A keddi nap Rioja jegyében telt a kis házi borklubunk berkein belül, egy horizontális és egy vertikális sorral. A két részes beszámolót előbbivel kezdem, a Paisajes három 2020-as borát néztük meg egymás mellett. A borcsalád a Rioja-ban is egyre inkább terjedő trend egyik előfutárának tekinthető, azaz kis tételszámú, parcellaszelektált, burgundi stílusban megkomponált tételekről beszélünk.

A Paisajes a több borászattal kooperáló Uvas Felices ernyője alá tartozik, tulajdonképpen velük indult a mára számos borvidékre kiterjedő "projekt". A koprodukció keretében 1998 óta készülnek Paisajes név alatt a parcellaszelektált tételek a Finca Allende borászatában, Miguel Ángel de Gregorio főborász irányítása mellett. A szortimentet három bor alkotja: egy garnacha, egy tempranillo és egy vörös házasítás, a látványos címkék pedig egy-egy érzékszervre utalnak (Cecias - ízlelés, Valsalado - tapintás, La Pasada - látás). Az egyes borok Rioja különböző részein elhelyezkedő, hektáronként nagyjából 3000-3100 tőkével beültetett parcellákról származnak, tételenként 3000-4000 palackot töltenek le az egyes évjáratokban. A borok azonos módon készülnek: a válogatott szőlőszemeket bogyózzák, erjedés előtt kádakban hidegen áztatják. Az erjedés spontán, acéltartályban zajlik, ellenőrzött hőmérsékleten, napi egyszeri körfejtés mellett. Végül a borok 16 hónapig érlelődnek új Allier tölgyfahordókban.

Az egy hónappal ezelőtti írásban szereplő két jól bevált favorit után megkóstoltam két másik idei magyar újbort is. Mindkettő megérdemel egy próbát, bár mindkettőhöz fenntartásokkal közelítettem. A vörös újbor műfajjal a már klasszikussá vált Vylyan Bogyólén túl alig-alig kacérkodtam az elmúlt évek alatt, portugieser-fronton régen sok csalódás ért, Rupperték viszont ügyesen megoldották a feladatot. A Vylyan Bogyóléhez hasonlóan már A Bolond Kalapos címkéje is megújul minden évben. A Figula Pincészetnél hosszú évek óta zenit képezi a félszárazra kierjesztett újbor alapját, ehhez idővel más fajtákat is házasítottak, így lett a bor neve Zenit & More. Ezzel a borral is régen találkoztam utoljára, de Figula Misi a Vince Gálán annyira dicsérte az idei évjáratot, hogy gyorsan beszereztem belőle egy palackot. Még aznap este elvittem magammal vendégségbe, ahol szépen el is fogyott, úgyhogy vettem még egyet, hogy jobban oda tudjak figyelni rá. A múlt héten kiürül mindkét palack, most pedig érkezik a gyors beszámoló.

Tragikus hirtelenséggel, betegség következtében elhunyt Kiss Gábor, a Villányi borvidék egyik meghatározó borásza.
Nyugodjék békében!

(Fotó: Kiss Gábor Winery)

A terjedelmesebb tavaszi spanyol egyveleg után itt egy kisebb válogatás ősszel Barcelonában tett kiruccanás során kóstolt spanyol borokból.

(La Vinya del Senyor, Barcelona)

Éppen egy tucat tétel gyűlt össze ebben a minimixben, a fele fehér, a maradék vörös, egy rosé pezsgővel kiegészülve. A legfontosabb és legismertebb borvidékek mellett egy pár kevésbé közismert katalán régió is képviselteti magát 1-1 tétellel.

A sok portfólió bemutatós írás után valószínűleg az idei utolsó nagy sétáló kóstolós élménybeszámoló következik, a 2025-ös Vince Gáláról. A rendezvénynek ismét a Szépművészeti Múzeum adott helyet, az impozáns helyszínre sok borász személyesen hozta el borait, volt miből meríteni. Sok régi jó ismerőssel találkoztam, mindenkivel sikerült kicsit beszélgetni is, tömegjelenetből pedig szerencsére kevés jutott.

Sajnos kármentők ismét csak kevés asztalnál álltak rendelkezésre, ami az én kóstolási kapacitásomat bizony alaposan korlátozta. Amikor éreztem, hogy kezdek telítődni, inkább nem erőltettem tovább a dolgot és szépen hazamentem. Utólag visszatekintve a meglátogatott standokra, eléggé erős a Tokaj-hangsúly, de néhány másik borvidék is szerepel a beszámolóban. A pincészetek kóstolási sorrendben érkeznek,  az egyes tételekről 1-1 mondattal, pontszámok nélkül.

Újabb magyar egyveleg következik, most a szokásosnál kevesebb borral, így az ünnepek előtt minden bizonnyal belefér még egy hasonló poszt.

Sok balatoni bor jutott ebbe a válogatásba, ezúttal a déli part is erősebben képviselteti magát. Tokaj sem maradhat ki, pezsgőtől a száraz borokon át a különféle édesekig, jutott mindenből. A rosé szezon kifutóban, cserébe itt a tartalmasabb vörösborok ideje, Balaton, Szekszárd és Villány szerepel ebben a mixben.

November elején egy kedves barátomnak segítettem egy kötetlen céges borkóstoló lebonyolításában, majd a "hivatalos" program után előkerült egy komplett 2023-as Gizella dűlős sor és egy szamorodni, a 2024-es birtokbor az eredeti tervek szerint is szerepelt az este során. Természetesen örömmel kaptam az alkalmon, hogy megtudjam, hogy állnak most a 2023-as Gizella dűlős borok, az utolsó palackjaim feláldozása nélkül. Jegyzetelni részben csak helyben kapkodva, részben emlékezetből sikerült, de a lényeg azért talán így is átjön.

A legszűkebb Györgykovács Imre Rajongói Klubba ugyan biztosan nem férek be, de tény, hogy én is minden évben várom a somlói borászlegenda új borainak megjelenését. A kettő, illetve - amikor nagy ritkán önállóan megjelenik a sárgamuskotály - néha három tagúra fogyott választékból általában a traminit szoktam megvásárolni, de az elmúlt pár hétben olyan sok szépet olvastam az olaszrizlingről (itt és itt), hogy idén azt is megvettem. Györgykovács Imrénél valahogy egyébként is a páratlan évjáratok szoktak jobban sikerülni (ha lehet ennyire általánosítani, bár a borász maga is így látja) és a 2023-as évjárat is remek borokat adott (azóta futólag mindkettőt kóstoltam). Nekem is be kell állnom a sorba: a 2023-as olaszrizling kiváló, ugyanakkor - legalábbis jelenlegi formájában - az én fejemben élő Györgykovács-stílustól kicsit eltérő irányvonalat képvisel.

Idén kicsivel később, november elején került a polcokra a Sauska Cuvée 7 legfrissebb, 2021-es évjárata, szokás szerint duplán: két kapszulával a Cuvée 7 Siklós, barna kapszulával a Cuvée 7 Villány. A pincészet és a Bortársaság december elejéig különféle kedvezményes ajánlatokkal is támogatja a megjelenést, aki alaposan bevásárol, még ajándék pezsgőt is kaphat. November elején a boltokban is meg lehetett kóstolni a két bort, én is így tettem. Ahogy tavaly is, néhány perc és kb. fél-fél deci kóstoló jutott, majd utólag emlékezetből született pár sornyi jegyzet, ami alapján mélyreható elemzésekbe nem bocsátkoznék, de egy gyors bejegyzésben rögzítem a benyomásokat.

Az év vége felé haladva lassan sikerül a legtöbb betervezett kóstolót kipipálni, ez a spanyol garnacha sor is hónapok óta vár a sorára. A négyesfogat legtöbb, itthon is kapható tagját külön-külön már kóstoltam, de adta magát a kérdés: mit mutatnak a különböző borvidékek borai egymás mellett? Papíron erős sort raktunk össze, lássuk, hogy vizsgázott a négy garnacha.

Meghoztam az idei ötödik külföldi borválogatást, még a nyár végén és az ősz első felében kóstolt tételekből. Mivel még mindig erős lemaradásban vagyok, egy, vagy akár két külföldi egyveleg még várható az év végéig.

A szokásosnál kicsit több újvilági, amerikai bor szerepel ebben az egyvelegben, de sok spanyol vörös is helyet kap. A ritkán szereplő országok között Grúzia/Georgia is képviselteti magát egy tétellel.

A Bortársaság Borsuliban mindig sűrű az őszi program, idén is több külföldi borászatot láttak vendégül a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. A svájci tulajdonban álló, toszkán Casa Brancaia talán 2 éve jelent meg a Bortársaság kínálatában, én még korábban, a Drop Shop választékában találkoztam velük először és örültem, hogy ismét jelen vannak Magyarországon. Október végén a borászat nemzetközi kereskedelmi vezetője Andrea Alassio érkezett a Bortársaság Lánchíd utcai üzletébe, hogy bevezesse a hallgatóságot a Brancaia történetébe és bemutassa a pince borait.

Burgundia és Marlborough után következzen néhány hazai pinot noir arról a borvidékről, amelyik a legjobban fókuszál a fajtára. Ez pedig Etyek-Buda, ahol az Etyeki körzetben szinte minden a pinot noir-ról, a chardonnay-ról, a sauvignon blanc-ról és a palackos erjesztésű pezsgőről szól, amelyben persze az első két fajtának is kulcsszerepe van. Szinte minden etyeki pincénél megtaláljuk az említett három fajtát a választékban. Ennek fényében meglepő lehet, hogy az etyeki pinot noir-sztori alig 25 éves múltra tekinthet vissza, az Etyeki Kúria 2001-ben telepítette be az első etyeki ültetvényt.

Az októberi hosszú hétvégén megnéztem, mit hozott ki a fajtából 2021-ben négy vezető etyeki pincészet.

A Radovin ősszel is folytatja kóstolósorozatát, amelynek keretében egy este alatt általában két borászat mutatja be borait a közönségnek. Márciusban én is jártam a Grand Radovinben, amikor a Jakab Badacsonyt és a Váli Pincét látták vendégül. Október elején két különböző borvidékről érkeztek a vendégek: Egerből Bukolyi Marcell, Balatonfüredről a Zelna Borászat képviseletében Wolkensdorfer Rita. A két borászat között első látásra nem sok közös van, de a méret, a szemlélet, a tudatos építkezés is összeköti őket.

Októberben egy olaszországi út során San Marino-ba is elvetődtem és a főváros bejárása közben a helyi borok megkóstolására is maradt idő. Bár San Marino ezer szállal kötődik Olaszországhoz, és ez alól a borászati hagyományok sem képeznek kivételt, úgy gondoltam, érdekességképpen a miniállam is megérdemel egy fejezetet a sorozatban.

A Radovin következik a portfólió bemutatókról szóló beszámolók hosszú sorában. A korábban csak a szakmának szervezett rendezvényt idén a nagyközönség előtt is megnyitották egy szűkített kínálattal futó esti esemény formájában. Az eseménynek a MOL torony tetején található Virtu különterme adott otthont, így a kilátásban is lehetett gyönyörködni pohárral a kézben. Több hazai és külföldi borászat is személyes jelenlétével emelte a rendezvény fényét, ezen túl pedig válogatott magyar és nemzetközi szortimentből lehetett csemegézni.

A saját standon kiállító borászatok nagyobb részét meglátogattam, velük kezdem a beszámolót, utána a magyar, majd a nemzetközi "vegyesfelvágott" következik. Ahogy az előző portfólió beszámolók esetében a legtöbbször, úgy itt is csak pár szavas jegyzetek születtek, pontok nélkül.

Tavaly és három éve is tartottunk új-zélandi pinot noir kóstolót, 2018-as, illetve 2016-os tételekkel, idén pedig az ősz beköszöntével ismét előkerült a téma. Ezúttal egy szűkebb sor gyűlt össze Marlborough-ból, a 2019-es évjáratból, öt pincétől. Melléjük bontottuk ki a két, nemrég megénekelt Joblot Premier Cru-t is referenciának, a dúsabb, déliesebb stílusú burgundik jól működtek viszonyítási pontként. Összességében erős mezőny alakult ki, stílusban voltak különbségek, de az öt új-zélandi borból három tétel egyértelműen nagy tetszést aratott a társaságban.