A Borrajongó

Online borkarácsony

2020. december 29. 06:00 - furmintfan

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

onlineborkaracsony2020.jpg

A lehetőségekhez képest valamennyit igyekeztem jegyzetelni, de nem vittem túlzásba. A sorba beválogatott boroknak kb. a fele már különböző posztok keretei között szerepelt is a blog hasábjain, de akkor most álljanak itt a kóstolón szerzett benyomások.

legliszolobirtoksauvignonblanc2019.jpgLégli Szőlőbirtok Sauvignon Blanc 2019
Hűvös, friss illat, benne zöldalma, egres, citrusok, kevés zöldfűszer. Az egyenes vezetésű, szikár korty ropogós savakra építkezik, citrusokkal, zöldalmával és egressel díszítve. Jól elkészített, nem túl harsány, óvilági stílusú sauvignon blanc. 5p (2890 Ft - Bortársaság)

kreinbacherbirtokolaszrizling2019.jpgKreinbacher Birtok Olaszrizling 2019
Kezdetben fülledt, szellőzéssel sárga alma, citrusok, sós és mandulás jegyek érkeznek. Meglepően feszes és kemény, citromos savakkal operál, az aromatika visszafogott, citrusok, némi fehér húsú gyümölcs és mandulás kesernye, sós aláfestéssel. A savhangsúly miatt talán inkább étel mellé ajánlható. 5p- (2450 Ft - Bortársaság)

balassaborfurmint2019.jpgBalassa Furmint 2019
Tiszta, jól definiált illat és ízvilág: körte, őszibarack, egy kis édes citrus, visszafogott fűszeresség. A lendületes savak mellett egy kis maradékcukor kerekíti a finom szövésű, zamatos, édesre érett gyümölcsökkel felöltöztetett kortyot. A furmint barátságos, könnyen szerethető arca. 6p- (2850 Ft - Bortársaság)

etyekikuriaetyekichardonnay2018.jpgEtyeki Kúria Chardonnay 2018
Illatban eleinte feltűnik egy kevés déligyümölcs (ananász, banán), de alapvetően a fehér húsú gyümölcsös, citrusos szólamok uralkodnak, a háttérben minimális fűszerrel és vajas keksszel. A filigrán savak mellett a lecsengésben enyhe grapefruit-os fanyarság kölcsönöz frissességet a bornak. A régi évek krémes, vajas, hordós chardonnay-képétől nagyon távol áll. 6p- (2850 Ft - Bortársaság)

ruppertborhazabeszeloviragokkertjekekfrankossiller2019.jpgRuppert Borház A Beszélő Virágok Kertje Siller 2019
Tompa, neutrális az illata, kezdetben kicsit fülledt is. Ízében piros gyümölcsök - meggy, málna, cseresznye - tűnnek fel, élénk savak és minimális cseresség jellemzik a szerkezetet, a korty végén pici kesernye érezhető. 4p (2090 Ft - Bortársaság)

galtiborkadarka2018.jpgGál Tibor Szőlőbirtok Kadarka 2019
Érett piros gyümölcsök uralkodnak illatban és ízben is, a fajtára jellemző fűszeresség ebben a borban kevésbé érhető tetten (talán későbbi szüret?). A korty kerek, a tannin picikét érdes, az alkohol nem alacsony (13,5%), de nem is bánt. Cseresznye, szamóca, málna, enyhe édesség, pici selyemcukor érezhető ízben. 5p (2790 Ft - Bortársaság)

jasdipincekekfrankos2018.jpgJásdi Pince Kékfrankos 2018
Az illat kusza, céklás-kovászos uborkás, pici illóval, nyomokban piros ribizlivel. Szájban nagyon vékony, savhangsúlyos és eléggé csupasz, némi piros ribizli, zöldfűszer és kovászos uborka adják az aromákat, meglehetősen aszketikus összbenyomást eredményezve. Palackhiba lenne? 3p (2290 Ft - Bortársaság)

pannonhalmifoapatsagpinotnoir2018.jpgPannonhalmi Főapátság Pinot Noir 2018
A hordó pörkölési jegyeivel nyit, majd nagyon érett erdei gyümölcsök, málna, szeder, édesfűszerek, virágok áradnak a pohárból. Közepes testű, jól strukturált bor, savai biztosítják a kellő lendületet, a hordó határozott, de mára nagyrészt integrálódott, az alkohol inkább csak melegít, mint fűt. Ízében is érett erdei gyümölcsök, málna, szeder, édesfűszerek és finom pörkölési aromák vezetnek. 6p (4950 Ft - Bortársaság)

heimanncsaladibirtokmerlot2017.jpgHeimann Családi Birtok Merlot 2017
Először kakaós ostya érezhető, majd érett piros gyümölcsök viszik a prímet illatban. Ízben egy kicsit intenzívebb is a gyümölcsös vonal: meggy, málna, diszkrét édes fűszerességgel. Élénk savak kapják szárnyra az amúgy kellemesen puha, sima kortyot, a tannin inkább csak kontúrt ad a gyümölcsökhöz. 5p+ (2350 Ft - Bortársaság)

grofdegenfeldsargamuskotalytokajiszamorodniselection2017.jpgGróf Degenfeld Szőlőbirtok Sárgamuskotály Szamorodni Selection 2017
Az illat fajtajelleges, de kellemesen mértéktartó: licsi, töppedt szőlő, ananász, citromfű, bodzazselé. Közepesen koncentrált, elegáns vonalvezetésű, finom szövésű a korty, sem a savak, sem az édesség nem nyomul előtérbe, így elsőre légiesen könnyed és gördülékeny, mégis kellően tartalmas és intenzív. Lédús, zamatos, sárgadinnye, ananász, mangó, körte, édes citrusok és finom fűszeresség. 7p (5950 Ft - Bortársaság)

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7816355466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2020.12.29. 09:09:19

Csupa rossz élményt szereztünk mostanában a Jásdi-fehérborokkal (alap olaszrizling és Lőczedomb)...

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2020.12.29. 11:26:31

@Hepci: Pedig a kékfrankos jó szokott lenni. Nem emlékszem már pontosan, jegyzetem pedig nincs, de úgy rémlik, hogy én fogyasztottam ezt az évjáratot is, és hozta a kellemes belépő-szintet (4-5 pont között).

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.12.29. 12:07:30

@Hepci: Az alap olasz (a 0,75-ös "Csopaki") az utóbbi pár évben nekem sem jön be, a magnumpalackos olaszrizlingjük jobb. 2018-as Lőczedombit nyáron ittam egy pohárral, és az kifejezetten rendben volt.
@ungert: A kékfrankos a hétfő esti online kóstolón kb. senkinek nem tetszett. Egy ember megkapta a kisüveges adagjait, de nem tudott részt venni a szeánszon és másnap itta meg a borokat, neki bejött. Amúgy a 2017-essel nekem sem volt gondom, még ha nem is volt egy nagy anyag, hozta, amit írsz, ezt a 2018-ast most kóstoltam először és valószínűleg utoljára is.

merulo_szaturnusz 2020.12.29. 18:02:41

@ungert: A 2018-as kékfrankost én is kóstoltam és kellemes átlagos volt.

Balassa 2018-as birtok furmintja viszont jobban tetszett a 2019-esnél.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.12.29. 18:23:24

@merulo_szaturnusz: Lehet, hogy akkor tényleg a mi palackunkban volt a hiba.
A két Balassa birtok furmint egészen más súlycsoport, ahogy ez az árazásban is tükröződik. A 2018-as egy komolyabb és jobb bor, de a 2019-essel eleve más volt a kitűzött cél.

merulo_szaturnusz 2020.12.29. 18:35:08

@furmintfan: igen, rémlik a differencia mindkét téren, de magam a jövőben egy 2018-as jellegű alap furmintnak jobban tudnék örülni.
süti beállítások módosítása