Több, mint 10 éve nem jártam a Borjour Magnumon, a nagy sétáló kóstolókból az utóbbi évekre már csak a Furmint Február maradt meg állandó programnak. Idén azonban kedvet kaptam hozzá, hogy lemaradásokat pótoljak, esetleg új kincsekre leljek, úgyhogy februárban ellátogattam a Kongresszusi Központban megrendezett kóstolóra.
2015 tavaszától 7 évig működött a XII. kerületben a KisBécs, akkor még direkt osztrák borokra specializált borbárként, egyben reggelizőként és kávézóként. A csapat 2019-ben nyitott egy nagyobb egységet a Madách téren, Fiáker néven, ahol már az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatott borokkal és meleg ételekkel is várták a vendégeket. A Fiáker utódja, a Color Bar a borok mellett a szélesebb italválasztékkal, koktélokkal szélesebb közönséget kíván megszólítani, de Közép-Európa borait továbbra sem engedték el. Pár hete jártam a Color Barban, ahol kaptam egy kis betekintést az aktuális választékba.
A Kézdy Dániel nevéhez fűződő Kálvária Pince naptárjában - mint mindig - idén februárban is erősen furmint-hangsúlyos rendezvények kapnak, kaptak helyet. Bodó Judit és Bodó József már törzsvendégként érkezik ide a Furmint Február keretében, évente egyszer biztosan tartanak Budakalászon egy teltházas kóstolót. A borász házaspár általában az éppen forgalomba kerülő évjárat borait mutatja be, de ahogy a múlt évben, idén is csavartak egy a sztorin. Tavaly a Bott Pince fennállásának 20. évfordulója alkalmából régi kincseket kóstoltunk, idén pedig egy Exczellencziás vertikális adta a sor gerincét.
A zöldveltelini, avagy grüner veltliner a legnagyobb osztrák sikersztori, számtalanszor hozzák fel jó követendő példaként, hogyan járatta csúcsra az osztrák borászat és bormarketing az addig nem különösebben pedigrés szőlőfajtát a nemzetközi piacokon. Bár a fajtáról nem véletlenül egyből mindenkinek Ausztria jut eszébe, megtalálható Közép-Európa más országaiban - hazánkban, Csehországban és Szlovákiában -, de újabban a tengerentúlon - az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Én most három közép-európai zöldveltelinit kóstoltam össze a 2024-es évjáratból, osztrák, szlovák és hazai területekről válogatva.
A Furmint Február jegyében ismét a Tokaji borvidék és emblematikus fajtája lesz a fókuszban, ezúttal egy horizontális sor formájában. Balassa István négy 2022-es dűlőszelektált furmintját kóstoltam meg egymás mellett. Három mádi - Betsek, Nyulászó, Szent Tamás - és egy tarcali - Mézes-Mály - dűlőből érkeztek a borok, egy forró, aszályos évből, amelyből nem volt könnyű elegáns, jó egyensúlyú borokat palackba zárni. A borok tükrözi a meleg év gazdagságát, de a potenciális buktatókat sikerült elkerülni, így négy nagyon szép furmintot kóstoltam.
Folytatódnak a furmintos beszámolók, a régebbi évjáratos Nobilis után most egy frissebb tétel következik a sorban, Demeter Zoltántól. Aki ismeri a tokaji borászt, tudhatja, hogy maximalista, nála semmi nem történik véletlenül, minden, a borászatban tett mozdulatnak, a kóstolóteremben elhelyezett tárgynak rendeltetése van. A borász megalkuvást nem tűrően hajszolja a legmagasabb minőséget, tökéletességet, legyen szó pezsgőről, aszúról vagy száraz borról. A szortiment alapját képező tétel stílusát is fokozatosan csiszolgatja, finomítja, a. Azt olvastam, hogy Demeter Zoltán a 2024-es kiadást tartja az eddigi legjobb birtokfurmintjának. Nem tudok vele vitatkozni.
Kis házi borklubunk idei első összejövetelének napirendje csak az utolsó pillanatban fixálódott, így viszont egy újabb régóta tervezett vertikális sort sikerült megkóstolni. A Torres Salmos 2012-es évjáratával találkoztam először és 2016-tól sikerült egy kis vertikális sort összegyűjteni, így öt évjáratot kóstolhattunk meg egymás mellett. De mi is ez a Salmos?
Februárban nem maradhat el a furmintozás, az itthoni készletből biztosan előkerül majd néhány tétel a "Tegnap ittam" sorozat keretében. Elsőként egy érlelt palackot választottam, a Tokaj Nobilis eddigi legdrágább száraz borát. Bárdos Sarolta borászata éppen tavaly ünnepelte alapításának 25. évfordulóját, ezalatt a borvidék egyik meghatározó kis családi pincészetévé vált, amelyet a szakma több elismeréssel is jutalmazott (2012 Tokaj-hegyalja Év Bortermelője, 2024 Borászok borásza).
