A Borrajongó

Tíz éves aszú trió - Disznókő, Oremus, Royal Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2013

2023. december 11. 06:00 - furmintfan

Tegnap, december 10-én volt az aszú nemzetközi ünnepnapja, az Aszú Day. Kézdy Dániel, az Aszú Day ötletgazdája pénteken készült egy komoly aszú sorral a Kálvária Pincében, míg szombaton a borvidéken rendeztek egy nagyszabású aszúkóstolót az 1990-es évek boraiból. Ugyanott egyben bemutatták az aszúhoz tervezett, a Halimba Crystal által készített új poharat, amelynek ötlete Ripka Gergely, azaz Táncoló Medve nevéhez fűződik és egy éves, komoly szakmai előkészítő munka áll a projekt mögött (az erről szóló videókat itt lehet megtekinteni). Sajnos úgy alakult, hogy különböző okokból egyik rendezvényen sem tudtam részt venni, de nem maradtam aszú nélkül, az otthoni készletből nyílt három 5 puttonyos aszú, a kiváló 2013-as évjáratból.

5puttonyosaszu2013.jpg

A 2013-as évjáratról kivételesen jól alakult a borvidéken, szinte minden tokaji borász szuperlatívuszokban beszélt róla. Szép, zamatos alapanyagot lehetett szüretelni a száraz borokhoz, a savak is jól megmaradtak. A botrytis érett szőlőszemeken jelent meg, intenzíven beindult az aszúsodás, így kiváló aszúk születtek az évjáratból.

Három tokaji nagybirtok 5 puttonyos aszúját pakoltam egymás mellé a hétvégén. Érdekes módon az analitika sav, maradékcukor, alkohol tekintetében mindhárom bornál szinte tökéletesen megegyezik, a sav minden esetben szépen tartotta a lépést a cukortartalommal. Azt már a borok színe is elárulta, hogy a három palack teljesen különböző fejlődési stádiumokban tartott, ami be is igazolódott, de ezzel együtt egyik sem okozott csalódást, így tényleg élményszámba ment az aszúnap.

disznoko5puttonyosaszu2013.jpgDisznókő 5 Puttonyos Aszú 2013
Furmint, zéta és hárslevelű, 156 g/l maradékcukor, 7,6 g/l sav, 12% alkohol. Színben ez a bor jár középúton, sötétebb arany, világosabb borostyán, ahogy tetszik. Kialakult aszús aromákat hordoz: sárgabaracklekvár, aszalt barack, füge, narancshéj, egy kevés vaníliakrém, enyhe illó, idővel pici tejcsoki, karamell és dohány. A korty telt és krémes, pici viaszossággal. Jó egyensúlyt mutat és ízben is hozza a már kialakult aszús karaktert, gazdag botrytises jelleggel. Ízben tökéletesen rímel az illatra: sárgabaracklekvár, aszalt gyümölcsök, füge, vaníliakrém, pici dohány, tejcsoki és karamell, a végén kandírozott narancshéj, minimális kesernye. Végig kiegyensúlyozott, gazdag, lecsengése is hosszú. Jelenleg a trió legkomplexebb tagja. 8p

oremus5puttonyosaszu2013.jpgOremus 5 Puttonyos Aszú 2013
Furmint, hárslevelű, zéta és sárgamuskotály, 158 g/l maradékcukor, 8 g/l sav, 11,5% alkohol. A legvilágosabb színű bor, világos arany árnyalatokban játszik, illatban is ez a legfiatalosabb. Mangó, sárgabarack, sárga húsú őszibarack, trópusi gyümölcsök, a háttérben pici édesfűszer és füst jelzi a hordót, jelzésértékkel az illó is beköszön. Első nap halványan még hűvös zöldfűszerek is bevillannak, majd harmadik nap egy kevéske gomba is. Lendületes, jó koncentrációt mutat, a három bor közül jelenleg talán ez a legfiligránabb és legelegánsabb érzetű, talán fiatalsága okán is. Kóstolva kirobbanóan intenzív és fiatalos, szinte friss gyümölcsöket idéz, édes citrusok, trópusi gyümölcsök, édes barackos aromák, mangó formájában, a háttérben narancslekvár, édesfűszerek, vanília, minimális zöldfűszer, barackos lecsengés. Pályája elején tarthat még, de már most is élmény. 8p-

royaltokaji5puttonyosaszu2013.jpgRoyal Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2013
156 g/l maradékcukor, 7,9 g/l sav, 11% alkohol. A legsötétebb, legérettebbnek ható bor a maga borostyán színével, és valóban az is. A virágos, mézes nyitány után lekváros jegyek - első nap inkább sárgabarack, majd szilva és eper -, pici mazsola, aszalt gyümölcsök, leheletnyi illó, aszalt alma és süteményes jegyek elegyednek benne. Struktúrája kicsit lazább a másik két bor után, szélesebb és krémesebb is, mint az Oremus. A korty vége már nem fókuszált, picikét rövidebb (szigorúan a másik két borhoz képest) és kissé poros a lecsengése, szerkezetben a másik két aszú egy fokkal jobban megvett. Sárgabaracklekvár, szilvalekvár, aszalt alma, füge, datolya, karamell, kevés selyemcukor érkezik ízben is. Ez a bor tart legelőrébb a fejlődésben, ugyanakkor gazdag, szépen kifejlett aszúval van dolgunk, és még messze az életút vége. 8p-

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr918277017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása