A legszűkebb Györgykovács Imre Rajongói Klubba ugyan biztosan nem férek be, de tény, hogy én is minden évben várom a somlói borászlegenda új borainak megjelenését. A kettő, illetve - amikor nagy ritkán önállóan megjelenik a sárgamuskotály - néha három tagúra fogyott választékból általában a traminit szoktam megvásárolni, de az elmúlt pár hétben olyan sok szépet olvastam az olaszrizlingről (itt és itt), hogy idén azt is megvettem. Györgykovács Imrénél valahogy egyébként is a páratlan évjáratok szoktak jobban sikerülni (ha lehet ennyire általánosítani, bár a borász maga is így látja) és a 2023-as évjárat is remek borokat adott (azóta futólag mindkettőt kóstoltam). Nekem is be kell állnom a sorba: a 2023-as olaszrizling kiváló, ugyanakkor - legalábbis jelenlegi formájában - az én fejemben élő Györgykovács-stílustól kicsit eltérő irányvonalat képvisel.

Idén kicsivel később, november elején került a polcokra a Sauska Cuvée 7 legfrissebb, 2021-es évjárata, szokás szerint duplán: két kapszulával a Cuvée 7 Siklós, barna kapszulával a Cuvée 7 Villány. A pincészet és a Bortársaság december elejéig különféle kedvezményes ajánlatokkal is támogatja a megjelenést, aki alaposan bevásárol, még ajándék pezsgőt is kaphat. November elején a boltokban is meg lehetett kóstolni a két bort, én is így tettem. Ahogy tavaly is, néhány perc és kb. fél-fél deci kóstoló jutott, majd utólag emlékezetből született pár sornyi jegyzet, ami alapján mélyreható elemzésekbe nem bocsátkoznék, de egy gyors bejegyzésben rögzítem a benyomásokat.

Az év vége felé haladva lassan sikerül a legtöbb betervezett kóstolót kipipálni, ez a spanyol garnacha sor is hónapok óta vár a sorára. A négyesfogat legtöbb, itthon is kapható tagját külön-külön már kóstoltam, de adta magát a kérdés: mit mutatnak a különböző borvidékek borai egymás mellett? Papíron erős sort raktunk össze, lássuk, hogy vizsgázott a négy garnacha.

Meghoztam az idei ötödik külföldi borválogatást, még a nyár végén és az ősz első felében kóstolt tételekből. Mivel még mindig erős lemaradásban vagyok, egy, vagy akár két külföldi egyveleg még várható az év végéig.

A szokásosnál kicsit több újvilági, amerikai bor szerepel ebben az egyvelegben, de sok spanyol vörös is helyet kap. A ritkán szereplő országok között Grúzia/Georgia is képviselteti magát egy tétellel.

A Bortársaság Borsuliban mindig sűrű az őszi program, idén is több külföldi borászatot láttak vendégül a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. A svájci tulajdonban álló, toszkán Casa Brancaia talán 2 éve jelent meg a Bortársaság kínálatában, én még korábban, a Drop Shop választékában találkoztam velük először és örültem, hogy ismét jelen vannak Magyarországon. Október végén a borászat nemzetközi kereskedelmi vezetője Andrea Alassio érkezett a Bortársaság Lánchíd utcai üzletébe, hogy bevezesse a hallgatóságot a Brancaia történetébe és bemutassa a pince borait.

Burgundia és Marlborough után következzen néhány hazai pinot noir arról a borvidékről, amelyik a legjobban fókuszál a fajtára. Ez pedig Etyek-Buda, ahol az Etyeki körzetben szinte minden a pinot noir-ról, a chardonnay-ról, a sauvignon blanc-ról és a palackos erjesztésű pezsgőről szól, amelyben persze az első két fajtának is kulcsszerepe van. Szinte minden etyeki pincénél megtaláljuk az említett három fajtát a választékban. Ennek fényében meglepő lehet, hogy az etyeki pinot noir-sztori alig 25 éves múltra tekinthet vissza, az Etyeki Kúria 2001-ben telepítette be az első etyeki ültetvényt.