Kezdettől fogva a Barakonyi dűlő jelenti a birtok szívcsakráját, a család 1947 óta műveli itt a szőlőt. Számos remek, hosszan érlelhető bor született itt, az elmúlt 25 évből csak kétszer fordult elő, hogy nem készült innen dűlőszelektált tétel. 2018-ban és 2019-ben a Barakonyi felső, teraszos kialakítású parcellájának karós művelésű tőkéiről egy külön válogatott furmint is palackba került. Tavaly márciusban kóstoltam a birtokon a 2019-es kiadást, ami kiemelkedett az egyébként is magas színvonalú sorból. Bár az ára hallatán nyeltem egy nagyot, végül vettem egy palackot és most ezzel nyitom a Borrajongón az idei Furmint Februárt.
A Disznókő Szőlőbirtok idén is megtartotta az évnyitó aszús "közönségtalálkozót", ahol a regisztrált vendégek szokás szerint több különböző évjáratú aszút kóstolhattak meg kötetlen formában. Az eseménynek ezúttal a Time Out Market adott otthont, a borok mellé az Anyukám mondta étterem helyi egysége készült ízben passzoló pizza falatokkal. Mészáros László birtokigazgató és Lesti Zoltán kereskedelmi vezető is elkísérte a borokat, hogy minden kérdésre első kézből kapjanak választ a vendégek.
Három évjárat - 2015, 2005, 1995 - aszúi alkották a sort, felvezetőként pedig a 2025-ös Fumint Dry még palackozás előtt tartálymintája szolgált.
Szabival mi is ott voltunk a kóstolón, rövid jegyzetek és nyúlfarknyi évjáratismertetők következnek.
A 2010-es években rendszeresen megrendezték Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a két borvidék top termelői mutatták be boraikat a szakértőknek és a nagyérdeműnek. Az eseményről többször mi is tudósítottunk, utoljára éppen 10 évvel ezelőtt. A kezdeményezés mintha elhalt volna a 2020-as évekre (vagy csak hozzám nem jutott el a híre), pedig az utóbbi időben az egri és szekszárdi borok - köztük a bikavérek - is egyre másra gyűjtik be a nemzetközi elismeréseket (a mai bort James Suckling csapata 94 pontra értékelte). Talán csak nekem furcsa, hogy éppen most nem kapnak a lehetőségen a borászok, hogy megmutassák ezeket a borokat egy tematikus kóstoló keretében. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap kóstoltam a 2021-es Takler Örökség Bikavért és szerintem szép példája annak, hogy mennyit lehetett csiszolni a borok stílusán az elmúlt években.
Külföldi borpár következik, egy izgalmas fajtából. A mencía Spanyolország északnyugati részén és Portugália egyes vidékein terjedt el, minden bizonnyal Bierzo DO a legismertebb lelőhelye. Innen kóstoltam két a bort, a jól bejáratott Palacios Pétalos-t és mellé a Michelini i Mufatto A Merced-et (alföldi merlot is éppen mostanában írt utóbbiról és más mencíákról).
A Weingut Prager Wachau, Ausztria és az egész borvilág egyik megkerülhetetlen és ikonikus termelője. Az 1717-ben alapított birtok a huszadik század második felében Franz Prager irányítása alatt már vezető szerepet játszott a borvidéken és a borvidéket megreformáló Vinea Wachau mozgalomban, de veje, a borász, geológous, biológus, történész Toni Bodenstein emelte legenda státuszba a borászatot. Tizenhat és fél hektáron gazdálkodnak, kizárólag Wachau két szőlőfajtájával foglakoznak, a választékot egy-egy Federspiel kategóriás riesling és grüner veltliner, valamint több dűlős Smaragd kategóriás bor alkotja, olyan dűlőkből, mint például az Achleiten vagy a Klaus.
Sajnos ritkábban kóstolok Prager borokat, mint szeretném, de most előkerült a borhűtőből egy évek óta őrizgetett palack, egy különleges parcellaszelektált zöldveltelini, ami mind földrajzilag, mind képletesen Wachau legkomolyabb magasságait képviseli.
Újabb vörösboros téma következik: két kiváló balatoni syrah/shiraz alkotja az év első borpárját a 2HA-tól és a Jakab Badacsonytól. Mindkét pincészet a Badacsonyi borvidék azon kevés termelői közé tartozik, akik inkább a vörösborokra fektetik a hangsúlyt, és - talán a papírforma ellenére - nem csupán helyi, hanem országos viszonylatban is az élvonalban versenyeznek. A 2HA leghíresebb bora a Tabunello névre keresztelt sangiovese, lényegében ennek a fajtának köszönheti a birtok a létezését. A Jakab Badacsony indulását szintén egy kékszőlő fajta inspirálta, ők elsősorban a pinot noir-ra fókuszálnak. A közös metszéspont a syrah/shiraz, amely mindkét borászat portfóliójában megtalálható és most a 2021-es évjáratokat kóstoltam meg egymás mellett.
