Új-Zélandi bortrió következik, ezúttal Marlborough-i pinot gris-k formájában. Talán meglepő lehet, hogy a pinot gris a szigetország harmadik legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, szorosan a chardonnay mögött. Főleg az 1990-es években vált népszerűvé és azóta is őrzi státuszát. Bár az exportált bormennyiségnek így is csak 3%-át teszi ki, ezzel is második helyen áll a pinot noir-ral együtt, természetesen a sauvignon blanc mögött.
Gyakorlatilag minden borvidéken megtaláljuk, mintegy 2800 hektáron termesztik, de ebből 1260 hektár Marlborough-ban, 660 hektár pedig Hawkes Bay-ben található. A borok általában fiatalon élvezetesek, többféle stílusban készülnek. A hűvösebb borvidékekre, így  Marlborough-ra a feszes, gyümölcsös, fókuszált tételek jellemzőek, a melegebb régiók, így Hawkes Bay pinot gris-ből készült borai koncentráltabbak, teltebbek, gazdagabbak.

Három pinot gris-t kóstoltam Marlborough három pincészetétől, a stílusok változatossága ilyen kicsi merítésben is megmutatkozott.

Dagadtos barátunk múltkori nagy vörös sora után most egy hasonló elvek mentén építkező fehér kontingenst húzott elő a borhűtőből. (Ezúttal az ő rövid megjegyzései és pontjai is olvashatóak a posztban.) Ez egy jó kosárnyi, érett vagy talán a csúcsa közelében sejthető nagy fehérbort takart. Mondanom sem kell, a vörös fordulóhoz hasonlóan igen jól szórakoztunk és nagyokat csodálkoztunk, amikor az álcázott palackokról végre lecsavarodott a minket bizonytalanságban tartó matéria.

A kóstolás dupla vakon történt, azaz fogalmunk sem volt a nevekről, évjáratokról. Elsőként nagynak szánt, dűlős-hordós fehéreket szondáztunk, majd áttértünk a rajnai-like, illetve kései szüretes száraz-félszáraz fehér kategóriára. A borleírásokat halálosan unom – gondolom szinte mindenki – így megpróbálok a minimumra szorítkozni és aroma-paletta helyett benyomásokat adni.

A magyar piacról szemezgetve sajnos rendkívül nehéz megismerni Új-Zéland borait. Itt egy sauvignon blanc, ott egy pinot noir és már ki is merítettük a hazai kínálatot. Pontosan ezért is ültem be izgalommal a VinCE keretében rendezett Új-Zéland szemináriumra. Előadónk az Új-zélandi születésű, de Angliában élő Peter McCombie MW. Lustaságomból és terjedelmi okokból kifolyólag nem próbálnám meg összefoglalni előadását, végigszaladt a borvidékeken, a termesztett fajtákon és a termőhelyi borok jellemzőin. Ha valaki megkérne, mondjam el slágvortokban mi jut eszembe Új-Zéland borairól, már fújnám is: környezettudatosság, metsző tisztaság, konzisztensen jó minőség, magas ár és csavarzár. Természetesen ezen „elméletemet” McCombie előadása sem döntötte meg, sőt egészen meghökkentem azon, hogy a 2012-es évvel bezárólag az Új-zélandi termelők 100%-a fog rendelkezni a „Sustainable Winegrowing New Zealand” tanúsítvánnyal, amely fenntartható és környezettudatos gazdálkodást követel meg a borászatoktól.