A Borrajongó


Korosabb Weninger borok

2011. január 02. 20:26 - pardi norbi

Az elmúlt néhány hónapban háromszor is volt szerencsém egy-egy hosszabb borsort kóstolni az ifjabb Franz balfi pincéjéből kikerült borokból. Ezúttal nagyrészt kifejezetten érett borokat vizsgáltunk. Sokadszort nyert megállapítást, hogy a Weninger borok szépen érnek (6-8-10 év elteltével szebbek, összetettebbek lesznek, nem pedig erősen lefelé ívelő pályán mozognak) és ez kevés magyar vörösborról mondható el. Összesen 10 bort kóstoltunk, ebből kettőt vakon. Pechünkre egy tétel totálisan dugós volt, egy pedig határeset. Az alábbi borok kerültek sorra:

Tovább
3 komment

"Ne csak írja, tudja is meg!" Első nap

2010. október 11. 06:59 - drbarta

Történt már jónéhány hónapja, hogy Bodó Judit, a személyesnagykedvenc tokaji Bott-pincétől megkeresett, hogy szerveznének néhány "kiválasztott" borblogger részére egy speciális hétvégét, amikoris betekintést nyernénk a kulisszák mögé oly módon, hogy jól meg dolgoztatnának bennünket. Azaz ne csak írjuk, tudjuk is meg!

A meghívottak között szerepel szerény jómagamon kívül Albert Gazda, Palack (Művelt Alkoholista) és Peter Klingler (Borwerk). Erdendően az lett volna a cél, hogy elsősorban szüreteljünk, sajnos a jelenlegi mustfokok ezt még nem tették lehetővé, így az lett a főattrakció, hogy egy palackozásra váró tételt a mi segédletünkkel kellene letölteni.

Az első nap én jóval korábban érkeztem, mint a többiek. Ez két privilégiumot vont maga után. Egyrészt részt vehettem a másnap palackozandó tétel előkészítésében is (átfejtés, szűrés, kénezés), másrészt részt vehettem az esti édes-bor kóstoló tételeinek kiválasztásában.

A Judit által kreált pazar vacsorára Berecz Stephanie-ék is hivatalosak voltak, akárcsak az azt követő nemkevésbé pazarnak ígérkező kóstólóra, ahol végül 15 tétel került egymás mellé. A sor jelentős része Juditék "féltve őrzött kincsei" közül került ki, valamint Stephanie-ék nagylelkű hozzájárulásá révén. A kevésbé jelentős hányadot, pedig mi hoztuk.

Néhányan, így én is, nem bírtunk kivetkőzni magunkból és jegyzeteltünk. Íme a nem mindennapi sor:

Tovább
3 komment

Göncöl : Tokaji édesborok

2010. szeptember 05. 15:08 - drbarta

Körül-belül három évvel ezelőtt, még lelkes borrajongói státuszom :) előtt volt szerencsém a Göncöl 2000-es évjáratú Tokaji Fordításához. Úgy emlékszem, hogy a kerházas aszúkon szocializálódott ízlelőimnek kifejezetten ínyére volt. Jónéhányszor fejembe vettem már, hogy meg kellene újra nézni, az elmúlt évekeben alaposan átnevelődött ízlelésem vajon mit kezdene vele? Szegeden a Bortársársaságnál mindig láttam is egy nagy halom palackot rám kacsintani a tokajis pult alsó polcáról, de mindig elhesegettem a gondolatot.

Múlt héten viszont érdeklődéssel vegyes meglepetéssel vettem tudomásul, hogy ebből a nem épp világverőnek szánt tételből több határt éríntő hír lett. Nosza, elérkezett hát az idő a revideálásra, érdekességképp mellécsaptam egy ugyancsak Göncöl 3 puttonyos aszút, a 2006-os évből:

Tovább
3 komment

Egy bravúrosan jó aszú, elérhető áron

2010. július 28. 07:48 - drbarta

 

Van egy aszú, amihez újból és újból visszatérek. Ezidáig igen rövid aszú-fogyasztói pályafutásom egyik kimagasló eseménye az volt, amikor tavaly a várban összeszedegettem kb. 10 minőségi aszút, hármas csoportokban megkóstoltam őket, a legjobban tetszőket pedig újra, egymás mellett. Már nem emlékszem a pontos sorra, volt közte magasabb kategóriás Royal, Patricius, Dereszla, Dobogó, Árvay, Balassa, Oremus, egyéb magasabbra pozicionált Degenfeld. Nos akkor és ott rögtön ez a bizonyos 2000-es évjáratú 5 puttonyos még Bárdos Sarolta által készített Degenfeld aszú lett kedvencem. Bármennyire is mindössze 6 ezer néhányszáz forintba kerül, szinte belépű szintűnek mondható az árcimkéje a minőségi aszúk között, hihetetlen nemességgel megáldott komplexitása, szenzációs arányai, eleganciája azonnal levettek a lábamról.
Az eset hatására persze újra és újra előkerült, hol magában, hol egyéb édes borok között, és mindig imádtam:
 
 
Azóta volt szerencsém néhányhoz tényleg a legnagyobbra tartott aszúk közül :Szepsy, Demeter, Királyudvar, Bott, Nobilis – elképesztő anyagok sokasága, 9 pontok tömkelege, mindegyik 5 számjegyű tartományból( némelyik 2-essel kezdődik)
 
Nemrégiben kinyílt egy palack a régi kedvencből, külön kíváncsi voltam, hogy az új élményekkel való feltöltődés után veszít –e valamit régi fényéből.
Tovább
7 komment

Borok Kaló Imrétől

2010. június 24. 10:53 - pardi norbi

 

Nemrégiben merült fel az ötlet, hogy –többek között drbarta és ironman bortársaim közreműködésével- nézzünk meg néhány bort a zseniális szomolyai erdész-borásztól, Kaló Imrétől. Annál is inkább, mert állandó szerzőtársam már lassan jobban ismeri a rajnai rizlinget és a zöldveltelínit, mint a németek és az osztrákok, de Kaló mester boraiból egyelőre korlátozott kóstolási tapasztalattal rendelkezett. Ezt a „hiányosságot” pedig pótolni kellett villámgyorsan. Megtettük, a kóstolási jegyzeteket ezúttal is „négykezes” formában tesszük közzé. Az alábbi borok járultak hozzá esténk szebbé tételéhez:
Tovább
10 komment
süti beállítások módosítása