Luka Enikő boraival úgy vagyok, mint az igazán jó merlot-val: sajnos ritkán iszom, de olyankor nagyon szeretem. A Madárlátta Merlot éppen a két halmaz metszetét képviseli és nem is okozott csalódást. Nem kóstolok eleget ahhoz, hogy megmondjam a tutit a soproni bor helyzetéről, de a kevés személyes tapasztalat alapján egyetértek alföldi merlot-val, hogy a borvidékről jó ideje Luka Enikő borai tűnnek számomra is a legbiztosabb választásnak. A borok meglehetősen frissen piacra kerülnek és gyorsan el is fogynak, úgyhogy a rajongóknak célszerű gyorsan betárazni a kedvencekből. Az már egy tavalyelőtti kóstolón is feltűnt, hogy az utóbbi években finomodott a borok stílusa, most már viszonylag fiatalon is fogyaszthatóak, nem kell feltétlenül éveket várni, hogy a palackban összeálljon a szerkezet, besimuljon a tannin. Minden bizonnyal szépen is érnek ezek a tételek, de ebben sajnos kevés tapasztalatom van, általában mire észbe kapok, már lekések az utolsó palackokról. A 2023-as Madárlátta Merlot is eltűnt már a polcokról (a pince honlapja szerint egyébként is ez a legnépszerűbb boruk), az egyik utolsó palackra csaptam le. Nincs mit tenni, meg kell várni a következő évjáratot. Abból majd jobban felkészülök.
A 2026-os év első igazi boros írásának apropóját egy még az előző évről megmaradt mini kóstolósor adja. A nyári fröccs-szezonban lett volna igazán aktualitása ennek a témának, ugyanis olaszrizlingből és rajnai rizlingből álló balatoni házasítások következnek a 2024-es évjáratból. Négy tételt hoztam, kettőt a déli partról, Balatonboglár mellől, kettőt az északi partról, egy-egy balatonfüredi (paloznaki) és badacsonyi pincétől, bár utóbbi két bor csak általános balatoni eredetmegjelölést kapott.
Alkoholmentes bor-alternatívákról eddig nem nagyon volt szó a blogon, és aligha lesz rendszer belőle, de a mai napon kivételt teszek. Nem állíthatom, hogy nagy rálátásom lenne az alkoholmentes "borok" világára, de az a néhány, amit eddig kipróbáltam, egyáltalán győzött meg. A teát viszont nagyon szeretem, így amikor megjelentek az első pezsgős palackba zárt sparkling teák, elkezdett motoszkálni bennem a kíváncsiság. Tavasszal Dániában már szemeztem a Copenhagen Sparkling Tea termékeivel, de az első kóstolásra végül itthon került sor, egy akció során szereztem be egy palackot, ami az év elején nyílt ki. Ezután már jó eséllyel előbb nyúlnék "pezsgő tea", mint alkoholmentes "bor" után, ha választani kellene.
2026 első posztja még a 2025-ös év legjobb borairól szól. Szokás szerint két csoportra bontva meghoztam az általam 2025-ben kóstolt magyar és a külföldi borok legjobbjait. A sétálókóstolókon, portfólióbemutatókon még sok remek bort kóstoltam, de ezeket szándékosan nem vettem számításba a lista összeállítása során. Vérző szívvel bár, de sok-sok remek bort kellett kihagynom és a külföldi toplistát még így sem sikerült 15 bora alá szűkíteni.
(Eduard von Grützner képét innen külcsönöztem.)
Az év utolsó napjára meghoztam az ünnepi egyveleg második etapját. Tulajdonképpen ez is két részből áll, az első a borbarát társasággal megült szokásos előkarácsony borait öleli fel, ide mindenki egy (vagy két) palackkal érkezik, mint mindig, most is elég eklektikus sor állt össze. A poszt második felére az ünnepek környékén előkerült, de az előző - 2020-as, 2015-ös, stb. borokból álló - ünnepi egyvelegbe évjárat szerint nem passzoló tételek maradtak.
Év elején jönnek a toplisták, addig is minden kedves olvasónak boldog új évet kíván a Borrajongó blog!
A két részre osztott ünnepi egyveleg első felére ráfoghatjuk, hogy tematikus, de a borokat csak az köti össze, hogy az évjárat 0-ra, vagy 5-re végződik. Így került össze több, mint 30 bor, többnyire a 2020-as, kisebb részben a 2015-ös, a 2010-es évjáratokból és még egy 2005-ös tétel is előkerült. A játék kedvéért igyekeztem egyes szőlőfajtákból - riesling, chardonnay, pinot noir, syrah,tempranillo -, illetve országok, tájegységek boraiból - Ausztrália, Új-Zéland, Németország, Rioja, Ribera del Duero, Chianti - több tételt is egymás mellé válogatni. Szinte kivétel nélkül szépen muzsikáltak a kiválasztott palackok, de 1-2 öregedő bor és egy dugóhiba azért borzolta az idegeket.
A magyar egyveleg után rögtön itt a külföldi párja is. Már ebbe a sorba is jutott néhány komoly tétel, egy ikonikus pezsgő, néhány érlelt osztrák bor, remek spanyolok ,- fehérben és vörösben is -, új-zélandiak Marlborough-ból. Holnap és holnapután ünnepi válogatásokkal zárjuk az évet.
Sorban érkezik az év utolsó magyar, illetve külföldi egyvelege, utána az ünnepi válogatások következnek az 2025 utolsó napjaiban.
A magyar egyveleg végül terjedelmesebbre sikerült, mint előzőleg vártam. A fehér térfélen megint Tokaj és Balaton adja a válogatás oroszlánrészt, a vörös csapatot leginkább egri, szekszárdi és villányi versenyzők alkotják. Roséból az év végére már nem jutott, édes és buborékos borból viszont igen.
2025 szeptemberében nyílt meg a Blaha Lujza téri felújított Corvin Palace első emeletén a Time Out Market Budapest, ahol 11 hazai étterem és 3 bár várja a vendégeket. Az sokszínű ételkínálat mellett természetesen magyar borokkal is találkozhatunk és minden hónapban tematikus boros programokat is szerveznek a piacon. Decemberben Tokaj és az aszú került fókuszba, keddenként egy-egy neves tokaji borászat - Balassa Bor, Szepsy Pince, Gizella Pince és a Tokaj Oremus - vendégeskedett a Borsos Gergely által szervezett boresteken. A négy alkalomból sajnos csak az utolsó kettőn tudtam részt venni, összevont beszámoló következik.
Az év végi egyvelegek előtt még egy tokaji boros írás következik, négy száraz tokaji házasítás összehasonlításával. A tokaji száraz bor útkeresése érdekes pályát járt be az elmúlt 25 évben. Eleinte a legtöbb borász - elsősorban a kis családi pincék - a dűlőszelektált tételekre helyezték a hangsúlyt, ezeknek a boroknak ki is alakult a stabil rajongótábora, de a szélesebb közönség megszólítása nem feltétlenül sikerült. Ahogy a fogyasztói ízlés egyre inkább a könnyen befogadható, gyümölcsös és megfizethető borok felé fordult, a tokaji borászok is felismerték, hogy szükség van egy belépő Tokaj Dry borkategóriára. A recept és a stílus mára szépen körvonalazódott és sokkal egységesebb képet mutat a dűlős borokhoz képest: általában furmint és hárslevelű házasítása - esetleg további fajtákkal fűszerezve -, acéltartályban erjed és érlelődik, legfeljebb minimális hordóval, könnyed, gyümölcsösre hangolt és fiatalos is élvezetes.
Ilyen borokból választottam ki négyet, még a 2023-as évjáratból. Mind a négy bort kóstoltam már korábban, de sosem együtt, és el is telt több hónap az utolsó találkozások óta, úgyhogy kíváncsian vártam, mit mutatnak most.
Osztrák borokkal lehet találkozni időnként a hazai hipermarketek kínálatában, de 10 eurónak megfelelő összegért kínált wachau-i smaragd kategóriás borokkal ritkán. Amikor a Lidl időszakos kínálatában megjelent a Domäne Wachau Prestige Grüner Veltliner Smaragd, nem volt kérdés, hogy teszek vele egy próbát. Rögtön két palackot vettem és a hétvégén az egyik ki is nyílt, most pedig jön a gyors élménybeszámoló.
Év végére hoztam még egy részt a meghatározó osztrák borászatokat bemutató sorozatból, ezúttal két fehérborral. Wachau és Burgenland egy-egy neves pincészete szerepel az aktuális írásban.
A Nikolaihof-nál tavalyelőtt és tavaly is jártam, az akkori beszerzések utolsó palackja nyílt ki az alkalomra. A Weingut Prieler-től egy kékfrankost is választhattam volna, de a pincészet választékában kifejezetten fontos szerepet tölt be a pinot blanc, úgyhogy érdekességképpen inkább ebből a fajtából szereztem be egy palackot.