A Káli-medence fura hely. Az egy dolog, hogy az ország egyik legszebb tája, hiszen nemzetközi viszonylatban is arra érdemes földtani látványosságokat kínál. Egy pillanatra azonban tegyük túl magunkat a köveken és helyezzük kezünket a hasunkra. Akár országosan is nehéz lenne rámutatni még egy régióra, ahol ennyire nagy elánnal indult volna be a minőségi vendéglátás. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a fürdőzők pénztárcái tetszettek volna gasztro-forradalmat csinálni. Balaton ide vagy oda, a Káli-medence azért strandpapucsban már távolság és a hekksütödék bűze sem hatol át a Badacsonyon. Aki tehát erre jár, céllal teszi. Itt van mindjárt a híres káptalantóti termelői piac, amely kiváló, mégis illegalitásban kell működnie. Köveskálon mindjárt két fine dining-közeli étteremből is választhatunk (Kővirág, Káli Art Inn), amely a falucska 380 állandó lakójához mérve világraszóló teljesítmény. Regélhetnék még holmi kecske- és juhsajtokról, mangalicatermékekről, kézműves lekvárokról és szörpökről, és a lépten-nyomon ridegen tartott állatokról. De térjünk vissza lassan a kövekhez. A Káli-medencét körbejárva napnál is világosabbak a kiváló adottságok. A szinte mediterrán időjárás, a remek kitettségű, vulkanikus eredetű és esetenként mészköves domboldalak eszményi feltételekkel szolgálnak a szőlőnek. Minden borért kiált. Ezért is furcsa, hogy a rendszerváltást követően mennyire sokat kellett várni, míg valamirevaló pincészetek egyáltalán feltünedeztek a horizonton. Ha lassan is, a helyzet változik és magasabb elvárásokkal sem kell már innen kivert kutyaként távozni.

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

Azt hiszem a badacsonyörsi Folly Arborétum története számos vonatkozásában egy jellegzetesen magyar történet, de mégis valahogy másképp alakul, mint a hasonlók. A 19. század végén, dr. Folly Gyula dédnagypapa által alapított arborétum igazi különcség és üdítő színfolt a Kisörsi-hegy oldalában. Az elképesztő energiával és szenvedéllyel létrehozott arborétum állományát háromszáznál is több tájidegen növényfaj alkotja. A második világháborút követő időszakban az öthektáros birtok kuláklistásnak bizonyult, így a területek az Állami Gazdasághoz kerültek. Az alapító fia, Dr. Folly Gyula azonban különös kegyben részesült: einstandolt kertjét – persze támogatás nélkül – tovább művelhette. A rendszerváltás után lehetőség nyílt a dolgok rendezésére, de az ősállapot visszaállítása kárpótlással sem sikerült, a harmadik generációt képviselő Gyula pedig mélyen a zsebébe nyúlhatott. Eddig a jellegzetesen magyar történet.

Többször szóvá tettem már, hogy nem vagyok épp nagy rajongója a fajtának, de időről időre természetesen kötelező kör a klubban a témát ápolgatni. Idei sorunk összeállításának terhét ezúttal egyik törzstagunk és rendszeres hozzászólónk szegediszomelijé vállalta magára, köszönet néki ezúton is.

A múlt héten egyszer csak olyan érzés tört rám, hogy Fekete Béla-bort szeretnék inni. Jó masszív, klasszikus somlóit.

Aszalt sárga barack, méz, intenzív köves- sós ásványosság, némi rusztikus hangulat. Telt korty. Vastag ízek, érett-aszalt gyümölcsök, só és só. Krémes-olajos sima tapintatú konzisztencia, közepesen tömör szerkezet. Széles, fajsúlyos savak, besimult cserek, közepesnél hosszabb lecsengés. Kerek egész, remek egyensúly és egység, sok-sok szeretnivaló karakter. Erős 6 pont. 3200 Ft. Megvenném újra. 

Rájöttem, hogy a régebbi Hollóvár-borokkal együtt tulajdonképpen ez a stílus okozza a legtöbb örömet Somlóról.

Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)

Mint ahogy a napokban kiderülhetett, az éppen elmúlt év végét Csopak közelében búcsúztattam. A már említett Szent Donát Pince mellett kaptam engedélyt a családtól, hogy egy rövid kitérő erejéig a Jásdi Vinotéka és Borbárba is elnézhessek. A kóstolásról szintén nem készült jegyzet, de néhány palackot onnan is hoztam haza, mint például a napokban kóstolt frissen kijött Lőczedombit.

Jásdi: Lőczedombi Olaszrizling 2011

Vonzó illat, sok gyümölccsel, nyári alma, őszibarack, némi citrus, mellette fehér virágok, sósság. Szájban közepesnél alig nagyobb test. Ízében telt, remek minőségű, érett-élénk fehér húsú gyümölcsökkel és finom sóssággal itt is. A hordó szinte észrevétlenül segíti a kortyot, ha lehet ilyet mondanom szerintem példásan használták. Közepesen tömör szerkezet,  jóféle savak, kellő lendülettel, magassággal, korrekt cizelláltsággal, a kortyba épp szépen illeszkedő mennyiségben. Kiváló arányok és egyensúly, közepesnél hosszabb lecsengés. Letisztult, elegáns, tényleg zamatos világ. Erő, intenzitás, fókusz, komplexitás szinteket tekintve jócskán van még feljebb, de tulajdonképpen nem is vágyom most ezekre a dolgokra, ez a bor így jó, ahogy van. 6+ (88-89)

Szent Donát Pince: Kishegy Olaszrizling 2011

80 éves tőkékről, tisztán acéltartályt látott tétel. Eleinte kicsit fülledtnek ható illat, ami elég gyorsan kiszellőzik. Mellette jelentős ásványosság, köves-sós hangulat, de találunk némi almás-barackos gyümölcsösséget is, illetve a jellegzetes fehér virágos-keserűmandulás díszítéseket is. Alig közepes test. Tiszta, könnyű, szinte hígnak is ható konzisztencia. Közepes teltségű ízek, sok ásványossággal, kevesebb gyümölccsel,  összhatásában teljesen barátságos. A kortyközépnél jönnek a meglepetések, ugyanis a bor szépen megmutatja, hogy strukturálisan számolni kell vele. Szép magja van a kortynak, a lecsengés is teljesen fókuszált, azt lehet mondani meglepően hosszú is. A savak kellően élénkek, de jól integráltak, van bennük cizelláltság, miközben finoman bizsergetnek. Az egyensúly kifogástalan, a részletek lekerekedettek. Csont nélkül 6 pont. Úgy éreztem kicsit több mélységgel, ízintenzitással már klasszis borról beszélhetnénk.  1800 Ft.ért vettem a pincénél, annyiért ajándék.

A Terrior Club rendezésében ismét egy igen hasznos és tanulságos „foglalkozásra” és kóstolóra került sor. A téma ezúttal a jó öreg Somló, mégpedig egy nagy kacsintással a természethű borkészítés felé. A rendezvény két meghívottja Takács Lajos (Hollóvár), valamint az utóbbi években Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák, Werner Miklisch (Meinklang). Terjedelmi okok miatt a beszámolót két részre osztom, a poszt első részében a Hollóvárra, a folytatásban pedig a Meinklangra koncentrálok.

Azt hiszem ezen a blogon Takács Lajost és a Hollóvár borokat senkinek sem kell bemutatni. Lajos fősodort kerülő borai egyaránt adtak alkalmat gyermeki rácsodálkozásra és késhegyig menő vitára. Ha csak saját tapasztalataimat nézem, szinte ketté akarok hasadni. A régebbi Hollóvár évjáratok gyakran rendkívül tartalmasak, nekem sokszor már-már túlontúl is nehézkesek és rusztikusak. A borokra gyakran jellemző a kései szüretes karakter, a mézes-botrytiszes ízvilág és a lecsengésben visszaköszönő héjas kesernyésség. Igaz, ha egy tökéletes palack kerül elém, nincs alapvető kifogásom a borstílus ellen. Mégis, nagy kíváncsisággal és nyitottsággal néztem a kóstoló elébe, főként annak tudatában, hogy az aprócska birtoknál alapvető szemléletváltás zajlott le az elmúlt években.

Villa Sandahl: "Give me five" Badacsonyi Olaszrizling 2011

Vonzó, tiszta illat, nyári almával, érintésnyi akácmézzel, édesebb fűszerekkel, zsírkrétás mineralitással. Közepesnél teltebb, de mégis áttetsző jellegű korty. Telt ízek, a fajtához képest elég élénk gyümölcsökkel. Komoly anyagsűrűség a kortyközépen, mély ásványos mag. A savak tartják az egyensúlyt, szép cizelláltságot is adnak, de kicsit szélesebbek, ezáltal mindig ott marad az érzet, hogy egy hangyányi extra feszességgel precízebb, fókuszáltabb lehetne a bor. Bár így se lehet ok panaszra, tekintettel a fajtára, évjáratra.  A lecsengés közepesnél hosszabb, az alkohol elég jól integrált a gazdag kortyba. Egy árnyalatnyit komolyabb anyag a múltkori rajnaitól, de annak az arányait jobban szerettem. 6+ (88-89)

Először nem túl sokat ígérő illat. Semleges alma, némi badacsonyi sósság. Szájban közepes test. Szép szerkezeti felépítés, a fajtától viszonylag ritkán tapasztalható módon összeszedett, fókuszált savgerincre épül, mely egyrészt elég feszes és cizellált keretet ad, másrészt viszont az évjáratot meghazudtolóan kifogástalanul finom tapintatú és a kortyba integrált. A korty pedig tartalommal arányosan kitöltött, főként semlegesebb gyümölcsök, finom sósság, korrekt szerkezeti mag. A lecsengés közepesnél alig hosszabb, az utóíz tiszta. Színeket, zamatokat hiányoltam, de  a csiszolt, profi struktúra elismerésre méltó. A légtelenítetve eltett maradékot három nap elteltével vettem elő újra.  Megvallom ritkán fordul elő, hogy érdemben mást tapasztalok ilyenkor, főleg nem úgy, hogy pozitív irányban. Barátságosabb, fogyasztásra ösztökélőbb illat fogad, színesebb nyári almás-citromfüves irányba mozdult, némi selyemcukorkával. Szájban is direktebben zamatos,  ízletesebb gyümölcsösséggel. A szerkezet továbbra is remek, a csiszoltság és egyensúly egy pillanatra sem szenved csorbát.  Mélység, komplexitás, intenzitás, hosszúság, egyáltalán erő tekintetében nem mondanám kimagaslónak, de a balansz és az egység kifogástalan. Első nap alig-alig, második alkalommal magabiztos 6  pont.

Érett, kortalan, de vonzó illat, mézes-sós-puncsos-gesztenyés díszítések. Viszonylag nagy testű korty, puha, krémes konzisztencia. Telt íz, az illathoz hasonlóan kortalan karakter, érzékelhető palackbukéval, hordófűszerekkel, ásványossággal. Korrekt anyagmennyiség a kortyközépen, inkább széles, de azért kellően gerinces savak kísérnek. Precízségről, cizellált tömörségről nincs szó, inkább olyan lazán hömpölygős a korty, de az alkotói a helyükön.  Közepesnél hosszabb lecsengés. Az utóízben kissé kilógó, de azért nem kellemetlen tapintatú cserességgel búcsúzik. 6 pont megvan.

Időben váratlanul közel került poharamban a Kreinbacher Birtok klasszikus „Öreg Tőkék” borának két évjárata. A 2007-est többször kóstoltam, sőt egy évvel ezelőtt vakon egy komolyabb somlai sorban is meggyőzően szerepelt. Van még pár palackom belőle, évente bontok egyet, hogy lássam, merrefelé tart a bor szekere. A 2005-öst sosem kóstoltam, így kapva kaptam az alkalmon mikor az egyik élelmiszerlánc prémium kínálatában találkoztam vele.

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

Úgy tűnik, hogy a március idusa adta hosszú hétvégén Eger lett a sztár. Rengetegen gondolták itt tölteni az első igazán tavasziasnak ígérkező napokat. A szálláshelyek szépen megteltek, az utcákat pedig elborította a napra éhes közönség. Utólag kiderült, hogy Drbartával forró kásaként kerülgettük egymást, míg más ismerősökkel a legkietlenebb helyeken futottunk össze. Elsőként az Egerszalókon található St. Andrea Szőlőbirtok volt a cél, már évek óta törekedtünk ide eljutni, de csak most sikerült a „jót gyakorolni”. A birtok arcát abszolút meghatározó Lőrincz György 1999-ben érte el első komoly sikereit az Egri, majd később az Országos Borversenyen. A családi fogyasztásra megtermelt kisebb bormennyiségtől 10 év alatt, rögökkel „kibélelt” ösvényen jutott el a ma 30 hektáros, kb. évi 170.000 palackot előállító középbirtok méretig.

Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.