Eredetileg nem terveztem külön írást szentelni ennek a bornak, de annyira tetszett, hogy végül meggondoltam magam. A Lidl valamelyik olasz promóciós akciója keretében találtam rá, talán még április-május környékén, most került elő a palack, egy spaghetti alla nerano tökéletes kísérőjeként végezte. A kóstolással és az ajánlással így sajnos jó eséllyel megcsúsztam, de talán vannak még elfekvő készletek vagy lesz nálunk is következő évjáratból.
Campania régióban járunk, azon belül is Benevento körzetben, a tengerparttól távolabb, az azonos nevű város környékén. A két legfontosabb szőlőfajta a kékszőlő aglianico és a fehér falanghina. A falanghina egész Campania tipikus fajtája, most éppen reneszánszát éli, kiválóan érzi magát például a Vezúv vulkanikus talajjal fedett lejtőin. Olaszországban itt-ott (Puglia, Abruzzo) még előfordul, de máshol nem nagyon találkozni vele.
A La Guardiense egy 1960-ban alapított, szövetkezeti formában működő pincészet Campania borvidékén, amely 1500 hektáron mintegy 1000 termelőt tömörít. Elsősorban helyi fajtákkal foglalkoznak, tehát a falanghina is fontos szerepet játszik. Ők készítették ezt a tételt a Lidl-nek.

A vermentino a Földközi-tenger medencéjének nyugati részén, a Ligur-tenger és a Tirrén-tenger partvidékén - Liguriában, Toszkánában, Provence-ban - és szigetein - Korzikán és Szardínián - elterjedt fehér szőlőfajta. Eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
A vermentino jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle, Provence-ban pedig a rosé-kba is házasítják.

A fajta egy olasz és egy francia képviselője került ma egymás mellé, még a 2024-es évjáratból, Toszkánából, illetve Franciaország Mediterranée régiójából, feltehetően azonban annak a partvidéket övező részéről.

A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb és egyben talán legsokoldalúbb kékszőlő fajtája, szinte minden borvidékünkön előfordul és rosé-tól a prémium vörösborig számos stílusban megjelenik és szépen tudja tükrözni a termőhely karakterét is. A Kárpát-medence, sőt Közép-Európa több országában is fontos szőlőfajta, igazán csúcsra azonban nem mi járattuk, járatjuk, hanem osztrák szomszédaink. Az utóbbi időben látni lehet ígéretes közös kezdeményezeket is, a bécsi VieVinum-on például 8 ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) közös kékfrankos-standdal készült.

A blogon régen szerepelt már nagyobb kékfrankos sor, most hat borvidék hat kékfrankosa következik a 2021-es évjáratból. A palackban töltött néhány év szépen összecsiszolta a borokat, közben a gyümölcsösség is megmaradt. A hat bor a fajta különböző arcait villantotta fel, összességében véve magas átlagszínvonal mellett.

2026-ban ismét megrendezésre került a Tar Ferenc által fémjelzett finewines.hu választékáról legszélesebb keresztmetszetet adó portfólió bemutató, ezúttal június 12-én, a LigetBudapesthez tartozó Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Látogatóközpontjában lehetett kóstolgatni a borokat délutántól kora estig.

Szokás szerint több tematikus pult várta a vendégeket, mögöttük a hazai boros életben jól ismert arcok álltak és mutatták be a borokat. A buborékos tételek, a riesling-ek, a fehér+rosé válogatott, a vörösek, valamint az édes borok és a külön jeggyel kóstolható prémium tételek mind külön standot kaptak. Újdonságképpen Tar Ferenc a borklub tagságából hazai vendégkiállítókat is meghívott: a Nyilas Birtok, a Steigler Pincészet, a TR Művek és az Unger Bormanufaktúra tételei színesítették a kínálatot.

Az új-zélandi sauvignon blanc francia hordókban erjesztett és érlelt, akár hosszas érlelésre is alkalmas iskoláját a Cloudy Bay Te Koko első évjárat alapozta meg. Az elmúlt években a legtöbb marlborough-i borászat magáévá tette a módszert, a friss, ropogós, klasszikus sauvignon blanc mellett már ez az alternatív stílus is meghonosodott a szigetországban és egyre több ilyen tételhez lehet hozzájutni Magyarországon is.

Tartottunk már hasonló kóstolót, de azt hiszem, nálunk most először került egymás mellé a műfaj három klasszikusa, a Cloudy Bay Te Koko, a Dog Point Section 94 és a Greywacke Wild Sauvignon. Azóta több évjáratváltás is történt, de mi szándékosan pár év palackérlelés után kóstoltuk a borokat. A borkészítési metódus ugyan hasonló, a minőség is egységesen magas, a három sauvignon blanc-ban mégis teljesen máshol vannak a hangsúlyok, így nagyon izgalmas kóstolónk volt.

Az utóbbi években ritkábban volt szerencsém érett tokaji száraz borokhoz. Mivel én már csak elvétve szoktam hosszasan őrizgetni palackokat - már csak a kockázatkerülés miatt is - leginkább a borvidéken, valamilyen komolyabb kóstolón vagy Kézdy Dániel régi kincseket őrizgető pincéjében nyílik alkalmam ilyesmire. Ezt a palackot nem ott kóstoltuk, de ha minden igaz, közvetve onnan származik, és egy kisebb lélegzetű fehérboros sor levezetéseképpen került elő a házigazdának köszönhetően.

2006 kiváló évjárat volt a Tokaji borvidéken és az akkor még szárnyait bontogató száraz boros iskola és a dűlők faggatása szempontjából is sok fontos bor született ebből az évből. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán és a Bodrogon, a tokaji száraz borok stílusa is sokat alakult, így különösen érdekes volt most megkóstolni egy kordokumentumot a "hőskorszakból".

A 2026-os Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló második fele amolyan egyveleg, sok borászat sok borával. A Bortársaságnál és a Pannon Bormíves céhnél több tételt is megkóstoltam, utóbbi standon 1-1 órára borászokkal is lehetett személyesen találkozni, én Tóth Katalinnal (Tóth Ferenc Pincészet) és Berecz Stéphanie-val (Kikelet Pince) futottam itt össze. Jártamban-keltemben kóstolgattam még ezt-azt itt-ott, ezek maradtak az írás végére.

A rosé hangsúlyos posztok után ismét itt az ideje, hogy néhány rég elmaradt beszámolót pótoljak. A 2026-os Gourmet Fesztivál június első hétvégéjén került megrendezésre a szokásos helyszínen, a Millenárison. A pénteki napon jártam kint, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, esett az eső is, bár most nem annyit, hogy egész napra elriassza a látogatókat. Kóstolni bőven volt mit, sok ismerőssel is találkoztam, gyorsan és jól eltelt ez a pár óra.
 A beszámolót terjedelmi okokból két részre bontottam, ahogy az elmúlt két évben is. Először jöjjön az a négy pincészet, akiknek a standjánál terjedelmesebb sort kóstoltam.

Pár éve állandó téma volt a hazai boros szcénában a natúrbor vs. konvencionális bor táborok közötti ellentét, de az utóbbi időben - még ha nem is történt meg az árkok teljes betemetése - mintha valamelyest lenyugodtak volna a kedélyek. (Nehéz a témában anélkül megnyilvánulni, hogy ne használjunk leegyszerűsítő címkéket, vagy ne magyarázzuk túl a kategóriákat, én most az egyszerűsítést választottam). Amennyire én látom, talán a két blokk által képviselt borászatok módszerei is közeledtek egymáshoz valamelyest. Sok "natúrboros" borászat finomított a stílusán, míg a konvencionális borászatok is igyekeznek minél kevesebb beavatkozással eljutni a készre palackozott borig, vagy esetleg natúrboros kísérleteik is vannak. Azután vannak olyan borászatok is, amelyek ügyesen egyensúlyozva, természetközeli módon, minimális beavatkozással olyan borokat készítenek, amelyeket a natúrboros tábor nagy része is keblére tud ölelni, de jó eséllyel a konvencionálisabb borok kedvelői sem fordulnak el fintorogva. Bökő Dávid borai számomra pont ilyenek, és a "Sárga 2025" szerintem egy nagyon jól eltalált bor lett. Az már csak bónuszpont, hogy a címkéje is tetszik. 

"Több évnyi gyakorlásunk célja a provanszi stílusú rozék megközelítése, melyekben a hangsúly a részletek precíz kifejezésén van." -  írja a Sebestyén Szél Rosé hátcímkéje. A nagy rosé mániának köszönhetően itthon még mindig Dunát lehet rekeszteni a tutti-fruttis fajélesztővel megküldött és/vagy citromosra húzott savú tucatborokkal, de szerencsére vannak, akik túl szeretnének lépni ezen. Erre több út is kínálkozik, lehet szimplán jó és tartalmas rosé-t készíteni, esetleg el lehet mozdulni a sötétebb, silleres stílus, vagy a halványabb provence--i minta felé. Mindre találunk itthon példát, Sebestyén Csilla és Csaba a Szél Rosé-van a Provence-vonalat követik mér több éve. Sajnos én csak a 2023-as kiadással vettem fel a fonalat, de azóta nem engedem el. A 2024-es szerintem hajszállal elmaradt a 2023-astól, a 2025-ös ismét feljebb tette a lécet.

A június beköszöntével bedurranó rosé-szenzonra hangolódva még a hónap elején tartottunk egy nyárköszöntő kóstolót Kézdy Daninál a Kálvária Pince teraszán. A tematikát tágan értelmezett "rózsaszín borok" kóstolójaként határoztunk meg, ebbe rosé-n túl belefértek a sillerek, a fehér szőlőből hosszabb héjon áztatással pirkadtabb színt elnyerő tételek, de akár könnyed, világos vörösborok is. A társaságot ismerve nem volt kétségem, hogy lesznek izgalmas borok a sorban, én is próbáltam meglepő tételt választani.

Ciprus borai ritkán szerepeltek eddig a blogon, pedig a régészeti leletek alapján Ciprus az egyik legkorábbi, borkultúrára utaló emlékekkel rendelkező ország. A 20. század végéig a sziget nagy mennyiségű ciprusi "Sherry"-t szállított az Egyesült Királyságba és kétes minőségű borokat a Szovjetunióba. Cipruson alapvetően nagyon száraz az éghajlat, így a szőlőt csak ott lehet termeszteni, ahol elegendő csapadék is van: a hegyek között elterülő zöld völgyekben. A négy legnagyobb ciprusi borászat viszont Limassol és Paphos tengerparti városai mellett épült fel. A leszüretelt szőlőt a nagy hőségben szállították a feldolgozókba, az erjedés sokszor már útközben beindult, ami a borok minőségét is kedvezőtlenül befolyásolta.
Sokáig ez a négy nagy "borgyár" uralta az iparágat olcsó tömegboraival, de az utóbbi időben a ciprusiak is a minőségi bortermelés irányába fordultak.A 20. század végén támogatni kezdték a kisebb borászatok létrejöttét a szőlőtermelő körzetekben, és az 1980-as években megjelentek a kis családi borászatok. Az őshonos szőlőfajták mellett olyan fajtákkal is elkezdtek dolgozni, amelyek a sziget klimatikus adottságai között jól működnek és a nemzetközi piacon is megállják a helyüket.
Aphrodité szigetét a filoxéra pusztítása elkerülte és a 20. század végéig ide szinte el sem értek a nemzetközi fajták, így túlnyomó részben az őshonos fajtákból készülnek borok és erősített borok. A legelterjedtebb xynisteri-ből könnyű fehérborokat és likőrborokat is készítenek, de komolyabb fehéreket is palackoznak a fajtából. A mavro görögül feketét jelent, de valójában ez egy viszonylag sápadt vörösbort adó kékszőlő. A maratheftiko szintén helyi fajta, amelyből egyre érdekesebb vörösborokat zárnak palackba, érdekessége, hogy nem önbeporzó, tehát más, ugyanakkor virágzó fajtával együtt kell ültetni. A Commandaria (amely a Földön a leghosszabb ideje -  a 12. századtól - azonos név alatt készített bor) aszalt xynisteri és mavro szemekből készül, likőrszerű, édes bor.
(A ciprusi borról itt olvasható egy jó kis összefoglaló írás Kovács László Cipruson élő sommelier-től.)

(Larnaca tengerpartja a levegőből)

Valószínűleg elég lenne a két kezem, hogy megszámoljam, hány ciprusi bort kóstoltam eddig, ezt a hármat is beleértve. Így aztán arról sem tudok nyilatkozni, hogy a lenti három tétel mennyiben tekinthető tipikusnak, mindenesetre érdekes, hogy kettő is maradékcukros. Árban a rosé abszolút büdzsé kategória, a fehér és a vörös 10 euró környékén vagy kicsivel drágábban szerezhető be.

A borpáros sorozatban a forró napokra két rosé következik a Balaton déli partjáról, két fontos családi pincészettől, Bujdosóéktól, illetve Konyáriéktól. Mindkettő számos helyen kapható, borkereskedésektől a hiperekig, könnyű velük találkozni.

A címadás során gyorsan elvetettem a "Konyári" és a "nyár" szavak révén kínálkozó szójáték lehetőségét, de ez nem változtat a tényen, hogy a Konyári Fecske Fehér 2025-ös kiadása egy jó kis nyári bor. A két Fecske és a Rosé alkotja a pincészet elsősorban házasításokból álló szortimentjének alapját, előbbi kettő akár a fehér és vörös Loliense kistestvéreinek is tekinthető. A Fecske vörös verzióját többször kóstoltam és mindig jobban tetszett, mint a fehér, ami eddig kevésbé, de a 2025-ös fehér most végre nálam is betalált.

Ismét külföldi mini egyveleg következik, ezúttal olasz borokkal, amelyek egy kivétellel az ország északi feléről származnak. Piemonte, Veneto, Lombardia, Toscana, Marche és Szardínia borvidékei és borai következnek vegyesen, erős vörös hangsúllyal.

(Tájkép Lombardiából)

Májusban a rosé volt a Time Out Market Budapest boros eseményeinek főszereplője. Az egyik kóstoló Dél-Franciaország neves borászatainak tételeiből építkezett. Franciaország a világ vezető rosé termelője és fogyasztója is egyben, az országon belül pedig Provence régió a legfontosabb termőhely. Bár a borfogyasztás csökkenő tendenciát mutat, a prémium termékek iránti kereslet stabil maradt, a provence-i rosé sikere egyelőre töretlen, az utóbbi 15 évben az  export 500%-kal növekedett, elsősorban az első számú felvevő piacként működő Egyesült Államoknak köszönhetően.
A nagy márkák természetesen Magyarországra is megtalálták az utat, az impozáns kóstolósor a Bor és Más, a Heinemann és a Bortársaság választékából állt össze, a borokat pedig a házigazda Borsos Gergely mellett Marczingós Zoltán, a Bor és Más ügyvezetője konferálta fel. Provence szupersztárjai közül a Domaines Ott, a Chateau d'Esclans, a Miraval is felvonult, rajtuk kívül a Vignoble Torpez à Saint-Tropez és a Luberon-ban dolgozó Marrenon tételei kaptak helyet a sorban. A híres borászatokon túl régebbi évjáratok és nagy kiszerelésű palackok tették még különlegesebbé az estét.

Balatoni sauvignon blanc-ok után balatoni chardonnay-k következnek a borpáros sorozatban (az év hátralevő részében próbálok nem világfajtákat keresni). A lassan kifutó 2024-es évjáratból a Béla és Bandi Chardonnay és a Kislaki Matacs került egymás mellé.

A májusi badacsonyi hétvégéről szóló beszámoló sorozat lezárásaként egy mini egyveleg következik a korábbi három írásból kimaradó tételekkel. A borok nagy része a badacsonyi borok minden bizonnyal legkomolyabb választékával rendelkező Pláne Badacsony Borteraszon, a maradék a Tília Borvendéglő és a Mede by Adam Mede teraszán került a poharamba.

A tudosítások szerint az aktuális fogyasztói trendek manapság a könnyedebb, gyümölcsösre hangolt, alacsonyabb tannin- és alkoholtartalmú boroknak kedveznek, a testes, tanninos, magas alkoholtartalmú vörösek a háttérbe szorulnak. Bár a inkább a fehérek, rosé-k és pezsgők felé tolódik a fogyasztás, azért a vörösborokra is szükség van, a fenti preferenciák szerint papíron ennek a kadarka is nyertese lehet. A kadarka viszont híresen-hírhedten érzékeny szőlőfajta, kevés is készül belőle, nem könnyű belőle kihozni a legjobbat (engem is sok csalódás ért), úgyhogy valószínűleg inkább megmarad rétegműfajnak. Kadarka kóstolókról ritkán lehet olvasni, a Borrajongón sem túl gyakran szerepelt ilyen téma, most kadarkázunk, Mini szekszárdi kadarka keresztmetszet következik, 2024-es borokkal.

A mostanában megszokottnál hűvösebb tavasz után hirtelen berobbant a nyár, május utolsó napjaiban már a harminc fokot is ostromolta a hőmérséklet. Eljött a könnyű, friss fehérborok ideje. A pünkösdi hosszú hétvégén két balatoni sauvignon blanc-t kóstoltam egymás mellett, a 2025-ös évjáratból, egyikük már szerepelt is a blogon a múlt héten.

A badacsonyi beszámoló két pince boraival folytatódik, akiknél szombat, illetve vasárnap délután jártam, de a két kisebb borsor simán belefér egy írás írás keretei közé, úgyhogy összevont beszámoló következik.

A Gilvesy Pincészet néhány éve nyitotta meg a B-üzemet a Nemesgulács-Kisapáti vasúti megállóhely közvetlen szomszédságában egykor betonelemeket gyártó műhely helyén. Itt természetesen néhány Gilvesy bort kóstoltam.
Sike Balázs és Velényi Réka szintén néhány éve vásárolta meg Badacsonytördemicen az egykori Nefelejcs Vendéglő épületét, ahol hangulatos Borbisztrót nyitottak. Vasárnap itt vacsoráztam és kóstoltam meg néhány Skizo és Sike Balázs Pincéje tételt.

Folytatódik a beszámoló a májusi badacsonyi hétvégéről. A szombati pinot noir kóstoló után még beugrottam a badacsonyi Plánéba "levezetésképpen". Vasárnap a reggeli és egy frissítő séta után újult erővel vágtam bele a hétvégére tervezett pincelátogatásokba. A Németh Pince volt az első kiszemelt célpont. Idén nem láttam őket a Badacsony New Yorkban rendezvényen - mint kiderült, nem szándékosan maradtak távol, csak a bokros teendők között későn kaptak észbe, hogy mikor is van a rendezvény -, a pincénél sem jártam pár éve, úgyhogy volt mit behozni. Szalai Attilával igazi maratoni sort kóstolhattam végig, előkerült egy-két régebbi évjárat is (plusz egy ilyen bomba meglepetés), úgyhogy az eddigi legátfogóbb képet kaphattam a pince borairól.

Aki legalább egy kicsit képben van a Jakab Badacsony dolgaival, az tudja, hogy Jakab Péter tulajdonos óriási pinot noir-rajongó. A birtok szőlőterületeinek kétharmadán pinot noir terem, nagyrészt a Gál Tibor tanácsára, Szeremley Huba által telepített ültetvényeken dolgoznak a fajtával. A híres egri borász hatására az elmúlt évtizedekben több borvidékünkön is elkezdtek komolyan foglalkozni a pinot noir-ral, néhány fontos birtokot pedig ma is Gál Tibor egykori pártfogoltjai vezetnek. Ez adta az ötletet Jakab Péternek, hogy összetrombitálja a Gál Tiborhoz kötődő borászokat és egy közös pinot noir kóstolón mutassák be a fajta sokszínűségét, Gál Tibor álmainak beteljesülését.

(Nagy Sebestyén, Liptai Zsolt, Rábai László, Gál Tibor, Mérész Sándor, Jakab Péter)

Öt borvidék és öt pincészet képviselői gyűltek össze Nemesgulácson, a Jakab Badacsonynál, hogy felelevenítsék a közös gyökereket és megmutassák legszebb pinot noir-ból készült boraikat. A borászok kerekasztalbeszélgetését Nagy Sebestyén moderálta, közben régebbi évjáratú borokat kóstoltunk, "melyik pinot noir-odat mutatnád meg Tibornak?" jeligére.

A Mátrai borvidék sok izgalmas pici borászat bölcsője lett az utóbbi néhány évben, Gyöngyöspatán remek kis borászközösség alakult ki. Különösen érdekes volt, hogy az új érkezők közül ketten is a borblogok "világából" érkeztek, akov a Hegymente Szőlőbirtok egyik alapítója, octopus pedig először a Hoop Wines keretében, majd saját neve alatt készített borokat. A kemény munka, a maximalizmus és a komoly hazai és nemzetközi kitekintés együttállása remek borokban kulminálódott mindkettőjük esetében. Németi Zoltán viszont most abbahagyja, jelen állás szerint a 2023-ból készült el az utolsó bora.
Zoli tavasszal írt, hogy palackba került a 2023-as bora és szívesen ad egy palackkal, nagyon örültem, de akkor még nem tudtam, hogy búcsúzik a borászélettől. Amikor a Régi magyar fajták nagykóstolóján találkoztunk és átadta a bort, megjegyezte, hogy ez az utolsó évjárat. Zoli elmondása szerint mindenképpen szeretett volna saját bort készíteni, mindez sok pénz, idő és munka befektetésével és persze nem kevés stresszel jár, most elege lett. Sajnálom, de megértem a döntését. Rszabi társaságában kóstoltuk meg a bort, ha ez a búcsútétel, méltó lezárása a történetnek. Egy klasszikust idézve: "Kár érte. Kiváló ügynök volt!".

Új-Zéland három borvidékéről hoztam három chardonnay-t, a 2022-es évjáratból. Marlborough, Hawke's Bay és Nelson szerepelt magát a sorban, a Seresin Estate, a Sileni Estate és a Brightwater Gravels képviseletében.

A chardonnay a sauvignon blanc mögött a második legnagyobb területen termesztett szőlőfajta a szigetországban. Hawkes Bay borvidékén gyakorlatilag egyenlő a két fajta termőterülete, a másik két itt szereplő borvidéken, Marlborough-ban és Nelson-ban viszont a sauvignon blanc és a pinot gris is megelőzi, így a fehér fajták között harmadik helyre szorul. Próbáltam nem túl drága borokat válogatni (két tételt is akciósan vettem), nagyjából a középkategóriából. Rszabival kóstoltunk, és összességében meg voltunk elégedve a felhozatallal.