Pár hónapja vetettem fel Török Csabának, volna-e kedve egy Tabunello vertikálishoz. Volt. Személy szerint nagyon kíváncsi voltam a kis Szent György-hegyi birtok hétéves evolúciójára és alig vártam, hogy egyetlen asztalon lássam a teljes történetet. Magyarország talán legfurcsább bora a 2007-es évjárattal robbant a köztudatba. Alsó hangon is megosztott mindenkit, hiszen három dimenzióban is megbolygatta a téridő szövétnekét: Szent György-hegyi is, vörös is és Toszkána első számú fajtájából, az itthon vadidegen sangiovese-ből készült. A fogadtatás enyhén szólva is vegyesnek ígérkezett. A fogyasztók egy része élcesen egri kadarkát, másik része kiváló pinot noirt kiáltott. A helyi „szakma” is nagyokat szörnyülködött, sőt a 2HA a mai napig szálka egyes szemekben. Nehezen érthető ez, hiszen a birtokra látogatva pompás szőlőket, egy csodaszép birtokközpontot és profi pincét találunk. Ha teszünk egy rövid sétát a hegyen, hamar rájövünk, hogy Török Csaba – két-három másik termelőtársával együtt – csak zavar a mátrixban. Elhanyagolt szőlők, lepukkant pincék és rangon aluli borok jelentik ugyanis a Szent György-hegy valóságát. Persze, most nem erről lesz szó.
A 2HA-történet valamikor az ezredfordulón kezdett formát ölteni. Török Csaba egy Vinitaly látogatás alkalmával figyelt fel a szokatlanul egyedi Brunellókra. Pár nappal később Toszkánában volt, hogy testközelből is megvizsgálja a sangiovese adta borokat. Néhány év múlva már a Szent György-hegyen telepíti a Bolgheriben beszerzett sangiovese oltványokat. A kezdeti két hektárból idővel négy lett, a sangiovese mellé pedig olaszrizling, szürkebarát, valamint merlot, cabernet franc és syrah is került. A történetről ennyit, a többit meséljék el a borok.
Sangiovese Rosé 2011
Bemelegítésnek a 2011-es roséval kezdtünk. Az alapanyag a ház árnyékában hűsölő 300 tőkéről származik, ezek rendre egy mustfokkal elmaradnak a többi szőlőtől. Színléből készült, fajélesztővel erjedt tartályban, majd szűretlenül és derítetlenül töltötték le. Kereskedelmi forgalomba nem került.
Kissé zárt illat, virágos-cseresznyés, pici redukcióval. Tartalmas, elég testes, cseresznyés-almás villanásokkal, kellemesen fanyar lecsengéssel. A szokványos rosékhoz képest tartalmasabb, hosszabb és komolyabb. Tetszik. 5 pont.
“Brunello” 2005
Az első próba, szigorúan saját örömre készült „Brunello” művésznéven. Csaba szerint a borkészítés tíz alapszabályából legalább nyolcat megszegett. Az évjárat gyenge volt, sokat esett, és végül október 22-én szüretelték az első balatoni sangiovese-t. 1.5kg-os tőketerhelés, erjesztés úszófedeles tartályban, érlelés új, 225 literes magyar hordóban. A noname kádártól vásárolt hordóval azonban rossz lóra tett a bimbódzó kisbirtok, így nem maradt más hátra, mint felejteni és gyorsan túl lenni az évjáraton.
Fűszeres, picit zöldes, tejcsokis és erősen vaníliás illat, szinte mindent maszkoló füstös-faszenes karakterrel. A bor ízét elferdíti a hordóból származó agresszív szenesség, csak némi ribizli és fűszeresség kukucskál át a gomolygó füstfelhőkön. Kár érte, mert abszolút életben van, de soha nem kavarodik ki a rengetegből. Úgy látszik a kádár ezt komolyan gondolta, félelmetes. A pontozástól eltekintek, egyúttal köszönet, hogy megkóstolhattuk az első szárnypróbát.
2006
Ebben az évben valami félrecsúszott és a Tabunello-alapanyag a lefolyóban landolt. Emellett a birtoknál először erjedt fehérbor, de kereskedelmi forgalomba ez sem került.
Tabunello 2007
Részben szűz-, részben második éves termés. Október 10-12. között került sor a szüretre. A Budapesti Kádár medium pörkölésű hordójában érett. Ettől az évtől Alfredo Tocchini toszkán konzultáns segítette a birtok munkáját.
Átlátszó, cseresznyés szín, gránát széllel, amolyan pinot noir-os küllem. Illatban elsőként a sokkal jobb minőségű hordó tűnik fel. Tejcsoki, virágok, piros bogyós gyümölcsök és édeskés lekvárjaik, füst, finom vanília és borsos fűszeresség. Elég testes, tartalmasan koncentrált, zamatos, szép piros gyümölcsökkel, lekvárral, fekete borssal. A sava nekem picit plusszos, citrusos érzetű, rusztikussá teszi a bort. Elég frissnek maradt meg, a hosszú lecsengésben a hordó kacsint vissza, de itt a fa minőségére már nincs panasz. Nagyon tetszik, bőven több, mint egy ártatlan próbálkozás, nem csoda, hogy annak idején sokan felkapták a fejüket. Sem kadarka, sem pinot, nekem nem áll a párhuzam. 6 pont.
Tabunello 2008
A tőkék öregebbek egy évvel, ez a legnagyobb változás. Picit sötétebb szín, de az előzőhöz hasonlóan cseresznyepirosban játszik, a szélen pedig gránátot láthatunk. Illata zárt, talán szellőztetni kellett volna. A remek fa evidens, bájos virágosság és avar társul mellé. Elég testes ő is, egy nagyon pici zöldesség rakódik a fűszeres és cseresznyés aromatikára. A gyümölcsösség érett, kellemes ribizlilekváros kísérettel. Minőségi fás hatás, sok, de érett tannin, kellemesebb állagú sav, hosszú utóíz. A 2007-es koncentrációját nem éri el, de számomra valahogy összecsiszoltabb bor képét kelti, kevesebb rusztikussággal. Meglepett. 6/7 pont határa.
Tabunello 2009
90%-ban négyévesnél korosabb tőkékről készült. Ettől az évtől két 17 hektós fakád került a borászati fegyvertárba, ebben erjedt, majd 40%-ban új hordókban iskolázódott. Közép rubin szín, sötétebb, mint az előző tétel. Zárt ez is, kajálja a levegőt. Illata karakterben hasonló az előzőkhöz, de valahogy izgalmasabb, vonzóbban virágos és gyümölcsös. Testes, zamatos és koncentrált. Meleg hatású, tisztán definiált piros bogyósokkal és kiváló fakezeléssel. A feszes tartást adó savak, a moderált alkohol és az aromákhoz szépen simuló tannin kiváló szerkezetet eredményeznek. Vita nem lehet, profin elkészített bor. Bármilyen magyar csúcsbor mellé letehető, sőt. Erős 7 pont.
2010
Nem készült Tabunello, a vörösbornak „nevelt” alapanyag végül roséként végezte. Mondhatom, gyorsan szétkapkodtuk, jó emlékeket őrzök róla.
Tabunello 2011
A Szent György-hegyen száraz, de igen kiváló évjárat. Kóstoltam nemrég, itt lelkendeztem róla. Közép rubin, valamivel sötétebb és persze fiatalosabb színnel. Illata csábos, mély, ismét tejcsokis és piros bogyós, de kevésbé összetett, mint a korábbi tételeké, inkább egy hordómintára hasonlít még. Testes, friss, savanyú gyümölcsökre, ribizlire emlékeztet. Remekbe szabott arányokkal, kiválóan illeszkedő savval, tanninnal és alkohollal. A hordóhatás nem kevés, de kiemelkedő minőségű fűszerességgel járul a borhoz. Magyar borban szinte ismeretlen ez a klasszis fahatás, mintha egy nemzetközi csúcsbor forogna poharunkban. Fókuszált, nagyon arányos, bombasztikus lecsengéssel. A komplexitáshoz kell még 2-3 év palackban, de potenciálja vitathatatlan. Jelen állapotban erős 7 pontra adnám, de simán nyolcas kilátásokkal fenyeget.
Sangiovese 2012 (hordóminta, 14-es hordó)
Csaba szerint az extrém száraz 2012-es évjárat a 2011-esnél is ígéretesebb. Sötétebb szín. Fiatalos illat, violás, friss gyümölcsökkel, enyhén kapucsínós hordóval, sonkával, piros bogyósok lekvárjaival. Testes, friss, kirobbanóan intenzív, szaftos gyümölcsösséggel. Fókuszált, feszes korty, jó adag nagyszemcsés tanninnal, amelyet simán takar a bor. Magyar bortól ritka minőségű fahatás. Rettentő hosszú utóíz. Mintákat nem pontozok, de nagy ígéretet rejt.
Tanulságként annyit, hogy minden évjáratnál szépen látszott az előrelépés, egyre jobb és koncentráltabb borok születtek, egyre tudatosabban került kiválasztásra az érleléshez használt fahordó. Mivel a sangiovese visszafogott cukorgyűjtő, a borok alkoholtartalma 13,5-13,8% között mozgott, egyetlen esetben sem merült fel a déli vörösborainkra sokszor jellemző ormótlanság és túlérés. Inkább okos, izgalmas és sokrétű borok ezek, amelyek simán a nemzetközi figyelemre is érdemesek. És akkor még nem is említettük a pince merlot és syrah alapú borait, amelyek a 2011-es évtől szintén nagyon magasra tették a lécet. A Tabunello-sor végére egyértelműen éreztem, hogy az egyedülállóan fókuszált és pragmatikus építkezés a 2HA birtokot pár év alatt a hazai elitbe röpítette. A történet java pedig még csak most kezdődik, tessenek figyelni! Gratulálunk és köszönet Török Csabának a remek kóstolóért!
A birtok honlapja: 2HA Szőlőbirtok és Pincészet
(A 2HA borok a Radovinben és a Kézműves Borok Házánál kaphatók, igaz a 2011. előtt tételek már rég elfogytak.)