Bakó Ambrus: Badacsonyi Olaszrizling A Rózától 2011

Fehér virágok alma, birs, méz, vanília, pici likőrösség az illatban. Közepesnél jóval nagyobb test. Édeskés attack, semlegesebb ízek, lágy krémesség. Ez a hangulat végig meg is marad. A kortyközépen bár jócskán kitart az anyag, megvan a koncentráció a fókuszhoz, viszont a savak nincsenek a helyzet magaslatán. Puhák, lágyan szétterülnek, nem tudják kellően vezetni a tartalmat, de a hossz így is közepesnél hosszabb. Az alkohol a savak hiányában nagyon érzékenyen viselkedik a hőmérséklet emelkedésére. Egyébiránt tisztasága, csiszolt felszínei mindenképp dicséretesek, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a messze nem tökéletes egyensúly mellett is elég jól fogyaszhtató marad a tétel. Nehéz pontozni, kb. 5+-ra matekoztam ki, hangsúlyozva, hogy az alapanyag nagysága ezen jócskán túlmutat. (tulajdonképpen az előzővel összemérhető e tekintetben) Kíváncsi lennék, hogy ugyanerről a területről milyen lehet a 10-es.

Borunk a palás és köves Spern Steiner dűlőben telepített, biodinamikus művelésű cabernet sauvignon tőkék terméséből készült. A meleg és száraz évjáratnak, valamint a rendkívül alacsonyan tartott hozamnak (20hl/ha) köszönhetően jó minőségű, egészséges és tökéletesen érett alapanyagot szüreteltek. Fatartályban erjedt, majd ezt követően hordóba került. Érdemes exponálni, hogy a minimális kénhasználatnak hála teljes kénje 15mg/l (!), amely talán az allergiás borfogyasztók számára is elfogadható mennyiség. 2011 decemberében palackozták, összesen 2.500 üveget töltöttek le belőle.

Az utóbbi hónapokban annyira jó sajtót kapott a Káli-medencei Monoszló közelében található Liszkay Pincészet és Borhotel, hogy gondoltam nekem is érdemes volna „rákóstolni” a boraikra. A 2001-ben alapított birtok rögös utat járt be, amíg a ma telepített 15 hektáros méretig eljutott. A cirkalmas életpályát bejárt tulajdonos, Liszkay Mihály idegenbe szakad hazánkfia, aki a Káli-medencében látta meg a pince- és hotelalapításhoz szükséges fantáziát. Jelenleg 10 hektárról szüretelnek, alacsony hozam mellett dolgozzák fel a bordeaux-i fajtákat, valamint az ezeket kiegészítő pinot noirt és szürkebarátot. A technológia hagyományos, nyitott acélkádban erjesztenek és minél kevésbé próbálnak a borok életébe avatkozni. A borász Barna János, saját bevallás szerint is az út legelején járnak, próbálják kitapasztalni, mit is rejt a Pangyér-dűlő régen tündöklő terroirja.

Nagyon rendben van a tétel, és számomra mindenképp öröm, hogy ízig-vérig rajnai rizling, hozva az elvárt áttetszőséget, zamatos gyümölcsösséget, adekvát sav-cukor-alkohol egyensúlyt.  Hiába, én szeretem, ha a fajtajelleg érvényesülni tud. Minden szinten oké, de más kérdés, hogy minden szempontból jócskán van még feljebb. Az ár-érték komplex kérdés. Ha szigorúan riesling-témában gondolkodunk akkor azt lehet mondani, hogy külföldön ezt a szintet  15 euro körül simán megkaphatom. Ugyanakkor rengeteg olyan egyéb témájú tapasztalatom volt már itthonról, amikor hasonló, vagy drágább árkategóriájú borok nem tudtak ennyit nyújtani.   Az érdeklődést mindenképp felkeltette, a közeljövőben meg fogom nézni a magasabb szintű boraikat is, megfelelő kontextusról is gondoskodva.

