A rosé hangsúlyos posztok után ismét itt az ideje, hogy néhány rég elmaradt beszámolót pótoljak. A 2026-os Gourmet Fesztivál június első hétvégéjén került megrendezésre a szokásos helyszínen, a Millenárison. A pénteki napon jártam kint, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, esett az eső is, bár most nem annyit, hogy egész napra elriassza a látogatókat. Kóstolni bőven volt mit, sok ismerőssel is találkoztam, gyorsan és jól eltelt ez a pár óra.
 A beszámolót terjedelmi okokból két részre bontottam, ahogy az elmúlt két évben is. Először jöjjön az a négy pincészet, akiknek a standjánál terjedelmesebb sort kóstoltam.

Pár éve állandó téma volt a hazai boros szcénában a natúrbor vs. konvencionális bor táborok közötti ellentét, de az utóbbi időben - még ha nem is történt meg az árkok teljes betemetése - mintha valamelyest lenyugodtak volna a kedélyek. (Nehéz a témában anélkül megnyilvánulni, hogy ne használjunk leegyszerűsítő címkéket, vagy ne magyarázzuk túl a kategóriákat, én most az egyszerűsítést választottam). Amennyire én látom, talán a két blokk által képviselt borászatok módszerei is közeledtek egymáshoz valamelyest. Sok "natúrboros" borászat finomított a stílusán, míg a konvencionális borászatok is igyekeznek minél kevesebb beavatkozással eljutni a készre palackozott borig, vagy esetleg natúrboros kísérleteik is vannak. Azután vannak olyan borászatok is, amelyek ügyesen egyensúlyozva, természetközeli módon, minimális beavatkozással olyan borokat készítenek, amelyeket a natúrboros tábor nagy része is keblére tud ölelni, de jó eséllyel a konvencionálisabb borok kedvelői sem fordulnak el fintorogva. Bökő Dávid borai számomra pont ilyenek, és a "Sárga 2025" szerintem egy nagyon jól eltalált bor lett. Az már csak bónuszpont, hogy a címkéje is tetszik. 

"Több évnyi gyakorlásunk célja a provanszi stílusú rozék megközelítése, melyekben a hangsúly a részletek precíz kifejezésén van." -  írja a Sebestyén Szél Rosé hátcímkéje. A nagy rosé mániának köszönhetően itthon még mindig Dunát lehet rekeszteni a tutti-fruttis fajélesztővel megküldött és/vagy citromosra húzott savú tucatborokkal, de szerencsére vannak, akik túl szeretnének lépni ezen. Erre több út is kínálkozik, lehet szimplán jó és tartalmas rosé-t készíteni, esetleg el lehet mozdulni a sötétebb, silleres stílus, vagy a halványabb provence--i minta felé. Mindre találunk itthon példát, Sebestyén Csilla és Csaba a Szél Rosé-van a Provence-vonalat követik mér több éve. Sajnos én csak a 2023-as kiadással vettem fel a fonalat, de azóta nem engedem el. A 2024-es szerintem hajszállal elmaradt a 2023-astól, a 2025-ös ismét feljebb tette a lécet.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

