A cím második feléből és a blog fő témájából adódóan itt mégsem egészen az olasz futball-bajnokság másodosztályának legutóbbi fordulójáról lesz szó, hanem négy palack 2011-es olaszrizlingről. Az olaszrizling – mint valószínűleg sokan tudják – kis hazánk legnagyobb területen termelt fehérszőlő-fajtája (~ 4660 ha, az abszolút győztes egyébként a kékfrankos, ~ 8000 ha). Olaszrizlingből szinte mindenféle árkategória elérhető egészen a több ezer forintos dűlős csodákig. Én most inkább a piramis alja környékén keresgéltem.
A kóstolt borok árát 1500,- Ft köré igyekeztem belőni, bár némi kilengést azért megengedtem felfelé egy tételnél. Fontos árkategória ez, valószínűleg sokan osztják a véleményemet, hogy 1000-1500 körüli „alapborokkal” kell az egyszeri fogyasztót először megfogni, és ha sikerül, az egyszeri fogyasztó remélhetőleg végleg lemond a 2 literes PET-palackos alsópolcos gyomormosás-serkentők és a borospalackba zárt borutánzatok fogyasztásáról, és még a fröccsbevalót is jobban megválogatja. Aztán a többi majd elválik.
A négy borból korábban csak egyet kóstoltam, azt is legalább egy éve, így aztán próbálgattam őket mindenféle sorrendben. Az eredmény maradt ugyanaz.

A Mindszenthavi Mulatság meglátogatása előtt és után igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, és mindkét napra sikerült is tartalmas programot összehozni. A péntek délutánt és estét Tokajban töltöttem, kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy meglátogassak két borászatot, ahol eddig még nem jártam. Péntek estére Prácser Miklóssal,  az Erzsébet Pince fiatal borászával beszéltem meg találkozót, de mivel korán érkeztem, a rendelkezésemre álló időben tettem egy kis sétát a Szerelmi-pincesor környékén, majd  beugrottam a Hímesudvarhoz kóstolni. 

Lassan, de biztosan folytatom az ismerkedést Burgundiával. Fehérek terén már egész sok premier cru és néhány grand cru tétel is landolt a poharamban, vörösben a méginkább elszaladt árak végett nem állok túl jól. Gyakran iszom igen élvezetes „villages” szintű borokat, kimagasló élményt viszont szinte csak ettől magasabb besorolású italoktól kaptam. A közelmúltban kóstoltam egy rövid, de szép pinot sort, három, a Cote de Nuits-ről származó premier cru tétellel a középpontban. Íme:

Eredetileg Homoky-borokkal szerettem volna ismerkedni a hétvégén, de végül a tállyai pincészet jelenleg elérhető triójából két palack érkezett meg sikeresen, úgyhogy gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy kerek legyen a dolog. Így nyitottam még két klasszikus, alapszintű édeset is, hogy megnézzem őket egymás mellett. Utóbbinál többé-kevésbé bejött a papírforma, ellenben a tállyai palackokban sajnos csalódnom kellett. Az új neveknél általában nem helyezem magasra a lécet, többnyire elég, ha a borok nem hibásak, élvezhetőek, még ha nem is kiemelkedőek, egyediek. Most azonban több volt a hiba és a bizonytalanság, mint az erény, úgyhogy a pontozástól eltekintettem.

Idén október közepén negyedik alkalommal tartották meg Bodrogkeresztúron a Mindszenthavi Mulatságot. A rendezvényre már tavaly is szerettem volna eljutni, akkor azonban egy rosszul időzített torokgyulladás megfúrta a kirándulást. Ebben az évben azonban semmi nem állt az utamba, az időjárás ragyogó volt, a torokgyulladás pedig kedvesen megvárta, hogy visszaérjek Budapestre, csak utána indított egész pályás letámadást. Péntek délután érkeztem Tokajba, vasárnap délután indultam haza, így volt időm más pincészetek meglátogatására is. Első körben azonban a fesztiválon töltött szombati napról emlékeznék meg.