Barátságos illat sok gyümölcs, főleg meggy, ribizli, valamint pici likőrősség, édes fűszeresség, puncs, de szigorúan a gyümölcsök mögött. Közepesnél valamivel nagyobb test. Telt, letisztult világú ízek, friss, érett piros bogyósokkal. Közepesnél kevesebb tannin, inkább élénk, jóízű, bár nem túl bonyolult savak által felépített váz. A kortyközépre egyenletesen csökkennek az intenzitások, közepesen, vagy attól leheletnyit hosszabb lecsengés. Pici csípősség az utóízben, talán egy kicsit sok a 14.5-es alkohol ehhez a stílushoz, de a fogyasztási élmény  így is teljesen oké. Szűk 6 pont. (86)

Egy new york-i borboltban akadtam rá erre a borra, jó társaságban helyezték el, mindössze 2 méterre egy-egy palack Petrus-tól és Chateau Margaux-tól (velük egy magasságban szerencsére). Elsősorban azért vásároltam meg, hogy megmutassam néhány borkedvelő ismerősömnek, akik sosem ittak még aszút. Rendben is van, nem vallunk vele szégyent külföldön. Közepes aranyszínű. Közepesen intenzív, édes, gazdag illat: narancslekvár, aszalt kajszi, méz, viasz, botritisz. Nagy testű, gazdag és jól struktúrált korty, az illathoz hasonló aromákkal (elsősorban friss és aszalt gyümölcsökkel). Kifejezett mélység és aromagazdagság, remek egyensúly. A címke szerint 164 g maradékcukrot tartalmaz, ezt szépen ellenpontozzák a savak, amelyek azonban lehetnének egy kicsit csiszoltabbak, mintegy gördülékenyebbé téve a bort. Jól fókuszált, de nem extrém tömör kortyközép, hosszú, gyümölcsös lecsengés. Remek bor, tisztességes 7 pont. $44.        

Az elmúlt hetek során különböző baráti társaságokban előkerült pár 2007-es Szepsy bor, ezeket gyűjtöttem most össze. Idézzük fel röviden a 2007-es évet. A borászok szinte egyöntetű véleménye alapján kiváló évjáratról beszélhetünk, amely – ennek ellenére – nem szűkölködött meglepetésekben. A meleg és száraz télre korai fakadás, esős május majd egy hosszabb csapadékmentes, hőségrekordokat döntögető nyári időszak következett. Augusztusban aztán volt némi eső, majd egy szép, meleg ősz következett. A botrytisz kevésbé volt jellemző, az évjárat inkább a száraz boroknak kedvezett. Természetesen kritikusnak bizonyult a szüreti időpont jó megválasztása, hiszen aki alacsonyabb alkoholt és szép savakat vizionált, nem ártott odafigyelni. Nézzük, miképpen tükröződik ez a fura évjárat Szepsy István boraiban.

No, és mit tartogathat a Pingus-üveggömb a jövőre nézve? Nem rég a The Drink Business hasábjain jelent meg egy érdekes interjú Peter Sisseckkel, akinek érdeklődése középpontjában mostanság a hozzáadott kén nélküli „természetes bor” áll.[1] “A természetes bor ötlete érdekes. A legkiválóbb példák nagyszerűen tiszták és jók mikor fiatalok, de nagyon törékenyek. Bármilyen terroir-kifejeződése is van ezeknek a boroknak, gyakran a brett és az oxidáció takarják el őket. [...] A Pingus egyelőre nem lesz természetes bor. Meg akarom nézni, meddig mehetek el. [...] A legnagyobb probléma, hogy én érlelhető borokat akarok készíteni, ami nagyon nehéz kén nélkül. Annak ellenére, hogy soha nem használtam sokat a Pingushoz, egy kis kén alapvetően szükséges.” – mondja Sisseck az interjúban. Sőt, befejezésül olyasmit pendít meg, amire pont ennél a birtoknál nem számítottam. Azt mondja, a 100% tempranillo használatával talán „túl messzire ment”. Hogy visszaálljon a „balansz”, helyi fehér fajták hozzáadásával kísérletezik.[1]

A bevezető után térjünk vissza Quintanilla de Onésimo álmos, de kincsekkel kecsegtető kis falvába. Délután két óra körül érkezem a megadott helyre, ahol egy hófehér, diszkréten modern homlokzatú házat találok. Vágyott célom sem házszám, sem felirat nem jelzi. Az ajtó mellett több csengő, az egyiken „Oficinas”. Mintha lakások is lennének itt, ami jelentősen növeli eddig sem kicsi bizonytalanságom. Körbejárom a helyet, a hátsó utcában öreg kőfal és vastag kapu, hát nem igazán adják alám a lovat. És persze irtózatos csend ül mindenen, sehonnan egy kósza nesz, vagy egy bátortalan koppanás sem hallik. Épp a Duero partján vagyok, megcsodálom Quintanilla keskenyke öreg hídját. Pár helyi kislányt pillantok meg a közelben, ha meg akarom találni a birtokot, muszáj lesz tőlük érdeklődnöm. „Dominio de Pingus?” – kérdezem a forróságtól elkámpicsorodva. A lányok persze azonnal bólogatni kezdenek és serényen a fehér ház felé mutogatnak, az lesz az. És persze, mennyire naiv is voltam, hisz a falu minden lelke jól tudja: igen, ott, abban a kis fehér házban készül Spanyolország legdrágább bora.

Domaine Bart: Marsannay Les Champs Salomon 2009

Tiszta, jellegzetes burgundi pinot-illat. Friss málna, ribizli, meggy, mellette földes-krétaporos díszítések. Később sáfrányos-köményes-ánizsos fűszeresség hangsúlyozódik némi finom pörkölési aromajeggyel is kiegészülve.  Elég komplex, szépen változik is a pohárban, ugyanakkor annyira nem mélyről jövő. Közepes testű korty. Letisztult, ideális érettségű, élénk piros bogyós gyümölcsös ízek, harapnivalóan betöltik a szájüreget. Az ízek koncentrációja még a kortyközépen is elegendő mélységet ad, mellette plusz izgalmakat biztosít a savak cizellált játéka. A korty így teljesen tartalmas érzetű, anélkül, hogy kiemelkedően sűrű szerkezeti magja lenne. A tannin közepes, finomszemcsés, jól integrált. Magas, elegendően feszes, mégis kerek szerkezet. A lecsengés közepesnél valamivel hosszabb, az egység és egyensúly kiváló, az utóíz tiszta, a friss gyümölcsök kellemesen fanyar emlékét őrzi. Nagyon jóízűen fogyasztottam, 20 Euroért nagyon rendben van, szerintem számos 30-50 Euro környéki premier cru szintjén lehet.  6 és 7 pont közé gondolom. (89)

Hullafáradtan, munka után péntek este bontottam az alábbi két bort, vacsorához. Komoly elvárásaim nem voltak, korrekt borokra számítottam, végül annál többet is kaptam. Ár-érték arányban mindkettő az ajánlható kategória, érdemes próbát tenni velük, amennyiben sikerül megvásárolni őket:

A terroir-kutatás újabb állomásaként a Tokaji Lösz Arcai másodszor ad helyt a löszös talajról préselt boroknak. A rendezvényen összesen 13 Tokaj-hegyaljai pincészet boraival lehet ismerkedni. A tokaji mezőnyt idén egy pannonhalmi és két szekszárdi vendégpince egészíti ki. A kóstoló 2012. szeptember 12-én lesz Budapesten, a Magyar Borok Házában. A Tokaji Lösz Arcai összefogás célja, „hogy bemutassa a lösz talaj borban megjelenő karakterét, szépségeit, eleganciáját, kecsességét a különböző birtokok, dűlők tükrében”. A teljes programot itt olvashatjátok, szerintünk jó program, érdemes menni.

Azt hiszem, hogy ribera del dueroi bortúrám már így is túlzóan sok mindennel kényeztetett. Fantasztikus helyeken jártam és fantasztikus borokat kóstoltam. Olyan pincészetekhez sikerült eljutni, ahová nemigen lehet, de legalább is keveseknek adatik meg. Éppen Quintanilla de Onésimo falucska felé tartok és magam sem hiszem el hova megyek. A meleg ellenére vidámsággal vegyes hideg verejtékben fürdök. Teljesen valószerűtlen, hogy a Dominio de Pingusnál várnak engem. Pedig pontosan ez a helyzet. Nem nagyon tudom, mire lehet számítani egy borkedvelőktől ennyire elzárkózó, tulajdonképpen megközelíthetetlen helyen. A világ egyik legdrágább és legkeresettebb borát előállító Dominio de Pingushoz bejutni olyan fegyvertény, amelyhez kevés más pincelátogatás hasonlítható. Amíg ezt – újra és újra – feldolgozom, jöjjön egy kis történelmi áttekintés és képbehelyezés.

