Nem tudom, milyen boszorkánykonyha üzemel a Bardon Borászatban, de eddigi tapasztalataim alapján az erdőbényei birtoknál nem nagyon szoktak hibázni. Magam sem értem, miért kerülgettük egymást olyan sokáig ezzel a borral, aztán csütörtökön egy szelet sütemény elé/mellé kinyílt, pénteken pedig elfogyott, közben végig elégedett csettintésre inspirált. Mindezt ráadásul pont egy olyan héten sikerült elérnie, amikor úgy általában nem volt kedvem borral foglalkozni, se kóstolni, se olvasni róla, se írni róla, se inni. Ez a bejegyzés is csak annak köszönhető, hogy ez a bor meggyőzött, érdemes billentyűzetet ragadni és megosztani élményeimet.

Nyilvánvalóan esélytelen kimagyarázódni abból, hogy bár a Mátrával indokolt módon ápolok baráti viszonyokat az elmúlt két-három évben, Karner Gábor kézzel művelt borait ezidáig nem volt lehetőségem mintegy behatóbban szájravételezni. Egy furmintbuli után végignyalt évjárat-összehasonlítós bekóstolás ugye nem számít bele a mérlegbe. A félalföldnyi méretűnek éppen nem nevezhető, a fellelhető információk szerint három hektárnál is kisebb területen tevékenykedő családborászat '14 óta befagyasztott honlapja egyelőre nem tűnik informatívnak, ellenben a közösségi médián és a kézműközösségi honlapon fellelhető információk alapján Karnerék igyekeznek a kékfrankosra építeni, amit többnyire két dűlőn (Tavaszföld és Vitézföld) és két külön boron (Vitézek Földje és a címszereplő) szándékoznak izgalmassá és egyedivé tenni. Olyasfajta küldetés ez, amely úgy eredményez letisztult pincekínálatot, hogy közben évről-évre képes szórakoztató maradni egy olyan vörösfajta mellett, amely amúgy sokra hivatott a Kárpát-medence belsejében. Dacára az érdektelen, de ugyanakkor létező minőségromboló tömegtermelésnek. A lényeg, hogy most és mindenkor elsősorban arról célszerű írni, ami jó, márpedig Karnerék úgy tűnik, hogy kiválóan beszélik a mátrai kékfrankos nyelvét, így az eredmény nemcsak zseniálisan izgalmas, de a szó legjobb értelmében tipikus, ráadásul szórakoztató is.

Akár honnan nézem, a Mátra frankó hely. Nem csak a táj gyönyörű, nem csak horgászni, vadászni, túrázni vagy netalántán gombászni lehet ide járni, de most már a borokat is nyugodtan be lehet dobni a kalapba. Mert a Mátra gyümölcse, ha lassan is, de megállíthatatlanul érni látszik. Van még persze munka és az észbéli homályzóna még mindig stabilan rakódik egyes búrák köré, de a borvidék élbolyát – bármennyire is próbálkoznak egyesek – nehezen lehet visszahúzni. A piac úgy tűnik, elfogadja és már be is árazta a jobbik Mátrát, kérdés csak az, milyen ütemben kezd majd a rosszabbik Mátra felzárkózni. Az ország egyik legígéretesebb borvidékéről tudósítunk.

Nehéz műfaj a merlot itthon, már régen ittam igazán jót. Egyszerűen túl meleg van neki augusztusban, nekimegy a kánikula, hamar megérik, sokszor alkoholos, lapos és édes lesz, belefullad az unalomba. Még Pomerolban is azt mondják, hogy merlot pár nap alatt elvesztheti a potenciálját, így egy nagyon szűk időablakba kell belőni a szüretet. Magyar viszonylatban a csúcs merlot egyre ritkább, minden bizonnyal megvannak ennek a maga okai és ezt részben biztosan az időjárásban kell keresni. Ha valamivel hűvösebb van, az csak segíthet, pont ezért, ha merlot-t veszek, inkább az északot keresem. Valamikor még tavaly egy osztrák bortúrából visszatérve Ráspihoz estem be, akkor hoztam el magammal ezt a palackot. Nézzük, hogyan muzsikál a merlot Sopronban egy meleg évben!

A Drop Shop stábja május elején megint leporolta egyik kedvenc témáját, és nagyon komoly pinot noir sort gereblyézett össze az aktuális szuper szerdára. Kis hazánktól Németországon, Olaszországon, Svájcon és természetesen a klasszikus Burgundián keresztül egészen Új-Zélandig és Kaliforniáig átfogó képet kaphatott a fajta különböző interpretációiról, aki aznap betévedt a Balassi Bálint utcai borszentélybe.