A Borrajongó

Tokaji pezsgők és 2010-es aszúk a Tokaj Nyitányon

2014. július 10. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Renaissance Egyesület éves budapesti borbemutatója, a hagyományosan tavasszal megrendezésre kerülő Tokaj Nyitány idén több szempontból is megújult. Ismét a Borjour csapata szervezte a kóstolót, de szinte minden más változott. Április helyett júniusban került sor a rendezvényre. A kóstoló új helyszínre, az Ybl Palota belső udvarára és különtermeibe költözött. A jegyárakat csökkentették, viszont az aszúkat egy külön helyiségben, fizetős rendszerben lehetett kóstolni. A mesterkurzusok ingyenesek voltak, csak regisztrálni kellett, természetesen gyorsan be is telt mindkettő. Minden jel arra mutat, hogy a Renaissance a törzsközönség mellett igyekszik új arcokat megszólítani, több fiatalt vonzani a rendezvényre.

nyitany0.jpg

Mindkét mesterkurzus témája izgalmasnak ígérkezett: a tokaji pezsgők és a 2010-es évjárat aszúi kerültek reflektorfénybe.

Tovább
19 komment

Figula: 7ha 2013

2014. július 09. 06:00 - drbarta

Sauvignon blanc, szürkebarát, chardonnay és sárgamuskotály. Spontán erjedés, részben tartályos, részben nagyhordós érlelés. 2950 Ft.Bortársaság. Szép illat, remekül egyesítve a résztvevő fajták jellegzetességeit. Fehérhúsú gyümölcsök, citrusok, egres, némi parfümösség, édeskés fűszerek, vágott fű. Remek elegy. Közepes test. Tiszta, áttetsző, ugyanakkor telt, primőrösen vidám ízek. Közepes súlyú szerkezet, első nekifutásra megfelelően élénk savakkal , később kicsit amorfnak éreztem őket, egyszer túlzottan kerekdednek tűntek, másszor mutattak némi éles csipkelődést. Ez az egyenetlen savérzet okozott ugyan némi esztétikai csorbát, de ízbeli nagyvonalúsága kárpótol. Előbbi felől nézve 5, utóbbi felől inkább 6 pont.

Szólj hozzá!

A riesling és az idő II.

2014. július 08. 06:00 - drbarta

Norbi barátunk hazalátogatása apropójára állítottam össze a régi szép idők emlékére egy ígéretes riesling sort. Csupa spatlese és auslese jellegű édes bor Mosel és Rheingau vidékekről, kezdve napjainktól haladva vissza egészen 1990-ig. Mind nagyon ismert, meghatározó pincéktől.

DSC_1140.JPG

Fogadjátok szeretettel! (Már az a néhány ember akit érdekel:))

Tovább
Szólj hozzá!

Sokat markolnak, keveset fognak – Fritz-páros

2014. július 07. 06:00 - ungert (törölt)

A Fritz Borház és Panzió boraival ritkán találkozni, aminek az lehet az oka, hogy az elsősorban vendéglátásra berendezkedett szekszárdi vállalkozás jól megy, így nincs szükség viszonteladóra, a palackok kiürülnek az ott megszállók, étkezők és pincelátogatók szorgos fogyasztásának köszönhetően is. Ez egyrészt szuper, mert azt mutatja, hogy a borvidék kedvelt turisztikai célpont lett, ráadásul ismeretes, hogy a borok helyben mindig finomabbak, másrészt sajnálatos, mert nem könnyíti meg az alkalmi fogyasztó dolgát. Pontosan két évvel ezelőtt egy szekszárdi túra alkalmával én is jártam Fritzéknél, ahol átlagon felüli szálláslehetőséget és kiszolgálást, átlagos ételeket, nem kiemelkedő, de korrekt borokat találtam. A különlegességnek kikiáltott fehér kadarka végtelenül gyenge próbálkozás, de a kínálat többi része azt mutatja, hogy a borász jól megtanulta a magyarra fordított Bordeaux-leckét: a borok súlyosak, hordósak, túlérettek, bővelkednek szeszben, de nem feltétlenül egyensúlytalanok. A minap a Tesco polcai között bogarászva szembejött két Fritz-bor az alapszintről, ráadásul indokolatlanul jóárasítva, úgyhogy (nem túl nagy elvárásokkal) le is csaptam rájuk rögtön.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása