A Borrajongó

Egy mátrai „garázs” klasszisai – Hoop Wines

2020. május 28. 06:00 - ungert

A Gyöngyöspatán tevékenykedő, jelenleg már kétszemélyes projektnek tekinthető Hoop Wines viszonylag új névnek számít még a műértő fogyasztók körében is. A kisvállalkozás jelenleg két fő pillérre építkezik: a kékfrankosra, mint fajtára, valamint a pét-natra, mint borkészítési módra. Előbbire azért, mert képes tartalmas, de legalább annyira életteli bort is adni, melyhez a Mátra ideális helyszínt biztosít a klímájával, utóbbi pedig régi szenvedély, amely rozékísérletekből nőtte ki magát. Bár az első palackok már 2014-ben elkészültek, az első kereskedelmi tételek csak öt évvel később, '19-ben kerültek lepalackozásra.

A pince jelenleg 0,85 hektárnyi területtel rendelkezik a Borsos (Gereg) dűlőben, amely egyelőre telepítés alatt áll többféle kékfrankos-klónnal, a pincefilozófiával összhangban. Ebből következik, hogy a borok jelenleg nem saját szőlőből készülnek, az alapanyagot a pince partnerei termelik hozamkorlátozás mellett. Az aktuális mennyiségi cél évi 5-10 ezer palack elkészítése a szűkebb fajtakínálat mellett: a kékfrankos mellé legfeljebb egy világfajta kékszőlő, valamint egy kárpát-medencei fehér várható, organikus művelés mellett.

A technológiai filozófiát tekintve „a minőség az első; a kevés beavatkozás híve vagyok, de a tisztaságból nem engedek; a hagyományos módszerek mellett – mint a kézzel csömöszölés – használok innovatív technológiát is, pl. egy 10hl-es PLC vezérlésű hőmérsékletkontrollos zárt vörösborerjesztő tartályt, és a csavarzár használata sem volt kérdés a csúcsbor esetében sem; nem követek semmilyen stílust, de a jó példákat igyekszem átvenni szerte a világból” – írja Kerekes Zoltán, akinek elképzeléseit és munkáját Németi Zoltán segíti.

Mindezekről még fogalmunk sem volt, amikor kóstolásra kaptunk két pét-natot és két csendes bort néhány héttel ezelőtt. A logisztikai nehézségekre tekintettel a pét-natokat csak én kóstoltam, a rozét és a kékfrankost viszont a már-már megszokott karanténtechnológia segítségével kicseréltük egymás között furmintfannal. Ennek lett az eredménye a következő, félig négykezes beszámoló.

tweo1357.JPEG

Hoop Wines Pink Kékfrankos 2019

Ezt a pét-natot nyitottam először, a megadott instrukciók szerint jól behűtve, egy viszonylag hosszabb pihentetés után, és feltehetően ezért komplikációmentesen is. Az illat könnyű és letisztult, a friss, fanyar gyümölcsösség dominálja, mögötte némi tejszínes krémesség jelenik meg. A korty puhább, szolidabb habzású, műfajából fakadóan természetes, nem tolakodó ízekkel, korrekt szerkezettel és frissítő karakterrel. Tetszett, az üldéket viszont nem sikerült kicsalogatom a palackból, az ugyanis lapszerűen összeállt az alján. Pontozni nehéz, fogyasztani viszont annál könnyebb. Ajánlott.

Hoop Wines Pink Pinot Noir 2019

Ennek a palacknak a története már kalandosabb, mert közvetlenül fogyasztás előtt megtömegközlekedtettem, ami adott némi okot a bontás sikerességével kapcsolatos aggodalmakra. Ennek ellenére a nyitás ismét zökkenőmentes volt, a palackban pedig egy pezsgésileg intenzívebb, ízre viszont a kékfrankoshoz hasonló alapanyag fogadott. A műfaj természetességéből fakadóan ez is letisztult, természetazonos ízekkel és kellemes, de sűrű, intenzív buborékossággal fogadott, ráadásul ezúttal sikerült kicsalogatni a palackból az erjedés után visszamaradt üledéket is. A két pét-nat közül ez tetszett jobban, minden bizonnyal a pezsgősebb karaktere miatt. Szép munka.

Hoop Wines Rosé 2019

ungert: Fogalmam sincs, hogy a fajtákat tekintve miből szűrték (pinot noir), de ez a rozékategóriában szinte mindegy is. Az illat kifejező és gazdag, a klasszikus, érett piros gyümölcsökön kívül feltűnik némi krémes édesfűszer, és egy árnyalatnyi barackosság is. A korty tartalmas, jól szerkesztett, sűrűségét és komplexitását tekintve túlmutat az összes hazai rozén, amit eddig kóstoltam. Olyan, mint egy átlag feletti ivóvörös, csak éppen tannin nélkül: van szerkezete, íve és íze. Gyakorlatilag hibátlan bor, kétlem, hogy lesz magyar kihívója a közeljövőben. Hat pont, meg vagyok lepve.

furmintfan: Nagyon kellemes, finom illattal kényeztet: őszibarack, mandarin, szamóca és cseresznye, valamint barackvirág. Rosé műfajban eléggé testes és tartalmas, ugyanakkor tökéletesen arányos, a savak észrevétlenül teszik a dolgukat, gyönyörűen simulnak be a bor finom szövetébe, sehol egy kilógó él. A húsos kortyban visszatérnek az illat gyümölcsei, leheletnyi édességérzet emel rajtuk egy kicsit, a lezárás pedig éppen csak annyival fanyarabb hogy tisztán hagyja a szájat. Nagyon szép rosé. 5p+

rowl0571.JPEG

Hoop Wines Violet 2018

ungert: Tiszta kékfrankos, nyolc hónapig új francia fában érlelve. A színe és a neve között vitathatatlan párhuzamot lehet felfedezni. Az illat komplex, sokrétű, egyszerre és egyensúlyban van benne jelen az érett gyümölcsösség és az intenzív fűszerek, melynek egy része a hordónak, egy másik része pedig gyaníthatóan a kiváló minőségű alapanyagnak köszönhető. A korty szinte harapható, sűrű és érett, a kiváló minőségű tannint és a viszonylag magasabb szeszt elegendő sav támasztja alá. Kiváló alapanyag, kiváló kivitelezés, masszív 6 pontnál nem is kaphat kevesebbet. Tetszett.

furmintfan: Szinte átláthatatlanul sötét, fiatalos lilás színű bor fogad a pohárba kitöltve. Az illat mértéktartó, hűvös, tökéletesen érett erdei gyümölcsöket - szeder, áfonya, málna - mutat, finom keleti fűszeres árnyalatokkal. Kóstolva tartalmas, széles savakra a támaszkodik, a tannin finoman felrakódik, de nem bánt, az alkohol szépen elveszik a puhán ölelő kortyban. A beltartalom szinte harapható, húsos, zamatos a bor, tökéletesen visszaidézi az illat érett erdei gyümölcsös, finoman fűszeres motívumait. Szépen érett alapanyagról mesélő, gazdag, izgalmas kékfrankos. 6p

A Hoop Wines néhány tétele elérhető már a Borfalu Bortékában.

A kóstolt palackokat Kerekes Zoltántól, tehát közvetlenül a pincétől kaptuk kóstolásra. Köszönjük.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr5615715714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2020.05.28. 19:28:24

@Hepci: Ha jól emlékszem, akkor hat- és hétezer között.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.05.28. 20:32:31

@Hepci: Egészen pontosan 6500 a Borfaluban.
Van egy cabernet franc is 2700-ért, amit még nem kóstoltam, de hamarosan fogom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2020.05.29. 01:56:26

@furmintfan:
Elég ambiciózus árképzés egy kezdő vállalkozástól rögtön megugrani a labanc középkategória szintjét. :)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.05.29. 08:48:08

@Hepci: Tény, hogy bátor dolog, de manapság nem példa nélküli (lásd pl. tavaly az egyébként remek Kékajtó Kékfrankos 2016). Aztán ahogy mondani szokás, a piac majd eldönti, hogy jó ötlet volt-e. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2020.05.29. 09:06:25

@furmintfan:
Nem példa nélküli, én azért az ilyen példákat viccesnek érzem, amikor tucatszám jut eszembe 6 pont körüli, max. 3500 forintos magyar kékfrankos, cabernet franc és pinó.
Szerintem a piacot építeni kell(ene) először és bizonyítani (kirakni 3-4 meggyőző minőségű évjáratot), utána kitenni a megcélzott árcédulát.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.05.29. 09:28:35

@Hepci: Én ezzel a magam részéről egyetértek, de az érintett termelőknek biztosan valami más gondolat is motoszkál a fejében.

szergo 2020.05.29. 13:06:48

@Hepci: Tudnál nekem ajánlani ilyen borokat?

csorsza 2020.05.29. 17:27:05

@furmintfan: A más gondolat az a mohóság. Azért ez elég nevetséges, noname pince első tétele, mindenféle összevásárolt szőlőből, 6500-ért... Megtoldva itt egy kis marketingsegítséggel. Talán nem is lesz üzletileg sikertelen. Szerintem elfogy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2020.05.29. 20:36:06

@szergo:
Persze, maszekban szívesen - reklamírozni - különösen más borok promócióját tartalmazó poszt alatt - nem óhajtok senkit.
(Oláh Gábor: info@interfruit.hu)
süti beállítások módosítása