A Borrajongó


Idegenek az Édenben I. - 2HA Tabunello 2015

2019. december 05. 07:13 - furmintfan

Számos borvidékünkön megvannak már azok a szőlőfajták, amelyek az adott földrajzi viszonyok keretében többnyire megbízhatóan teremnek, jó bor készül belőlük, így mondhatni, kialakult a termőhely és fajta egymásra találása. Néha azonban előfordul egy-egy a hiba mátrixban: jön egy makacs termelő (korát megelőző látnok vagy szerencsétlen bolond, ezt az idő eldönti), aki fittyet hány a borvidéki hagyományokra és megpróbálkozik valamilyen - papíron - egészen oda nem illő szőlőfajtával. Rosszabb esetben a kísérlet gyorsan kudarcba fullad és feledésbe merül, jobb esetben születhet egy borvidéki csodagyerek, vagy akár valamilyen egészen új folyamat kezdetének is tanúi lehetünk, bár ezt megint csak az idő dönti majd el.
Ilyen érdekes fordulat a leginkább fehérboros borvidékként ismert Somló és Badacsony újkori bor-történelmében, hogy az utóbbi években 1-1 (duplán) tájidegen, kék szőlőből, ráadásul még csak messze nem is Kárpát-medencei fajtából készült vörösbor keltette a legnagyobb a visszhangot boros körökben. Mindkét "eretnek" esetében a borvidéki szereplők részéről tanúsított kezdeti kétkedésre a fogyasztói és szakmai berkekből érkező elismerés gyorsan csattanós választ adott.
Az idei évben (valószínűleg) a két utolsó "tegnap ittam" sorozatban megjelenő bejegyzésemet ennek a két bornak fogom szentelni. Az első részben a 2HA mára legendássá vált Tabunello-ja lesz a főszereplő.

2hatabunello2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2HA Tabunello retrospektív: 2007-2016

2018. december 20. 06:00 - akov

Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre valaki megcsinálta a legjobb magyar pinot-ot. Nos, azóta eltelt egy kis idő. A Tabunello haladt a maga útján, érzésem szerint a viszonylag magas kezdeti színvonalról csak felfelé lépkedett. Valahol a közepén tartottunk is egy nagyon élvezetes fél-vertikálist, de a fél-vertikális az mégis csak egy fél-vertikális. Akkor még erősen siránkoztam a Szent György-hegy igénytelen tespedtsége miatt, de úgy néz ki ezen is sikerült fogást találni. Az utóbbi öt évben jónéhány termelő jelent meg a hegyen, megváltoztak a kulcsszavak, olybá tűnik látszik valami felfelé konyuló íve az egésznek. Sok minden változott a környéken is, nemcsak a táj szép, de mintha a vidék visszatérne az eredetéhez. Mindenfelé ridegen tartott állatokat látok, boldogok a sajtkészítők és sok nagyon is vállalható étterem és vendéglátóhely közül lehet válogatni. De egy dolog szerencsére változatlan: a Tabunello még mindig a Szent György-hegy LEGFONTOSABB bora.

2ha_tabunello.jpg

Tovább
5 komment

Két nap a tanúhegyek árnyékában I. - Bencze, Szászi, 2HA

2017. szeptember 04. 06:00 - furmintfan

Már évek óta szerepel a nyári programtervben egy több napos badacsonyi bortúra, de az utóbbi években legjobb esetben is csak a fele valósult meg az álmoknak. Az elmúlt néhány évben 1-1 napot töltöttem a borvidéken direkt kóstolási célzattal, amibe nehéz belesűríteni sok pincét (kivéve, ha a Badacsonyi Bor7-re látogat el az ember fia/lánya). Idén is maradt egy kis hiányérzetem Badacsony-téren, de pontosan annyi napot sikerült a tanúhegyek árnyékában tölteni és pontosan annyi pincét tudtam meglátogatni, mint az előző két évben összesen, és ha így nézzük, akkor már nem is olyan rossz a mérleg.
Terjedelmi okokból két részben érkezik a beszámoló, szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy földrajzilag is pont felezhető az útvonal: a Szent György-hegyen három, Badacsonyörsön és Badacsonyban összesen szintén három pince kínálata került terítékre.
A Szent György-hegyé az első rész, ahol a borvidék két nagy újító vagy eretnek borászánál - nézőpont kérdése, én maradnék az előbbinél - és egy "nagy öregnél" is kóstoltunk, igaz, utóbbi helyen inkább csak az ebéd kiegészítéseként. Ezen a napon társaságom is volt, egy három eleven fiúgyermekkel megáldott család csatlakozott hozzám a szűkebb baráti körből, így a vendéglátó borászoknak nem volt könnyű dolga.
Jobban meggondolva, mindhárom meglátogatott birtok úttörő a maga nemében. Szászi Endre már régi motoros a Szent György-hegyen, de amikor ő már bioművelést alkalmazott, ez még sem itt, sem más hazai borvidéken nem volt gyakori. Török Csaba a 2HA-nál formabontó módon a vörösborokra helyezte a hangsúlyt a portfólióban, és ha ez nem lenne elég, mindenki megrökönyödésére az olasz ikonborok alapjául szolgáló sangiovese-vel kezdett kísérletezni, amiből azóta (szinte) évről évre nem csupán a borvidék, de az egész ország egyik legjobb vörösborát zárja palackba. Bencze István régi magyar fajtákkal, biodinamikus gazdálkodással, amfórás borokkal egyaránt kísérletezik, egyelőre szép eredményekkel, ráadásul úgy tűnik, hogy az ország legjobb rajnai rizlingjei között is bérelt helye lesz az általa készített boroknak. 

2ha2017_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – 2HA "Egyszervolt" Birtokvörös 2014

2017. február 14. 06:00 - ungert

A csapadékgazdag évjáratok szőlő- és bortermelésre gyakorolt hatását sem nem célszerű, sem nem indokolt méltatni. Az alacsony hozam, az el nem készülő csúcsborok és az egész éves küzdelem a szőlőben komoly károkat okoz a termelői költségvetésben, ráadásul megszakítja a pincekínálat időbeli folytonosságát. Én viszonyt fogyasztó vagyok, ebből a szerepből pedig muszáj katasztrófaturistaként viselkednem. Az ilyesfajta turizmus pedig azon igyekszik alapulni, hogy a borászok a rosszévjárat-termést – ideértve a legkiválóbb, amúgy prémiumborokba szánt alapanyagot is – beledöntik az alapborokba, hogy aztán azokat a fair-play jegyében okosan árazva piacra dobják. Ami a borásznak kudarc-melléktermék, az az ár/értékre valamit is adó fogyasztónak többnyire lehetőség, szórakozás és kötelező tananyag. Török Csaba egyszerlett badacsonyi vöröse pontosan erre a kaptafára készült el, magába foglalva a borász összes vöröstőkéjének minden megmaradt gyümölcsét. Win-win-szituációról ugyan szó sincs, de a magam pohárforgató álláspontjából vizsgálódva egy ügyesen sikerült, nem szegről-végről összekapart észak-balatoni vörösbor született. A kéthektáros nagyborok után maradt űrt értelemszerűen nem tölti be, de röhejesen olcsón kínál betekintést a pince stílusvilágába.

img_0925.JPG

Tovább
8 komment

Egy zsebkendőnyi Toscana a Szent György-hegyen - 2HA

2016. június 30. 07:05 - furmintfan

Vannak az életben bizonyos helyzetek, amikor az idő és a tér megszűnni látszik, a mindennapos gondok távolinak tűnnek, az ember lánya/fia pedig csak ül, a végtelen messzeségbe bámul, ráfagy a mosoly az arcára, és élvezi, hogy az élet megajándékozta ezzel az élménnyel. Anélkül, hogy nevesíteném az érzést, vagy bármilyen mélyenszántó metafizikai értekezésbe kezdenék, biztosan állíthatom, hogy valami ilyesmiben volt részem a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet teraszán egy hónapja, ahogy a borokat kortyolgatva gyönyörködtem a tájban. Az is egészen bizonyos, hogy itt van az ország egyik legszebb "fekvésű" padja. Mutatom:

2ha_1.jpg

Régóta szövögettem már a terveimet a 2HA meglátogatására, hiszen a borokat évek óta rendszeresen kóstolom. Idén elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, tényleg megnézem a saját szememmel, hol készülnek ezek a formabontó tételek. Kis csapatunk egy kellemes délutánt töltött a pincénél és valóban úri dolgunk volt: ültünk a teraszon, élveztük a kilátást és a csendet, a borok sorban érkeztek a poharakba és végül még egy gitár is előkerült. Házigazdánk számára pörgősebb volt a műszak, ő ugyanis henyélésünk ideje alatt néhány másik kóstolócsoportot is kiszolgált. Beszélgetésre így kicsit kevés idő jutott, de Török Csabával utólag ezt is pótoltuk.

Tovább
4 komment

2HA Tabunello vertikális: 2005-2012

2013. április 29. 06:00 - akov

Pár hónapja vetettem fel Török Csabának, volna-e kedve egy Tabunello vertikálishoz. Volt. Személy szerint nagyon kíváncsi voltam a kis Szent György-hegyi birtok hétéves evolúciójára és alig vártam, hogy egyetlen asztalon lássam a teljes történetet. Magyarország talán legfurcsább bora a 2007-es évjárattal robbant a köztudatba. Alsó hangon is megosztott mindenkit, hiszen három dimenzióban is megbolygatta a téridő szövétnekét: Szent György-hegyi is, vörös is és Toszkána első számú fajtájából, az itthon vadidegen sangiovese-ből készült. A fogadtatás enyhén szólva is vegyesnek ígérkezett. A fogyasztók egy része élcesen egri kadarkát, másik része kiváló pinot noirt kiáltott. A helyi „szakma” is nagyokat szörnyülködött, sőt a 2HA a mai napig szálka egyes szemekben. Nehezen érthető ez, hiszen a birtokra látogatva pompás szőlőket, egy csodaszép birtokközpontot és profi pincét találunk. Ha teszünk egy rövid sétát a hegyen, hamar rájövünk, hogy Török Csaba – két-három másik termelőtársával együtt – csak zavar a mátrixban. Elhanyagolt szőlők, lepukkant pincék és rangon aluli borok jelentik ugyanis a Szent György-hegy valóságát. Persze, most nem erről lesz szó.

tabu_tcs.jpg

Tovább
9 komment