Az októberi hosszú hétvégén megnéztem, mit hozott ki a fajtából 2021-ben négy vezető etyeki pincészet.

A Radovin ősszel is folytatja kóstolósorozatát, amelynek keretében egy este alatt általában két borászat mutatja be borait a közönségnek. Márciusban én is jártam a Grand Radovinben, amikor a Jakab Badacsonyt és a Váli Pincét látták vendégül. Október elején két különböző borvidékről érkeztek a vendégek: Egerből Bukolyi Marcell, Balatonfüredről a Zelna Borászat képviseletében Wolkensdorfer Rita. A két borászat között első látásra nem sok közös van, de a méret, a szemlélet, a tudatos építkezés is összeköti őket.

Októberben egy olaszországi út során San Marino-ba is elvetődtem és a főváros bejárása közben a helyi borok megkóstolására is maradt idő. Bár San Marino ezer szállal kötődik Olaszországhoz, és ez alól a borászati hagyományok sem képeznek kivételt, úgy gondoltam, érdekességképpen a miniállam is megérdemel egy fejezetet a sorozatban.

A Radovin következik a portfólió bemutatókról szóló beszámolók hosszú sorában. A korábban csak a szakmának szervezett rendezvényt idén a nagyközönség előtt is megnyitották egy szűkített kínálattal futó esti esemény formájában. Az eseménynek a MOL torony tetején található Virtu különterme adott otthont, így a kilátásban is lehetett gyönyörködni pohárral a kézben. Több hazai és külföldi borászat is személyes jelenlétével emelte a rendezvény fényét, ezen túl pedig válogatott magyar és nemzetközi szortimentből lehetett csemegézni.

A saját standon kiállító borászatok nagyobb részét meglátogattam, velük kezdem a beszámolót, utána a magyar, majd a nemzetközi "vegyesfelvágott" következik. Ahogy az előző portfólió beszámolók esetében a legtöbbször, úgy itt is csak pár szavas jegyzetek születtek, pontok nélkül.

Tavaly és három éve is tartottunk új-zélandi pinot noir kóstolót, 2018-as, illetve 2016-os tételekkel, idén pedig az ősz beköszöntével ismét előkerült a téma. Ezúttal egy szűkebb sor gyűlt össze Marlborough-ból, a 2019-es évjáratból, öt pincétől. Melléjük bontottuk ki a két, nemrég megénekelt Joblot Premier Cru-t is referenciának, a dúsabb, déliesebb stílusú burgundik jól működtek viszonyítási pontként. Összességében erős mezőny alakult ki, stílusban voltak különbségek, de az öt új-zélandi borból három tétel egyértelműen nagy tetszést aratott a társaságban.

A KisBécs már hagyományosan két portfólió bemutatót tart évente, egyet tavasszal, egyet ősszel. Mindig érkeznek külföldi és hazai borászok is, hogy személyesen mutassák be a borokat, de rajtuk kívül is nagyon széles választékból lehet szemezgetni. A tavaszi portfólió bemutatón végig ott voltam, de így sem értem oda időben minden standhoz (beszámoló két részletben: 1., 2.). Az őszi eseményen pedig csak egy bő órát tudtam eltölteni, ez arra volt elég, hogy a két nagy nevű osztrák borászat, a Weingut Bründlmayer és a Weingut Tement borait végigkóstoljam, a Tement esetében ez a szlovén testvérpincészet, a Domaine Ciringa borait is magában foglalta. 

A dűlőpáros sorozatban három éve szerepelt Burgundia és a Domaine Joblot, akkor az egymással szomszédos Les Bois Chevaux és Clos Marole dűlők 2017-es borai "mérkőztek meg". Egy hete új-zélandi pinot noir-okat kóstoltunk (beszámoló hamarosan) és referenciaként két Joblot bor is kinyílt melléjük. A Joblot pinot noir-okra jellemző dús idomok és tömény gyümölcsösség jól passzolt a kiwi borokhoz. A Les Bois Chevaux mellett ezúttal a Servoisine szerepel, velük folytatom a sorozatot.

A legutóbbi badacsonyi beszámolóban ígértem, hogy egy külön írást szentelek majd egy számomra új borászatnak. A SAZÜ Balatonról van szó, akiknek a boraival egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismerkedtem meg, Blaskó Dávid tulajdonos-borász éppen a badacsonyi Pláne borbárban járt, amikor én is ott borozgattam. Három bort kóstoltam és természetesen a birtokról is kaptam egy kis háttérinformációt.

Bő két éve már hoztam a blogra egy görög válogatást, de azóta görög bor alig-alig jutott el hozzám. Idén eltöltöttem egy hosszú hétvégét Korfun és otthon is nyílt egy palack madárlátta rodoszi palack, úgyhogy ismét összejött egy csokor, a témába vágó jegyzet. Próbáltam görög fajtákból készült borokra vadászni, többnyire fehér borok akadtak csőrvégre.

Korfu

Első próbálkozásom a korfui borokkal nem vezetett örök barátsághoz, és most már elmondhatom, hogy a második sem. Talán csak én fogok ki gyengébb tételeket vagy rossz formában lévő palackokat. Szerencsére a többi kóstolt borral már inkább elégedett voltam.

Új-Zélandi bortrió következik, ezúttal Marlborough-i pinot gris-k formájában. Talán meglepő lehet, hogy a pinot gris a szigetország harmadik legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, szorosan a chardonnay mögött. Főleg az 1990-es években vált népszerűvé és azóta is őrzi státuszát. Bár az exportált bormennyiségnek így is csak 3%-át teszi ki, ezzel is második helyen áll a pinot noir-ral együtt, természetesen a sauvignon blanc mögött.
Gyakorlatilag minden borvidéken megtaláljuk, mintegy 2800 hektáron termesztik, de ebből 1260 hektár Marlborough-ban, 660 hektár pedig Hawkes Bay-ben található. A borok általában fiatalon élvezetesek, többféle stílusban készülnek. A hűvösebb borvidékekre, így  Marlborough-ra a feszes, gyümölcsös, fókuszált tételek jellemzőek, a melegebb régiók, így Hawkes Bay pinot gris-ből készült borai koncentráltabbak, teltebbek, gazdagabbak.

Három pinot gris-t kóstoltam Marlborough három pincészetétől, a stílusok változatossága ilyen kicsi merítésben is megmutatkozott.

Két héttel a Szent György-hegy Matiné után egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét a Badacsonyi borvidék felé vettem az irányt. Egy kellemes szombatot töltöttem a napsütésben fürdőző Badacsony lejtőin. A hegyoldalban tett séta után beültem a Félúton Bisztró árnyas lugasába egy hidegtállal kísért 4 tételes borkóstolóra, majd miután legyalogoltam a késői ebédet, a Mede by Adam Mede krokettjét és tejbegríz desszertjét is leteszteltem. A délután hátralevő részét a Pláne Borbár teraszán töltöttem el, ahol többnyire Tóth Ádámra bíztam magam és az ő ajánlásai alapján megkóstoltam még néhány bort, köztük több, a blogon ritkábban szereplő pincétől is. Végül, de nem utolsósorban ugyanitt megismerkedtem egy új borászattal is, de ez már egy következő írás témája lesz.

Sajnos időközben a fitoplazma-vész a Badacsonyi borvidéken is egyre nagyobb pusztítást végez, Málik Zoltánról éppen egy hete jelentek meg fotók, ahogy a betegség miatt kivágott kéknyelű tőkékből rak máglyát a hegyen. Dr. Laposa József szintén a múlt héten megjelent, "Akarunk-e még szőlőt Badacsonyban?" című cikkében kongatta meg a vészharangot és hívta fel a figyelmet, hogy a helyi szőlő- és borkultúra megőrzése aktív cselekvést is igényel. Több szempontból is vészterhes időket él a borágazat, én pedig csak reménykedni tudok, hogy az elkövetkező években is tudok még ennyi pincétől bort kóstolni Badacsonyban.

