A tempranillo Spanyolország legnagyobb területen ültetett kékszőlője. Összesen 207.000 hektáron termesztik, amelyből maga Rioja 49.300 hektárt tesz ki. [1] Nagy számok. Amint már említettem, Ribera del Dueroban elsősorban a helyi viszonyokhoz adoptálódott tinto fino, illetve tinta del país klónokat termesztik. Spanyolországban összesen kb. 550 tempranillo klónt tartanak nyilván, minden borvidék saját, eltérő változatról beszél. Ez részben helyi patriotizmus, hiszen igazolták, hogy a fajtaváltozatok genetikailag rendkívül csekély mértékben térnek el egymástól. [1]

Ribera del Dueroba készülök, egy nagy álom teljesedik be. Már többször jártam Valladolidban, de a borvidékre eddig még sosem sikerült eljutni. Tavaly februárban összehoztam egy komoly Ribera sort és úgy emlékszem nem volt elégedetlen résztvevő. A kóstoló után megfogalmazódott bennem, hogy mielőbb el kell látogatni a borvidékre és minél nagyobbat kell meríteni a Duero borfolyóból. Ez most következik be. Ennek áldozva hát, először egy több epizódos, cirkalmas felvezető következik a borvidékről (mert megérdemli), miután pedig hazaértem egymás után jönnek majd az exkluzív „pincetudósítások”. Na, fogjunk bele! Mivel a fél munkát elkezdeni sem érdemes, ez most hosszú és gazdag lesz, mint a Spanyol Aranykor. Így fiam, kösd fel hát gatyád és csapj bele a lecsóba!

Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

Eredetileg egész Spanyolország területéről szerettem volna egy komolyabb vörösboros merítést a napokban tartott kóstolón, végül mindössze négy bort néztünk meg, kizárólag Rioja-ból, kezdésnek pedig egy fehérbort ízleltünk, szóval a kezdeti terv teljesen felborult. Nem vagyok mélyrehatóan tájékozott a rioja-i borokat illetően, gyakorlati ismereteim a főbb bortípusokra és fajtákra korlátozódnak. Az amerikai borboltokban (legalábbis azokban amelyeket látogatok) egész gazdag a választék, így könnyűszerrel össze lehet szedni egy kóstolóra való bort szinte bármelyik lényegesebb, vagy ismertebb spanyol borvidékről. Ezúttal az alábbi sort ízleltük megelégedésünkre:

A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a WineAge standja mellett. Részemről is nagy hiba lett volna elhalasztani azokat a borokat, amelyeket nemhogy hétfő este nem bontogatok a paprikás krumplihoz, de egy sokszemélyes, exkluzív kóstolót is bajosan volna kedve bármely borbuzinak megfizetni. Természetesen a kóstolás „fesztiváli” körülmények között történt, de talán óriásit nem tévedhettem. Persze, nagyon jó volna megnézni ezeket a borokat otthon, fehér falak között is, de ilyen tömegű szipkázásért cserébe az ember elvisel némi kellemetlenséget. Hogy mind elolvassátok, a kóstolási jegyzeteket két részletben fogom szerepeltetni.

A tavalyi év végén egy csomó „Selected by Tesco” bor jelent meg a Tesco polcain. A kifejezetten izgalmas területekről származó és nagyrészt jó árazású (1200-4500Ft-ig) borokkal bárki könnyedén megkerülheti a világot! Nem voltunk restek a többségüket kipróbálni, hiszen ha valami korrektet találunk, legalább a vacsorabor éhségünk könnyen és olcsón kielégíthető. Nagy kérdés számomra persze, hogy a tényleg színes kínálat mennyire vonzza a magyar vásárlót, hiszen a többségnek nem énekelnek majd a nemzetközileg hangzatos nevek. Kész csoda lesz, ha a drágább darabokat tömegével fogja hazahordani a becses vásárló.