A Borrajongó

Rózsaszín hűsítők mesterfokon - Provence-i rosé-k 2022-ből

2024. július 03. 06:00 - furmintfan

A tavalyi kóstoló után ebben az évben nem terveztem provence-i rosé sort, de egy-két jól időzített ttavaly őszi akciót kihasználva megint összegyűlt néhány palack rosé az etalon borvidékről. Június végén még a 2022-es évjárat borait kóstoltam, közben a 2023-asok lassacskán kikerülnek a hazai borkereskedések polcaira. A rosé-közhiedelemmel ellentétben ezek a borok simán kibírják, hogy ne a szüretet követő évben nézzünk a palack fenekére. Sajnos, ahogy elnézem, az árak 20-30%-kal feljebb mentek egy év alatt, így most megint azt mondom/írom, hogy jövőre nem lesz folytatás, de valami hasonló csodában azért reménykedem, mert kétségtelen, hogy megint élvezetes sort kóstoltam.

provencerose2022_1.jpg

Van néhány visszatérő szereplő a tavalyi sorból (az ott egyébként remekelő Figuiere Premiere 2022-t év elején kóstoltam, most sajnos nem), és vannak új játékosok is.

provencerose2022_2.jpgFleurs de Prairie Rosé 2022 Cotes de Provence
Az illat a sor többi tagjához képest elsőre kicsit tagolatlan és szúrós. Idővel jobban összeáll, virágok, eper, narancs és egy kis cukorka, második nap görögdinnye, gránátalma, piros gyümölcsök jelentkezik. A korty dinamikus, élénk savak vezetik, pici édességérzet kíséri végig, minimálisan krémes maggal, leheletnyi fenolossággal. Citrusok, őszibarack, eper, rebarbara, fanyar citrusos lecsengés jellemzi az ízképet. Az összhatást tekintve a mezőny többi tagjához képest kicsit bárdolatlanabb, több az eldolgozatlan él, kevesebb a harmónia, de ez valószínűleg csak az erős mezőnyben tűnik fel. Ha viszont elvonatoztatunk a jelenlegi sortól, akkor ez egy jó szerkezetű, nem közönséges és hosszú lecsengésű rosé és minden tiszteletet megérdemel. 6p

provencerose2022_3.jpgMas de Cadenet Rosé 2022 Cotes de Provence
A sor leghalványabb színű és legvisszafogottabb tagja, a megszokott fogyasztási hőmérsékletnél melegebben nyílik ki, cserébe akkor is bőven jól iható. Rengeteget változik a pohárban: őszibarack, barackhéj, majd zöldfűszerek, ánizs, utána narancs plusz narancshéj, végül gránátalma. Második nap megállapodik egy diszkrét édes citrusos, narancsos, mandarinos spektrumon. Kellően feszes, csiszolt sav vezeti és némi fanyarság kíséri a kortyot, a textúra bársonyos tapintású. Hidegen kicsit zárkózott és szikár, melegebb is megmarad a lendület, de teltebbnek tűnik. Ízében különféle citrusok (mandarin, pink grapefruit, narancs), némi őszibarack, pici mandula és finom gyógynövényes aláfestés. A sor átlagához mérten mértéktartóbb, mégis van benne elegancia és extra faktor. Ez az évjárat kicsivel bőkezűbb és gazdagabb, mint a 2021-es, de ezzel együtt sem ez a sor legbombasztikusabb tagja. Szerintem remek tananyag-bor. 6p+

provencerose2022_4.jpgChateau Minuty M Rosé 2022 Cotes de Provence
Megint egy bőkezűbb, de azért mértéktartó illat fogad: eper, őszibarack, mangó, görögdinnye, virágok, még egy kis kardamom is felvillan. Elegáns, szép egyensúlyt mutató bor, leheletnyi krémességgel, az előző két bor után lágyabb savakkal, gömbölydedebb összhatással, de a Mas de Cadenet-hez képest valamivel fogósabb textúrával. Édes citrusok, mandarin, őszibarack, eper, gránátalma, halvány trópusi gyümölcsösség adják az aromákat, a háttérből izgalmas, kardamomos, fehérborsos fűszeresség teszi egyedivé. Másnap visszafogottabb és zártabb, inkább enyhe piros gyümölcsös, őszibarackos ízjegyeket mutat. 7p-

provencerose2022_6.jpgChateau La Coste Rosé 2022 Coteaux d'Aix-en-Provence
Picike fülledtséggel nyit, majd édes gyümölcsök, eper, mangó, eper- és málnahab, halványan  vaníliakrém és vajas keksz díszíti az illatot. Szájban tökéletesen simára polírozott savak, elképesztően finom textúra fogad, gömbölyű, jól kitölti kereteit a bor és finoman krémes. A húsos kortyban érett gyümölcsök, édes citrusok, eper. Minden bizonnyal a battonage-nak köszönhető a krémes konzisztencia és a gyümölcsök mögött és után feltűnő vajas kekszes aroma is, ami inkább csak akkor tűnik fel, amikor melegszik a bor. Ha hagyjuk felmelegedni, a krémesség és a vajas keksz kicsit uniformizálja és eltakarja a lényeget, de ez még mindig egy kiváló bor. 6p+

provencerose2022_5.jpgChateau d'Esclans Whispering Angel Rosé 2022 Cotes de Provence
Vonzó, de kellően visszafogott az illat: őszibarack vezet, mellette mandarin, enyhe virágos jegyek, pici kardamom, halványan eper és trópusi gyümölcsök. A korty tágas, elegáns, jó egyensúlyt mutat, szép a sav, csiszolt a textúra. Őszibarack, némi sárga húsú gyümölcs, eper, mandarin, finom fűszeresség, enyhe barackmagos, pink grapefruit-os kesernye adják az aromákat, a lecsengés frissítő és hosszú. A 2021-es kiadást nem tudtam igazán szeretni, ez az évjárat jobban betalált. 7p-

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3118437809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása