A múlt heti burgundi kóstoló után még mindig pinot-lázban égek, azóta ismét egymás mellé tettem néhányat.

Légli Géza válogatására már régóta kíváncsi vagyok, másrészt Orsolyáék 2007-eséről vannak  szép emlékeim, így a jelenleg piacon levő 2009-es megismerése szintén aktuális lett. Referenciának pedig egy nagyon alap, de megbízható burgundi tételre gondoltam.

Íme:

A tempranillo Spanyolország legnagyobb területen ültetett kékszőlője. Összesen 207.000 hektáron termesztik, amelyből maga Rioja 49.300 hektárt tesz ki. [1] Nagy számok. Amint már említettem, Ribera del Dueroban elsősorban a helyi viszonyokhoz adoptálódott tinto fino, illetve tinta del país klónokat termesztik. Spanyolországban összesen kb. 550 tempranillo klónt tartanak nyilván, minden borvidék saját, eltérő változatról beszél. Ez részben helyi patriotizmus, hiszen igazolták, hogy a fajtaváltozatok genetikailag rendkívül csekély mértékben térnek el egymástól. [1]

Lassan hagyománnyá válik a Terroir Clubban, hogy évente egyszer szerveződik egy szép Burgundia-kóstoló. A tavalyi jegyzete itt. Remek lehetőségek ezek tapasztalatokat gyűjteni, hiszen a beugró árából egyébként csak kb. egy jobb féle village-burgundira lehetne rápróbálni, itt meg lehetőség nyílik ugyanennyiből egy hosszabb sort végigkóstolni, közte grand cru-mélységeket is érintve.

A koncepciót több vonal szabta meg. Egyrészt a kínálatba frissen bekerült gevrey-chambertin-i jó nevű bio-dinamikus termelő, a Rossignol-Trapet szortimentjének bemutatása. Másrészt az újonnan forgalomba került 2010-es évjárat kapcsán felmerülő igény az előző, szintén kiváló 2009-essel való összehasonlításra. Harmadrészt, egy-két érettebb korú burgundival zárni az estét, hadd lássuk mit kezd velük az idő.

A képen az est egyik sztárjának a címkéje, a termelő honlapjáról vettem.

Íme a sor:

A térség geológiája

Ribera del Duero földrajzilag a Spanyolország mintegy felét elfoglaló Meseta fennsík észak-keleti traktusának része. A Duero völgye a miocén korban alakult ki, az erőteljes eróziónak és simító erőknek köszönhetően ma lapos vagy enyhén dombos. A tengerszint feletti magasság – a Meseta miatt – jelentős, 750 és 850 méter között változik. A borvidék talaját a Duero által évmilliók alatt lerakott hordalék alkotja. Legnagyobb részben rétegzett szerkezetű hordalék és agyagos homok képezi. Ebben egymásra rakódott mészköves és márgás rétegek, valamint krétás zárványok is megtalálhatók. A talajok még a dűlőkön belül is nagy változatosságot mutathatnak, amely nagymértékben befolyásolhatja a gyümölcs érési ütemét. [1] [2]

Ribera del Dueroba készülök, egy nagy álom teljesedik be. Már többször jártam Valladolidban, de a borvidékre eddig még sosem sikerült eljutni. Tavaly februárban összehoztam egy komoly Ribera sort és úgy emlékszem nem volt elégedetlen résztvevő. A kóstoló után megfogalmazódott bennem, hogy mielőbb el kell látogatni a borvidékre és minél nagyobbat kell meríteni a Duero borfolyóból. Ez most következik be. Ennek áldozva hát, először egy több epizódos, cirkalmas felvezető következik a borvidékről (mert megérdemli), miután pedig hazaértem egymás után jönnek majd az exkluzív „pincetudósítások”. Na, fogjunk bele! Mivel a fél munkát elkezdeni sem érdemes, ez most hosszú és gazdag lesz, mint a Spanyol Aranykor. Így fiam, kösd fel hát gatyád és csapj bele a lecsóba!

Alkonyi László közvetítésével kaptam néhány palack bort. (Ő már írt is itt róluk)

A badacsonyörsi Folly Borászattól származnak. A Folly névhez elsősorban egy hosszabb múltra visszatekintő arborétum tartozik, a borok terén viszont még csak most terveznek megjelenni a piacon.

Ajándékba kapott tételek révén most a pontozástól eltekintek, de a leírásokat a pince engedelmével megosztanám:

Időben váratlanul közel került poharamban a Kreinbacher Birtok klasszikus „Öreg Tőkék” borának két évjárata. A 2007-est többször kóstoltam, sőt egy évvel ezelőtt vakon egy komolyabb somlai sorban is meggyőzően szerepelt. Van még pár palackom belőle, évente bontok egyet, hogy lássam, merrefelé tart a bor szekere. A 2005-öst sosem kóstoltam, így kapva kaptam az alkalmon mikor az egyik élelmiszerlánc prémium kínálatában találkoztam vele.

Mély illat, aszalt sárga gyümölcsösség, töppedt muskotályos szőlő, vastag rózsafelhő. Telt korty, kissé ragacsos édességgel, de mellette tényleg mély és vastag ízekkel. A közép szépen kitöltött, a savak viszont puhák, kissé szélesebben szétterülősek. Tartanak ugyan egy bizonyos típusú egyensúlyt, de emlékszem még, hogy mennyivel jobban áll ennek a bornak, ha 2006-os, vagy 2008-as arányokkal rendelkezik. Közepesnél picit hosszabb lecsengés. A felszínek simák, a bor  tényleg finom a nem tökéletes egyensúly mellett is. Eléri a 6 pontot.

Norbi bácsinak jó dolga van, ha néha napján hazalátogat. Mindenki ösztönös kényszert érez arra, hogy finomságokkal traktálja.

Ezúttal német rieslingre volt rászomjazva, és hozzám a legjobb helyre fordulhatott ez ügyben. :) 

Első nekifutásra egy rendkívül grandiózus sorral készültem, afféle "all-star gálával". Végül kicsit máshogy alakult a program, és alternatív megoldásként elsősorban a múltkori rajnai kirándulás zsákmányaiból válogattam össze egy sort, kiegészítve egy-két biztosnak tűnő klasszissal.

Következzen a kezdeti idők emlékére négykezes formában:

Jó szokásunktól eltérően – holmi rizlingek helyett – most néhány erősített bort kóstoltunk meg. Elég volt végre a 7%-os alkoholokból, had csípjen s égessen a húszas szesz! Mondhatnánk, hogy Pardi barátunk röpke hazalátogatását ünnepeltük ezzel a szép kort megért erősített sorral. A borokat egytől egyig Szomjas Gödény borhűtőjéből aknáztuk ki, pontosan ezt az alkalmat várták. Térben és időben a portói origóból indulunk, majd Dél-Franciaországban végezzük, éppen csak lesodródva az Ibériai-félszigetről. De nem is ez a lényeg, hanem a rég várt találkozások és a magas alkoholok. És még valami. Megkóstoljuk egyben a Borrajongó – azt hiszem, bátran kérkedhetek ezzel – történetének legeslegöregebb borát.

Thibault Liger-Belair: Hautes Cotes de Nuits Le Clos du Prieuré 2009

Fülledten induló illat, jó adag animalitással. Ez teljesen szellőzéssel se akar múlni, de mellette ki lehet pörgetni  piros bogyós gyümölcsöket, némi cefrés felhanggal, füstös, földes, fűszeres, krétaporos aromákat. Szájban közepes testű a korty. Viszonylag telt ízek, lédús, friss, de kissé fanyar gyümölcsösség, leginkább cigánymeggy, mellette itt is megjelennek a földes, avaros, kövesnek ható díszítések. Összességében hasonló, de mégis megnyerőbb, legalábbis közérthetőbben finom a szájban tapasztalható karakter, mint az illatban. A struktúrára sem lehet panasz, a savak élénkek, játékosak, az alig közepes, de semmiképp nem jelzésértékű tannin finomszemcsés, szolid, porzóan száraz utóízt hagy, a kortyközépen ha nem is komoly mélységű denzitások képében, de  határozottan kitart még az anyag. A lecsengés közepesnél egy picit hosszabb.  Nem kell kiugróan komplex, tekintélyes bort elképzelni, de korrekt, feszes és zamatos tétel, kissé merész illattal. 6 pont.

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

Megérkezett végre a számomra különösen kedves Bott-pince 2011-es borainak első hulláma.

Nagy "éhséggel" ugrottam neki a csomagnak, pedig nem mondhatom, hogy elképzelésem se lett volna, hogy mire számíthatok tőlük, hiszen néhány hónapja már megnéztük a szortimentet még hordóminta korukban.

Nézzük mi a helyzet immár élesben:

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

Folytatnám a beszámolót a Vie Vinumról. A második részben összegyűjtöttem azon borok jegyzeteit, melyeket Alsó-Ausztria Wachaun kívüli vidékeiről, illetve egy érintőleges burgenlandi merítésből sikerült kreálni.

Íme:

A hipermarketekkel mindig próbálok vigyázni és soha nem venni értékes bort. „A leárazások nem véletlenek, megrohasztották a bort, aztán olcsón kinyomják” – figyelmeztet mindig a para-énem. Ezzel együtt sem tudok néha ellenállni a filléres árcédulának. Sokszor aztán fancsali pofa az eredmény, de néha-néha a nagy fogás sem kizárt, bármikor megnyílhat az ég és lehet végre értünk egy hipermarket. Egy bomba-vétel, ami a jóárasítás határait feszegeti.

A Vie Vinum Ausztria legnagyobb boros rendezvénye, mely két évente kerül megrendezésre. Több, mint 500 kiállító, külföldiek is szép számmal, de elsősorban osztrákokra fókuszál, kis túlzással a teljesség igényével. Feltehetőleg mindenki jelen van, aki él és mozog, legalábbis a legnevesebb pincék biztosan. Közel komplett szortimenteket lehet kóstolni, csúcsborokkal egyetemben. Az elővételben 30 Euroba kerülő napijegy rendkívül jutányos azért, amit nyújtanak érte. A légkör és a közönség kulturált, a gazdák szívélyesek, kis őszinte érdeklődést tanúsítva több helyen is előkerülnek "pult alatti" tételek, olykor komoly, régi évjáratú kuriózumok is. A kiállítók és a kínált borok listája, analitikával, térképekkel együtt kb. egy hónappal a rendezvény előtt letölthető a honlapról. Ha van rá idő, igazán föl lehet előre készülni.

Két éve is sikerült kijutni, hatalmas élmény volt, öt részes beszámoló született róla itt a blogon. Nagy lökés volt akkor, lehet mondani sikeresen ráállított a riesling-pályára. :)

Idén egy napot tudtam beiktatni erre a célra. Gyakorlatilag 9 órát töltöttünk ott, kb. 120 bort kóstolva. Bőségesen hangzik, de a becslésem szerint kb. 2500-3000 mintához képest elenyésző, annyi és annyi minden érdekelt volna még.

A nagy merítéshez mérten zömmel tűrhetően sikerült jegyzetelni. Túlnyomó részt pontszám-benyomást is rögzítettem, de kéretik ezt úgy kezelni, hogy a fenti számú mintából, fent említett idő alatt, 2-3 centeket kóstolva születtek.

Első részben következzen a legjobban várt wachaui merítés:

A márciusi egri bortúra eszembe juttatta, hogy itt volna az ideje egy jó kis bikavér-mustrának. Fura egy állat ez, gondoltam, hiszen a bika vére a borvidék zászlóshajója (sic!), mégis a legtöbbször csak fáradt gőz az eredmény. Akárhogy is számolgatok, igen-igen kevés magas minőségű egri bikavér férhető hozzá a piacon. Nincs könnyű dolga az embernek, amikor egy komolyabb bika-sor összeállítása a cél. Igaz, az egri bikavér szabályozása mára – legalábbis összehasonlítva a szekszárdi bikavérrel – kialakultnak mondható. A borvidékhez köthető minőségi bortermelést azonban még mindig csak egy igen szűk kör gyakorolja. A turisták továbbra is a Szépasszony-völgybe áramlanak, lépten-nyomon a tömegtermelés jelei mutatkoznak és még mindig ügy a hamisított származási bizonyítvánnyal behurcolt alapanyag. A helyzet sajnos sokkal lassabban fejlődik, mint azt egy évtizeddel ezelőtt gondoltuk.

Domaine de Montille: Beaune 1er cru Les Gréves 2009

Kicsit még tovább nyújtóztunk a Bortársaság burgundi kínálatában. Immár olyan tétel következik, ami már jócskán húzósabb árban, mint ami úgy általában még belefér. Burgundi szinten persze 50 Euro egy jó nevű birtokról származó, kiváló évjáratú premier cru tételért nem tűnik annyira elrugaszkodottnak, pláne ha figyelembe veszem, hogy a számomra általában megdöbbentően megbízható forrásnak tartott Burghound 91-93 pontra adta a fenti bort. Viszonyításképp ugyanezt az értékelést kapta legutóbbi burgundi sorunk csúcsára szánt Rousseau Ruchottes-Chambertin grand cru is, jócskán magasabb árkategóriából. Szóval, reménykedik az ember, hogy hátha valami igazán komolyat kap ugyan drágán, de még ritka alkalmanként talán kicsengethető összegért.

Szép, komplex illat. Sok gyümölccsel, ribizlivel, meggyel, földes-kék virágos díszítésekkel. Közepesen testű korty. Telt ízek, eleinte ugyan kicsit zárkózott, de némi szellőzéssel, illetve ügyelve a megfelelő hőmérsékletre igazán megnyerő. Friss, ropogós, érett piros bogyós gyümölcsösség, pinós fűszeresség. A savak érettek, feszesek, vibrálóak, a közepes mennyiségű tannin szilárd, finom szemcsés, porzóan száraz, talán még nem is tökéletesen integrált. A kortyközép kitöltött, bár hatalmas mélységekről, denzitásokról nem beszélhetünk, de az ízek intenzitása még szemrevaló, a savak újabb lendületet adnak nekik. Elég hosszú lecsengés. Már most szép, de még picit rakoncátlan burgundi. 7 pont. (90) Azért van egy olyan sejtésem, hogy itthon kevesek lesznek ennyivel  tökéletesen megelégedve.