Kvaszinger-borokhoz eddig csak a tavalyi Nagy Furmint Február Kóstolón volt szerencsém a Vajdahunyadvárban, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy éppen csak futólag ismerem a pincészet munkásságát. Tóth Adrienntől (Vinoport) kaptam még márciusban két palackot: Kvaszingerék küldték a borokat azzal a céllal, hogy mutassa meg néhány bloggernek. Így történhetett meg, hogy a márciusi Fuxli-kóstoló végén két palack furminttal hagytam el az A38 fedélzetét.

Április első szerdájára egy szűk baráti körben eltöltött estére igen izgalmasnak ígérkező tokaji kóstolósor került az asztalra. A borok kortyolgatása mellett egy kis kacsamáj is készült. A két száraz tételt a 2005-ös évjárat kötötte össze, a két édeset pedig a borász személye: Bárdos Sarolta a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, majd a Béres Pincészet és Szőlőbirtok borásza volt, mielőtt úgy döntött, hogy kizárólag a családi borászatra, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokra összpontosít.

Április 28-án olyasmi történt, amire már régen volt példa. Sok-sok év súlyos hiányérzet után Somló bortermelői ismét előmerészkedtek, hogy közösségileg mutassák meg portékáikat. Azért is óriási teljesítmény ez, mert az aprócska Hegy minden szempontból nehéz eset. Aki járt már a Somlón és kicsit diszkrétebben beszélt bortermelőkkel minden bizonnyal szembesült a mintegy 500 hektáros bazaltkúp olykor túlcsorduló érzelmi világával. Az ember csak kapkodja a fejét, hiszen hirtelen nem is tudja, hogy egy nagy múltú borvidéken jár-e éppen, avagy egy „zsékategóriás” szappanopera forgatásába cseppent-e bele. Somló árulásokkal és betartásokkal színes kis folklórja valóban furcsa érzésekkel tölti el az embert. A bazaltorgonák meg súlyosan hallgatnak, mert ásványosság és romantika ide vagy oda, a komoly bor egyelőre fehér holló a Somló-hegyen. Egy ilyen környezetben csakis az új arcok "másképp gondolkodására" lehet számítani, ezért is tekintettem nagy érdeklődéssel a rendezvény elé.

A mádi Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet elindulása óta nagyon céltudatosan működik minden területen. Semmit nem bíznak a véletlenre. Mád legjobbak területei közé sorolt dűlőkben rendelkeznek területekkel, a borászati munkákat két olyan szakember irányítja mint Balassa István és ifj. Szepsy István, a szortiment fokozatosan bővül, a borászatot is folyamatosan fejlesztik. A tulajdonosi körnek láthatóan szívügye a pincészet és a mádi bor: a borászat életre hívásán túl az Első Mádi Borház és a Gusteau Kulináris Élményműhely létrehozásával nagy mértékben hozzájárultak Mád, mint turisztikai célpont borvidéken belüli kiemelkedéséhez is.

Tavaly május 1-jén a pincészet utaztatta Mádra az online borsajtó munkatársait egy dűlőtúrára, idén ők jöttek Budapestre, hogy a gasztronómiai partnerek megismerkedjenek az új tételekkel.

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

Márciusban a Galéria 12-ben Csopak egyik, ha nem a legjelentősebb bortermelőjének borait kóstolhattuk meg. Jásdi István vitathatatlanul sokat tett Csopakért, az olaszrizlingért, és a Vindependent, majd a Pannon Bormíves Céh elnökeként a magyar borért általában. A kóstolót azonban most nem ő, hanem fia, Jásdi Attila tartotta, saját bevallása szerint önállóan életében először. A borok mellett megismerkedhettünk a pince történetével is.

A Bortársaság immáron harmadik éve párhuzamosan mutatja be a Györgykovács borok két évjáratát: az éppen a polcokra kerülőt, és a következőt, amelyet korlátozott ideig kedvezőbb áron lehet előjegyezni, majd egy évre a Bortársaság hűtött raktárába kerül érlelés céljából. Most a 2011-es és a 2012-es borok kerültek sorra.

A Borkollégium rendszeres havi kóstolósorozatának fókuszába a februári furmintozás után márciusban a hárslevelű került. Eredetileg a szokásos keddi időpontra voltam beírva, de végül a szerdai bónusz időpontra cseréltem. Több okból is jól jártam. Mészáros Gabriella elmondta, hogy előző este kevésbé szerepeltek jól a borok, pedig ő (is) nagyon bízik a hárslevelűben. Ezen napon viszont meghálálták a bizalmat a pohárba kerülő tételek.

Idén április végén második alkalommal rendezik meg a sárospataki Rákóczi-várban a Nagy Tokaji Borárverést. Az első alkalommal a 22 egyedi, csak az árverésen hozzáférhető tételből 13 talált gazdára. Idén 20 termelő ugyancsak 22 különböző, egy-egy 136 literes gönci hordónyi tétele kerül kalapács alá 2014. április 26-án. A bevétel egy részét a borvidék újjáépítésére használják fel

Akárcsak az előző évben, a Nagy Tokaji Borárverés a Tokaji Tavasz nevű rendezvény központi eseménye lesz. A Tokaji Tavasz egy komplett hétvégére kínál programot az érdeklődőknek: buszos dűlőtúra Szepsy Istvánnal, borvacsora, az árverési tételek kóstolója, az aukció, és a Tokaji Borlovagrend újdonsült tagjainak avatási ceremóniája.

Februárban Budapesten nem volt hiány boros rendezvényekben, hiszen ebben a hónapban került megrendezésre például a Borjour Magnum és Bikavér Párbaj is, a Furmint Február rendezvénysorozatának köszönhetően a fajta kedvelői akár hetente több alkalommal is a furmintos palackok mélyére nézhettek a különböző kóstolókon.

A Galéria12 Kávézó február utolsó előtti napjára meghirdetett Bott Pince-kóstolója az igen mozgalmas hónap méltó lezárásának ígérkezett, ráadásul Bodó Judit és Bodó József meglepetést is ígért a vendégeknek.

A Borjour Magnumon kóstolt bükki és mátrai borokról már írtam külön itt. Úgy gondolom, a többi bor is megérdemli, hogy megemlékezzek róluk, de ezt már nem szedném szét több posztra, elég terjedelmes egyveleg következik tehát. Mint említettem, vörösborokra nem nagyon jutott időm, cserébe viszont legalább szakítottam „majd a végén visszajövök megkóstolni az édeseket is” című történettel, mert ez idő hiányában sosem működött. Nem bántam meg.

Volt néhány bor, amelyet kóstoltam már idén, és írtam is róluk, ezeket feleslegesnek tartottam újra feltüntetni, egy kivétellel. Pontokat nem írtam, amelyik bor különösebben tetszett, csillagot kapott a neve mellé.

A Mészáros Gabriella által vezetett Borkollégium is csatlakozott a Furmint Február rendezvénysorozathoz, méghozzá egy elég komoly sort felvonultató furmint kóstolóval. Az eredeti terv szerint a borsor 15 tételből állt, ehhez jött még néhány bónusz tétel részben a résztvevők, részben Mészáros Gabriella jóvoltából. A borokat kivételesen nem vakon kóstoltuk, többé-kevésbé időrendben haladtunk, a frissebb tételekkel kezdve a kóstolást.

Ismét egymásnak feszülnek a furmintok és rieslingek.:) Ezúttal rögtön két páros következik. Külön pikantéria, hogy előbbieket a kedvenc tokaji, utóbbiakat pedig kedvenc wachau termelőmtől sikerült összeválogatni. Bott Vs. Prager.

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Nagy Furmint Február kóstoló. Közel ezer, furmint-fixált fogyasztó, kereskedő, bortermelő, boríró és gasztromókus gyűlt ismét össze, hogy legkedvesebb fehér szőlőfajtáját – irdatlan mennyiségben – megint szájára vegye. Az évek alatt igazi kultúr-heppeninggé nőtt nagykóstoló nem csak a kiemelkedően jó felhozatal, a kellemes helyszín és a jó szervezés miatt lett megkerülhetetlen, hanem mert a rendezvényt tényleg mindenki fontosnak érzi. Az asztalok mögül bortermelők, borászok köszönnek vissza, a nézősereg soraiban pedig mindenki mást megtalálunk, aki él és mozog a magyar borvilágban. A Nagykóstoló tehát nem csak egy újabb borbemutató, hanem az évek alatt a kellemes beszélgetések és a furminttal körbelocsolt nagy találkozások színterévé érett. Ennél pedig több nem kell, hogy a finoman alulvezérelt január után valamivel belökjük az évet. Ha ehhez sok furmintot kell meginni, hát legyen!

Ahogy a Furmint Február célegyenesébe ért, a Borászportál Bormagazin nagyszabású furmint tesztet szervezett január utolsó előtti napjára az Andante Borpatikába. Összesen 66 bor érkezett be a megmérettetésre, természetesen túlnyomórészt Tokajból. A 32 fős zsűriben helyett kapott borász, borkereskedő, sommelier, gasztronómiai szakember és borblogger egyaránt, utóbbi csoport képviselőjeként kaptam én is meghívást a tesztre.

(fotó: Borászportál)

Amikor furmintfan felvetette, hogy a sajtókóstoló után közösen keljünk útra, és vállaljuk be a Terra Hungaricás rendezvényt, nem ellenkeztem. Utólag visszagondolva lehet, hogy jobb lett volna; bár a Galéria12 Kávézó és Borbárban megrendezett kóstoló minden elemében remek volt, azt mégsem állítanám, hogy a laza, közös borozgatásba fulladt furmintozás után életünk legprecízebb borértékeléseit alkottuk meg, noha a borok és a körülmények erre minden lehetőséget megadtak volna.

Szerintem most ezzel el is indítok egy sorozatot. Kedvenc hazai fajtám jeles képviselői alkalomadtán szembeállítva kedvenc nemzetközi fajtám képviselőivel. Nézzük mit mutatnak egymás mellett. Első körben Homonna Rány 2012 Vs. Van Volxem Altenberg 2012 került sorra. Persze amikor kóstoltam őket, még nem tudtam, hogy eme sorozat első részei lesznek, sőt azt se, hogy egyáltalán lesz ilyen sorozat, merthogy épp azt se gondoltam, hogy pár héttel később ismét aktív borblogger leszek :) 

Vissza a párosításra. Úgy alakult, hogy egyszer csak nagyon kíváncsi lettem a Homonna Rány-ra. Új dűlő a szortimentben, kő kő hátán, olyannyira, hogy már-már „megöli az embert”, öreg tőkék, csupa olyan dolog amire én izgulok. :)  Másfelől viszont épp a Homonna dűlős borok újszerű árazása volt az egyik legmeghökkentőbb a Bortársaság 2012-es szortimentjében.  Valahogy semmi problémám nem volt azzal, amikor háromezervalamennyi volt a birtokbor, ötezer környéke a Határi. Aztán még az se rázott meg, amikor 2009-ben megszűnt ezek különválasztása és a Határi árában futott tovább az immáron egyetlen száraz, a birtokbor. Csak a Határi adja a gerincét és az, hogy a többi miatt befogadhatóbb lesz még lehet előnyére is válik a sokszor semleges, túlságosan rigid dűlős bornak. Az elvárásaimat a 09-es tétel maximálisan igazolta, az évjárat egyik legjobb borának tartottam Tokajból, a 11-es már kevésbé nyűgözött le. Aztán most megint különvált a dolog. Megjelentek ismét a dűlősek, csak immár 10 rugóért. Kemény. A birtokbor maradt az elmúlt évek alatt kialakult új árkategóriájában, ami szintén keltett bennem némi ellenérzést, ugyanis kissé rosszmájúan nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy immár nélkülözi a legszebb anyagokat, hiszen azok feltehetőleg a drágább borokba mentek.

A kíváncsiság csak győzött, így végül csak megvettem a Rány-t, de már előre hergeltem magam, hogy úgyse fogja megérni az árát. :)

Hosszú ideje nem kóstoltam bort a Somlóról. Ezt valamelyest orvoslandó három palackot hoztam magammal a Hegyről. Valamennyit egy este nyitottam fel és kóstoltam hosszasan. Mindegyik bor 2011-es volt, különböző termelők különféle fajtákból szűrt borai. Íme:

Idén 5 éves a Furmint Február. Ennek örömére a rendezvénysorozat szervezői - Tóth Adrienn és Kézdy Dániel - január végén egy különleges kóstolóra hívták a hazai borsajtó képviselőit, ahol néhány borász és kereskedelmi forgalomban ma már nehezen elérhető furmintjaik társaságában, oldott, laza hangulatban készülhettünk fel a februári eseményekre.

A kóstolónak egy régi óbudai gyárépület legfelső emeletén található, szépen felújított rendezvényterem adott otthont. Bodó Judit (Bott Pince), Balassa István (Balassa Bor), Dorogi István (Dorogi Testvérek Pincészete) és Szilágyi László (Gizella Pince) kóstoltatták boraikat, amelyeket Vinoport saját készletéből bocsátott rendelkezésükre. A családias hangulatú összejövetel minden résztvevő számára tanulságos volt, hiszen a régebbi tételek jó részét maguk a borászok is hónapokkal, vagy akár évekkel ezelőtt kóstolták utoljára.

A Borrajongót ungert és jómagam képviseltük, a jegyzeteinket az ilyen esetekben megszokott négykezes stílusban közlöm.

Még el sem érkezett a furmintot a középpontba helyező februári rendezvények ideje, de tokaji borokból már januárban extra adagban részesültem. A Bortársaság 2012 decemberében hagyományteremtő célzattal tartotta meg első évjárat-bemutatóját, az aktuálisan piacra kerülő 2011-es tételekkel és a borokat készítő borászatok képviselőinek részvételével, óriási érdeklődéssel övezve.

A 2012-es évjárat bemutatójára idén januárban került sor, az első bemutatóhoz hasonlóan két részletben. Az érdeklődés idén sem csökkent: mindkét kóstoló betelt alig néhány nap alatt. A borokat a borászatok képviselői – többnyire maguk a borászok – is elkísérték. Az idő legnagyobb részében beszélgettem így nem jegyzeteltem különösebben részletesen, és azon is gondolkoztam, hogy eltekintek a pontozástól, tekintettel arra, hogy a borok még nagyon fiatalok. Több borász is úgy értékelte, hogy ha csak rajtuk múlna, ezek a borok piacra kerülés helyett még érlelődnének. Végül maradtak a pontok, amolyan jelzésértékkel. Következzenek a borászatok, és a borok, távirati stílusban.

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően karácsonyi hazalátogatásom alkalmából drbarta ismét odatette magát és egy remek kóstolót szervezett, amelyet ezúttal is köszönök, nagyon élvezetesre sikerült. 2008-as száraz fehéreket kóstoltunk vakon, jónéhány nemzetközi szinten is fontosnak tartott fehérboros vidéket érintve: német és osztrák rizling, dél-afrikai sauvignon blanc-semillon cuvée, loire-i chenin blanc, burgundi és tokaji is szerepelt a sorban. Azt gondolom, sikerült minden vidékről a legkomolyabb borok közül összeválogatni a résztvevőket. Bő másfél-két másodperces „unszolás” után sikerült meggyőznöm a blogolástól visszavonult drbartát, hogy bocsássa rendelkezésemre jegyzeteit, így négykezes formában adom közre a kóstolón született gondolatokat. Íme a borok, (vak)kóstolási sorrendben:     

Régóta halogatott adósságomat törlesztettem, amikor végre közelebbről is megismerkedtem a bodrogkeresztúri szőlőbirtok dűlős boraival. A korábbi évjáratokkal többször találkoztam már rendezvényeken, ahol rendszerint ízlettek, de valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy a futtában szerzett tapasztalatokat otthoni kóstolással megerősítsem, vagy épp megcáfoljam. Mindenestre tavaly elégedett voltam az ajándékba kapott 2009-es cash-flow muskotállyal, ráadásul a 2011-es borok kapcsán meg is jegyeztem, hogy a Bárdos Sarolta által igazgatott szőlőbirtok tartja a legokosabban árazott szortimentet. Ez az állítás szerencsére igaz a 2012-es borokra is: a dűlős furmintok négyezer alatt maradnak, a birtokborok alig kerülnek többe, mint kétezer, ami extrém alacsonynak számít a borvidéki kontextusban (sírtunk is miatta eleget). Az ár és a minőség kapcsolatának milyenségét két 2012-es csúcsszáraz dűlős furminton keresztül igyekeztem faggatni több napon át.

Samuel Tinon meglátogatását követően a Dereszla felé vettem az irányt. Egy másik nagy szürke folt a fejemben. Viszonylag kevés bort ittam tőlük, ezért nem is alakult ki semmiféle konkrét benyomásom a pincészettel kapcsolatban. Pedig a Bodrogkeresztúron található Dereszla nagy múltú alapokra rendezkedett be, a hasonnevű dombot átszövő, mintegy kilométernél is hosszabb, háromszintes pincerendszer egyes részeiről már a 15. századból vannak feljegyzések. A Zsigmond királyunk tulajdonából induló pincejáratokat később a Hunyadiak, majd Bocskai, aztán Bethlen, később pedig a Rákócziak tulajdonában találjuk. A Vinotéka falába fúródott ágyúgolyó az 1849-es bodrogkeresztúri ütközetet is megörökítette. Szó szerint tehát a fél magyar történelem átzúgott itt és eddig senki nem tudta megakadályozni, hogy a pincét ma is arra használják, amire való. A Dereszla modernkori története 2000-ben kezdődött el, amikor is a champagne-i illetőségű d’Aulan család komolyabb szándékkal látott a jövőépítéshez. Korábban a híres Piper-Heidsiecket vagy egy évszázadig tulajdonló d’Aulan család ma egy borászati vállalkozásokat tömörítő csoportot (Edonia) igazgat. A hozzájuk tartozó pincészetek nevei ismerősen csenghetnek: Alta Vista (Mendoza, Argentína), Château Sansonnet (Saint-Émilion), Château Valrose (Saint-Estèphe), Champagne Becker, valamint a Calvados-t előállító Marquis d’Aguesseau.

Tavaly a Kikelet Pince 2009-es Furmintja volt az első palack, amit kibontottam, már ha a szilveszteri mulatság éjfél utáni részét nem számítom bele. Idén a házibuliban a kötelező pezsgős koccintást követően a 2009-es Lónyai Hárslevelűvel köszöntöttük az új esztendőt, és néhány bormentes nap elteltével ismét Kikelet-bor került a poharamba. Lehet, hogy ebből hagyomány lesz, hát, soha rosszabb évkezdést. A kiszemelt áldozatnak ezúttal igyekeztem megfelelő játszótársat is találni. 

Mostanában egyre többször nyitok kedvtelésből, mindenféle koncepciót mellőzve palackokat, ezért úgy döntöttem, hogy felélesztem a réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban létezett sorozatot, és elkezdem megírni az eddig többnyire poszttalanul hagyott, amúgy remek borokat. Legutóbb például egy pannonhalmit és egy somlóit ittam; nem is egymás mellett, hanem egymás után. Bár egyik sem szerepelt rosszul, mégis kevesebbet kaptam tőlük, mint amennyit vártam; egyedi, izgalmas borok közepes élvezeti értékkel.