Ciprus borai ritkán szerepeltek eddig a blogon, pedig a régészeti leletek alapján Ciprus az egyik legkorábbi, borkultúrára utaló emlékekkel rendelkező ország. A 20. század végéig a sziget nagy mennyiségű ciprusi "Sherry"-t szállított az Egyesült Királyságba és kétes minőségű borokat a Szovjetunióba. Cipruson alapvetően nagyon száraz az éghajlat, így a szőlőt csak ott lehet termeszteni, ahol elegendő csapadék is van: a hegyek között elterülő zöld völgyekben. A négy legnagyobb ciprusi borászat viszont Limassol és Paphos tengerparti városai mellett épült fel. A leszüretelt szőlőt a nagy hőségben szállították a feldolgozókba, az erjedés sokszor már útközben beindult, ami a borok minőségét is kedvezőtlenül befolyásolta.
Sokáig ez a négy nagy "borgyár" uralta az iparágat olcsó tömegboraival, de az utóbbi időben a ciprusiak is a minőségi bortermelés irányába fordultak.A 20. század végén támogatni kezdték a kisebb borászatok létrejöttét a szőlőtermelő körzetekben, és az 1980-as években megjelentek a kis családi borászatok. Az őshonos szőlőfajták mellett olyan fajtákkal is elkezdtek dolgozni, amelyek a sziget klimatikus adottságai között jól működnek és a nemzetközi piacon is megállják a helyüket.
Aphrodité szigetét a filoxéra pusztítása elkerülte és a 20. század végéig ide szinte el sem értek a nemzetközi fajták, így túlnyomó részben az őshonos fajtákból készülnek borok és erősített borok. A legelterjedtebb xynisteri-ből könnyű fehérborokat és likőrborokat is készítenek, de komolyabb fehéreket is palackoznak a fajtából. A mavro görögül feketét jelent, de valójában ez egy viszonylag sápadt vörösbort adó kékszőlő. A maratheftiko szintén helyi fajta, amelyből egyre érdekesebb vörösborokat zárnak palackba, érdekessége, hogy nem önbeporzó, tehát más, ugyanakkor virágzó fajtával együtt kell ültetni. A Commandaria (amely a Földön a leghosszabb ideje -  a 12. századtól - azonos név alatt készített bor) aszalt xynisteri és mavro szemekből készül, likőrszerű, édes bor.
(A ciprusi borról itt olvasható egy jó kis összefoglaló írás Kovács László Cipruson élő sommelier-től.)

(Larnaca tengerpartja a levegőből)

Valószínűleg elég lenne a két kezem, hogy megszámoljam, hány ciprusi bort kóstoltam eddig, ezt a hármat is beleértve. Így aztán arról sem tudok nyilatkozni, hogy a lenti három tétel mennyiben tekinthető tipikusnak, mindenesetre érdekes, hogy kettő is maradékcukros. Árban a rosé abszolút büdzsé kategória, a fehér és a vörös 10 euró környékén vagy kicsivel drágábban szerezhető be.

A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.

A címadás során gyorsan elvetettem a "Konyári" és a "nyár" szavak révén kínálkozó szójáték lehetőségét, de ez nem változtat a tényen, hogy a Konyári Fecske Fehér 2025-ös kiadása egy jó kis nyári bor. A két Fecske és a Rosé alkotja a pincészet elsősorban házasításokból álló szortimentjének alapját, előbbi kettő akár a fehér és vörös Loliense kistestvéreinek is tekinthető. A Fecske vörös verzióját többször kóstoltam és mindig jobban tetszett, mint a fehér, ami eddig kevésbé, de a 2025-ös fehér most végre nálam is betalált.

Ismét külföldi mini egyveleg következik, ezúttal olasz borokkal, amelyek egy kivétellel az ország északi feléről származnak. Piemonte, Veneto, Lombardia, Toscana, Marche és Szardínia borvidékei és borai következnek vegyesen, erős vörös hangsúllyal.

(Tájkép Lombardiából)

Májusban a rosé volt a Time Out Market Budapest boros eseményeinek főszereplője. Az egyik kóstoló Dél-Franciaország neves borászatainak tételeiből építkezett. Franciaország a világ vezető rosé termelője és fogyasztója is egyben, az országon belül pedig Provence régió a legfontosabb termőhely. Bár a borfogyasztás csökkenő tendenciát mutat, a prémium termékek iránti kereslet stabil maradt, a provence-i rosé sikere egyelőre töretlen, az utóbbi 15 évben az  export 500%-kal növekedett, elsősorban az első számú felvevő piacként működő Egyesült Államoknak köszönhetően.
A nagy márkák természetesen Magyarországra is megtalálták az utat, az impozáns kóstolósor a Bor és Más, a Heinemann és a Bortársaság választékából állt össze, a borokat pedig a házigazda Borsos Gergely mellett Marczingós Zoltán, a Bor és Más ügyvezetője konferálta fel. Provence szupersztárjai közül a Domaines Ott, a Chateau d'Esclans, a Miraval is felvonult, rajtuk kívül a Vignoble Torpez à Saint-Tropez és a Luberon-ban dolgozó Marrenon tételei kaptak helyet a sorban. A híres borászatokon túl régebbi évjáratok és nagy kiszerelésű palackok tették még különlegesebbé az estét.

Balatoni sauvignon blanc-ok után balatoni chardonnay-k következnek a borpáros sorozatban (az év hátralevő részében próbálok nem világfajtákat keresni). A lassan kifutó 2024-es évjáratból a Béla és Bandi Chardonnay és a Kislaki Matacs került egymás mellé.

A májusi badacsonyi hétvégéről szóló beszámoló sorozat lezárásaként egy mini egyveleg következik a korábbi három írásból kimaradó tételekkel. A borok nagy része a badacsonyi borok minden bizonnyal legkomolyabb választékával rendelkező Pláne Badacsony Borteraszon, a maradék a Tília Borvendéglő és a Mede by Adam Mede teraszán került a poharamba.

A tudosítások szerint az aktuális fogyasztói trendek manapság a könnyedebb, gyümölcsösre hangolt, alacsonyabb tannin- és alkoholtartalmú boroknak kedveznek, a testes, tanninos, magas alkoholtartalmú vörösek a háttérbe szorulnak. Bár a inkább a fehérek, rosé-k és pezsgők felé tolódik a fogyasztás, azért a vörösborokra is szükség van, a fenti preferenciák szerint papíron ennek a kadarka is nyertese lehet. A kadarka viszont híresen-hírhedten érzékeny szőlőfajta, kevés is készül belőle, nem könnyű belőle kihozni a legjobbat (engem is sok csalódás ért), úgyhogy valószínűleg inkább megmarad rétegműfajnak. Kadarka kóstolókról ritkán lehet olvasni, a Borrajongón sem túl gyakran szerepelt ilyen téma, most kadarkázunk, Mini szekszárdi kadarka keresztmetszet következik, 2024-es borokkal.

A mostanában megszokottnál hűvösebb tavasz után hirtelen berobbant a nyár, május utolsó napjaiban már a harminc fokot is ostromolta a hőmérséklet. Eljött a könnyű, friss fehérborok ideje. A pünkösdi hosszú hétvégén két balatoni sauvignon blanc-t kóstoltam egymás mellett, a 2025-ös évjáratból, egyikük már szerepelt is a blogon a múlt héten.

A badacsonyi beszámoló két pince boraival folytatódik, akiknél szombat, illetve vasárnap délután jártam, de a két kisebb borsor simán belefér egy írás írás keretei közé, úgyhogy összevont beszámoló következik.

A Gilvesy Pincészet néhány éve nyitotta meg a B-üzemet a Nemesgulács-Kisapáti vasúti megállóhely közvetlen szomszédságában egykor betonelemeket gyártó műhely helyén. Itt természetesen néhány Gilvesy bort kóstoltam.
Sike Balázs és Velényi Réka szintén néhány éve vásárolta meg Badacsonytördemicen az egykori Nefelejcs Vendéglő épületét, ahol hangulatos Borbisztrót nyitottak. Vasárnap itt vacsoráztam és kóstoltam meg néhány Skizo és Sike Balázs Pincéje tételt.

Folytatódik a beszámoló a májusi badacsonyi hétvégéről. A szombati pinot noir kóstoló után még beugrottam a badacsonyi Plánéba "levezetésképpen". Vasárnap a reggeli és egy frissítő séta után újult erővel vágtam bele a hétvégére tervezett pincelátogatásokba. A Németh Pince volt az első kiszemelt célpont. Idén nem láttam őket a Badacsony New Yorkban rendezvényen - mint kiderült, nem szándékosan maradtak távol, csak a bokros teendők között későn kaptak észbe, hogy mikor is van a rendezvény -, a pincénél sem jártam pár éve, úgyhogy volt mit behozni. Szalai Attilával igazi maratoni sort kóstolhattam végig, előkerült egy-két régebbi évjárat is (plusz egy ilyen bomba meglepetés), úgyhogy az eddigi legátfogóbb képet kaphattam a pince borairól.

Aki legalább egy kicsit képben van a Jakab Badacsony dolgaival, az tudja, hogy Jakab Péter tulajdonos óriási pinot noir-rajongó. A birtok szőlőterületeinek kétharmadán pinot noir terem, nagyrészt a Gál Tibor tanácsára, Szeremley Huba által telepített ültetvényeken dolgoznak a fajtával. A híres egri borász hatására az elmúlt évtizedekben több borvidékünkön is elkezdtek komolyan foglalkozni a pinot noir-ral, néhány fontos birtokot pedig ma is Gál Tibor egykori pártfogoltjai vezetnek. Ez adta az ötletet Jakab Péternek, hogy összetrombitálja a Gál Tiborhoz kötődő borászokat és egy közös pinot noir kóstolón mutassák be a fajta sokszínűségét, Gál Tibor álmainak beteljesülését.

(Nagy Sebestyén, Liptai Zsolt, Rábai László, Gál Tibor, Mérész Sándor, Jakab Péter)

Öt borvidék és öt pincészet képviselői gyűltek össze Nemesgulácson, a Jakab Badacsonynál, hogy felelevenítsék a közös gyökereket és megmutassák legszebb pinot noir-ból készült boraikat. A borászok kerekasztalbeszélgetését Nagy Sebestyén moderálta, közben régebbi évjáratú borokat kóstoltunk, "melyik pinot noir-odat mutatnád meg Tibornak?" jeligére.

A Mátrai borvidék sok izgalmas pici borászat bölcsője lett az utóbbi néhány évben, Gyöngyöspatán remek kis borászközösség alakult ki. Különösen érdekes volt, hogy az új érkezők közül ketten is a borblogok "világából" érkeztek, akov a Hegymente Szőlőbirtok egyik alapítója, octopus pedig először a Hoop Wines keretében, majd saját neve alatt készített borokat. A kemény munka, a maximalizmus és a komoly hazai és nemzetközi kitekintés együttállása remek borokban kulminálódott mindkettőjük esetében. Németi Zoltán viszont most abbahagyja, jelen állás szerint a 2023-ból készült el az utolsó bora.
Zoli tavasszal írt, hogy palackba került a 2023-as bora és szívesen ad egy palackkal, nagyon örültem, de akkor még nem tudtam, hogy búcsúzik a borászélettől. Amikor a Régi magyar fajták nagykóstolóján találkoztunk és átadta a bort, megjegyezte, hogy ez az utolsó évjárat. Zoli elmondása szerint mindenképpen szeretett volna saját bort készíteni, mindez sok pénz, idő és munka befektetésével és persze nem kevés stresszel jár, most elege lett. Sajnálom, de megértem a döntését. Rszabi társaságában kóstoltuk meg a bort, ha ez a búcsútétel, méltó lezárása a történetnek. Egy klasszikust idézve: "Kár érte. Kiváló ügynök volt!".

Új-Zéland három borvidékéről hoztam három chardonnay-t, a 2022-es évjáratból. Marlborough, Hawke's Bay és Nelson szerepelt magát a sorban, a Seresin Estate, a Sileni Estate és a Brightwater Gravels képviseletében.

A chardonnay a sauvignon blanc mögött a második legnagyobb területen termesztett szőlőfajta a szigetországban. Hawkes Bay borvidékén gyakorlatilag egyenlő a két fajta termőterülete, a másik két itt szereplő borvidéken, Marlborough-ban és Nelson-ban viszont a sauvignon blanc és a pinot gris is megelőzi, így a fehér fajták között harmadik helyre szorul. Próbáltam nem túl drága borokat válogatni (két tételt is akciósan vettem), nagyjából a középkategóriából. Rszabival kóstoltunk, és összességében meg voltunk elégedve a felhozatallal.

2020 tavaszán vált külön a Heimann Családi Birtok portfóliójától ifj. Heimann Zoltán borcsaládja, a Heimann & Fiai, amely elsősorban a fiatal borász kékfrankosait és kadarkáit öltelte fel. Most, hat évvel később újabb váltás következik, de ezúttal az egységesítés szellemében. A Heimann borok ismét egy név alatt jelennek meg, új, letisztult címkével, már csak a Barbár és a Barbarossa (esetleg majd a többi válogatás tétel?) külseje maradt a régi. A palackokon továbbra is megjelenik a „by Kadarka Man” jelzés, amely ifj. Heimann Zoltán szemléletét és kézjegyét hordozza.
Az új ruhát viselő borok közül én most a Bátor névre keresztelt tételt kóstoltam, amely egy bikavért takar. A cél egy élénk, gyümölcsös, jó egyensúlyú és "hosszúnyeletű" bor palackba zárása volt, szerintem sikerült.

Összegyűlt az idei második külföldi borcsokorra való anyag is. Picivel több vörös, mint fehér, és néhány rosé alkotja a csendes boros vonalat. Rendhagyó módon most több pezsgőről egy gyors összefoglaló került bele az egyvelegbe. Az osztrák Zuschmann-Schöfmann pincészet tételeibe teljesen véletlenül futottam bele az egyik bécsi Wein&Co. üzletben tartott pop-up kóstolón, ahol több palackos erjesztésű pezsgőt is bemutattak. A szokásosnál több dél-afrikai bor is jutott ebbe az egyvelegbe, ritkaságként pedig egy cseh fehérbor is.

Lassan behozva a lemaradást, összeszedtem a második "válogatáskazettát" a magyar borokból. A szokásos fehérbor-hangsúlyhoz képest most megint egészen sok vörös tétel jutott az aktuális válogatásba. Mutatóban van még 2-2 pezsgő, édes bor és egy rosé is. Érdekességképpen néhány régebbi tételt is kóstoltam, Kézdy Dánielnek és a Kálvária Pincének köszönhetően.

Nagyon régen szerepeltek Tesco Finest borok a blogon, legutóbb öt éve kaptak külön bejegyzést a brit áruházlánc által válogatott borok. A diszkontláncok felfutása óta nagyon ritkán járok Tesco-ban, de nemrég pont útba esett az egyik üzlet a bevásárláshoz és hirtelen felindulásból két Tesco Finest spanyol bort is a kosárba dobtam.

Nem mindennap kóstol az ember olyan bort, amelyik több évtizede pihen a palackban, főleg olyat nem, amelyik idősebb, mint a kóstoló maga. Ritkán volt részem ilyen szerencsében és ma is éppen egy ilyen borról lesz szó.

A Régi magyar fajták 2026-os nagykóstolójának beszámolójával még adós vagyok, pedig már három hét telt el a rendezvény óta. A Régi Magyar Szőlőfajták Egyesületének borászai második alkalommal gyűltek össze, hogy bemutassák a közönségnek a filoxéravész után kipusztult, majd az elmúlt két évtizedben újra felfedezett fajtákból készült boraikat. 23 borász több mint százféle borát kóstolhatták a vendégek, egyre több feledésbe merült szőlőfajta bora jelent meg a standokon. Volt termelő, akár minivertikálissal készült, és akadnak fajták, amelyek borait már több borvidék és több évjárat tükrében össze lehet hasonlítani, ami hosszú távon a tapasztalatok összegyűjtése és cseréje szempontjából kulcsfontosságú lehet.

A Kikelet Pince birtokborai 2021 óta a Tarcal régies nevét is a palackon viselik. A Tarczal Furmint és a Tarczal Hárslevelű több helyi dűlő termésének házasításából készül. Berecz Stéphanie nem szokott kapkodni a forgalomba hozatallal, most a 2023-as évjárat fut. Bő egy éve a birtokon kóstoltam a két bor 2022-es évjáratát, most egy év elteltével előkaptam az otthon pihenő palackjaimat, hogy megnézzem, hogyan fejlődtek, változtak az eltelt idő alatt.