A Borrajongó

Újdonságok a Homola Pincészettől - Furmint 2015 és Cabernet Franc 2013

2017. január 18. 06:00 - furmintfan

Kevés borvidékünk lépett előre akkorát az utóbbi években - legalábbis az én szememben biztosan -, mint Balatonfüred-Csopak, mégpedig elsősorban a csopaki pincészeteknek köszönhetően. A Csopaki Kódex szigorú eredetvédelmi szabályozása alapján készített olaszrizlingek és újabban a vörösborok - főleg kékfrankosok - is kedvező visszhangot váltottak ki, mind a szakma, mind a borkedvelők körében. A Csopakkal szomszédos, paloznaki Homola Pincészet is elsősorban olaszrizlingjei és kékfrankosa révén tett szert szélesebb ismertségre, de Homola Szabolcs tulajdonos és Homonna Attila borász több fajtával is kísérletezik a pincészet ültetvényein. Most ezek közül kóstoltam meg két újdonságot, egy fehér- és egy vörösbort.

homoladuo2.jpg

A furmint a hagyományosan hozzá kapcsolt Tokaj és Somló mellett (újra) egyre elterjedtebb a Balaton környéki borvidékeken is, aligha kell csodálkozni rajta, hogy Homonna Attila a Homola Pincészetnél is kísérletezik a fajtával. Elmondása szerint a furmint teljesen máshogy viselkedik a Tokajhoz képest eltérő adottságokkal rendelkező észak-balatoni vidéken. A cabernet franc nem új jövevény, bordeaux-i fajtákkal többen évek óta foglalkoznak a borvidéken. A furmint az Alsóörs és Felsőörs határában elterülő, vörös permi homokköves talajú Gőlye-málon, a cabernet franc a tihanyi Óvár-dűlőben terem. Mindkét bor tavaly ősszel került forgalomba, leginkább a pincénél lehet hozzájuk jutni, de a furmint esetében találtam budapesti lelőhelyet is.

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Villa Vino Rača Dunaj 2015

2017. január 16. 06:00 - ungert

A magunkfajta módon kicsi, nemzetközi borviszonylatokban visszafogott jelentőséggel bíró szőlő- és borművelő országok nemzeti igénye a borpiaci identitáskeresés. Kell egy szőlő, sőt, szükséges legalább egy bor is, ami jól körülhatárolhatóan mondható egyedinek, ami képes kapaszkodóként szolgálni a kozmopolita fajták világdömpingjében. Nem meglepő, hogy ez a trend közel sem magyar sajátosság, a reflexek éppígy működnek az északszomszéd Szlovákiában is. A Dunaj – ékes magyarsággal csak Duna – rövidebb múlttal, de annál nagyobb megbecsüléssel bír arrafelé, eképpen próbál szlováknemzeti ellenpólusként betartani a nemzetközi trendeknek. Ebben a tekintetben pedig célszerű objektíven vizsgálódni: itt egy alig húszéves szőlőfajta, amelyet muscat bouchet, kékoportó és St. Laurent keresztezésével Dorota Pospíšilová hozott tető alá Pozsonyban. Szélesebb tapasztalati háttér nélkül állítom, hogy miként az alma a fától, úgy a fürt sem esik túlzottan távol a tőkétől.

img_0867.JPG

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása