A Borrajongó

2013-as kékfrankosok vakon

2017. július 15. 06:00 - furmintfan

Amikor sweetsole kolléga megírta a művelt alkoholistán a Bencze Birtokon celebrált kékfrankos-rangadón leszűrt tapasztalatait, már nálam is összegyűlt egy - az ottani sorral átfedéseket is mutató - kékfrankos-sereg a 2013-as évjáratból. A kóstolóra sok huzavona után végül május elején kerítettünk sort, most újabb 2 hónap vajúdás után a jegyzetek is napvilágot látnak. 
kekefrankosok201705.jpg

A "stábtól" akov, rszabi és én ültünk az asztalnál mások mellett. Nagy várakozások után nem mondanám, hogy elégedetten álltunk fel, bár talán csak nekünk volt gyökérnapunk, mindenesetre többször meglepődtünk a leleplezés során. Sajnos a hétköznapi időpont és a borok magas száma miatt kissé sietve kellett kóstolni, talán ez is rányomta a bélyegét az eredményekre. Az látszott, hogy néhány bornak a sorban jót tett egy kis szellőzés, de visszakóstolás(ok)ra már nem mindenki tudott maradni (rszabi sem). Akárhogy is, kevés bor tudott kiemelkedni a sorból, még az osztrákok is alulteljesítettek.

A borokat két körben kóstoltunk meg vakon, leleplezés után volt még lehetőség egy harmadik körre. Rszabi küldött jegyzeteket, így kettőnk tapasztalatait adom közre.

Szeleshát K2 Kékfrankos 2013
furmintfan: Illatban pörkölt magvak, füst, vegetális jegyek, gyümölcs alig. Szájban egy kevés bágyadt gyümölcsöt már találni, összességében könnyű, élénk savú, de picit fáradt ornamentikájú bor. 4p

rszabi: Karcsú, gyümölcstelen, csipkebogyós-fűszeres, poros tannin. 3p

Etyeki Kúria Kékfrankos 2013
furmintfan: Érett erdei gyümölcsök, meggy, némi édesfűszer itt, pici zöldfűszer ott. Élénk savú, arányos, selymes tanninnal. 6p-
rszabi: Egy fokkal érettebb, ami a selymesebb kortyban és az érettebb gyümölcsösségben is tetten érhető. 4+

Weninger Höllesgrund Kékfrankos 2013
furmintfan: Fülledt, záptojásos buké, pici illó, alapos szellőztetéssel bújnak elő csak a meggyes jegyek. Szájban is kissé fura, liliom, viola, földes jegyek, kevés gyümölcs, bár tény, hogy idővel javul. Türelmetleneknek semmiképp nem ajánlott, a gyenge kezdés után nálam a végére 4 pontnyira rúgta ki magát. Sweetsole fentebb idézett cikke szerint elég nagy a palackvariáció. 
rszabi: Büdös záptojás illatú. Értékelhetetlen.
Ráspi Kopár 2013
furmintfan: Ha minden igaz, ebben van egy kis cabernet sauvignon és zweigelt is. Meleg érzetű, meggy, meggymag, élénk savak, szilárdabb tannin keretezik. 5p
rszabi: Végre beköszön egy jelentősebb mennyiségű friss gyümölcs, és vörösboros érzetet biztosító jó minőségű csersav. 5
Takler Kékfrankos Reserve 2013
furmintfan: Füstös, konyakmeggyes, túlérett, délies hangulatot árasztó illat. Szájban testes, de kissé szétomlik, lomhább, teltebb, tanninosabb stílusú, túlérett gyümölcsökkel. 5p-
rszabi: Tejszínes, krémes illat. Szájban is kerek, pici animalitás is játszik, a gyümölcsök kicsit lekvárosak. 4
Heimann Alte Reben Kékfrankos 2013
furmintfan: Elsőre elég érdekes, édeskés illata van ("kézkrém!" mondja akov), gyógynövényes, majd érett meggy, túlérettség határán táncoló erdei gyümölcsök következnek. A savaknak van egy pici húzása, a gyümölcsök érettek, némi toast-os jeggyel, zöldfűszerekkel keretezve. 5p
rszabi: Izgalmas illat, a gyümölcsöket csalános-erdei illatok keretezik. Szájban masszív érzet (legalábbis ebben a sorban), jó savakkal. 5
Homola Kékfrankos 2013
furmintfan: Édeskés piros bogyósok, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség. Lendületes, ugyanakkor kiegyensúlyozott korty, remek egyensúly, jó intenzitás. Szép bor, szinte mindenki az első helyre tette a vak körök után. 7p-
rszabi: Szinte hibátlan bor a maga kategóriájában. Érett, de nem lekváros illat. Szép textúra, hosszú és teljesen kesernye-mentes utóíz. (érdemes az északi parti kékfrankosok között keresgélni, a tavalyi év egyik legszebb kékfrankosa, a Szt. Donát Magma után megint egy nagy dobás). 7-
Nittnaus Blaufränkisch Kalk & Schiefer 2013
furmintfan: Nyitás után fülledt, szellőzés után is kicsit zárt marad, meggyel, erdei gyümölcsökkel körítve. Könnyed, kissé savhangsúlyos, kevés tanninnal, savanykás gyümölcsökkel. Ennek is kellett egy kis idő, mire magára talált a pohárban. Nem rossz, de kóstoltam már jobb palackokat. 5p+
rszabi: Bizonytalan illat. Szájban is pezseg egy kicsit, nem az én borom. 3
Bukolyi Nagy-Eged Kékfrankos Válogatás 2013
furmintfan: Édes, likőrös, konyakmeggyes, gyógynövényes, édesfűszeres és édesgyökeres jegyek, markánsabb felépítés és hordóhasználat, közepesnél nagyobb test, délies karakter. 5p+
rszabi: Vakon talán villányinak tippeltem volna, a gyümölcsök nagyon érettek, a korty vége pedig likőrösbe fordul. 4-5
Moric Blaufränkisch 2013
furmintfan: Tiszta, érett erdei gyümölcsös, meggyes, finoman használt hordó és leheletnyi vanília díszíti. Karcsú. de elég tartalmas, jó savval, sima textúrával. 6p
rszabi: Tiszta, elegáns, szikár bor. Hűvös szilvás, fűszeres illat, szájban füstös, hordós jegyek. 5+
Karner Gábor Tavasszal a Föld Kékfrankos 2013
furmintfan: Édeskés és nagyon intenzív illat, eleinte nehezen meghatározható, aztán cseresznyés, meggyes, gyógynövényes. Élénk savak, sok piros bogyós gyümölcs, szamóca, cseresznye, szeder, pici marcipán. A sor talán legmegosztóbb bora volt, sokakat kiakasztott az illatkavalkád és a sav. Én azért mindkettőn túltettem magam, még ha a bor karaktere meglepetést is okozott. 5p+
rszabi: Orrban perverz fémes állott céklás illat, szájban a savak mindent maguk alá gyűrnek. Sokkal jobb emlékeket őriztem erről a borról. 3
Losonci Pince Kékfrankos Válogatás 2013
furmintfan: Aszalt meggyes, földes, kék szőlőzselés jegyek, pici illó. Sajnos a levegővel érintkezve nagyon gyorsan oxidálódott. T
rszabi: Hasonlóan szokatlan, de teljesen más karakterű illat. Grapefruit, zselécukor, és ecet. Kis idő múlva az ecet mindent magával rántott. Értékelhetetlen
Krutzler Eisenberg Blaufränkisch Reserve 2013
furmintfan: Ezt is sokáig szellőztetni kellett. Érett meggy, feketecseresznye, pici bőr, földes jegyek jellemzik. Kissé rusztikus karakterű, pici intengrálatlan fával, markáns savakkal. 5p+
rszabi: Ha nem tudtam volna, hogy kékfrankos, biztosan Chiantinak gondoltam volna. Vér, hús, bőr és füstös fűszeresség. 4+
Konyári Jánoshegy Kékfrankos 2013
furmintfan: Túlérettség határán táncoló erdei gyümölcsök, édesfűszerek, pici vanília, meggy, áfonya, pici fűszerpaprika. Aránylag testesebb kékfrankos, széles savakkal és érzetre picit emelkedett alkohollal. 5p
rszabi: Karakteres és fajtajelleges. Az obligát savanykás meggy ízt , licsi és gránátalma édesíti/színesíti. 5
Wassmann Kékfrankos 2013
furmintfan: Meggyes, virágos, szedres, halvány földes jegyek. Jó arányok jellemzik, a korty selymes, jól kitöltött, megfelelő koncentrációt mutat. 6p
rszabi: Mély és komplex illat. Negro, gyanta és tömény meggy koncentrátum. 5-6
Pfneiszl Kékfrankos 2013
furmintfan: Káposztás redukció, gyufafüst, némi kömény határozza meg, mellette minimális meggy illatban, meggyes túrókrém ízben. Szájban vékony, picit savas, poros tanninnal, bágyadt gyümölcsösséggel. 4p-
rszabi: Égett csillagszóró illat. Szájban sem jobb a helyzet. Értékelhetetlen.
Szentesi Pince Kékfrankos 2013
furmintfan: Érett erdei gyümölcsök, meggy, virágok, édesfűszerek, pici likőrösség. A savak inkább a korty második felében kezdenek be, tartalmas, elég hosszú és intenzív. 6p
rszabi: Cizelállt és sokrétű illata akár pinot-é is lehetne. Finoman savas pirosbogyósok és erdei zamatok. Penge savak és ehhez passzoló tiszta lecsengés. Nyujanszokkal lemaradva csupán a második legjobb bor volt. 6+
Weninger Kékfrankos 2013
furmintfan: A bontás után beköszönő baromfiudvar szerencsére kiszellőzik és meggy, meggymag, pici virág tűnik fel illatban. A korty szellős, könnyed, finoman texturált savakkal, finomszemcsés tanninnal operál. Nem túl bonyolult bor, de most jobban teljesített a dűlős testvérnél. 5p
rszabi: Teljesen mentes a több mint dupla annyiba kerülő társa hibáitól. Sallangmentes, sav-vezérelt, jó ízű ivóbor. 5-
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2512645267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.07.16. 12:12:44

És ez egy jó évjárat volt...
(?)

loading 2017.07.17. 08:46:57

Azt mondják igen. De lehet revidiálják majd, ha 3-5 év alatt szétesnek a borok.
Egyébként a mátraiak nem túl jó szereplése meglep.

kunzoo 2017.07.29. 22:10:31

@loading:
Miért is akarnál egy Kékfrankost évekig rejtegetni? Miért gondolod hogy jobb lenne tőle?

loading 2017.07.31. 08:34:43

@kunzoo: Mert most kékfrankosból készítenének nagy bort. Az viszont egyben érlelhetőséget, több éves "egyben levőséget" jelent(ene).
De ha mégsem a nagy bor a cél, akkor is 3-6 évet ki kellene bírniuk.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.08.07. 08:51:44

@loading: Én is voltam ezen a kóstolón. Nem tetszettek a borok. Visszakóstolásnál már inkább. A tanulság számomra az, hogy a borok inkább redukciósak. A sok sav miatt alacsony a pH, ez a nem kevés tanninal együtt rusztikus élményt ad.
süti beállítások módosítása