Az van, hogy idén nyáron bloghasábjainkon is jól látható módon küzdtünk magunkba az ilyenkor szokásosnál nagyobb rózsaszín bormennyiséget. A magam részéről szó sincsen semmiféle következetességről, a dolgok történelmileg alakultak így. Meglepő viszont, hogy az úgynevezett tipikus fröccsalapokon túl milyen sokszínűre és mennyire atipikusra sikerült a hazai rozépaletta néhány tagja.

Aki ismeri Horváth Józsefet és a Ráspi-borokat, az valószínűleg kóstolás nélkül is sejtheti, hogy a pince rozéja tartogat néhány stílusfeszegető meglepetést. Engem is a kalandvágy hajtott, így néhány napja nemcsak megláttam a közeli hiperpolcon a pince aktuális rozéját, de le is emeltem onnan. Tegnap pedig jól elfogyott, én pedig nem győztem pislogni, hogy mi ez az egész.

Tárgyszerűen nézve a dolgot ez egy spontán erjesztett, félszáraz, kékfrankosból szűrt rozé a Fertő tó mellől. Amennyiben rászánjuk magunkat és mélyebb érzékszervi vizsgálatnak vetjük alá, akkor egyrészt megállapíthatjuk, hogy színe okán inkább sillerszerű, másrészt pedig a kezdeti orrpróbát a pince vörösboraiban rendre feltűnő és fogyasztó-megosztó olajos rongyos és őszibarackos vonal dominálja, hátrébb szorítva, de teljesen nem elnyomva az epres-málnás gyümölcsösséget.

A korty laposabb, savai a stílushoz képest lomhábbak, ezért a félszáraznyi maradékcukor miatt kissé az édesség felé billen el az összkép. Emellett persze kifejezetten érdekes, módfelett borszerű és gyümölcsös, ráadásul savszegénysége ellenére is jól iható az ilyesfajta stílusra nyitott fogyasztók számára.

Pinceazonos rozépróbálkozás, igényel némi előtanulmányt és felkészültséget. Számszerűen értékelni nehéz, de ha már mégis szükséges, akkor az erősebb 4 pontot érzem feltétel nélkül indokolhatónak. (cca. 1800 Ft, Interspar)