A Borrajongó


Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiválja Gyöngyöspatán - Sétáló kóstoló

2024. június 20. 07:00 - furmintfan

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

gyongyospatafesztival16.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2019/1

2019. március 14. 06:00 - furmintfan

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

egyvelegdugokm18.jpg

Tovább
3 komment

2016 II. félév - magyar egyveleg, fehérek és édesek

2017. január 06. 06:00 - furmintfan

Amíg kipihenjük az ünnepi evés-ivás fáradalmait, jön a szokásos évzáró egyveleg, az első félév magyar borai után itt 2016 második hat hónapjának összefoglalója a magyar borokat illetően, a terjedelem okán két részletben.
Fehérben természetesen erős Tokaj-túltengés van, már csak azért is, mert a 2011-es és 2012-es palackjaimnak igyekszem a végére járni. A Balaton kicsit alulreprezentált, ennek legfőbb oka, hogy ősszel kiírtam magamból sok balatoni borélményemet.
A kóstolási körülményektől függően a jegyzetek között vannak nyúlfarknyiak és valamivel terjedelmesebbek, a pontok között visszakézből odavetettek és jobban átgondoltak. Így bevezetően ennyi elég is, következnek a borok.

egyvelegdugokm2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nagy rosé kóstoló a Szépvölgyön ÁT-nál

2015. augusztus 14. 06:00 - furmintfan

Egy vallomással kell kezdenem: nem vagyok egy nagy rosé-fogyasztó. Nincs különösebb bajom a műfajjal, csak nem igazán én vagyok a célközönsége, mivel a legtöbb roséban egyszerűen nem találok túl sok izgalmat. Aztán persze vannak szabályt erősítő kivételek, kóstoltam már én is néhány olyan rosét, amelyek megmutatták, hogy igenis mehet egy rosé élményszámba. Ez a pár kellemes meglepetés és drbarta kóstolóis adtak némi inspirációt, hogy összeválogassak egy érdekesebbnek ígérkező csokrot. Imre Ádám (Szépvölgyön ÁT) segítségével sikerült egy tucat érdeklődőt is toborozni, Ádám a sort is kiegészítette néhány tétellel, így augusztus elején Etyeken, a Szépvölgyben ültünk neki egy tekintélyes sornak.
Azt még akkor nem is sejthettem, hogy éppen a jelen poszt megjelenése idején a rosé éppen az online magyar borsajtó egyik aktuális témája lesz (1., 2., 3., 4.). Érdekes volt olvasni, hogy Elizabeth Gabay MW komoly lehetőséget lát a magyar roséban a világpiacon. Az én magyar rosékhoz szokott számnak mindenesetre inkább a németek, franciák roséi tűnnek érdekesnek, bár a kóstolón akadtak izgalmas Kárpát-medencei tételek is. rosekostolo.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása