Egészen az elmúlt fél évig két kezemen és egy lábamon meg tudtam volna számolni hány bort ittam Beaujolais-ból. Azok többnyire nouveau-k voltak és nem is igazán tetszettek. Aztán amikor az Egyesült Államokba keveredtem, leemeltem pár villages-t is a borkereskedések polcairól és megnyerőnek találtam őket. Nem voltak bonyolultak, viszont nagyon jó tartású, friss savakkal bíró, gyümölcsös italoknak bizonyultak. És az ilyesmit szeretem nagyon. Szilveszterkor aztán Octopus bortárs volt szíves mutatni nekem egy Beaujolais cru-t, amiről Akov is megemlékezett hasábjainkon. Az a bor nagy élményt nyújtott, és el is döntöttem, hogy jobban kiképzem magam Beaujolais cru ügyben. Octopus remek összefoglaló írása és tapasztalatai itt találhatóak meg a témáról, érdemes elolvasni azoknak, akik némileg képbe szeretnének kerülni a borvidékkel kapcsolatban.

Jelenleg még jelentős mennyiségben lehet kapni a 2009-es, kiváló évjáratból származó borokat az USA-ban, azokból tervezek egy összehasonlító kóstolót is. Előfutárként azonban ezt a 2010-es Fleurie-t kóstoltam a napokban.

Fleurie összesen kb. 850 hektár szőlővel beültetett területet foglal magába. Leghíresebb része a La Madone dűlő, a tetején egy remek kis kápolnával. A Domaine de la Madone borászat 13 hektár szőlővel rendelkezik, 40 évnél idősebb, alapvetően gránitos talajon zöldellő ültetvényekkel.

Fiatalságra utaló, közepes bíbor színű bor. Friss, kissé visszafogott illat ibolyával, friss gyümölcsökkel (málna, eper, ribizli, meggy) és leheletnyi fűszerrel. Közepesen telt korty, nagyon tiszta, pirosbogyósokra emlékeztető jegyekkel, finom fűszerekkel és pici ásványos aláfestéssel. Kifejezetten friss, remek tartású eleven bor, jelentős mennyiségű, érett, finom savkészlettel és közepesnél kevesebb, bársonyos tapintatú tanninnal. Talán néhányan savhangsúlyosnak titulálnák, nálam még belefér a „dinamikus bor” kategóriába. Közepesen hosszú, élvezetesen gyümölcsös lecsengés. Erős 5 pontot kap, de az élmény ennél több volt számomra, egyszerűen élvezet minden cseppje. 17 dollárért rendben van.      

Amolyan péntek esti iszogatáshoz gyűltünk össze, senki nem akart semmi komolyat, semmi világmegváltást csak kicsit lazítani a hét fáradalmain. A feladat: „hozz egy (rajnai) rizlinget"! A lenti sor állt össze érdekes és kevésbé érdekes tételekkel. A kóstolás természetesen vakon történt, így ismét adózhattunk perverz hobbinknak, amelyet úgy neveznek: termőhely-felismerés. Szertelen csapongásunk a Csobánctól Ausztrálián át a Mosel völgyéig és Wachauig tartott. 80 nap helyett egy átlagos péntek este kerültük körbe a Földet. Ez aztán a globális inspirácó!

Losonci Bálint a legszimpatikusabb borászok egyike, akit van szerencsém személyesen is ismerni. Csak jót lehet róla mondani, közvetlenség, őszinteség, minőségre-törekvés, elhivatottság, tudásvágy, szerénység, jó értelembe vett alázat.

A példa értékű hozzáállás mellett meg kellett, hogy jöjjenek az első sikerek is, talán a 2007-es évjárat dűlős kékfrankosai hozták meg a hazai borkedvelők körében az elismertséget.

Magam részéről megvallva, felvállalva egyesek unszimpátiáját, szerettem ezeket a borokat, de nem éreztem még annyira átütőnek, ahogy az azt követően kóstolt tételeket sem.

A nemrégiben piacra került tételeivel el voltam még maradva, ezt a múlt héten igyekeztem pótolni. Annyit elárulok előre, hogy az "áttörés-feeling" megérkezett. :)

Bővebben:

Nehéz kontinuitást megélni egy olyan országban, ahol honfitársi közreműködéssel átlagosan 40-50 évenként elsöpörjük magunkat, hogy aztán vérből és szenvedésből újra építkezni kezdhessünk. A váltógazdálkodást képviselő politikai rendszerek igyekeznek egymás kollektív emlékezetet minél gyorsabban és hatékonyabban felülírni. Az „átkapcsolások" így üresen tátongó vakfoltokat hagynak az emlékezetben. Azt hiszem az új magyar bor is kénytelen-kelletlen a korábbi bűnös hagyaték ellenében határozza meg önmagát. Így aztán – évszázados folytonosság hiányában – nehéz mítoszokról és legendákról beszélni. Legyünk azonban őszinték: csak rajtunk múlik, hogy eltekintünk-e a sűrű ködben bolyongástól és szerényen megnevezzük-e saját, újkori mítoszainkat.

A Domaine des Escaravailles a Rhone déli részén található birtok, főként Rasteau környéki területekkel. A neve a szkarabeusz-bogár megfelelőjéből származik, mely nevet a helyi lakosság talált ki az itt alapított zárda lakóinak fekete fejviseletére utalva.

Az elmúlt hét alatt két borhoz volt tőlük szerencsém, mindkettő hozzáférhető a Terroir Clubban. Az egyik kóstolt tétel , a fehér la Ponce, helyi fajtákból készült házasítás, úgy, mint roussane, marsanne, clairette és grenache blanc. A másik, a Rasteau Héritage tisztán grenache, 1924-ben telepített ültetvényről.

Íme: