Folytatódnak a furmintos beszámolók, a régebbi évjáratos Nobilis után most egy frissebb tétel következik a sorban, Demeter Zoltántól. Aki ismeri a tokaji borászt, tudhatja, hogy maximalista, nála semmi nem történik véletlenül, minden, a borászatban tett mozdulatnak, a kóstolóteremben elhelyezett tárgynak rendeltetése van. A borász megalkuvást nem tűrően hajszolja a legmagasabb minőséget, tökéletességet, legyen szó pezsgőről, aszúról vagy száraz borról. A szortiment alapját képező tétel stílusát is fokozatosan csiszolgatja, finomítja, a. Azt olvastam, hogy Demeter Zoltán a 2024-es kiadást tartja az eddigi legjobb birtokfurmintjának. Nem tudok vele vitatkozni.

Februárban nem maradhat el a furmintozás, az itthoni készletből biztosan előkerül majd néhány tétel a "Tegnap ittam" sorozat keretében. Elsőként egy érlelt palackot választottam, a Tokaj Nobilis eddigi legdrágább száraz borát. Bárdos Sarolta borászata éppen tavaly ünnepelte alapításának 25. évfordulóját, ezalatt a borvidék egyik meghatározó kis családi pincészetévé vált, amelyet a szakma több elismeréssel is jutalmazott (2012 Tokaj-hegyalja Év Bortermelője, 2024 Borászok borásza). 
Kezdettől fogva a Barakonyi dűlő jelenti a birtok szívcsakráját, a család 1947 óta műveli itt a szőlőt. Számos remek, hosszan érlelhető bor született itt, az elmúlt 25 évből csak kétszer fordult elő, hogy nem készült innen dűlőszelektált tétel. 2018-ban és 2019-ben a Barakonyi felső, teraszos kialakítású parcellájának karós művelésű tőkéiről egy külön válogatott furmint is palackba került. Tavaly márciusban kóstoltam a birtokon a 2019-es kiadást, ami kiemelkedett az egyébként is magas színvonalú sorból. Bár az ára hallatán nyeltem egy nagyot, végül vettem egy palackot és most ezzel nyitom a Borrajongón az idei Furmint Februárt.

A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.

A Weingut Prager Wachau, Ausztria és az egész borvilág egyik megkerülhetetlen és ikonikus termelője. Az 1717-ben alapított birtok a huszadik század második felében Franz Prager irányítása alatt már vezető szerepet játszott a borvidéken és a borvidéket megreformáló Vinea Wachau mozgalomban, de veje, a borász, geológous, biológus, történész Toni Bodenstein emelte legenda státuszba a borászatot. Tizenhat és fél hektáron gazdálkodnak, kizárólag Wachau két szőlőfajtájával foglakoznak, a választékot egy-egy Federspiel kategóriás riesling és grüner veltliner, valamint több dűlős Smaragd kategóriás bor alkotja, olyan dűlőkből, mint például az Achleiten vagy a Klaus.
Sajnos ritkábban kóstolok Prager borokat, mint szeretném, de most előkerült a borhűtőből egy évek óta őrizgetett palack, egy különleges parcellaszelektált zöldveltelini, ami mind földrajzilag, mind képletesen Wachau legkomolyabb magasságait képviseli.

Luka Enikő boraival úgy vagyok, mint az igazán jó merlot-val: sajnos ritkán iszom, de olyankor nagyon szeretem. A Madárlátta Merlot éppen a két halmaz metszetét képviseli és nem is okozott csalódást. Nem kóstolok eleget ahhoz, hogy megmondjam a tutit a soproni bor helyzetéről, de  a kevés személyes tapasztalat alapján egyetértek alföldi merlot-val, hogy a borvidékről jó ideje Luka Enikő borai tűnnek számomra is a legbiztosabb választásnak. A borok meglehetősen frissen piacra kerülnek és gyorsan el is fogynak, úgyhogy a rajongóknak célszerű gyorsan betárazni a kedvencekből. Az már egy tavalyelőtti kóstolón is feltűnt, hogy az utóbbi években finomodott a borok stílusa, most már viszonylag fiatalon is fogyaszthatóak, nem kell feltétlenül éveket várni, hogy a palackban összeálljon a szerkezet, besimuljon a tannin. Minden bizonnyal szépen is érnek ezek a tételek, de ebben sajnos kevés tapasztalatom van, általában mire észbe kapok, már lekések az utolsó palackokról. A 2023-as Madárlátta Merlot is eltűnt már a polcokról (a pince honlapja szerint egyébként is ez a legnépszerűbb boruk), az egyik utolsó palackra csaptam le. Nincs mit tenni, meg kell várni a következő évjáratot. Abból majd jobban felkészülök.

Az egy hónappal ezelőtti írásban szereplő két jól bevált favorit után megkóstoltam két másik idei magyar újbort is. Mindkettő megérdemel egy próbát, bár mindkettőhöz fenntartásokkal közelítettem. A vörös újbor műfajjal a már klasszikussá vált Vylyan Bogyólén túl alig-alig kacérkodtam az elmúlt évek alatt, portugieser-fronton régen sok csalódás ért, Rupperték viszont ügyesen megoldották a feladatot. A Vylyan Bogyóléhez hasonlóan már A Bolond Kalapos címkéje is megújul minden évben. A Figula Pincészetnél hosszú évek óta zenit képezi a félszárazra kierjesztett újbor alapját, ehhez idővel más fajtákat is házasítottak, így lett a bor neve Zenit & More. Ezzel a borral is régen találkoztam utoljára, de Figula Misi a Vince Gálán annyira dicsérte az idei évjáratot, hogy gyorsan beszereztem belőle egy palackot. Még aznap este elvittem magammal vendégségbe, ahol szépen el is fogyott, úgyhogy vettem még egyet, hogy jobban oda tudjak figyelni rá. A múlt héten kiürül mindkét palack, most pedig érkezik a gyors beszámoló.

A legszűkebb Györgykovács Imre Rajongói Klubba ugyan biztosan nem férek be, de tény, hogy én is minden évben várom a somlói borászlegenda új borainak megjelenését. A kettő, illetve - amikor nagy ritkán önállóan megjelenik a sárgamuskotály - néha három tagúra fogyott választékból általában a traminit szoktam megvásárolni, de az elmúlt pár hétben olyan sok szépet olvastam az olaszrizlingről (itt és itt), hogy idén azt is megvettem. Györgykovács Imrénél valahogy egyébként is a páratlan évjáratok szoktak jobban sikerülni (ha lehet ennyire általánosítani, bár a borász maga is így látja) és a 2023-as évjárat is remek borokat adott (azóta futólag mindkettőt kóstoltam). Nekem is be kell állnom a sorba: a 2023-as olaszrizling kiváló, ugyanakkor - legalábbis jelenlegi formájában - az én fejemben élő Györgykovács-stílustól kicsit eltérő irányvonalat képvisel.

Idén kicsivel később, november elején került a polcokra a Sauska Cuvée 7 legfrissebb, 2021-es évjárata, szokás szerint duplán: két kapszulával a Cuvée 7 Siklós, barna kapszulával a Cuvée 7 Villány. A pincészet és a Bortársaság december elejéig különféle kedvezményes ajánlatokkal is támogatja a megjelenést, aki alaposan bevásárol, még ajándék pezsgőt is kaphat. November elején a boltokban is meg lehetett kóstolni a két bort, én is így tettem. Ahogy tavaly is, néhány perc és kb. fél-fél deci kóstoló jutott, majd utólag emlékezetből született pár sornyi jegyzet, ami alapján mélyreható elemzésekbe nem bocsátkoznék, de egy gyors bejegyzésben rögzítem a benyomásokat.

Ritkábban kóstolom Bott Frigyes borait, mint a korábbi években, amikor többször el is látogattunk a muzslai borászhoz. Amikor viszont igen, az általában pozitív élmény, és bár régen inkább a fehérborok között találtam meg a kedvenceimet, az utóbbi időkben talán inkább a vörös tételek tetszettek jobban, bár hangsúlyozom, szűk a merítés. Ez részben az ármelkedéseknek is köszönhető, 7000 forint alatt alig van Bott Frigyes bor a polcokon. A mai írásban szereplő palackkal viszont szerencsém volt, a normál ár 60%-áért sikerült hazavinni a boltból néhány hónapja, a hétvégén pedig eljött a kóstolás ideje.

A borvilágba elsősorban dűlőszelektált tokaji furmintjaival és édes boraival berobbanó Balassa István 2018-ban döntött úgy, hogy kipróbálja, hogy működnek a nemzetközi fajták a mádi dűlőkön. A borász kóstolóin sokszor elhangzik, hogy a klímaváltozás és az egyre gyakrabban előforduló extrém időjárási jelenségek egyre komolyabb kihívások elé állítják a borvidéket, és kérdés, hogy a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajta miként viseli majd a megpróbáltatásokat. Balassa István szerint nyitni kellene más szőlőfajták felé is, ezért telepített rajnai rizlinget és a chardonnay-t Mád két első osztályú dűlőjére, a Nyulászóra és a Szent Tamásra.
Nem ő az első és egyetlen tokaji borász, aki nemzetközi fajtákkal is dolgozik, például a Sauska portfólióban ezek régóta nagy hangsúllyal szerepelnek és találkozhattunk chardonnay-val, sauvignon blanc-nal, pinot noir-ral vagy rajnai rizlinggel más pincészeteknél is (hirtelen ők jutottak eszembe: Angyal, Árvay, Breitenbach, Carpinus, Dobogó, Grand Tokaj, Maison Aux Pois, Oremus, Pajzos-Megyer, Sauska), de számomra talán mégis Balassa István esetében volt a legváratlanabb a fordulat, az addig tőle megismert borok tükrében.
A rajnai rizlingből 2020-ból debütált, azóta több évjárat is palackba került és kis mennyiségben kapható volt a pincénél, de idén már a 2024-es évjáratból mindkét fajta bora elérhetővé vált a nagyközönség számára.

Szentendre egykor virágzó borkultúrájáról és a hagyományok újraélesztésén munkálkodó Kőhegyborról még 6 évvel ezelőtt írtam a Borrajongón. A pincészet akkortájt hozta forgalomba első borait, én pedig sajnos hamar el is vesztettem a fonalat velük kapcsolatban. Augusztus utolsó szombatján meglátogattam a baráti kör szentendrei szekcióját, és bár a délután lezúduló özönvíz részben felülírta terveinket (séta a városban, közben többek között helyi borok kóstolása, stb.), így beszorultunk a nappaliba és a konyhába, de kutyafuttában azért sikerült két Kőhegybor tételt is megkóstolni. Remélhetőleg nem kell újabb 6 évet várni a következő találkozásra.

(Szentendre óvárosa)

Egy fehér és egy vörös tételt kóstoltam, utólag, emlékezetből került be néhány kósza sor a jegyzetfüzetbe, de ez a két bor nem is igényli a hosszas elemezgetést. Könnyedre hangolt, jól fogyasztható, nem túl bonyolult, de ehhez mérten is élvezhető tételeket zártak palackba.

Nyár van, meleg van, ilyenkor ha bor kerül a pohárba, akkor az leginkább fehér, rosé, vagy buborékos, esetleg szóda is megy bele. Már ha kerül, mert közben borszakmában egyre nagyobb a pánik amiatt, hogy a borfogyasztás szerte a világon csökken. Különösen igaz ez a vörösborra, nem csoda, hogy a hazai vörösboros borvidékeken (Villány, Szekszárd, Sopron) is igyekeznek a borászok egyre több rosé-val, fehérborral, pezsgővel dúsítani a kínálatot. Véletlen egybeesés, vagy tudatos stratégia a klasszikus vörösboros szezon kitolására, de éppen mostanában nagyon terjed a "chilled red" trend, azaz, hogy a vörösborokat ne feltétlenül a hagyományoknak megfelelően szobahőmérsékleten, hanem kicsit behűtve, akár fehérboros hőrmérsékleten igyuk. Ez persze nem mindenkinek újdonság, inkább csak a nagyközönségnek, de lényeg, hogy a dolog a megfelelő borral, az optimális hőfokot megtalálva valóban kiválóan működik. A testesebb, tanninos darabokkal nem feltétlenül válik be, de a könnyedebbre hangolt, gyümölcsös vörösekkel - és ugye az is trend, hogy ezekből egyre több készül - érdemes próbálkozni. A mai írás főszereplőjénél pedig keresve sem lehetne találni jobb "chilled red" alapanyagot.

A 2021-es évjáratból készült el először ifj. Márkvárt János Sauli Kadarkája, ami árában és minőségében új szintet célzott meg a hazai kadarka kínálatban. Az aktuális 2023-as évjárat már egyenesen a szekszárdi és villányi zászlóshajó vörösborok árát súrolja, ami fajtatiszta kadarkák esetében eléggé extrém. A 2021-es kimaradt az életelemből, a 2022-es évjáratot a Gourmet Fesztiválon futólag kóstoltam (nem volt időm elmélyülni, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot), a 2023-asból a kezdeti bevezető áron vettem egy palackot. Még így is szívtam a fogam az ár láttán, de győzött a kíváncsiság, egy hűvösebb hétvégén pedig a kóstolás ideje is eljött.

Chile bor-óriása, a Montes a választék gerincét képező Classic Series, Alpha és Limited Selection szériák mellett csúcstételeket és dűlőszelektált borokat is készít. Az Outer Limits névre keresztelt borcsalád tagjai mind egy különleges területről érkeznek.Zapallar D.O. az azonos nevű óceánparti város mellett található, és a nagyobb Aconcagua borrégió része. A Csendes-óceántól 7 kilométerre találhatóak a szőlőültetvények,, az alapkőzet gránit, amelyet agyagos, üledékes, kavicsos rétegek takarnak. A reggel hűvös, a délután napsütéses, az átlaghőmérséklet alacsony, a szőlőtőkék kisebb bogyókat teremnek, koncentrált aromákkal. Sauvignon blanc, albarino, pinot noir, cinsault, syrah és egy carignan-grenache-mourvédre házasítás alkotja az Outer Limits családot, a stílust úgy jellemzik, mint Újvilág és Óvilág találkozását.

Az Outer Limits Sauvignon Blanc már évek óta megtalálható a Bortársaság választékban, majd idén először a Pinot Noir-t is bekerült a szortimentbe. A két bort együtt kedvezményesen is meg lehetett vásárolni a megjelenés után, én akkor csaptam le egy duópakkra és nemrég ki is ürítettem a palackokat.

2023 nyarán járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. Tavaly egy palack és egy rövid írás keretében én is "elbúcsúztattam" a borászt (aki azért készít még bort hosszúhetényi szőlőjéből). Az utolsó palackom tőle viszont csak most nyílt ki, a bor pedig annyira tetszett, hogy úgy éreztem, megér egy külön bejegyzést.

Borozgatás alatt általában bele sem gondol az egyszeri fogyasztó, mennyi rizikófaktorral kell számolnia a termelőnek, amíg a tőkéről a pincébe kerül a bornak szánt alapanyag. Az időjárás, a betegségek, a kártevők mind-mind megnehezíthetik a szőlész dolgát. A nemesítők a rezisztens fajták létrehozásával a kockázati faktorok egy részét igyekeznek kiiktatni az egyenletből. Ezek a szőlőfajták ellenállnak a gombás betegségeknek, és akár a fagynak is, vegyszermentesen vagy legalább jóval kevesebb növényvédő szer alkalmazása mellett termeszthetőek, így a költségeken is lehet spórolni és az egyre inkább (legalábbis kommunikációs szinten) egészségközpontú világban a vegyszermentesség is előny lehet a fogyasztók meghódításában.
A rezisztens szőlőfajtákkal a hazai nagyközönség még alig-alig találkozik, bár több hazai borászatnál és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben is folynak velük kísérletek. Ezek azonban a nagy áruházak polcain még kevés nyomot hagynak, így  meglepetésként ért, amikor az Aldi kínálatában feltűnt ez a két Feind bor. A pincészet 4 hektáron telepített 2022-ben rezisztens fajtákat, így alighanem a szűztermések kerültek palackba 2024-ben. A kíváncsiságtól hajtva beemeltem a két bort a kosárba és pár napon belül ki is bontottam őket.

Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit, azaz a Három Grácia, és családi borászataik, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince és a Bott Pince  nélkül ma már nem lenne teljes a Tokaji borvidék története. Mindhárom borász több, mint két évtizede dolgozik a borvidéken, mindhárman elnyerték már a Borászok Borásza díjat, nem csupán Tokaj, de az egész magyar borászvilág legszűkebb elitjébe tartoznak.
A három borász teljesen eltérő háttérrel érkezett Tokaj-Hegyaljára. Bárdos Saroltának megérkeznie sem kellett, hiszen ő itt született, korán eldöntötte, hogy a családi hagyományokat folytatva ő is borász lesz. Berecz Stéphanie a Loire-völgyből származik, Bordeaux-ban diplomázott, a Tokaji borvidékre egy szakmai gyakorlat keretében érkezett és itt is maradt. Bodó Judit a Csallóközben született, néhány külföldi kanyar után kötött ki Tokajban. Mindhárman dolgoztak egy-egy nagyobb borászat vezetőjeként, de már évek óta csak a családi birtokra koncentrálnak. Eközben mindhárman igyekeznek tenni a helyi közösségért és a borvidékért is. A Három Grácia pedig az ő külön kis összefogásuk, barátságuk jelképe, palackba töltve.

Szinte napra pontosan két hónapja jelent meg a blogon a Bott Pince "Open Treasury" névre keresztelt eseményéről szóló beszámoló. A budakalászi Kálvária Pincében tartott közönségtalálkozón Bodó Judit és József kalauzolásával lehetett a pince mélyéről előhúzott palackokat megkóstolni és megvásárolni. Egy üveggel én is gazdagabb lettem, az viszont csak otthon derült ki számomra, hogy nem az eseményen kóstolt Határi Furmint 2009, hanem egy feltehetően véletlenül közéjük keveredett Határi Hárslevelű 2009 jött velem haza a kóstolóról.
Bár 15 év távlatából a palackvariációt kizárni aligha lehet, bíztam benne, hogy egy szép érett tétellel bővült a gyűjtemény. Ezzel együtt nem terveztem sokáig várakozni, hogy erről megbizonyosodjak, így borkedvelő barátok társaságában a múlt héten ki is nyílt a bor.