A Borrajongó


Badacsonyi nyárelő IV. - Sabar Borház

2021. június 16. 06:00 - furmintfan

A Sabar Borház borait viszonylagos rendszerességgel kóstoljuk szerzői körben, írni is gyakran szoktunk róluk, a pince talán már nem szorul bemutatásra az olvasók számára. A rend kedvéért - és már csak azért is, hogy ne egy mondat legyen a bevezető - azért vegyük át az alapokat.
A Sabar Borházat 2009-ben alapította Ádám Gábor és Nagy László. Sokáig Nagy László készítette a borokat is, de ő 2016-ban távozott, hogy minden energiájával és idejével a Villa Tolnay-ra tudjon fókuszálni. Ádám Gábor tulajdonos mellett már több éve ugyanaz a csapat tevékenykedik, Répási Tamás szőlész a kezdetektől a birtoknál dolgozik, Földi Bálint borász 2016-ban csatlakozott.
A kis birtok megalakulása óta eltelt időben a szőlőterületek 7 hektárra bővültek, és két pincét is felújítottak a Sabar-hegyen. Mivel néhány ültetvény még csak a jövőben fog termőre fordulni, a saját termést vásárolt szőlővel egészítik ki, a kiválasztott szőlősgazdákkal folytatott hosszabb távú együttműködés keretében
Az "örömborozgatás" mellett Ádám Gábor és csapata fontos küldetésének tartja a helyi értékek megóvását, a hagyományok megőrzését, és a környezet szépségének folyamatos ápolását. Ennek jegyében rendszeresen túrákat szerveznek a környéken és zenét esteket is tartanak a pincénél.

sabar2.jpg

2016-ban jártam először a pincénél, és május végén - szinte napra pontosan 5 évvel az előző látogatást követően - ismét sikerült a helyszínen kóstolni az aktuális Sabar-szortimentet. Földi Bálint borásszal ültünk le a lenyűgöző körpanorámával rendelkező teraszra, és egy-két pohár erejéig csatlakozott hozzánk Ádám Gábor is.

Tovább
3 komment

Házibajnokság II. - Egy pár Sabar olaszrizling

2020. július 16. 06:00 - furmintfan

Tavaly nyáron a Sabar Borház két 2017-es rajnai rizlingjét eresztettük egymásnak egy barátságos mérkőzés erejéig, amiről aztán egy négykezes megemlékezés is született. A történelem (majdnem) ismétli önmagát, ugyanis a sors úgy hozta, hogy idén júniusban a pince két 2018-as olaszrizlingje került egymás mellé az asztalra, ezúttal pedig én vállaltam magamra a rövidke négykezes kóstolójegyzetek formába öntését.

sabarolaszrizlingek2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Sabar 529 Olaszrizling 2016

2018. május 17. 06:00 - furmintfan

Még tavaly novemberben vettem részt a pince által szervezett szűk körű kóstolón, ahol a 2016-os Sabar borokat szemléztük debütálás előtt. A borok azóta természetesen forgalomba kerültek, sőt, első fecskeként már néhány 2017-es tétel is megjelent. A pince 2009-es megalapítása óta szépen bővül és egyben építgeti rajongótáborát. Szerencsére a borok színvonalát a borászváltások sem ingatták meg (Nagy Lászlót Csizmadia Péter követte, 2016 óta pedig Földi Bálint készíti a borokat), a Sabar borok évről évre megbízható minőséget  adnak megfizethető áron.
A tavaly év végi kóstoló alkalmával több bornál is úgy találtuk, hogy érdemes lesz rájuk visszatérni később. Ádám Gábortól május elején kaptam egyet az 529 Olaszrizling erősen limitált számú palackjából. A bor utolsó találkozásunk óta szép címkét is kapott, nem is emlékszem a Sabar történelméből ilyen, a többi bortól elütő címketervre. Nem csoda, a címkén található felirat is jelzi, hogy ez a bor különösen kedves a borászatnak, és a története sem mindennapi, a dolgok szerencsés együttállásának köszönhető, hogy ebben a formában palackba került.

sabar529olaszrizling2016.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Elvárásokon túl – Istvándy Pincészet Badacsonyi Hárslevelű 2014

2016. április 06. 06:00 - ungert

Kétségkívül az én hibám, hogy a badacsonyi székhellyel rendelkező Istvándy Pincészet boraival szeszfogyasztó karrierem csúcsain semmilyen formában sem találkoztam. A csend nagyjából egy éve törhetett meg, amikor a Szondi utcai borelosztó aktuális fronttartója felhívta figyelmemet a mostanában már borműhelyként is könyvelt káptalantóti családborászat aktuális, '13-as hárslevelűjére, aminek a kvázi-perifériából felbukkanva sikerült akkorát futnia szubjektív módon, hogy gyakorlatilag a tizennégyes nyár alatt kevés egyéb fehérbor pörgött a poharaimban  úgynevezett elegáns kánikulaűzés céljából. A váratlan sikerlearatást sajnos nem követte ívszerű folytatás, az Istvándy-család egyboros pince maradt, legalábbis az én nézőpontomból mindenképpen. Talán éppen ezért örültem kifejezetten a ténynek, hogy furmintfan egy ad hoc vasárnapi beborozást kellő indokolatlansággal a friss, azaz '14-es Istvándy-hárssal vezetett fel. És ha már úgyis legalább ketten kóstoltuk, indokolt, hogy négykezessé váljon az a bizonyos kezdő-kétkezes. Azt azért a címen túl is indokolt előre beleszögezni a bevezetés deszkáiba, hogy az évjáratszínvonal visszaesésébe nem tört bele Istvándy Gergelyék hárslevelűbicskája. Sőt, még az is lehet, hogy fehérborliga évjáratfocijának egyik legszebb gólját lőtték be, már ha az ármásodosztályt vizsgáljuk.

sb_20150327_istvandy_badacsony_dsc_0501_gr_exact455h.jpg

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása