg mellett magasodik a Würzburger Stein, Németország egyik legnagyobb dűlője, amelynek homokkőből álló lejtőiről már 779-ben is dokumentáltan készült bor. A városban több kisebb-nagyobb borászat is működik, ezek egy része több száz éves múltra visszatekintő, egyházi alapítványok keretében létrejött birtok, de vannak kisebb családi pincék is.
A várost 1945-ben porig bombázta a brit légierő, de az elpusztított történelmi épületeket az ezt követő évtizedekben szépen helyreállították. Az óváros és a Majna folyó partja bőven kínál  látnivalókat, az egy nap, amit a városban töltöttem, nem is volt elég mindenre, arról viszont meggyőzött, hogy érdemes visszatérni. A borozás fakultatív programként került be az útitervbe, végül a városnézés végén két pincészet vinotékájába ugrottam be néhány bort megkóstolni. Ezek a borvidék legnagyobb borászatai közé tartoznak és több évszázados alapítványi háttérre tekintenek vissza.

(Würzburg látképe a Marienbergről)

A Villa Tolnay jó 20 éve a Badacsonyi borvidék egyik fontos szereplője és egyben érdekes színfoltja. A birtok tulajdonosa Philipp Oser svájci vállalkozó, szenvedélyes borgyűjtő. A pince választékában inkább a nemzetközi fajták dominálnak, a borok stílusa is eléggé eltér a borvidéki fősodortól. Júliusban Philipp Oser volt a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának vendége, a Villa Tolnay története mellett az aktuális szortimentet és a borkészítési filozófia fő sarokpontjait is megismertük.

Három napos ausztriai kiruccanásom utolsó állomása volt Klosterneuburg városa, ahol 2017-ben már jártam egy borús őszi délutánon. Idén júliusban - Bécshez közeli célpontot keresve -  ideális helyszínnek tűnt egy bő fél napos kirándulásra, így végre napos időben is láttam a Duna mentén fekvő kisvárost. Klosterneuburg fő nevezetessége az Ágoston-rendi szerzetesek apátsága, a Stift Klosterneuburg, amely egyben Ausztria legrégebbi borászatának is otthont ad. Az apátságot és a borospincét vezetett túra keretében lehet meglátogatni, a borászathoz tartozó vinotékában vásárlás előtt meg is lehet kóstolni a borokat. Az apátság bejárása után természetesen én is éltem a lehetőséggel.

A nyolc évvel ezelőtti látogatás alkalmából már írtam az apátságról és a hozzá tartozó pincészetről, most csak a kóstolt borokról fogok megemlékezni.

A borpárbajos sorozat a már hétfőn beharangozott két szekszárdi kadarkával folytatódik. Igyekeztem megbízható termelőktől árban "középkategóriás" kadarkákat válogatni, meg is kaptam az általam megszokott kadarka fajtajelleget mindkét bortól.
Az Eszterbauer Borászatnál több "szinten" készül kadarkából a bor, a Nagyapám a Sógor és a dűlőszelektált 112 Éves Kadarka között helyezkedik el. Takleréknél egy Kadarka készül, de az nem a belépő árkategóriás borok közé tehető árban, hanem a Szekszárd legfontosabb borfajtáit - kadarka, kékfrankos, bikavér - bemutató Örökség szériában.

A 2021-es évjáratból készült el először ifj. Márkvárt János Sauli Kadarkája, ami árában és minőségében új szintet célzott meg a hazai kadarka kínálatban. Az aktuális 2023-as évjárat már egyenesen a szekszárdi és villányi zászlóshajó vörösborok árát súrolja, ami fajtatiszta kadarkák esetében eléggé extrém. A 2021-es kimaradt az életelemből, a 2022-es évjáratot a Gourmet Fesztiválon futólag kóstoltam (nem volt időm elmélyülni, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot), a 2023-asból a kezdeti bevezető áron vettem egy palackot. Még így is szívtam a fogam az ár láttán, de győzött a kíváncsiság, egy hűvösebb hétvégén pedig a kóstolás ideje is eljött.

