Pár napja kóstoltam ezt az új-zélandi, egészen pontosan martinborough-i bort. Eddigi tapasztalataim szerint Új-Zélandról kizárólag sauvignon blanc-t érdemes vásárolnom, a sokat ajánlott és a Kiwi-k által is nyomott riesling-ek, illetve chardonnay-k finoman szólva sem közelítették meg európai társaikat (legalábbis minőségben, árban igen sajnos). Egy-két kellemes, elfogadható áron piacra bocsátott shiraz-t és pinot-t viszont már kóstoltam, gondoltam próbát teszek ezzel a kiváló nemzetközi referenciákkal (WS 94 pont például) rendelkező presztízsborral.

Elegáns címke, palack és persze csavarzár. Pohárba töltve egész sűrűnek hat. Közepes rubinszínű. Túlzó, elegánsnak nem mondható hordós jegyek: vaníliás (és banános) krémtúró, füst, kakaó, éppencsak kiszagolható piros bogyósok. Nagyon sima, közepesen telt korty. Senmmi él, vagy kilógó alkotó nem érződik, de a hordóhatáson túl sem nagyon jutunk: a vaníliás-tejszínes-banános jegyek uralják az aromavilágot, igazi pinot-s gyümölcsös-virágos aromák csak nyomokban. Szépen integrált selymes tanninok, éppencsak elegendő érett savak. Semmiféle komolyabb aromatikai vagy struktúrális bravúr nincs benne, igaz hibákat sem tudnék emlegetni. 6 pontos, de végtelenül unalmas bor, fogalmam nincs miért szerette a WS ennyire. $65.

A képet innen nyúltam le.

Történt nemrég, hogy kis asztalomon várt egy palack bor. Meglepett, s jól is esett. Egy Párizsban gyakran megforduló barátom landoltatta nálam, mondván, ez ura és szállásadója hétköznapokra kalibrált bora. Ha dogmatikus akarok lenni, azt mondom: 20 Euró alatt nincs bordeaux-i. Ha meg a gyenge élményekkel teli realista kalapom viselem, kikívánkozik belőlem: ne a Bordeaux Supérieur-től várjunk megváltást. A Château La Poste – számomra teljesen ismeretlenül – búvik meg valahol a Libourne régióban, azon belül is Lussac megyében. Saint-Émilion és Pomerol híres területei tíz mérföldnél is közelebbről tekintenek ide. Összesen 10 hektárt művelnek, bort közvetlenül értékesítenek, így pince és vásárló közé semmi be nem kerülhet. Okos dolog ez, ha éppen működik. Úgy tűnik, itt erről lehet szó.

Több évjáratát is kóstoltam ennek a remek, itthon is kapható CdP-nek, de talán most ez tetszett a legjobban.

Gyönyörű illat. Friss és porított fekete gyümölcsök, szilva, szeder, feketecseresznye, leheletfinom dohány, szárított kék virágok, vadhús, szarvasgomba és még ki tudja mennyi féle fűszer. Egyszerre áraszt bujaságot és nemességet. Elég nagy test, de abszolút túlzásoktól mentes arányok. Intenzív, mély ízek, még mindig rengeteg gyümölcs variálódik a különbözőképpen fűszeres rétegekkel. Harapnivalóan zamatos az egész, ugyanakkor tekintélyt parancsolóan komplex. Sűrű, hosszan bontakozó közép, fókuszált, szép hosszú lecsengés. Sok tannin, finomszemcsés, jól integrált, savai érettek, élénkek, de szintén abszolút bele vannak a kortyba kerekedve. Megvan a bor szükséges tartása, szilárdsága, miközben a textúra kényeztetően bársonyos. Nem tudok belekötni, még ha vannak ettől is komolyabb anyagok. Magával ragadóan gazdag, egyensúlyos, fineszes, szerintem nagyjából most lehet a csúcson. 8 pont. (93)

A sors úgy hozta, tavaly nyáron eltölthettem egy kis időt Andalúziában, immár másodszor. Amikor első alkalommal jártam Dél-Spanyolország e kietlen, ámde mégis vérbő táján, csak a jerez-i borokra fókuszáltam. Fantasztikus, magas fallal körülvett univerzum ez, rendre visszahull, ki könnyűnek találtatik. Minő tragédia. Ha már újrázás, gondoltam, ne álljunk meg az alkoholtól roskadozó solerák árnyékában. Pedig „csöndes” bort keresvén, nincs könnyű dolgunk, hiszen a világ e forró szeglete lekvárra van kalibrálva. Ha Andalúziában mégis valami komolyabbra vágynánk, a homokos tengerpartoktól kissé távolabb kell keresgélnünk. A délnyugati hegyormok és vastag felhők szorításába ékelődő történelmi városka, Ronda, sok szempontból Dél-Spanyolország helyi maximuma. Nevének ellentmondó szépsége, fantasztikus fekvése és gazdag történelme közül bármelyikért érdemes meglátogatni. A modern bikaviadal ősforrásaként számon tartott Rondában azonban nem csupán bikák vére folyik olykor, de a környék szőlei szokatlanul jó vörös és fehér borokkal is kecsegtetnek. Ez eddig amolyan hétköznapi eset volna csak, de mi sem szokatlanabb Martin Kieninger kékfrankossal és zweigelttel dolgozó pincécskéjénél. Kárpát-medencei reflexiók következnek Andalúziából.