A márciusi egri bortúra eszembe juttatta, hogy itt volna az ideje egy jó kis bikavér-mustrának. Fura egy állat ez, gondoltam, hiszen a bika vére a borvidék zászlóshajója (sic!), mégis a legtöbbször csak fáradt gőz az eredmény. Akárhogy is számolgatok, igen-igen kevés magas minőségű egri bikavér férhető hozzá a piacon. Nincs könnyű dolga az embernek, amikor egy komolyabb bika-sor összeállítása a cél. Igaz, az egri bikavér szabályozása mára – legalábbis összehasonlítva a szekszárdi bikavérrel – kialakultnak mondható. A borvidékhez köthető minőségi bortermelést azonban még mindig csak egy igen szűk kör gyakorolja. A turisták továbbra is a Szépasszony-völgybe áramlanak, lépten-nyomon a tömegtermelés jelei mutatkoznak és még mindig ügy a hamisított származási bizonyítvánnyal behurcolt alapanyag. A helyzet sajnos sokkal lassabban fejlődik, mint azt egy évtizeddel ezelőtt gondoltuk.

Domaine de Montille: Beaune 1er cru Les Gréves 2009

Kicsit még tovább nyújtóztunk a Bortársaság burgundi kínálatában. Immár olyan tétel következik, ami már jócskán húzósabb árban, mint ami úgy általában még belefér. Burgundi szinten persze 50 Euro egy jó nevű birtokról származó, kiváló évjáratú premier cru tételért nem tűnik annyira elrugaszkodottnak, pláne ha figyelembe veszem, hogy a számomra általában megdöbbentően megbízható forrásnak tartott Burghound 91-93 pontra adta a fenti bort. Viszonyításképp ugyanezt az értékelést kapta legutóbbi burgundi sorunk csúcsára szánt Rousseau Ruchottes-Chambertin grand cru is, jócskán magasabb árkategóriából. Szóval, reménykedik az ember, hogy hátha valami igazán komolyat kap ugyan drágán, de még ritka alkalmanként talán kicsengethető összegért.

Szép, komplex illat. Sok gyümölccsel, ribizlivel, meggyel, földes-kék virágos díszítésekkel. Közepesen testű korty. Telt ízek, eleinte ugyan kicsit zárkózott, de némi szellőzéssel, illetve ügyelve a megfelelő hőmérsékletre igazán megnyerő. Friss, ropogós, érett piros bogyós gyümölcsösség, pinós fűszeresség. A savak érettek, feszesek, vibrálóak, a közepes mennyiségű tannin szilárd, finom szemcsés, porzóan száraz, talán még nem is tökéletesen integrált. A kortyközép kitöltött, bár hatalmas mélységekről, denzitásokról nem beszélhetünk, de az ízek intenzitása még szemrevaló, a savak újabb lendületet adnak nekik. Elég hosszú lecsengés. Már most szép, de még picit rakoncátlan burgundi. 7 pont. (90) Azért van egy olyan sejtésem, hogy itthon kevesek lesznek ennyivel  tökéletesen megelégedve.

Az első sor után Anthony Hwang áttért a 2009-es évjárat értékelésére. A tenyészidőszak csodaszép volt, a nap akkor sütött, amikor kellett, az eső akkor esett, amikor szükség volt rá. Az augusztus-szeptember időszak meleg és száraz volt, hasonlóan a 2011-es évhez. Az érés tökéletesen haladt, a szüret szeptember elején kezdődött és október 11-én ért véget. Ezt követően már csak az aszúszemekre vártak, de ekkor rázendített az eső és el sem állt 2010 júliusáig (smiley). Nincs tehát aszú, de a többi bor nagyon is rendben van. A 2009-es savak hasonlítanak a 2007-esekre, a borokat szép textúra és elegancia jellemzik. Sűrűséghez szép gyümölcsösség társul, a nagy beltartalom mellett szinte könnyedek maradtak a borok.

Ismét sor került a Királyudvar immár hagyományosnak tekinthető évjárat bemutatójára. Olyan boros program ez, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. A birtok tulajdonosa, Anthony Hwang nálam már évekkel ezelőtt kiérdemelte a „tiszteletbeli magyar” címet, miután olyan szeretettel és átszellemültséggel képes Tokaj-Hegyaljáról és a benne rejlő lehetőségekről beszélni, ami egy helybélinek is becsületére válna. Mr. Hwang ezúttal a frissen palackozott 2011-es borokat, valamint az éppen piacra kerülő 2009-es tételeket mutatta be. A jól felépített, minden részletre kitérő előadás remek tájékoztató és egyben áttekintés a Királyudvarnál folyó munkáról. Miközben Hwang világosan megfogalmazott mondatait hallgatom, többször is eszembe jut, hogy más birtokok vajon miért nem élnek egy ehhez hasonló rendezvény lehetőségével? A kiváló helyszín és a körülmények jó alkalmat kínálnak a megfelelő üzenetek megfogalmazásához.  Már ha vannak megfogalmazható üzenetek. A Királyudvarnál azonban nincs ilyen gond, van miről beszélni, csak győzzétek elolvasni.