Rég jelentkeztem már rieslingekkel. De aggodalomra semmi ok :), fogy  rendesen a készletem, csak összevártam néhány jegyzetet.

Íme:

Szösszenetnyi szünetet tartva a spanyol Ribera del Dueroban levezényelt ámokfutásom epizódjai közt, most végre két magyar fehérről írok. Baráti körben bontogattuk őket, sokat vártunk tőlük, de végül csalódást keltettek és kénytelenek voltunk erősen lelombozódni. Mindkét terroir-furmint gyenge szereplése különösen riasztó számomra, hiszen mindannyian azt gondoltuk, hogy ezek a magas minőségű és drága borok akár egy évtizedig is érlelhetőek a pincében. Legalábbis hittünk benne, hogy gondos készítőik erre szánták őket, magas beltartalmuk és más paramétereik pedig hosszú életre predesztinálják ezeket a palackokat. Azért invesztáltunk beléjük pénzt, mert évekig akartuk figyelni fejlődésüket és újabb és újabb élményekkel akartunk gazdagodni. Túlzóan sokat vártunk volna?

A blog látogatói többször is olvashattak már jellemzést hasábjainkon a nagyszerű moseli pince borairól. Egyértelműen nagy kedvenc nálam is, úgyhogy igyekszek (lehetőleg rövid) időnként bontani egy-egy palackkal. Néhány napja kóstoltam ezt az édes riesling-et és nem okozott csalódást. Nagyon halvány citromszín. A várt fülledtség ezúttal sem hiányzik, kis szellőztetéssel azonban távozik. Izgalmas, alig közepesen intenzív illat minerális jegyekkel, háttérbe szoruló, de igen elegáns citrusos-primer szőlős aromákkal. Közepes test, mégis rendkívül könnyednek ható, légies szerkezet, pici szénsavval. Csemegeszőlő, mandarin, ásványok. Kiválóan integrált jelentős mennyiségű maradékcukor, zizegő, bájos savak, egész szájat betöltő fantasztikusan friss korty. Örömbor, nehéz elképzelni, hogy valaki ne szeretné…Eléri a 7 pontot, némi fókuszáltságot és további rétegzettséget hiányoltam, az ugyanezen évjáratból származó Wehlener Sonnenuhr és Graacher Himmelreich picit jobban tetszettek.

Nehéz illat, kortalan trópusi gyümölcsök, sárgadinnye, tejszín, vaj, mandula, méz. Elég nagy test, sűrűn krémes konzisztencia. Vastag, gyümölcsös ízek, de nem friss kiadásban, inkább sültalmás, kompótos formájú sárga húsú  vonalat kell elképzelni. Tömör, ásványos mag formájában gyűlik az anyag a kortyközépen, mellettük széles, fajsúlyos, de azért cizellált lefutású savakat találunk. Ha nem is kilométeres, de azért jó hosszú a lecsengés, tiszta, kilógó alkotók emlékétől mentes az utóíz. Nem mondom, hogy a stílus nagy rajongója volnék. Számomra kicsit nehézkes a bor, nem is könnyen csúszik, pedig tényleg nem tudok belekötni az egyensúlyába és az egységébe. A krémes-kompótos világ is ezt erősíti, hiába, nem lehet minden légies, áttetsző és harsogó. :) A maga műfajában viszont klasszis minőséggel állunk szemben. 7 pont (90)

A chenin blanc egyike a kedvenc szőlőfajtáimnak, bár igencsak érintőleges tapasztalatokkal rendelkezek a belőle készült borokat illetően. Eddig elsősorban Vouvray-ből származó példányok landoltak a poharamban (amik közül többet is nagyon szerettem), pedig hallomások és a tankönyvek alapján máshol is készítenek belőle figyelemre méltó borokat. Ezen vidékek közé tartozik Dél-Afrika is. Ezért (és a viszonylag jó USA-beli felhozatal miatt is) vásároltam három chenin-t, egy relatíve olcsó, belépőszintnek tekinthető, egy közepes árfekvésű és egy felsőkategóriásnak mondott bort. Szépen meg is kóstoltam őket, ahogy kell és végül az alábbi kóstolási jegyzeteket vetettem papírra: