“A bor általában, a presztízsbor pedig különösképpen kulturális termék, különféle hiedelmek, előítéletek, vágyak és szándékok egyvelege, értéke javarészt szimbolikus, fogyasztása társadalmi hovatartozást jelöl. Aki az elithez akar tartozni, az azt issza , amit az elit” írja Váncsa István, az egyik, ha nem a legjobb magyar nyelvű szakácskönyvében aminél jobb felütést én biztosan nem tudnék írni, a Wineage nemrégiben megtartott, tizedik születésnapi partijának beszámolója elé. Borzasztó nagy sarkítás a kereskedés ikonikus boraira szűkíteni az írás keretét, mivel tényleg volt mód ezeken kívül is a látókör bővítésre, mégis ezeknek a boroknak a lenyomata maradt meg legmélyebben bennem, így még hetek múlva is képes vagyok ezekről egy rövid összefoglalót prezentálni.




A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a