 Tegnap este ismét a kis üvegcsés módszerhez fordultam segítségért, hogy fesztiválozzak még egy utolsót, de mégis élvezhessem a családi kört otthon egyidejűleg.

Megint négy tételből vittem haza.

 ....és végül (talán) az utolsó részlet következzék:

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

A márciusban elkezdett romboros sorozat folytatásaként ismét megkóstoltunk pár, a „borhűtőt sakkban tartó” tételt. A sorhoz keveredett három 2006-os bor is, ezek 6 évükkel ugyan már nem fiatalok (huh, de megy az idő!), még nem is romborok, de beléptek már a meglett középkor boldog korszakába. Villány, Szekszárd és Eger. Nekik kell most megmutatni, merre járnak a lassan letűnt borkorszakot idéző palackok. Lássuk!

Ismét egy gyűjtő-poszt következik a közelmúlt rieslingjeiből, mert volt néhány említésre méltó. :)

Szokás szerint csak a fajta közös, lesz szó édesről, szárazról, illtve pfalzi, rheingaui, moseli, illetve egy kamptali tételről is.

Íme, ha esetleg bárkit érdekelne :)

A Tenuta Argentiera pincészet bemutatkozó borkóstolójára kaptam a minap meghívást. A meghívón szereplő Vinopolis őszintén meglepetett, hiszen a tavaly év végén nagy elánnal elinduló vállalkozás 2012 januárjában – botrányos körülmények között – kénytelen volt be is zárni. A borbártól a borszaküzleten keresztül a WSET iskoláig mindent kínáló Vinopolis úgy tűnik, újra bontogatja szárnyait és máshol, picit máshogy, de ugyanazzal a koncepcióval újra megnyit. Akit a részletek érdekelnek, a Borászportálon olvashat egy friss interjút Szente Zsolttal, a Vinopolis tulajdonosával. A cég nagykereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, így egy sor külföldi pincészet borait tervezik importálni. A pincészetek hazai bemutatkozásának sorát a toszkán Bolgheriben található, igen jó nevű Tenuta Argentiera nyitotta meg. A birtok képviseletében Stefano Bernabei érkezett, hogy Bolgheriről és az Argentiera-ról meséljen nekünk.

Tegnap este nem volt időm érdemben kimenni a borfesztre, viszont este, itthon szívesen kóstoltam volna valamit. Így a tavaly is bevált "kompenzációs" módszerhez fordultam. Fogtam néhány darab decis üvegcsét, kiszaladtam a fesztiválra, vásároltam néhány borból kóstolót elvitelre, majd otthon, családi körben, nyugodtan megnézegettem a mintákat.

Következzen pici kiegészítés az első napi merítéshez:

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

 Dom. des Croix:  Beaune 1er cru Les Cent Vignes 2009

Folytatva a Bortársaság burgundi kínálatának vesézését, egy kicsivel magasabbra igyekeztem törni. Ezúttal már egy premier cru következik.

Finom illatok, ribizli, cseresznye, porhanyós humusz, kávé, pörkölt magvak, sáfrány. Komplexitás van benne, de nem annyira mélyről jövő. Közepes érzetű test, koncentrált piros bogyós ropogós gyümölcsösség által kitöltve.  Kortyközépre egyenletesen csökkennek az intenzitások, karakterben itt már inkább fűszeresebb, közepesen, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Jóféle savak, feszesek, magasak, lendületesek, de játékosak, viszonylag finom állagúak, cizellált keretet adnak.  A korty nagy részét tekintve kiválóan integráltak, az utóízben viszont talán kissé erősebb ez emlékük, mint várnánk. Közepesnél kevesebb finomszemcsés tannin, szinte porzóan száraz utóíz. Letisztult, remek burgundi, kicsivel nagyobb erő hiányzik a magasabb értékeléshez. Erős 6 pont. (88-89) Másnap egy picit kevésbé tetszett. A savak szélesebbnek tűntek, kevesebb volt a vibráció, kicsit melegebb volt a hangulat. A stabil 6 pont azért továbbra is járt.

Eredetileg egész Spanyolország területéről szerettem volna egy komolyabb vörösboros merítést a napokban tartott kóstolón, végül mindössze négy bort néztünk meg, kizárólag Rioja-ból, kezdésnek pedig egy fehérbort ízleltünk, szóval a kezdeti terv teljesen felborult. Nem vagyok mélyrehatóan tájékozott a rioja-i borokat illetően, gyakorlati ismereteim a főbb bortípusokra és fajtákra korlátozódnak. Az amerikai borboltokban (legalábbis azokban amelyeket látogatok) egész gazdag a választék, így könnyűszerrel össze lehet szedni egy kóstolóra való bort szinte bármelyik lényegesebb, vagy ismertebb spanyol borvidékről. Ezúttal az alábbi sort ízleltük megelégedésünkre:

Korábbi posztunkban már beharangoztuk a Pannon Bormustra nemzetközi zsűrijét, illetve figyelmetekbe ajánlottuk a rendezvényről tudósító blogokat. Nos, gyorsan eltelt egy hét, azóta már az eredmények is ismertek, sor került egy színvonalas közönségnapra, valamint a zsűritagok által celebrált mesterkurzusokra. Sajnos nem állt módomban részt venni e jeles eseményen, majd mások részletesen beszámolnak róla. Ennek ellenére – hiánypótló jelleggel – megpróbálom összefoglalni az eddig napvilágot látott posztokat. Eddig három szerző – Jamie Goode, Wojciech Bońkowski és Alder Yarrow – volt aktív, ezek az emberek bizony nem restek azonnal posztba és Twitter-csacsogásba önteni véleményüket.

Nagy késéssel, de annál részletesebben próbálok meg beszámolni a VinCE-n megtartott Gary Vaynerchuck (GV) szemináriumról. Emlékeztetőül a téma: sikeresek lehetnek-e Közép-Európa borai a nemzetközi borpiacokon? A borvilág fenegyerekeként számon tartott GV-ot „professzionálisnak” és „életszerűnek” beharangozott videokonferencia technológiával kapcsolták be a New Yorkban található irodájából. Az amatőr megoldásnak köszönhetően mind a kép, mind a hang óriási kívánalmakat hagyott maga után, nem volt méltó a rendezvényhez. Isteni szerencse, hogy GV impulzív stílusa még a falon is átjön, így semmiről sem kellett lemondani.

Dom.Thibault Liger-Belair: Bourgogne Rouge les Grand Chaillots 2009

Ismét érkeztek burgundi tételek a Bortársaságba. A Liger-Belair jól hangzó név arrafelé, tényleg hosszú történelemmel. A kiválasztott bor az impresszívnek tűnő szortiment bevezető tétele. Helyileg a Chaillots Nuits St. Georges-ban található, érdekesség, hogy épp az appelláció egyik legtöbbre tartott területének a Les Saint-Georges premier cru szomszédságában. 1986-ban telepített ültetvény, a termelő javasol egy jó 3 éves palackérlelést ennek a bornak is.

Érett pirosbogyósok, avar, gomba, pici föld, bőr, vadnak ható zöldnövényi karakter. Nem túl mély, de elég komplex egy alapbortól. Közepes test. Korrekt teltségű ízek, majdnem túlérett karaktert is mutató, de mégis frissítő piros gyümölcsök, cseresznye, meggy. Kevés tannin, lendületes savak. Túl sok dimenziót nem mozgat meg,  a középre már jelentősen csökkenő ízintenzitás után a savaké a főszerep, nincsennek fókuszálódó denzitások, kibomló rétegek,  de senki nem is várta. Korrekt alapbor, mégis jellegzetes burgundi pinot. Erős 5 pont.

Citrusos-málnás illatok. Közepes test, tisztaság, nem elhanyagolható glicerines-alkoholos sűrűség. Ehhez képest kissé hígnak hat, ugyanis az ízek nagyon nem bírják betelíteni a szájüreget. A savak viszont szépek, élénkek, vibrálóak, jól ellensúlyozzák a tekintélyes alkoholt, kár, hogy nincs túlzott érdemi tartalom, amit ki tudnának emelni. Az utóízben kissé zavaró kesernye. Összességében azért csalódás. Jobb savszerkezetet mutat, mint a hazai rosék zöme, de ezerakárhányszázért már lehet találni sokkal zamatosabbat. 4 pontnál nem volt nálam jobb. Délután jelentkezem még egy rövidke poszttal.

Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)

A Mittelrhein ott kezdődik, ahol a Mosel véget ér, és ott ér véget, ahol Rheingau kezdődik. A két híresebb vidék közé ékelődése ellenére viszont kevésbé lehet róla, illetve az innen származó borokról hallani.

Persze személyesen megjelenve látható, hogy itt is minden a borról szól, meredek ültetvényekkel körülvett, festői szépségű középkori kisvárosok, egyik weingut váltja a másikat.

Olvasataim szerint a Toni Jost a leginkább meghatározó név a vidékről, így Bacharach-ban járva (lásd képen, sajnos kissé ködös volt az idő) mindenképp terveztem beugrani hozzájuk egy rövidke kóstolásra.