Chile bor-óriása, a Montes a választék gerincét képező Classic Series, Alpha és Limited Selection szériák mellett csúcstételeket és dűlőszelektált borokat is készít. Az Outer Limits névre keresztelt borcsalád tagjai mind egy különleges területről érkeznek.Zapallar D.O. az azonos nevű óceánparti város mellett található, és a nagyobb Aconcagua borrégió része. A Csendes-óceántól 7 kilométerre találhatóak a szőlőültetvények,, az alapkőzet gránit, amelyet agyagos, üledékes, kavicsos rétegek takarnak. A reggel hűvös, a délután napsütéses, az átlaghőmérséklet alacsony, a szőlőtőkék kisebb bogyókat teremnek, koncentrált aromákkal. Sauvignon blanc, albarino, pinot noir, cinsault, syrah és egy carignan-grenache-mourvédre házasítás alkotja az Outer Limits családot, a stílust úgy jellemzik, mint Újvilág és Óvilág találkozását.

Az Outer Limits Sauvignon Blanc már évek óta megtalálható a Bortársaság választékban, majd idén először a Pinot Noir-t is bekerült a szortimentbe. A két bort együtt kedvezményesen is meg lehetett vásárolni a megjelenés után, én akkor csaptam le egy duópakkra és nemrég ki is ürítettem a palackokat.

Az olasz csizma sarkában található Puglia zászlóshajó szőlőfajtája a primitivo, amely cudarabb idők után az utóbbi pár évtizedben reneszánszát éli. A korábban leginkább tömegborokba és házasításokba szánt fajta az 1990-es évek legvégétől egyre nagyobb népszerűségre tett szert - nem kis részben az amerikai zinfandel sikerének köszönhetően -, ami a termelőket is inspirálta. Ez egyrészt rövid időn belül megállította a termőterület csökkenését, másrészt a megváltozott céloknak köszönhetően magasabb minőséget is eredményezett.
A fajta borai általában sötét színűek, érett gyümölcsösséget hordoznak, potenciálisan magas alkohollal, olyannyira, hogy gyakran még 15-16% alkohol mellett is marad bennük egy kevés maradékcukor. Ami egyeseknek örömforrás, az másoknak kevésbé. Kritikaként gyakran elhangzik ezekkel a borokkal kapcsolatban, hogy túl alkoholosak, lekvárosak és komplexitást nem nyújtanak, ezen egyes termelők korábbi szürettel igyekeznek javítani.
Két könnyedebb, acéltartályban iskolázott, mondhatni "alap" primitivo következik, a 2023-as évjáratból.

Újabb külföldi mini-mix következik, ezúttal Horvátországból. A tavalyi dalmáciai kiruccanás után idén júniusban az Isztriai-félszigeten töltöttem el a pünkösdi hosszú hétvégét. Természetesen a helyi borokkal való ismerkedés sem maradhatott el, leginkább a könnyedebbre hangolt fehérek csúsztak a koranyári melegben, de estefelé 1-1 vörösbor is legurult a vacsora mellé.

(Rovinj a tenger felől)

A dűlőpáros sorozatban új-zélandi sauvignon blanc-ok következnek, az ország zászlóshajó borvidékéről, Marlborough-ból. A szigetország borai között egyre gyakrabban találkozni dűlő- vagy parcellaszelektált sauvignon blanc-okkal, amelyek az egyes termőhelyek közötti különbségeket igyekeznek megvillantani. Most a Te Pā pincészettől választottam két tételt az összehasonlításhoz.

A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén  komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.

Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)

Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.

Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit, azaz a Három Grácia, és családi borászataik, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince és a Bott Pince  nélkül ma már nem lenne teljes a Tokaji borvidék története. Mindhárom borász több, mint két évtizede dolgozik a borvidéken, mindhárman elnyerték már a Borászok Borásza díjat, nem csupán Tokaj, de az egész magyar borászvilág legszűkebb elitjébe tartoznak.
A három borász teljesen eltérő háttérrel érkezett Tokaj-Hegyaljára. Bárdos Saroltának megérkeznie sem kellett, hiszen ő itt született, korán eldöntötte, hogy a családi hagyományokat folytatva ő is borász lesz. Berecz Stéphanie a Loire-völgyből származik, Bordeaux-ban diplomázott, a Tokaji borvidékre egy szakmai gyakorlat keretében érkezett és itt is maradt. Bodó Judit a Csallóközben született, néhány külföldi kanyar után kötött ki Tokajban. Mindhárman dolgoztak egy-egy nagyobb borászat vezetőjeként, de már évek óta csak a családi birtokra koncentrálnak. Eközben mindhárman igyekeznek tenni a helyi közösségért és a borvidékért is. A Három Grácia pedig az ő külön kis összefogásuk, barátságuk jelképe, palackba töltve.

Figula Mihály visszatérő vendég a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatán, több alkalommal, legutóbb tavaly is elhozta magával dűlőszelektált olaszrizlingjeit néhány más bor társaságában. Az idei kóstoló és a borsor apropója kettős volt, egyrészt a 2023-as dűlőszelektált olaszrizlingek faládás válogatása, amelyben 6 dűlős tétel kapott helyet. Másrészt megjelent a pincészet alapításának 30. évfordulójára készített, szimplán csak "30" névre keresztelt bor, amelyről az első bemutató alkalmából megemlékeztem. A borász azonban meglepetést is hozott, bőven a premier előtt megkóstoltuk a Köves 2023-as évjáratát, amely a tervek szerint kb. 1 év múlva kerülhet először forgalomba.
Nem minden évjáratban készül el minden dűlőszelektált olaszrizling, 2024-ben például a viszonylag nagyobb területű és egyébként is megbízhatóan "teljesítő" Sóskút lesz az egyetlen dűlős bor, a többi terület termése a 2024-es "alap" olaszrizlinget erősíti. Ráadásul a területek összetétele is változott. A Sáfránkert és a Lőcze esetében Figuláék az eredeti tulajdonostól, Bökő Dávidéktól vették a termést, de a közelmúlttól ismét a Bökő család készít innen a bort. Új dűlő a 2023-as választékban a Baricska, a fiatal telepítés szűztermését zárták palackba. Az Erdőszéle névre keresztelt tétel pedig több dűlő válogatott termését egyesíti.

Figula Mihály azzal kezdte a kóstolót, hogy az őt Budapestre elkísérő munkatársa a lelkére kötötte, hogy pozitív hangulatú kóstolót tartson, és - bár állítása szerint teremthetett volna gyászmenethez illő hangulatot is - ez maradéktalanul sikerült. Így aztán a klímaváltozást leszámítva a borászatokat érintő kihívások - csökkenő borfogyasztás, munkaerőhiány, stb. - legfeljebb csak említés szintjén vagy a kóstoló "hivatalos" része után kerültek szóba. Szerencsére így is volt elegendő téma, ráadásul ha valaki, akkor Figula Mihály tökéletesen alkalmas arra, hogy úgy csempésszen stand-up comedy elemeket a kóstolóba, hogy a fontos információk se vesszenek el két poén között. Ennek köszönhetően szerintem a mélyebben szakmázni kevésbé vágyó borkedvelők és a részletek iránt jobban érdeklődő vendégek  egyaránt elégedetten távoztak a kóstolóról. Ehhez persze az is kellett, hogy a borok szépen muzsikáljanak, és a közönségszavazás alapján mindenki meg is találta a kedvencét a dűlős olaszok között, egy tétel sem maradt voks nélkül.

A Szentesi József által újra felfedezett régi magyar fajták közül a csókaszőlő volt az első sikeres kísérlet és ez a fajta futotta be eddig a legnagyobb karriert. A fajta hosszú időn keresztül az ország talán legfontosabb kékszőlő fajtája volt, azután szinte teljesen eltűnt. Szentesi József 2001-ben olvasott először a budai vörösről, ami kadarka és csókaszőlő házasítása volt. A nadapi borász 2003-ban oltott át 300 tőkét csókaszőlőre a saját birtokán és a 2004-es szűztermésnek a csodájára jártak a hazai borászvilág nagyjai. Hirtelen fellelkesülve közülük sokan telepítettek a fajtából a saját birtokukon, de csak kevesek tartottak ki mellette, mások pár éven belül kivágták az ültetvényt. Így is maradt több pincészet, ahol azóta is dolgoznak vele, így Szentesi mellett például a Vylyan, a Bussay Pincészet, a Szászi Pince és a 2HA-tól is palackozott az elmúlt években csókaszőlőből készült fajtabort. Szentesi József szerint nem is könnyű a fajtával dolgozni - kényes, keveset terem, nem bírja a szárazságot, fiatalon kocsánybénulásra hajlamos -, cserébe egyedi, izgalmas aromatikával rendelkezik, élénk savú, elbírja az újhordót is, és jól érlelhető.
Az utóbbi években az Etyek-Budai borvidéken és a Mátrai borvidéken is elkezdtek kísérletezni néhányan a csókával, és bár óriási mennyiségekről még nem beszélhetünk, úgy tűnik, hogy a fajta megvetette a lábát az ország több pontján is. Több lelkes borász más régi magyar fajtákkal is kísérletezik, talán a laska vagy a tihanyi kék lehet a következő figyelemre méltó dobás. Néhány termelő létrehozta a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet, amelynek célja, hogy ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítsanak, az ezzel kapcsolatos közös célokat pedig szervezettebben tudják megvalósítani. A május 8-án Budapesten megrendezésre kerülő Régi magyar fajták kóstolóján és a május 24-én Gyöngyöspatán megrendezésre kerülő Kékfrankos, kadarka és régi magyar fajták fesztiválján is kóstolható lesz több csókaszőlőből készült tétel és persze más fajták is. A Szászi Pince a budapesti rendezvényen biztosan ott lesz a kiállítók között, az ő 2023-as Csókaszőlőjüket bontottam ki a héten.

Azt, hogy az Etyeki Kúriának fontos a chardonnay, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy egész rendezvényt építenek a fajtára. A pincészet chardonnay-ja évek óta stabil választás és jó vétel a piacon, én is minden évben megszondázom és nem szoktam csalódni. 2023-ból egy kísérleti tétel is készült a Kúriánál, az MSP (Mérész Sándor Projekt) széria keretében egy betontartályban erjesztett és érlelt tételt is lepalackoztak. Bár alföldi merlot megelőzött a háziverseny megrendezésével, pont a cikk megjelenésekor én is megkóstoltam a két bort és a végkövetkeztetés is hasonló.

2025 sem múlhatott el Badacsony New Yorkban rendezvény nélkül, ezúttal április első hétvégéjén álltak csatasorba a Badacsonyi borvidék borászai és más turisztikai kiállítók a New York Palota Róma termében.
Sajnos úgy alakult, hogy arra a szombatra már volt programom, így mindössze egy röpke órát tudtam eltölteni a rendezvényen. Még jobban kellett sietnem, mint két éve, az extrán szűkre szabott időkeretbe négy pincészet fért bele: Villa Sandahl, Edvi-Illés, 2HA, Villa Tolnay (az esemnyen szintén kiállító Váli Pince és Jakab Badacsony borait nemrég kóstoltam a Grand Radovinben).

Van mi bepótolnom tehát, remélhetőleg lesz rá mód hamarosan, Badacsonyban. Addig is négy pince, négy-négy bor, gyors jegyzetek, kevésbé átgondolt pontszámok következnek.

Folytatódik a tavaszi tokaji hétvégéről szóló beszámoló, három borászat meglátogatásával. A szombati nap Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon telt a pincék közötti ingázással. Az időjárás nem volt túl kegyes, reggeltől késő délutánig kisebb-nagyobb intenzitással esett az eső, de a kóstolásban ez nem zavart, és igazából a sétában sem.

(Kilátás a Bodrog Borműhelytől)

A reggeli órákban még több gólyát láttam az utcákon, mint embert, de napközben már megélénkült a két falu. Ebédszünetben a  teltházas Karámban a Carpinus Borászat boraival ismerkedtem (azokról a beszámoló első részében már írtam) és borkóstoló csoportokat is láttam, úgyhogy a rossz idő ellenére sem állt meg az élet.

A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" kóstolósorozata újabb eseménnyel bővült, amely Franciaország legismertebb borvidékeit veszi górcső alá. Franciaország leghíresebb borvidékei alakították ki meg a világ meghatározó borstílusainak nagy részét és a legtöbb világfajta is innen indult hódító útjára. Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, Rhone nem csupán stílusteremtő volt, de máig igazodási pont is a borvilágban, egyben számos ikonikus bor és borászat szülőhazája. Franciaország tehát örök klasszikus, adta magát, hogy egy önálló estet építsenek rá. A Bortársaság választékában - Alsace kivételével - a legfontosabb francia borvidékek mind szerepelnek, ezeknek a boraiból gyűjtöttek össze egy kóstolóra valót

Az áprilisban debütáló kóstolón hét bor került az asztalra. Felvezetésként kaptunk egy sauvignon blanc-t a Loire-völgyből, majd egy Chablis Premier Cru, egy legendás pezsgő és a világ egyik legdrágább rosé-ja következett. Burgundiát, a Rhone-völgyet és Bordeaux-t pedig három neves birtok 1-1 vörösbora képviselte.