A Borrajongó

Készletfelélés – Egy pár furmint Hegyaljáról

2020. május 07. 06:00 - ungert

Tekintettel arra, hogy az elmúlt hétvége a megszokottnál hosszabb volt, előszedtem az itthoni készletem mélyéről egy pár furmintot, hogy háromnapos érzékszervi vizságlat alá vethessem őket. Annak ellenére is, hogy a fajta és az árazás kapcsolódási pontjain kívül kevés közös vonást találni közöttük. Még a koncepció sem egyezik, hiszen egy birtokbort engedtem össze egy dűlőválogatással. Tanulság ezúttal sincs, az viszont megerősítést nyert, hogy a termőhelyszelektív kivitelezés nem feltétlenül eredményez jobb és érdekesebb végeredményt.

qdbt1469.JPEG

Montium Birtok Furmint 2018

A pince boraihoz csak elvétve volt szerencsém a közelmúltban, minden bizonnyal ez motivált akkor, amikor hónapokkal ezelőtt lecsaptam az alapborukra az egyik nagykereskedésben. Belépőszintű élményeket vártam, és ezeket hiánytalanul meg is kaptam. Élénk, citrusos és barackos gyümölcsösség, tisztaság, karcsúbb, de elegáns savak, rendezett szerkezet. Mélységei ugyan nincsenek, de szerkezetileg kifogástalan, direktsége miatt pedig rendkívül jól fogyasztható. Rendben van, (legalább) ilyennek illik lennie egy hegyaljai alapfurmintnak. Stabil 5 pont. (cca. 3000 Ft, Metro Bortársaság)

Harsányi Pincészet Ciróka Furmint 2017

A Montium alapfurmintja után Harsányiék dűlőválogatása elemi csalódás, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy az élményszínvonal csökkenését kizárólag a felállított kontextus eredményezi. Az illat rendben van. Visszafogott, édesfűszeres, friss gyümölcsös. A csalódás szájban érkezik: a savakat tulajdonképpen nem érezni, a korty üres, híján van a lendületnek, a frissességnek és a gyümölcsélménynek. Enyhén cseres utóízzel búcsúzik. Vannak ugyan erényei, de összhatását tekintve nem igazán éreztem szerethetőnek és élményszerűnek. Három pont(2990 Ft, pincétől)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3415661708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.