A családi pincészet közel kétszáz éve áll fenn, jelenleg az ötödik generáció kezében a gyeplő. 12 hektáros birtok, a nagyobbik rész a Mittelrhein-on, a kisebbik rész pedig Rheingau másik végében, Walluf környékén található. Organikus szemlélet. A riesling a fő fajta, de jelentős mennyiségű pinot noir is van náluk.

Bárkit szívesen vendégül látnak. Én az alábbi sort kóstoltam:

A Közép-Rajna (Mittelrhein) tényleg lélegzetelállító panorámái (a képen fenn egy példa) után érkeztünk meg Rheingau-ba.  Ugyan Rüdesheim-nál még látható egy-két igen meredek ültetvény, de összhatásában mégis kevésbé drámai a terep.(a lenti képen rheingau látkép) Nagyobb kiterjedésű, összefűggő szőlők, nagyobb részt távolabb esnek a folyótól, szemátomást a dőlésszögek is szelídebbek. Mindazonáltal Németország talán leghíresebb borvidékén járunk, tele régi, nagy múltú nemesi birtokokkal.

A világ legkiemelkedőbb szőlőfajtáit és bortájait számba véve azt hiszem, jó néhány szürke folttal vagyok kénytelen együtt élni. Az egyik fájó pont a Dél-francia vagy Észak-spanyol grenache vagy garnacha vagy garnatxa – ízlés és nemzeti szimpátia szerint válasszunk – fajta, valamint az őt talán legszebben bemutató Châteauneuf-du-Pape (CdP) és Gigondas borvidékek. Amiket eddig ezekről a helyekről kóstoltam, többnyire lekvárosak, szörpösek, terjengősen alkoholosak és esetenként brettesek, azaz számomra leginkább izgalommentesek voltak. Persze mélyen amatőr volna „szőrmenti” tapasztalat alapján évszázados, sőt évezredes borvidékeket kiírni az emlékezetből. Szerencsémre pár barátom – Octopus főkolompos vezetésével – elhatározta, hogy a grenache legmélyére túr. Nekem pedig nem volt más feladatom, mint gond nélkül vállalni a déli tűzzel átszőtt víg grenache-dagonyát.

A héten végre rajtunk a sor. Egy picit megfürödhetünk a nemzetközi borsajtóban. Május 9-12. között rendezik meg a Pannon Bormustrát, amely hazánk messze legszínvonalasabb, nemzetközi kikacsintásra nem rest borversenye. A szervezőknek évek óta komoly zsűrit sikerül összetrombitálnia, amely bizony néha meg is mondja kért vagy kéretlen véleményét. Ez tehát egyrészt örömteli, másrészt pedig fenemód éles fegyver. Az idei zsűrit elnézve rettentő nehéz dolga lesz a túlérett, alkoholos és „jólmeghordózott” Dél-pannon vöröseknek. A zsűri jó része nemhogy nem rajong ezekért, de kifejezetten az elegáns, a természetes és a termőhelyet szépen bemutató borok szószólója.

Régi vágyam teljesült, néhány napot eltöltöttem a Mosel-Rajna vidéken. Családi kirándulásként itt most nem az volt az első, hogy egyik pince után következzen a másik, inkább a szép tájak, várak, romantika voltak a kulcsszavak.

 
A Mosel völgyével kezdtünk, nagy élmény volt a híres dűlők látványa, melyeket eddig  a térképekről, illetve a borok révén már jól ismerhettem. A Bernkastel Doctor, az Ürziger Würzgarten, az Erdener Pralat és Treppchen, a Wehlener és Zeltinger Sonnenuhr stb.. mind nagyon ismerősek voltak.  A szédítően meredek ültetvények panorámája a kivételesen szép könyezetben ugyan mindenkinek örömet kellett, hogy okozzanak, nekem kisebb katarzissal járt. A kép az Ürziger Würzgarten-ben tett séta alatt készült.

Természetesen ha egyszer eljutottam oda, akkor némi időt feltétlen szántam a borokra. Sokat gondolkodtam, hogy ki legyen az a néhány termelő, akihez megpróbálok rövid látogatást kieszközölni. Vonzó lett volna eljutni és személyesen találkozni eddigi nagy kedvenceimmel, de végül a kíváncsiság győzött, és olyan pincéket látogattam meg, akiknek a szortimentje teljesen új volt számomra.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar kerül tollamra egy újabb Feind bor. Semmi bajom ám a pincével, csak valahogy nagyritkán akadunk egymásra. Lehet, ennek másképpen kéne lennie. Most egy olcsó, de izgalmas „örömpinóval” csaltak mosolyt hétköznapi arcberendezésemre. Annál is inkább örülök, mert a világfajták közt talán a pinot noir siklik ki itthon a leginkább. Sokszor pont a fajta delikát kellemetességei süllyednek a túlérés, az alkohol, a túlmaceráció vagy éppen a sok fa tengerébe. Ezúttal jól választottam.