Akkor most az lesz, hogy nekifutunk a blog történetének második tematikusan közszolgálati hetének. Az elmúlt időszakban ugyanis lenyeltünk pár palacknyi szezonálisan divatos újbort. Tettük mindezt egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig nem titkoltan az olvasói igények kiszolgálása érdekében is. Azt nem tudom, mennyire vált a pincék felé irányított elvárássá a műfaj művelése, de az kétségtelen, hogy a belföldi kínálat dinamikusan szélesedik. Jogos tehát a kérdés, mivel érdemes próbálkozni, és hogy van-e olyan versenyző, amelyre nem csalódás a többpalackos visszatérés sem. Én mindenesetre igyekeztem biztosra menni, ehhez pedig a kategória villányi klasszikusának másfél literét hívtam segítségül. Bejött.
Nagy elvárásaim persze nem voltak, de azért a tisztaságot, a direkt gyümölcsösséget és a minimális borszerűséget szerettem volna megkapni, fajélesztő ide, érleletlenség oda. Vylyanék portugieserből és zweigeltből összepakolt anyaga pedig nemcsak címkekulturális jelenség, hanem zseniális ivóbor is, amely jól példázza, hogy oportóból is lehet célszerűen fogyasztható bort szűrni az alapszinteken. Illata kifejezetten funky. Van benne egy tejszínes-málnás vonal, némi eper és banán is. Egy része mindennek gyümölcsazonos, de természetes, hogy a fajélesztő is hozzápakolja a maga részét.
Ennek ellenére kifejezetten finom, a korty vidám és gyümölcsös, egyszerűsége ellenére is van tartása, szerkezete. Szesze moderált, tanninja minimális, sava lendületes. Egyensúlyos és nagyon jól fogyasztható bor kérdések és komplikációk nélkül. Kifejezetten szerettem, mindkét palack nagyjából fél óra alatt ürült ki. Nem kérdés, hogy a Bogyólé tökéletesen betölti a szerepét kettőezer-tizenhétben is. Kockázatmentes ajánlás, egyértelmű 5 pont és soha rosszabb kezdést. (1750 Ft, Veritas)