Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek. 

A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.

Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kék szőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a végére nem maradtam), a szép időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
 

Az van, hogy miközben elfelejtettem odafigyelni a szekszárdi borhelyzet alakulására, a borvidék egyik legfrissebb, legmodernebb pincevállalkozása komolyabb ráncfelvarráson esett át. Lajvérék letisztult logót, áttekinthető weboldalt és új címkestílust kaptak. Utóbbi nemcsak passzol a nagyobb léptékű, de üzenetszinten is a minőséget képviselni igyekvő vállalkozás kommunikációjához, de végre nem rácsodálkozással kevert szánalmat, hanem sokkal inkább érdeklődő vásárlási szándékot vált ki az értékesítési szándékkal megcélzott fogyasztóból. Ez pedig fontos szempont. Nyilvánvalóan mindezek következménye, hogy úgy három héttel ezelőtt egy hosszabb borozást megelőzően mi is leemeltünk egy palackkal a pincészet kettőezer-tizenötös házasításából. Azt nem tudom, hogy a már-már megmosolyogtató szinteket ostromló fine wine-kinyilatkoztatás a címkén mégis miféle indokoltsággal van megtámogatva, de az biztos, hogy mi komolyabb attrakciót nem, egy korrektül összepakolt, finom vörösbort viszont kifejezetten vártunk a palack belső felületén helyet foglaló anyagtól.

December az ünnepek hónapja, a borkedvelők is előszeretettel nyúlnak ilyenkor drágább palackok után, és az aszú is ilyentájt kerül leggyakrabban az ünnepi asztalra. A "Koccints aszúval!" kampány immáron harmadik éve promotálja az aszúfogyasztást az adventi időszakban. A kampány keretében mi is részesülhetünk abban az örömben, hogy megkóstolhatunk 1-1 tokaji pincészet által felajánlott aszút és a tapasztalatok közzétételével remélhetőleg egy kis kedvet is csinálunk az aszúhoz.
Ungert múlt héten a Disznókő Pincészet aszújával nyitotta a sort, én pedig a Tokaj Hétszőlő két 5 puttonyosát vettem górcső alá.
 

Mai posztunkban Sütő Zsolt 2017. március huszonkettedikén megjelent cikkének fordítását olvashatjátok. Az eredeti, szlovák nyelvű cikket itt találjátok. Az eredeti szöveg és a fordítás itt olvasható párhuzamosan.

Sok szó esik az utóbbi időben a természetes-, bio-, kézműves- és autentikus borokról. Mivel valójában nem létezik releváns definíció ezen fogalmakra, sokszor félreértéseket szülnek a borászok és a fogyasztók között egyaránt.

Engedjék meg, hogy megkíséreljek egyfajta magyarázatot adni. Ne feledjék, hogy minden mondatomat úgy kellene kezdenem, hogy: „Szerintem...“.