A sok kóstolónak hála az egyveleg posztokkal alaposan el vagyok maradva, a mostaniba még a nyár folyamán kóstolt borok kaptak helyet. Ha minden jól megy, nem kell sokat várni a folytatásra. A fehérborok között sok a sauvignon blanc, verdejo és riesling található, míg vörösben - a nyári meleg ellenére - egy-két fajsúlyosabb tétel is megfordult a poharamban.
 

A SVÉT, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség a magyar vidéki gasztronómia több területét átfogó szervezet, amely a legjobb vidéki éttermek nagy részét is tagjai között tudhatja. A SVÉT több kisebb-nagyobb rendezvényt is szervez, amelyek közül a legnagyobb és a legfontosabb az összes tag és a velük szorosan együttműködő partnerekkel, többek között a Pannon Bormíves Céh borászataival közösen rendezett nagy SVÉT, amelynek 2022 óta Tata ad otthont. Szóval ez amolyan mini vidéki gasztró fesztivál, családiasabb és kevésbé rongyrázós, mint a budapesti Gourmet Fesztivál.
Mivel még sosem jártam SVÉT rendezvényen, de Tata egyébként is az egyik kedvenc vidéki városom és az időjárás is kedvező volt, a szombat délutánt a fesztiválon töltöttem és természetesen megkóstoltam néhány bort is. A Pannon Bormíves Céh tagjai mellett a Neszmélyi borvidék is kapott egy saját standot, illetve a felvidéki Fyrmonia Organic Winery borait is meg lehetett kóstolni.

Két-három hónappal talán több aktualitása lett volna ennek a posztnak, hiszen a sauvignon blanc inkább tavaszi-nyári bor, de csak most sikerült oda eljutnom, hogy a korábban beígért balatoni sauvignon blanc-okat is megkóstoljam és megírjam. Hat bor gyűlt össze kóstolóra, papíron egy a déli partról, kettő a Balatonfüred-Csopaki borvidékről, kettő a Badacsonyi borvidékről és egy a Veszprémi Érsekségtől, akiknek két borvidéken (Balatonfüred-Csopak és Balatonfelvidék) egyaránt vannak területeik. A palackokon mindez máshogy néz ki, három bor Balatonmelléki OFJ, három pedig Balatoni OFJ megjelöléssel került forgalomba.

Rioja, Spanyolország valószínűleg leghíresebb borvidéke viszonylag gyakran szerepel a tematikus kóstolóink palettáján, de a fehérborok eddig még soha nem kerültek fókuszba. A borvidék a vörösborokról vált ismertté, a fehérborok mindössze a termelés 10%-át teszik ki, mégis kitermelt a borvidék néhány fehér ikont is, amelyek a legdrágább és legmagasabbra értékelt borok közé emelkedtek. Nem volt ez mindig így, a filoxéravész előtt jóval nagyobb szerepet játszott a borvidéken a fehérbor. A 20. század végén alaposan megfogyatkozott, de az utóbbi évtizedben ismét növekedésnek indult a fehér szőlős ültetvények aránya.
Kezdetben a malvasía riojana volt a borvidék uralkodó fehér fajtája, majd felváltotta a viura (macabeo). Kis területen művelt helyi fajták a tempranillo blanco, a maturana blanca és a turruntés (albillo mayor), de a garnacha blanca és a verdejo is előfordul a borokban. A nemzetközi fajták közül megjelent a chardonnay és a sauvignon blanc. A fent felsoroltakot túl más fajták telepítése már nem engedélyezett, de a korábban telepített ültetvények egyéb fajtái még bekerülhetnek a házasításokba.
A legtöbb fehérbor több fajtából áll, többnyire a viura adja a házasítás gerincét. Régebben a fehér borok hagyományosan oxidatív karakterűek voltak, hosszú hordós érlelést kaptak, és bár ez a stílus sem halt ki, ma már sok modern, frissre hangolt fehérborral találkozunk.

Szeptemberben összeválogattam néhány fehér Rioja-t, hogy átfogó képet kapjunk a borvidék fehér oldaláról. A friss, reduktív tételtől a hosszan érlelt, hagyományos stílusú borig haladtunk, érdekes utazás volt.