A Nyakas Pince friss és könnyed reduktív borai révén várt közismertté és közkedveltté a borkedvelők körében, jó ár-érték arányú, technológiailag tiszta és jól iható boraik a borkedvelők legszélesebb körében hódítanak. Az átlag fogyasztó szinte biztosan csak a pincészet alapszériás boraival találkozik a hiperek polcain vagy a vendéglátó egységek választékában, létezik azonban a borászatnak egy kisebb palackszámban készülő, premium sorozata is. Ezek a borok általában a "Menádok" borcsalád (a görög mitológiában a mainaszok - a rómaiban menádok - Dionüszosz - a rómaiban Bacchus - isten kísérői voltak) tagjaiként jelennek meg. Az alapszéria tételeihez képest ezekben komolyabb a beltartalom, késő(bb)i szüretből származik az alapanyag, ennek megfelelően magasabb az alkohol, a maradékcukor - több Menádok bor félédes vagy félszáraz -, a borok pedig általában fahordóval is találkoznak. A Menádok Chardonnay 1-2 évjáratát kóstoltam már korábban, legutóbb a 2017-es félédes Menádok Sauvignon Blanc-nal tettem egy próbát.

A két epizódos hazai (Etyek, nem Etyek) kis 2019-es keresztmetszet és egy chile-i kitérő után szomszédos országok borai következnek a sauvignon blanc-körkép keretében. Első alkalommal szlovénia és horvát borokkal ismerkedünk, két borvidékről, két különböző pincétől választottam három bort. A friss, 2020-as szlovén borral megtett felvezető kör után két komolyabb, 2019-es tétel került egymás mellé 1-1 szlovén, illetve horvát, élvonalbeli pincétől.

A szekszárdi Eszterbauter Borászattal évek óta ambivalens viszonyt ápolok: amíg körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, öntudatra ébredésem hajnalán kifejezetten kedveltem a pince alapszériás borait, az elmúlt időszakban többnyire inkább csak hibás és rossz palackokba, vagy pusztán csak a személyes ízlésemtől távol álló próbálkozásokba futottam bele.

Aki ismer, az tudja, hogy nem adom fel könnyen, és a csalódások ellenére is rendszerint újra és újra nekirugaszkodok a dolgoknak, hátha egyszer végre összejön, aminek össze kell jönnie. Így került a kosaramba, később pedig a poharamba is a pince tizenhetes, Tüke nevet viselő szekszárdi bikavére is, amely megkockáztatom, hogy a közelmúlt legszebb borvidéki bikavére, amellyel dolgom volt.

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

Hat és fél évvel az első rácsodálkozás után megrekedni látszik a villányi oportóforradalom: miközben alig találni új pinceneveket, ahol a fajta megkomolyításával próbálkoznak, a klasszikusok évről-évre elkészítik a viszonylag szűkebb törzsközönségük számára a mátrixon túli portugieserüket. A többit pedig úgy-ahogy felszívja az újborpiac, vagy ha nem, hát az sem baj, hiszen az kétezer alatt kiakciózott nagyneves palackok a sarki dohányboltokban féléves aszalást követően is megtalálják hálás célközönségüket.

Egy biodinamikus kékoportó persze más kategória. Itt már nem elég felkészültnek lenni, de szükséges egyfajta nyitottság és ideológiai megszállottság is ahhoz, hogy méltó befogadást nyerjen a végeredmény. Úgy vélem, hogy az én esetemben az első kettővel nincs gond, a harmadikkal viszont régóta hadilábon állok. Feltehetően ezért bukott el nálam a történet aktuális epizódja.

Tudom, tudom, még alig kezdődött el a tavasz - az időjárás néha még maga sem tudja eldönteni, milyen évszak is van tulajdonképpen -, de én már a nyárra ácsingózom? Igazából a cím apropója az, hogy egyrészt egy önfeledt badacsonyi borozásra még jó eséllyel nyárig várni kell, azt pedig valóban várom már. Másrészt a mai bejegyzés kvázi a februári etyeki sauvignon blanc négyesfogatról szóló írás párja, ahhoz hasonlóan szintén egy borvidék-egy évjárat-négy pincészet mátrixban ad egy gyors pillanatfelvételt a badacsonyi rajnai rizling-helyzetről, de ezen felül afféle sorozatindítónak is szánom, bár ha úgy tetszik a múltkori Sabar-trióval ez már megtörtént. Ahogy a sauvignon blanc-ról lett és lesz több kisebb-nagyobb, egy boros vagy több boros poszt, úgy alakul egy ad hoc rajnai rizlingek sorozat is, hazai borokkal és külföldi kitekintéssel egyaránt. No, vágjunk is bele, lássuk milyen badacsonyi rajnai rizlingeket találtam itthon és mit rejtettek a palackok, legközelebb pedig más borvidékek rajnai rizlingjei kerülnek terítékre.