A Borrajongó

Magyar egyveleg 2023/1

2023. március 02. 06:00 - furmintfan

Itt az év első magyar egyvelege, frissebb és - kisebb részben - korosabb borokkal, a szokásosnál talán több édes tétellel. Az otthon kóstolt boroknál hosszabbak, részletesebbek a jegyzetek, a többi bornál inkább csak gyors benyomásokat volt lehetőség a jegyzetfüzetben rögzíteni. Külön köszönet Kézdy Dánielnek, több - részben már régóta nem kapható bort - az ő jóvoltából tudtam megkóstolni.

 egyvelegdugokm36.jpg

Pezsgő
kreinbacherextradry.jpgKreinbacher Extra Dry
Illatában sárga alma, körte, sárga szilva, érett gyümölcsök és pici dió. Kóstolva intenzív ízű, édes citrusok, sárga húsú gyümölcsök, almafélék díszítik. Lendületes savaival és élénk apró buborékjaival együtt is kerek, a dosage enyhe édességet hoz a korty második felébe. 6p

zichybirtokzichyannabrutnature.jpgZichy Birtok Zichy Anna Brut Nature
Furmint és muskotály házasítása az alapbor, a furmint neutrális fehér húsú gyümölcsösségét a muskotály kicsit kedvesebbé teszi, anélkül, hogy fajtajellegével igazán aromássá tenné az italt. A buborékok aprók, jó eloszlásúak, bár nem túl tartósak, a sav finom, a textúra kellemesen selymes. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, érintésnyi szőlő jelentkezik a friss ízben. (A 0,2 literes kiszerelést kóstoltuk.) 6p

 

Fehér
szepsyfurmint2018.jpgSzepsy Furmint 2018
Gazdag fűszeresség uralja az illatot, eleinte füst, pörkölt mogyoró, kókusz, vanília, majd inkább keleti fűszerek, keleti borsfélék formájában. A háttérben fehér húsú gyümölcsök, citrusok és jázmintea. Masszív szerkezetű bor, széles savak, határozott hordó adja a struktúra vázát. A hordó fűszeressége meghatározza az ízvilágot is, az édeskés és keleti fűszeres jegyek - szegfűbors, szecsuáni bors, kardamom, vanília, szegfűszeg - mellett sós mogyoró, fehér húsú gyümölcsök, édes citrusok sorakoznak fel. Egyelőre nagyon fiatalnak tűnik, kérdés hogyan és mikorra építi be a hordót a bor. 6p+

homola100_balaton2021.jpgHomola 100% Balaton 2021
Tramini, szürkebarát, olaszrizling, chardonnay és rajnai rizling házasítása. Az illat eleinte neutrális, majd megérkeznek a fehér húsú gyümölcsök, enyhe zellerszáras, virágos csavarral. A nagyjából közepes testhez széles sav, kevés maradékcukor és aránylag magas alkohol társul, bár utóbbi sem válik zavaróvá. Fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, körte vannak az előtérben, enyhe trópusi gyümölcsös érintés, mandula, zellerszár, enyhe sósság teszi teljessé a képet. 5p

paulayborhazharslevelu2019.jpgPaulay Borház Hárslevelű 2019
Félszáraz, és ez már illatából is érezhető, sok édes gyümölcs - barackfélék, trópusi gyümölcsök - viszi a főszólamot, virágok, gyógynövények, édesfűszerek is felvillannak a háttérben. A húsos korty kellemesen édeskés, a savak és a maradékcukor játékossá teszik, az alkohol alacsony. Sárga húsú őszibarack, körte, egy kis trópusi gyümölcs, halvány édes fűszeresség adják az aromákat. 6p

angyalpinceszetvonzasszarazszamorodni2019.jpgAngyal Száraz Szamorodni 2018
Az illat kellemes, a műfajban megszokott zöld diós jegy mellett alma, almahéj, őszibarack és sárgabarack is megfér. Szájban is az illatra ríme, némi sóssággal, diós, kesernyés utóízzel. A textúra finom, a savak inkább szélesek, mint magasak és egy kevés maradékcukor is kerekít a boron. Az alkohol viszont magas, kortyközéptől beárnyékolja az ízeket és a kesernyés lecsengésre is rátesz egy lapáttal. Ígéretesen indul, de sajnos a magas alkohol és a kesernye ront az élvezeti értéken. 5p

