Sötét múlt, bizonytalan jelen, fényes jövő – nagyjából ez a közszájon forgó legoptimistább állásfoglalás egy olyan brand-ről, amelynek több, mint húsz év alatt sem sikerült kimásznia a rendszerváltás előtti esztendők mély és sáros gödréből. „Idejön a vendég, és keresi rajtunk az egri bikavért” – panaszkodik a szekszárdi borász, noha odaát sem könnyebb: millió palacknyi, ezer forint alatti alsópolcos hulladékkal kell szembeszállnia annak az egri termelőnek, aki pénzt, marketinget és nem mellesleg kiváló alapanyagot invesztál bikavér-pezsdítésre. És hogy mi mit látunk ebből? Egységes, megbízható minőségű, jól körülhatárolható stílusú márkát még biztosan nem. Nem csoda, ha ezek után az alkalmi fogyasztó feladja és csendben tovább is áll, pedig tényleg érdemes körülnézni, hogy mi a helyzet bikavér-fronton; az úton-útfélen elégedetleneknek is, legalább azért, hogy tudja, mire alapozza a véleményét.
A „hogy is állunk most?” felmérésére pedig nem is kínálkozhatott jobb alkalom, mint a furmintgőzös február végén, idén második alkalommal megrendezett Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj, ahol a két borvidék legfontosabb termelői igyekezték bemutatni a bika-brand jelenét.
Furmintfan és én abba a kiváltságos helyzetbe kerültünk, hogy egy maroknyi hazai véleményformálóval egy asztalnál egy húszboros mesterkurzust hallgathattunk (és kóstolhattunk) végig Mészáros Gabriella prezentálásában, így mintegy megúszva a rendezvénytermes test-test szambát, értő fülek és szájak között, nyugodtan vizsgálódhattunk bikavér-fronton. Gabriella kiemelte: alapvető identitásproblémát okoz, hogy lényegében nincs az országnak őshonos kékszőlő-fajtája, ami (elvben legalábbis) könnyen orvosolható olyan vörös házasításokkal, melyek nem a fajtát, hanem a termőhelyet igyekeznek minél jobban prezentálni. Kérdés, hogy ez a meglehetősen széthúzó bikavér-mezőny mennyire képes ellátni ezt a feladatot; azt gyanítom, hogy nem minden tekintetben. A legfontosabb borvidéki különbség (elvben és a gyakorlatban is) a kadarka; amennyiben Szekszárd képes lesz egységesen kadarkahangsúlyos (de nem túlsúlyos) bikavérekkel előhozakodni, az óriási aduász lehet a sokszor még Bordeaux-feelinget árasztó egriekkel szemben (északon nem kötelező alkotó a kadarka, délen viszont igen), és ezt a kóstolt borok alá is támasztják. Ami pedig a bikavér minőségi szintjeit (alap, Superior, Grand Superior) illeti: véleményem szerint teljesen értelmetlen tovább szegmentálni az amúgy is rangsorolhatatlan, egyetlen kategóriában is széthúzó, vegyes mezőnyt. Egy bikavér kell, de annak jónak, termőhelyinek, egyedinek és nagynak kell lennie.
A különbség jól látszik abból is, hogy Eger most inkább 2009 tekintetében szebb (lekerekedettebbek a cserzőanyagok), míg Szekszárdról frissebb, döntően 2011-es tételeket kóstoltunk. Izgalmas, tanulságos és hiánypótló sor volt, jegyzeteinket ismét a megszokott, négykezes formában közlöm.
A mesterkuzus borai
Fritz József Szekszárdi Bikavér 2011
Súlyos, de még nagyon fiatal anyagot sejtető szín. Az orrpróbát sikeresen abszolválja túlérett-lekváros megbotlás nélkül, a kadarka fűszerei szépen átverekszik magukat a kellő mennyiségű hordón és érett piros gyümölcsön. A furcsa füstös-gumis jegyeit viszonylag gyorsan levedli. A korty még kissé kesze-kusza, a szesz is fűt a végén, de lesz még ideje rendeződni. Finom, karakteres szekszárdi; a 6 pont nem kizárólag a jelennek szól. (ungert)
Illatában fekete bogyós gyümölcsök, fekete ribizli, kis fűszer, kis földesség, kis gumi és bakelit, majd capuccino. Savai élénkek, hosszan tartanak, a tannin közepesnél kicsit több, még kissé nyers, tapadós. Ízében fekete bogyós gyümölcsök, fűszerek és csokoládé. 5p+ (furmintfan)
Bolyki János Egri Bikavér Superior 2011
Fritz-szerűen sűrű és fiatal egyszerre. Az illat élénkebb és direktebb, de a fel-feltűnő ecetesség meglehetősen elbizonytalanító. A korty édes érzetű, a tannin durva, integrálatlan, cserébe szépek a savai. Mintha (még) ez sem lenne egyben, noha az alkotók igen meggyőzőek. Jelen formában nem több 5 pontnál. (ungert)
Hűvösebb tónusú, málnás, szedres, fűszeres illat, egy kis illóval. Elég jó arányokkal bír, a savak hosszúak, a tannin még kicsit friss, főleg elől tapad, és egy picit szárít is. Ízében málna, fekete ribizli, szeder, kis fűszer. 5p+ (furmintfan)
Ostoros-Novaj Bor Zrt. Egri Bikavér 2011
One step back: világos, sillerszerű szín, elszomorítóan tompa illat. Ami van, az szerencsére tiszta gyümölcs, méghozzá a piros spektrumból. Kóstolva vékony, a savakról szól, a tannin mennyiségileg jelzésértékű, ami van, az viszont durva és műveletlen. Technológiailag szerencsére hibátlan, jól elkészített, finom, borszerű vörösbor. Tény ugyanakkor, hogy mindent közvetít, csak termőhelyet nem. Bornak korrekt, bikavérnek kevés. 4 pont. (ungert)
Hordófűszeres, vaníliás, meggyes, erdei gyümölcsös illat, fekete bogyós, kissé savanyú gyümölcsös íz. A tannin legfeljebb közepes, kicsit tapadós. 4p+ (furmintfan)
Juhász Testvérek Egri Bikavér 2011
Durván acetonos-körömlakklemosós aromákkal indít orrban, így egy jó ideig nem is kísérleteztem a faggatásával. Ezt a réteget szerencsére gyorsan levedlette, viszont az sem volt túl jó, ami utána maradt: főtt erdei gyümölcsök, kevés fűszer, csokoládé. Jó test, szép struktúra, de mintha elfelejtették volna feltölteni tartalommal. Nyom nélkül múlik, pontosan. Következetlen 4 pont. (ungert)
Piros bogyós gyümölcsös, málnás, meggyes, epres illat. Könnyedebb test, kevésbé jól kitöltött korty, cseresznyével, más friss piros bogyós gyümölcsökkel, közepesnél kevesebb tanninnal. 4p+ (furmintfan)
Heimann Pincészet Szekszárdi Bikavér 2011
Nem mindig készül a pincénél bikavér, de ha igen, az méltó a brand még tulajdonképpen-nem-is-létező hírnevének öregbítésére: kerek, egyenes, csiszolt, remek arányú bor határozott gyümölcsösséggel, kiváló arányokkal. Vidám és fűszeres, de van benne annyi súly, hogy komolyan kelljen venni. Egyetlen baja, hogy még túl fiatal. 6 pont. (ungert)
Édesfűszeres, szamócás, málnás, illatban kis capuccinoval, ízben pluszban kevés tejcsokoládéval. Remek arányok, sima felszín. 5p+/6 p (furmintfan)
Eszterbauer János Szekszárdi Bikavér 2011
Az illat érett karakterű, a finnyásabbak talán lekvárosnak is találhatják, az én toleranciaszintemet viszont még éppen nem lépte túl. A korty finoman gyümölcsös, az extrakt-édesség hangsúlyos jelenléte mellett is maradt benne kellő mennyiségű frissesség. A szesz sajnos megbillenti a végét, de még így sem rossz, Az első szekszárdi, ami már most is kifogástalan, fogyasztható állapotban van. Erős 5 pont. (ungert)
A kissé behízelgő illat fűszerekkel, kis kávéval indít, majd erdei gyümölcsök következnek, málna, meggy, málnacukor és érdekes módon egy kevés köménymag. Kóstolva nagyon gyümölcsös, kis csokoládéval. Jól iható, arányos, de a kortyból a gyümölcsök kissé gyorsan kiürülnek. 5p+ (furmintfan)
Mészáros Pál Szekszárdi Bikavér 2011
A színében már most is megjelenő barnás árnyalat nem a legjobb jel az érlelhetőség tekintetében. Orrban a tompább gyümölcsök mellett ismét előkerül egy furcsa, jobb híján ecetes vonásként elkönyvelhető jegy, ami nem akar kiszellőzni. A korty édes tónusú, merlot-vonásokra épül erős, tapadós tanninokkal, intenzív hordóval. Kerek, finom, élvezetes bordói, leszámítva, hogy a tannin átlagon felül zúz. Eléri az 5 pontot. (ungert)
Kávés, capuccinos, medvecukros, fekete bogyós gyümölcsös, málnás illat, ízében plusz kis csokoládé, kissé kesernyés lecsengés. Jelentős mennyiségű tanninja tapad és kissé szárít. 4p+/5p (furmintfan)
Merfelsz Pince Szekszárdi Bikavér 2011
Ha nem az ecetességgel, akkor a gumiaromákkal kell megküzdeni orrban, és most éppen ez a helyzet. Pedig mögötte felsejlenek érett erdei gyümölcsök, és jelen van az a kellő mennyiségű fűszer is, amit egy szekszárditól joggal várunk el. A korty édesbe hajlik, visszafogott és rendezett, a tannin végre integrált, nem vesz el, inkább hozzáad a végeredményhez. Az illat botlását leszámítva kifejezetten élvezetes vörösbor. 5 pont. (ungert)
Édes fűszeres, szuperérett piros bogyós gyümölcsökkel teli illat. Selymes, sima korty, érett piros bogyós gyümölcsökkel, kissé tanninos lecsengéssel. 5p (furmintfan)
Sebestyén Csaba Iván-völgyi Szekszárdi Bikavér 2011
Az első dűlős tétel a sorban, és bár nem hiszem, hogy csak ezért, de erőteljes minőségi ugrás az eddigiekhez képest. Orrban érett, de nem túlérett, behízelgő erdei gyümölcsökkel, kakaóval. A fűszerek közül inkább a hordó, mint a kadarka a domináns, ami nem lenne bocsánatos bűn, ha egyébként nem lenne olyan jó, mint amilyen. A korty határozott, intenzív fellépésű, a tannin-sav páros jó egyensúlyban van, a szesz viszont itt-ott kilóg. Friss, élvezetes, modern felfogású szekszárdi vörösbor. Erős 6 pont. (ungert)
Izgalmas illat, gyógynövényekkel indít, majd erdei gyümölcsökre vált. Élénk, hosszú savak adnak neki szép ívet. A korty sima, fókuszált, koncentrált, érett erdei gyümölcsös, fűszeres ízzel. Az alkohol kissé emelkedett, de belefér. 6p+ (furmintfan)
Vida Péter Szekszárdi Bikavér 2011
Bordói fajtákkal fűszerezett kékfrankos, kadarka mindössze 5% került bele. Mentolos-eukaliptuszos jegyekkel indít, de bír kellő gyümölcsösséggel is. A korty élénk, a frissességet viszont poros, durva tannin és kilógó alkohol igyekszik megbontani sikeresen. Fiatal és csiszolatlan, de nem vagyok benne biztos, hogy az idő neki dolgozik. 5 pont. (ungert)
Vegyes piros és fekete bogyós gyümölcsös illat, kevés gyógynövénnyel, finom édesfűszerekkel. Ízben koncetrált gyümölcsök, meggy, feketeribizli, fűszerek, kis csokoládé. Jól eltalált arányok, szép egyensúly. 6p (furmintfan)
Márkvárt János Szekszárdi Bikavér 2009
Tiszta, mentes mindenféle túlzástól – ez jutott eszembe először, amikor kóstoltam. Az illat nem nagyzoló, a gyümölcsök vezetik. A tannin visszafogott, cserébe szép savakat és frissességet nyújt. Élvezhető, kerek vörösbor; pont olyan, mint minden más, amit eddig kóstoltam a pincétől. 6 pont. (ungert)
Illatában érett gyümölcsök, meggy, fűszerek, kis földesség. Érett, élénk savak, érett tannin, sima korty, kissé lazább szerkezet. Meggy, szilva, fűszerek, meggyleves lecsengés. 5p (furmintfan)
Gróf Buttler Nagy-Eged Egri Bikavér 2008
Elképesztően mély szín, semmihez sem hasonlítható, egyedi illat krumplicukorral, diós-fűszeres jegyekkel, árnyalatnyi, de jól eltalált zöldességgel. Hogy ebből mennyi a hordó és mennyi a termőhely, azt nem tudom, de kétségtelenül izgalmas. A savak szépen tartanak, a tannin szépen kimunkált és finom, a korty megfelelően gazdag. Lehetne csiszoltabb, de az egyedisége sokat feledtet hibáiból. Erős 6 pont. (ungert)
Gyógynövényes, ánizsos, mentás, fenyős, eukaliptuszos illat, fekete bogyós gyümölcsökkel, meszes ásványossággal. Amikor a sétáló kóstolón visszakóstoltam krumplisság is érezhető volt rajta, amit a sajtókóstolón nem tapasztaltam. Ízében is megvan az illatban érezhető gyógynövényesség, meszes ásványosság a fekete bogyós gyümölcsökkel. Vastag savak, érett tannin, amely kissé tapadós, de minőségi. 6p+ (furmintfan)
Hagymási József Egri Bikavér 2008
Three steps back: gyanúsan világos, híg szín. Az orrpróbát már az elejétől fogva dohosság nehezíti, noha a mögötte megbújó félig érett piros bogyósok sem túl meggyőzőek. Intenzitást hírből sem ismer, a korty kanyar- és tartalommentes, vékony, dimenziótlan, utóíze nincs. A dohosság mellőzésével felzárkózna az Ostoros mellé, a nyilvánvaló pincehiba felett viszont nem lehet szemet hunyni. 3 pont. (ungert)
Illatában piros és fekete bogyós gyümölcsök, fűszerek, kis földesség és cékla. Érett sav, közepesnél kevesebb tannin, ízében erdei gyümölcsök, kis földesség, enyhe dohosság. 4p (furmintfan)
Vincze Béla Arcanum Egri Bikavér 2009
Már a szín alapján egyértelmű, hogy miben lesz részünk: sűrű és sötét, szinte megáll a pohárban. Igazi betonbor két méterről süvítő, egyébként nem túl elegáns hordóval, lekváros gyümölcsökkel. Az első benyomások alapján zsákutca, de a korty ügyesen megmenti. Persze nem kell arra gondolni, hogy sziporkázó savakkal hosszan, üdítően frissít, de tulajdonképpen töménysége ellenére is viszonylag jól fogyasztható, és még finoman fűszeres is. Nem lepődnék meg, ha lenne közönsége az ilyen bikavérnek, én viszont nem erre vágyom. Gyengébb 5 pont. (ungert)
Illata kis paradicsommal indít, majd érett fekete bogyós gyümölcsök, édesfűszerek, vanília, zöldfűszerek és gyógynövények következnek, pici illóval. Húsos korty, közepesnél magasabb alkohol és tannin. Ízében fekete bogyós gyümölcsök, kis gyógynövényesség, negro, medvecukor, zöldfűszerek. 5p+ (furmintfan)
Demeter Pincészet Egri Bikavér Selection 2009
Édes tónusú illat kevés fűszerrel, több lekvárral, minimális izgalommal. A korty határozottan tanninos, a savak tompábbak, de szó sincs arról, hogy ne lenne meg a kellő harmónia benne. Jól elkészített, tartalmas, de arctalan egri vörösbor. Sima 5 pont. (ungert)
Fekete és piros bogyós gyümölcsös illat és íz, szilva, csipkebogyó, sok zöldfűszerrel, marcipánnal és kis gyógynövényességgel. Jó, kellően hosszú savak, a testhez képest kissé sok tannin. 5p (furmintfan)
Takler Pince Szekszárdi Bikavér Selection 2009
Gazdagon fűszeres; egyrészt a kétségtelenül jó minőségű hordótól, másrészt a gyümölcsből adódóan is. Határozott fellépésű, húsos korty kellő súllyal és eleganciával, harapható csersavakkal. Finom, de lehetne izgalmasabb és gyümölcsösebb is. Így sem rossz, de egy kis hiányérzetem még maradt. 5 pont. (ungert)
Illatában túlérett fekete bogyós gyümölcsök, egy kevés leveszöldség, fűszerek, kis bors. Ízében túlérett fekete bogyós gyümölcsök, fűszerek. Ez a bor viszont a sétáló kóstolón tetszett jobban. A sajtókóstolón kissé nyersebbnek éreztem, odalent viszont előzetesen dekantálták, ami határozottan előnyére vált. 6p (furmintfan)
Kovács Nimród Winery Egri Bikavér Superior 2009
Világosabb tónusú szín, illatában porrá aszalt gyümölcsökkel, kevés zöldfűszerrel és elegáns hordóval. Kóstolva mintha tiszta syrah lenne; nem túlérett, nem vékony, nem lekváros, hanem ízletes, jól elkészített és kerek bor. Érezni, hogy nagynak és tökéletesnek szánták, utóbbi törekvés viszont teljesen kiölte belőle az egyediséget. Vörösborként szép munka, bikavérként arctalan. Erős 5 pont. (ungert)
Édesfűszeres, érett erdei gyümölcsös illat, kis capuccino. Ízében erdei gyümölcsök, meggy, szamóca, cseresznye. Jó szerkezetű, jól elkészített, de kissé izgalommentes bor. 5p+/6p (furmintfan)
St. Andrea Merengő Egri Bikavér Superior 2009
The winner: Nehezen nyílik, kezdetben alig látni valamit a hordótól, de a pohárban percről-percre tisztul. Az illat összetett, érett és gyümölcsorientált, a fűszerek csak másodvonalas szereplők. A gyakran emlegetett borvidéki zöldességet keresve sem találni benne. Selymes, jóleső korty határozott, de integrált cserzőanyaggal, erőteljes, de nem kilógó alkohollal. Hossz, elegancia és erő; pont így képzelem el az egri bikavért. 7 pont. (ungert)
Érett fekete bogyós gyümölcsök, zöldfűszerek, egzotikus fűszerek, kis tejszín, földes ásványosság. Jó savak, közepesnél több, de minőségi tannin, izmos, arányos test. 7p (furmintfan)
Thummerer Vilmos Egri Bikavér Superior 2009
Stílusában és összetettségében közelíti a Merengőt, de valami mégis hiányzik belőle. Mindenesetre remek bor: érett karakterű, gazdagon gyümölcsös és tiszta. Tanninjai besimultak, a savak lehetnének élénkebbek, egy kicsit lehetne hosszabb és izgalmasabb is. 6 pont. (ungert)
Nagyon érett gyümölcsök által vezetett illat, folyamatosan erősödő fűszerességgel, kis capuccinoval. Erdei gyümölcsös, finoman fűszeres íz, szilva, meggy, áfonya. 5p+/6p (furmintfan)
Vesztergombi Ferenc Szekszárdi Bikavér 2009
Súlyos, lekváros-túlérett aromákat áraszt a pohárból sok, egyébként jó minőségű hordóval megtámogatva. A korty az orrban tapasztaltakkal teljesen analóg: nehézkes, lusta és izgalommentes. Se fűszer, se frissítő savak. Nem találtam rajta kapaszkodót, de rossznak azért nem mondanám. Épphogy eléri az 5 pontot. (ungert)
Erdei gyümölcsös, túlérett meggyes, kissé süteményes illat. Ízében erdei gyümölcsök, meggy, kis avar, puha tannin. 5p+ (furmintfan)
A bikák vérében fürdést a standok között sétálva folytattuk, ahol igyekeztünk visszakóstolni a figyelemre méltó tételeket, illetve megpróbálkoztunk pár új névvel is. A tömeg és a laza, beszélgetésbe fordult kóstolás miatt én mellőztem a jegyzetelést, furmintfan viszont rögzített néhány impulzust, ezek következnek most.
Besenyei Borház Egri Bikavér 2009
Édesfűszerek, piros és fekete bogyós gyümölcsök a túlérettség határán, pici animalitás, kis marcipán. Élénk savak, jó arányok.
Bodri Pincészet Faluhely Szekszárdi Bikavér Válogatás 2011
Érett fekete és piros bogyós gyümölcsök vegyesen, sok fűszerrel, még kicsit fiatalos tanninnal.
Gál Lajos Pincészete Egri Bikavér Superior 2009
Erdei gyümölcsök, málna, fűszerek, kicsi illós beütés. Közepesnél kevesebb tannin, viszonylag könnyedebb stílusú, jól iható.
Gál Lajos Pincészete Pajados Egri Bikavér 2009
Erdei gyümölcsös, fűszeres, főleg a piros bogyósok dominálnak. Élénk savak, érett, bárosonyos tannin, jó felépítés.
Gál Tibor Pincészet Titi 2011
Piros bogyós gyümölcsök, zöldfűszerek, ízében kis savanyú gyümölcsösség. Könnyed, jól iható, arányos.
Gál Tibor Pincészet Egri Bikavér Superior 2009
Erdei gyümölcsök, meggy, szilva, áfonya, zöldfűszerekkel, édesfűszerekkel. Élénk savak, bársonyos tannin, jó felépítés.
Gróf Buttler Egri Bikavér Nagy-Eged 2007
Túlérett fekete bogyós gyümölcsök, konyakmeggy, rumpuncs, marcipán, fűszerek. Vaskos test, emelkedett alkohol, közepesnél több, minőségi tannin.
Kovács Nimród Winery Rhapsody Egri Bikavér 2009
Túlérett gyümölcsök,szilva, meggy, hordófűszerek, arányos szerkezet.
Sebestyén Pince Szekszárdi Bikavér 2011
Piros bogyós gyümölcsök, édes szeder, kis fűszer. Jó savak, közepesnél kevesebb tannin, közepesnél karcsúbb test, koncentrált gyümölcsösség.
St. Andrea Hangács Egri Bikavér Superior 2009
Erdei gyümölcsök, főleg piros bogyósokból, sok fűszer, ásványosság, zöldfűszerek. Remek arányok, jó savak, selymes tannin.
Takler Pince Szekszárdi Bikavér Reserve 2008
Túlérett, lekvárosba hajló piros és fekete bogyós gyümölcsök, szilva, szeder, meggy, fűszerek, melegítő alkohol, közepesnél nagyobb test.
Thummerer Pince Egri Bikavér 2009
Édes szeder, piros bogyós gyümölcsök, fűszerek, pici likőrös illó. Élénk savak, arányos szerkezet, érett tannin.
Tüske Pince Szekszárdi Bikavér 2011
Édesfűszerek, erdei gyümölcsök, jó savak, közepesnél kevesebb, bársonyos tannin.
[A mesterkurzuson és az utána rendezett sétáló kóstolón Tóth Adrienn (Vinoport) jóvoltából vettünk részt. Köszönet érte.]