Ténykérdés, hogy balatoni viszonylatokban ritkábban fogyasztunk és emlegetünk érdekes vörösborokat. Pedig van élet az olaszrizlingen túl is, amit egyre több szerethető Csopak-környéki kékfrankos igyekszik alátámasztani. A pincén kívül elhelyezkedő okok miatt komoly dugóproblémákkal küzdő, de amúgy csodálatos-fantasztikus Homola-frankos után itt egy könnyebb, de nem kevésbé kedvelhető anyag a helyi veteránnak számító Jásdi Istvántól is. Ráadásul hibamentesen, csavarral zárva.
A pince eddig emlékeim szerint csak franc-keretek között próbálkozott tágítani a színspektrumot, ez tehát az első próbálkozás a fajtával. Ami ráadásul hivatalosan csak nulladik, hiszen az alapanyag még nem saját. Ennek ellenére már most sem csak ígéret, sokkal inkább biztos választás.
Szóval az van, hogy bár az alapanyag egyelőre vásárolt, a sztori közel sem lett komolytalan. Az almasavat lebontották, majd az egész cucc új Stockinger-hordókban landolt. Ez persze elvihette volna a borkaraktert egy kevésbé szerethető és gyümölcsös irányba, de nem így történt. A bicikli nem tolódott túl. Megjelenésre is vidám, könnyű anyag.
Az illat elsősorban kellemesen gyümölcsös, meggyes-epres. Mögötte ugyan ott a hordó a maga fűszereivel, de nem tenyerel rá az alapvetően friss, direkt gyümölcsös karakterre. A korty lendületes, tanninja visszafogott, savai és gyümölcsei érettek. Nem túl komoly bor, inkább a direktség és a jól fogyaszthatóság irányából közelíti a műfajt. Tisztán, nem túl hosszan búcsúzik, szinte követeli magára a következő kortyot és poharat. Gyorsan a végére lehet járni, ami előny, mintsem szemrehányás. Erős 5 pont, kíváncsian várom a folytatást. (2550 Ft, Bortársaság)