Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

Úgy tűnik, hogy a március idusa adta hosszú hétvégén Eger lett a sztár. Rengetegen gondolták itt tölteni az első igazán tavasziasnak ígérkező napokat. A szálláshelyek szépen megteltek, az utcákat pedig elborította a napra éhes közönség. Utólag kiderült, hogy Drbartával forró kásaként kerülgettük egymást, míg más ismerősökkel a legkietlenebb helyeken futottunk össze. Elsőként az Egerszalókon található St. Andrea Szőlőbirtok volt a cél, már évek óta törekedtünk ide eljutni, de csak most sikerült a „jót gyakorolni”. A birtok arcát abszolút meghatározó Lőrincz György 1999-ben érte el első komoly sikereit az Egri, majd később az Országos Borversenyen. A családi fogyasztásra megtermelt kisebb bormennyiségtől 10 év alatt, rögökkel „kibélelt” ösvényen jutott el a ma 30 hektáros, kb. évi 170.000 palackot előállító középbirtok méretig.

Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.

Juhfark és olaszrizling házasítás. Illatában édes alma, fehér, semlegesebb illatú virágok, csipetnyi méz, szalma, keserűmandula és határozott ásványosság. Szájban közpesen telt, tiszta korty.  Alma, mandula, diszkrét fűszerek, érintésnyi mézesség és igen jelentős sósság. Kitöltik a szerkezetet, viszonylag hosszúak. A savak szép, határozott gerincet adnak, de szépen integráltak, alapvetően nem akarják, hogy róluk szóljon a történet. Remek egyensúly, szépen illeszkedő alkotók. Letisztult világú, nagyon jellegzetesen somlói bor, egyszerre karakán és jól fogyasztható, fiatalsága mellett is egyben van. Stabil 6 pont.

Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Következő állomásként két Laposa-olaszrizling következik. Fehérboros pályafutásom kezdetén az első meghatározó pince volt számomra. Sajnos ezen időszakból nem állnak rendelkezésre jegyzetek, így most csak a friss jegyzeteket tudom leadni.

Íme: 

      Egy hosszabb egri fehérsor végén került kibontásra ez a bor, és mivel az egyik legszebb általam kóstolt olaszrizlingnek gondolom, mindenképpen írok róla. Gál Lajossal még sosem találkoztam személyesen, de enélkül is valószínűsíthető, hogy nagyon szereti az olaszrizlinget és Egerben a fajta specialistája. Általában több variáns is készül belőle egy-egy évjáratból és a maga nemében mindegyik nagyon szerethető. A Kántor Tag dűlőválogatás a piramis csúcsán helyezkedik el. Közepes citromszínű. Komótos mozgású, ránézésre is testes bor. Közepesen intenzív illata kifejezetten gazdag: mezei virágok, száraz széna, lédús őszibarack és trópusi gyümölcsök (papaja, ananász). Ezen felül érzékelhető egy visszafogott, elegáns ásványos jegy. Kóstolva egy testes, öblös bort kapunk, sok aromával és mély zamatokkal, kiváló hordóhasználattal. A minerális karakter felerősödik, a virágok és gyümölcsök inkább csak díszítőelemekként vannak jelen. Közepes mennyiségű, éppen elegendőnek bizonyuló, csiszolt savval rendelkezik. Hosszú, elegáns lecsengés. Remek bor. Erős 7 pont.                               

Bár Pardi Norbi már nemrégiben írt a Somlói Apátsági Pince újabb borairól, de mostanában én is magamhoz vettem néhányat.

Remélem az újabb jegyzetekkel lehet kissé "tágítani" a borokról eddig kialakult képet. Azért, hogy annyira ne legyen unalmas, szerepelni fog olyan tétel is a sorban, melyről eddig még nem született írás.

            Nemrégiben kóstoltam meg a jelenleg hozzáférhető 2009-es évjáratú borokat a kis somlói pincétől. Ahogyan korábban BZoltán már jelezte, a borok karaktere eltér valamelyest a korábbi évjáratok nedűitől, sőt egyik-másik bor teljesen mást mutatott, mint amit eddig megszokhattam. Érdekes italok voltak egytől-egyig.

Néhány héttel ezelőtt, Pardi Norbi szervezésének hála, abban az élményben lehetett részem, hogy eltölthettem egy bőséges délutánt Kaló Imrénél. Mint lelkes borrajongónak, már régóta esedékes volt ez a hiánypótlás.

Az alkolomról, bár részletes kóstolási jegyzet készület, de nyilvános poszt nem fog készülni. Maradjunk annyiban, hogy jónéhány bort kóstoltunk, voltak érdekességek, és volt néhány egészen kiemelkedően jó bor is. Ha esetlegesen van olyan olvasónk, aki nagyon kíváncsi lenne az ott kóstolt borok leírására, szívesen megosztom vele privátban.

Az esemény után birtokomba jutott néhány palackozott Kaló- tétel, ezek közül néhányat mostanság meg is vizsgáltam, immár itthon.

Íme:

Istvándy Gergővel és szortimentjével a 2008-as szegedi borfeszten találkoztam először. Jól éreztem magam, a borok is tetszettek, az árazásuk is több, mint méltányos volt. Úgy alakult, hogy azon a nyáron hozzájuk is eljutottam, ott még jobban éreztem magam, és a borok is még jobban tetszettek. A későbbi találkozások azokkal a borokkal ugyan már nem hozták ugyanazt az élményt, de a képzeletbeli bortérképre alaposan felkerültek. Egy évvel később kéknyelűikkel, főleg az édes szemelttel vettek le a lábamról,(bár idén már az se varázsolt el oly mértékben, mint azelőtt) további egy év múlva pedig általában tiszta, sallangmentes, fajtajelleges, elegáns szortimentjükkel. (kiváltképp a szürkebarát tetszett)

Most ezek közül az olaszrizlinget néztem meg újra:

Visszafogott, de szép illat, édes almával, fehér virágokkal, diszkrét sóssággal. Szájban közepesen telt, fajtajelleges zamatai ugyan nem harsogóan, de mégis megfeleő mértékben betöltik a szájüreget.  Hordófűszer nem érződik, a textúra sima és krémes. Van súlya, de nem nehézkes. A savak nem bonyolultak, kissé olaszrizlingesen diffúzak, de jó egyensúlyt tartanak fenn, jellegük jól passzol a bor stílusához. Melegedve a keserűmandulás aromatika egyre jobban átszövi. Nem komplex, de tiszta, finom, remek arányokkal bíró, fajtajelleges tétel. Erős 5 pont, olykor 6-os villanások.

Kis társaságunk legutóbbi összejövetelének tematikája olaszrizling-fajtakóstoló volt. A teljesség igénye nélkül szedtünk össze és kóstoltunk meg néhány szép tételt.

Következzenek a jegyzetek négykezes változatban:

    Sok-sok boros emberrel együtt én is szeretem végigkövetni egy bor életútját, és tanulni abból hogyan érik egy fiatal korában ígéretesnek tartott nedű. Szerzőtársam 2006-os évjáratú borait vizsgálgatja mostanában lelkesen, nekem pedig van még néhány butélia évekkel ezelőtt eltett borom az általánosságban nem túl acélosnak vélt 2005-ös évből. Úgy döntöttem minőségellenőrzést tartok. Ebben a bejegyzésben egy mátrai olaszrizlingről és egy balatoni rajnairól lesz szó.

Nem volt ennyire gyorsan betervezve,de úgy alakult, hogy az előző bejegyzésben tárgyalt Jásdi-olaszrizling sokat emlegetett párját is sikerült megkóstolni.

Egyszeri, és viszonylag gyorsabb kóstolás eredményeként született egy rövidke jegyzet, az előző borhoz képest kevésbé alapos ismerkedés nyomán. Nem is biztos, hogy illendő megosztani, de ha egyszer ilyen nagyon témába vág :)

Íme: 

Nem leszek kifejezetten népszerű, de nekem nem igazán világom az olaszrizling. Vannak pédányok melyek tetszenek, sokat szívesen fogyasztok, soknak elismerem értékeit, de nem az én kedvenc fajtám. Hiába, én furmint-párti vagyok. (no meg persze a rajnai rizling:) 

Tegnap este lazításképpen bontottam ezt a bort, és bár abszolút nem terveztem írni róla, kiváló ár-érték aránya, és egyáltalán a bor értékei kapcsán mégiscsak született róla egy rövid leírás. A Pálffy pince a Káli-medencében található, ahonnan már sikerült szép borokat innom, részben ezért is voltam kíváncsi erre a tételre. A pincéről bővebb információ itt található, nézzük a bort. Halvány aranyszínű. Illata közepesen intenzív, gazdag, rétegzett: mezei virágok, fehérhúsú gyümölcsök, pici szénásság és mézesség, valamint elegáns ásványosság. Hidegebbre behűtve is szép, kicsit melegedve azonban még vonzóbb. Kóstolva nagyon szép gömbölyű kortyot kapunk gyümölcsös és méginkább ásványos aromákkal. Élő, dinamikus bor, érett savakkal, nagyszerű zamatokkal, közepesen hosszú utóízzel. Elmarad a nagyon komoly olaszrizlingek komplexitásától, de a maga szintjén tökéletes. Nem tudok információval szolgálni arról, hogy bontás után egy nappal miképpen muzsikál, mert az én palackom két óra leforgása alatt elfogyott. Magabiztos 5 pont, de bujkál bennem a kétség, hogy keveset adtam rá. A Bortársaságnál vettem, klubáron 1200 HUF palackja, amit finoman szólva is megér.