bujdosonemere2020.jpgBujdosó Pincészet Nemere 2020
Chardonnay, sauvignon blanc és királyleányka házasítása. Az illat kompakt, egy ideig nehezen szálazható. Érett fehér húsú gyümölcsök dominálnak, a háttérben enyhe trópusi gyümölcsös érintés, gyógynövények, barackvirág, diszkrét fűszeresség és egy kis kanalas orvosság. Kóstolva kerek, puha tapintású, ugyanakkor jó egyensúlyt mutat, a széles savak pont elég tartást adnak a minimálisan krémes kortynak. Érett fehér és sárga húsú gyümölcsök, alma, barackfélék, némi citrus és banán, a háttérben egy kevés zöldfűszer, mogyoró és hordófűszer. A chardonnay dominál a házasításból, de a sauvignon blanc és a királyleányka hoz bele némi csavart. 6p

royaltokajidulovalogatasfurmint2018.jpgRoyal Tokaji Dűlőválogatás Furmint 2018
Az illatot egyelőre a hordó uralja, édesfűszeres, mogyorós jegyekkel, a mérsékelt égövi gyümölcsök - körte és alma - másodhegedűs szerepet játszanak. A test közepes, a meleg évjárat ellenére is jó svak dolgoznak alá, a korty száraz érzetű, maradékcukor alig lehet benne. A hordó még nem teljesen integrált és ízben is határozott, fűszeres, mogyorós lenyomata körtés, citrusos, almás jegyekkel keveredik. 6p

leventepincecibikesarhegyolaszrizling2017.jpgLevente Pince Cibike Sár-hegy Olaszrizling 2017
Illatában van egy kis urinális animális jelleg, leveszöldségek és némi érett fehér húsú gyümölcs mellett. Ízben kellemesebb, a gyümölcsök aromáit nem árnyékolja más, finom érettség szövi át a bort. A korty kerek, széles, kicsit lágyabb érzetű savak övezik. 5p

montiumbudaharslevelu2019.jpgMontium Buda (Kozér-dűlő) Hárslevelű 2019
Visszafogott, kissé zárt illatában némi fehér húsú gyümölcs bujkál. Ízben sokkal nyitottabb, jobban definiált, érett alma, körte, őszibarack díszíti, enyhe édesség domborítja ki még jobban a gyümölcsöket. Viszonylag laza szövésű, kerek, a maradékcukornak köszönhetően már-már félszáraz érzetű, de a savak és a korty végén finom fanyarság ellensúlyt képez. 6p

centuriofaydombsargamuskotaly2021.jpgCenturio Fáy-domb Sárgamuskotály 2021
Szép és egyáltalán nem közhelyes illat: fehér húsú gyümölcsök, citrom, citromhéj, szőlő.  Tartalmas és finom szövésű, remek savak, finom fanyarság szilárdítja a kortyot, az alkohol ugyan kissé emelkedett, de nem tűnik fel. Őszibarack, citrusok, mandarin, citromhéj, pici szőlőhéj, leheletnyi sósság adja az ízképet. 6p+

trmuvekpalota2019.jpgTR Művek Palota 2019
Az illat most "túlnyílt" (előző nap bontott palack), kissé előrehaladott, érett alma, birsalma, pici méz, enyhe fűszeresség jön a pohárból. A közepes testet széles sav és leheletnyi cseresség keretezi, még nem simult össze maradéktalanul a bor. Ízében érett alma, birsalma, a háttérben pici fűszer és minimális dió. Tetszett már jobban is. 5p+

somloiapatsagipincejuhfark2018.jpgSomlói Apátsági Pince Juhfark 2018
Aranysárga szín, érett gyümölcsöket idéző illat, késői szüretes jelleg, pici botrytisszel. Narancs és sárgabarack, érett és már-már lekváros formában, halványan pici édesfűszer és gyógynövény. Vastag, koncentrált, sűrűn hömpölygő anyag. Érzetre nagyjából félszáraz, legalább off-dry, a maradékcukor (kb. 12 g/l) mellett azonban ott vannak a masszív savak is. Sárgabarack, narancs, pici mandula, fűszerek és narancshéj érkezik ízben, a finisben enyhe kesernye. 7p

bottcsontosfurmint2019.jpgBott Pince Csontos Furmint 2019
Kissé zárkózott az illata, majd érett fehér húsú gyümölcsök, leginkább alma érkezik, a hordó fűszereivel kísérve. Közepesnél valamivel karcsúbb, lendületes bor, feszes savakkal, enyhe cserességgel, mintha még nem emésztette volna meg teljesen a hordót. Érett citrusok, fehér húsú gyümölcsök, alma, pici fűszer színezi a bort. 6p+

bussaytramini2006.jpgBussay Tramini 2006
Arany színben játszó, lassan mozgó, olajosan sűrű bor. Az illat fejlett és összetett, messze nem öregedett még el, sárgabarack, gomba, méz, pici édesfűszer, kapor, sós karamell szövi át. Vaskos, nagyon telt bor, széles savak dolgoznak a nagy test alá, a korty sűrű hömpölyög. Az érettséget jelző tercier aromák még gyümölcsös jegyekkel is keverednek: érett és aszalt sárgabarack, karamell, zöldfűszerek, gomba, finom sósság. Korához képest remek formának örvend. 7p

paulusgoldezerjo2021.jpgPaulus Gold Ezerjó 2021
Az illat kicsit uniformizált, zöldalma, körte, cukorka, tutti-frutti, pici banán színezi. A bor aránylag könnyed, pici maradékcukor kerekíti a kortyot. Alma, körte, édes citrusok, cukorka, banán és konzerv ananász fedezhető fel ízében. Technológiailag hibátlan, de nem különösebben érdekes bor. 4p+

himesudvarzeta2020.jpgHímesudvar Zéta 2020
Az illat visszafogott, eleinte húslevest idéz, lassan nyílik, akkor némi édesfűszer, virág, érett őszibarack és vanília érkezik, másnapra viszont kicsit befülled és bezárkózik. Közepesnél nagyobb testét széles sav, magas alkohol és jól integrált hordó keretezi. Nem túl intenzív, édesfűszerek, érett őszibarack, egy kevés aszalt gyümölcs, érintésnyi sárgabarack, halvány sósság a fő díszítőjegyek. A korty vastag, meleg érzetű és nagyon enyhe édesség is kíséri. 5p

poczsauvignonblanc2021.jpgPócz Sauvignon Blanc 2021
Az illat aránylag visszafogott, és mintha nem is lenne tökéletesen tiszta, a zöldalma és egres mellett nagyon enyhe pinceszag is érezhető. Közepesnél könnyedebb, kerek bor, a sav - a fajta legtöbb képviselőjéhez képest - aránylag lágy, puhán ölelő. Ízében zöldalma, egres, némi citrus és zöldfűszer, enyhe sósság, a finisben érintésnyi sárga húsú gyümölcs (zavaró jegyek sincsenek). 5p-

sabar2021rajnairizling2020.jpgSabar 2021 Rajnai Rizling 2020
Kezdetben kissé zárkózott illata lassan nyílik, egyre szebb lesz. Először némi alma és fehér virág motoszkál benne, majd érett alma, őszibarack, citrusfélék, kevés gyógynövény és mangó tűnik fel. Élénk savak húzzák feszesre és hosszúra a bort, a kortyközép kellően tömör, minimális maradékcukor is jelen van, de a lecsengés inkább fanyar. Citrusok, alma, körte, őszibarack, leheletnyi gyömbér és só alkotják az ízprofilt. 6p+

 

Rosé
jammertalborbirtokgrandroze2021.jpgJammertal Grand Rozé 2021
Először seprős-krémes jegyek szállnak fel a pohárból, majd megérkeznek az érett piros gyümölcsök - málna, eper - és egy kevés őszibarack. A korty húsos, jól kitöltött, rosé-hoz mérten viszonylag telt, a savak szépen illeszkednek a borhoz, talán minimális maradékcukor is van benne. Ízben is az érett piros gyümölcsök vezetnek, némi őszibarack és mandarin kíséretében. 5p+

 

Vörös
sauska13cuvee2020.jpgSauska 13 Cuvée 2020
Cabernet sauvignon, merlot, kékfrankos, cabernet franc és syrah házasítása. Friss sötét és piros bogyós gyümölcsök, meggy, édesfűszerek, pici ánizs érkezik illatban. A test közepes, ehhez élénk sav és legfeljebb közepes mennyiségű, szemcsés tannin tartozik, a szerkezet inkább a savakra épül. Kvázi belépő borhoz képest meglepően telt és koncentrált, érett erdei gyümölcsök, meggy, fűszerek, enyhe meggymagos fanyarság jellemzi az ízvilágot. Az alkohol a korty vége felé kicsit fűt és valamennyit fed az ízekből. 6p-

steiglerkameleoncuvee2019.jpgSteigler Kaméleon Cuvée 2019
Kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, pinot noir és zweigelt házasítása. Picikét fülledten nyit, majd piros gyümölcsök - cseresznye, meggy, ribizli - uralják, pici meggymagos fanyarsággal, enyhe édeskés fűszerességgel. Első nap éreztem benne egy enyhe vegetális vonalat, amely másnapra inkább gyógynövényessé nemesedett. Közepesnél karcsúbb testű bor, a savak jól besimulnak, míg a - egyébként nem sok - tannin eleinte kissé tapadós és húz, másnap rendezettebb formát mutat. 5p

bottfrigyessupergranumred2021.jpgBott Frigyes Super Granum Red 2021
Illata csupa friss gyümölcs, málna, eper, meggy, a háttérben egy kevés kék virággal, borssal és zöldfűszerekkel. Szinte már primőrös buké. Kóstolva kerek, jó szerkezetű, könnyen iható bor, finom savakkal és tanninnal, bársonyos tapintással. Az alkohol 14%, de egyáltalán nem tűnik fel. A korty tartalmas, zamatos, telis-tele lédús piros gyümölcsökkel, frissítő borsos fűszerességgel. 7p-

valiordogsziklakekfrankos2020.jpgVáli Ördögszikla Kékfrankos 2020
Illatában piros gyümölcsök, meggy, cseresznye, csipkebogyó, zöldfűszerek, kevés kökény és tőzeg. Másnap meggy, szeder, faeper, virágok. Karcsú, egyenes vonalvezetésű bor, jó savval, kevés tanninnal, legfeljebb közepes lecsengéssel. Meggy, fanyar és savanykás bogyós gyümölcsök, ribizlifélék, szeder, kökény, zöldfűszerek, enyhe sósság adják az aromákat. Engem valamelyest egy hűvösebb borvidéken termett (pl. egri) kadarkára is emlékeztetett. 6p

juhaszegribikaversuperior2019.jpgJuhász Testvérek Egri Bikavér Superior 2019
Az illat inkább fűszeres, részben zöldfűszerek, részben édes hordófűszerek formájában, meggy, fanyar erdei gyümölcsök és kevés gyógynövény is megjelenik. Van rajta egy enyhe pinceszagos fedettség, ami letompítja a primer és szekunder aromákat és árnyékot vet a bor tisztaságára, bár szellőzve javul. Élénk sav, emelkedett alkohol és nem túl sok tannin jellemzi a szerkezetet, a lecsengés szárít. Ízében fanyar erdei gyümölcsök, meggy, pici zöldfűszer és hordófűszer. 5p-

szieglherrebergkadarka2021.jpgSziegl Herreberg Kadarka 2021
A piros bogyós gyümölcsök mellett illatban megjelenik egy gyökérzöldséges vonal is, céklával, zöldfűszerekkel. Kóstolva finom szövésű, könnyed, jó savakra támaszkodik, szamóca, cseresznye, zöldfűszerek mellett itt is van egy kis oxidatív jelleg (előző nap nyílt a palack). 4p

centuriodioskekfrankos2019.jpgCenturio Diós Kékfrankos 2019
Vonzó, fűszeres illat, sötét bogyós gyümölcsökkel - áfonya, szeder -, borsfélékkel. Közepesnél karcsúbb a test, kereteit szépen kitölti a bor, lendületesek a savak, a tannin éppen csak annyira húz, amennyire kell. Intenzív, jól definiált ízvilágát erdei gyümölcsök és borsos fűszeresség uralja. Fajtajelleges, dinamikus, zamatos bor és még fiatalnak tűnik. 7p-

pannonhalmifoapatsaginfusio2019.jpgPannonhalmi Főapátság Infusio 2019
60% merlot és 40% cabernet franc házasítása. Meggylekvár, érett erdei gyümölcsök, szeder, áfonya, szilva, édeskés fűszeresség adják az aromákat, ízben egy kevés kávé és csokoládé is csatlakozik. Közepesnél valamivel testesebb, bársonyos érzetű bor, nem nehézkes, kicsit még talán szellősebb is a vártnál a korty, az alkohol viszont érezhetően magas. Az érett gyümölcsök ízén enyhe édesség is emel. 7p

szentesitarcalikek2019.jpgSzentesi Pince Tarcali Kék 2019
Tökéletesen beérett sötét bogyós erdei gyümölcsök, áfonya, szilva, pici virág és édesfűszerek jelentkeznek illatban. A jól kitöltött kortyot élénk savak vezetik, és ellenpontozzák a gyümölcsök édességét, miközben van egy kis húzása, enyhe érdes érzete is a textúrának. Érett gyümölcsök, meggy, málna, szilva, pici édesfűszer adják az aromákat. 6p+

gerekopar2002.jpgGere Kopár Cuvée 2002
40% cabernet sauvignon, 40% merlot, 20% cabernet franc. Illatában aszalt gyümölcsök - szilva, meggy, fekete cseresznye - dominálnak, mellettük grafit, késhegynyi fűszerpaprika, fűszerek, finom érési aromák. Testes, de nem nehézkes, jól megtartják még mindig a savak, a tannin is érett, jó állagú. Porrá aszalt erdei gyümölcsök, beszáradt szilvalekvár, finom fűszeresség, árnyalatnyi paprika, finom tercier aromák, dohány alakítják ízét. 20 éven túl is szép. 7p-

heimannsyrahvalogatas2012.jpgHeimann Syrah Válogatás 2012
Meleg hangulatot árasztó, szinte mediterrán illatában szuperérett sötét gyümölcsök dominélnak: szeder, szilva, áfonya, fekete ribizli, a háttérben édes fűszeresség. Testes, délies karakterű bor, ugyanakkor savai is szépen muzsikálnak, a textúra bársonyos, a magas alkohol ad egy kis likőrös hangulatot a bornak, de a nagy test sokat el is nyel belőle. Érett sötét bogyós erdei gyümölcsök, szilva, kis dzsemesség, édesfűszerek vezetnek a bor ízében is. 7p

sikebalazspincejecabernetfranc2020.jpgSike Balázs Pincéje Cabernet Franc 2020
Az illat szinte murcis, primőrös gyümölcsöket idéz, másnap rendezettebb, friss meggy, vörös áfonya, cseresznye, meggyszár és bors érkezik. A kissé vékony kortyot feszes, kifejezetten élénk sav vezeti és kevés tannin keretezi. Első nap szinte pezsgő érzete van a kortynak, a savak végig nagyon hangsúlyosak. Piros gyümölcsök vezetnek ízben is, meggy, cseresznye, vörös áfonya, piros szőlő formájában, egy kis borsos, meggyszáras fűszerességgel. Tavaly sokkal jobban bejött ez a bor (talán csak ez a palack nem volt tökéletes?). 4p

tuskepincetuskebikaver2017.jpgTüske Pince Tüske Bikavér 2017
Érett meggy, erdei gyümölcsök, hűvös gyógynövényes aromák, enyhe fűszeresség szövi át az illatot. A test éppen közepes, kellemes fanyarság, lendületes savak, bársonyos tannin jellemzi a szerkezetet. Érett erdei gyümölcsök, ribizlifélék, meggy dominálnak ízben,finom fűszeresség kísér, a korty végén kellemes fanyarság. 6p-

konyarifecskevoros2021.jpgKonyári Fecske Vörös 2021
80% kékfrankos és 20% cabernet sauvignon házasítása. Friss erdei gyümölcsök, pici édesfűszer és virág, reszelt csokoládé színezi a friss illatot. Karcsú testű, fiatalos bor, a szerkezet lendületes, de nem éles savakra támaszkodik, a tannin mennyiségre nem sok, kissé érdes. Sötét bogyós erdei gyümölcsök, meggy, ribizli félék, enyhe édeskés fűszeresség a fő díszítőjegyek. 5p

ikondiostetocabernetfranc2018.jpgIkon Diós-tető Cabernet Franc 2018
Fekete ribizli és áfonya lekvárja, aszalt szilva, vanília, kávé, szegfűszeg, fahéj és hintésnyi fűszerpaprika elegyedik illatában, idővel kevés édes paradicsomszósz is felbukkan. Meleg, délies karakterű bor, a korty tartalmas, sűrű, határozott tannin és jó sav felel a szerkezetért, első nap kicsit rusztikus, másnapra simább benyomást kelt. Az érett és lekvárosba hajló sötét gyümölcsöket kávé, édesfűszerek, pici füstölt sonka és fűszerpaprika kísérik. 6p

vylyanzweigeltsyrah2021.jpgVylyan Zweigelt-Syrah Cuvée 2021
Fiatalos, meggyes, erdei gyümölcsös, édesfűszeres illat fogad, másnapra viszont kissé befülled. A közepesnél vékonyabb testet élénk sav, kevés, de érdes tanninra támaszkodik, az alkohol (13,5%) kissé fűt a lecsengésben, összességében rusztikus, némileg bárdolatlan benyomást kelt. Meggy, cseresznye, pici gyógynövény és csokoládé jelentkezik ízben. 4p+

 

Édes
trmuvekszamorodni2013.jpgTR Művek Szamorodni 2013
Aranyba hajló színt és olajos textúrát mutat a pohárban. Kér egy kis időt, hogy kinyíljon az illata, majd mézes, sárgabaracklekváros jegyek vezetik, egy kevés fügével és tejcsokival. Eléggé telt és koncentrált, a beltartalom már aszúkhoz mérhető. Magas a cukortartalom, a savak ugyan lehetnének élénkebbek, de nagyjából tartják a lépést, a hedonista, gömbölyded jelleg pedig egyébként is az évjárat velejárója. Kajszibaracklekvár, aszalt gyümölcsök, kandírozott narancs, füge, pici édesfűszer és méz. 7p

royaltokajilateharvest2018.jpgRoyal Tokaji Late Harvest 2018
108 g/l maradékcukor, 6,1 g/l sav, 12% alkohol. Friss, tipikus késői szüretes illat: trópusi gyümölcsök, ananász, töppedt szőlő, őszibarackbefőtt és egy kevés virág. Aránylag könnyed és laza szövésű, az édesség mellett kissé lágy savakkal. A puha tapintású, kerek kortyot trópusi gyümölcsök, édes őszibarack, körte és töppedt szőlő töltik meg tartalommal, diszkrét fűszerességel kísérve. 6p

royaltokaji5puttonyosaszu2017.jpgRoyal Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2017
158 g/l maradékcukor, 7,9 g/l sav, 11% alkohol. Vonzó, fejlődő aszús illat narancslekvárral, sárgabarackkal, narancshéjjal, pici édesfűszerrel és trópusi gyümölcsökkel. Jó koncentrációt és egyensúlyt mutat, élénk savai szépen ellensúlyozzák a cukortartalmat, a botrytis karaktere is határozottan érezhető. Ízben is szépen visszaidézi a narancslekváros, barackos, finoman fűszeres ízeket, citrusokkal kísérve. 7p

szepsybotondcuvee2006.jpgSzepsy Botond Cuvée 2006
Furmint, hárslevelű, sárgamuskotály kb. egyenlő arányban, nagyobb mennyiségben töppedt, kisebb mennyiségben aszúsodott szemek, 141 g/l maradékcukor. Sötét borostyán színű, illatában aszalt gyümölcsök, mazsola, szilva, Earl Grey teás jegyek. Ízében aszalt sárgabarack, mazsola, szilvalekvár, csipkebogyólekvár, karamell és tea. A magas cukortartalmat eleinte szépen ellenpontozzák a savak és egy kis teás cseresség, de a korty vége már üresedik. 6p+

demeterzoltanaszu1999.jpgDemeter Zoltán Aszú 1999
Sárgabaracklekvár, aszalt gyümölcsök, füge, méz, csipkebogyó tea, fenyőtű és kapor. Testes, koncentrált, sűrűn hömpölygő aszú, remek savakkal, komoly beltartalommal. Gazdag ízében aszalt sárga húsú és trópusi gyümölcsök, kajszibaracklekvár, édesfűszerek, csipkebogyó és szilvalekvár, a végén kissé poros érzetet kelt a lecsengés. 8p-

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8418052656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása