A beszámoló második részében térjünk tehát át a vörösekre. Kezdjük rögtön sógorékkal, lévén Bécsben vagyunk, volt mit szemlézni Burgenlandból. Az első átütő élményt a cabernet-kékfrankos-tannat alapú Gager Tycoon 2009 képviselte. Jó sav, kirobbanó intenzitás, emberes mennyiségű fa és hosszú lecsengés. Nagy kedvencem, az Umathum minden évben szép szelekcióval érkezik a Mondovinora. A Haideboden 2011 meglepően pinot noiros kivitelű, intelligensen elegáns, a kis mennyiség ellenére is érezhető benne a fűszerező cabernet. A Pinot Noir Unter den Terrassen 2010 fülledt, kicsit büdi, de cseresznyésre és hecsedlisre szellőzik. Nem rossz, de nem is meghökkentő. A Blaufränkisch Kirschgarten 2009 viszont mély, nagyon hosszú, tele izgalommal, de azért még érlelésért kiált. Prielerhez átevezve a Blaufränkisch Johanneshöhe 2010 kerül először poharunkba, az évjárat ellenére korrekt, vonzóan piros bogyós és makulátlanul tiszta. A Pinot Noir Hochsatz 2010 hecsedlis, kevés vegetálissággal, nem rossz, de a nehéz évjárat miatt nem kellően koncentrált. A Cabernet Sauvignon Ungerbergen 2011 ellenben komoly anyag, intenzív és hosszú. A háttérben bujkáló kis zöldesség csak fokozza komplexitását. A pult alól töltögetett Marienthal Blaufränkisch 2011 meglepetésre abszolút tartja a lépést a kabernével, csak szuperlatívuszokban lehetne róla értekezni. Az egyetlen magyar vonatkozású kiállító Franz Weninger volt, aki az osztrák tételek mellett a balfi fivéreket is felsorakoztatta. Idő hiányában csak a Dürau Blaufränkisch 2009-re próbáltam rá, de nem bántam meg, mert számomra ez lett a kiállítás legjobb és legérdekesebb osztrák bora. Piros bogyós, egy picit bőrös, rettentő hosszú lecsengéssel, igazi nagy kékfrankos. Méltó barátja a Preisinger Paradigma 2011 zweigelt, kékfrankos és merlot házasítás, amely vonzóan lédús savanyú gyümölcsökkel, jó adag minőségi fával és komoly tartalmával vált emlékezetessé.

A magyar borokkal ellentétben, az osztrákok jelentős számban képviseltetik magukat az amerikai piacon. Nemcsak a minden bizonnyal híresebb (és szerintem jobb) fehér, hanem a vörös szegmensben is. Kizárólag helyi fajtákra kihegyezve vásároltam néhány palack vöröset és megvizsgáltam őket szépen egymás mellett. Az első bor Wagramból származott, a többi viszonylag jól ismert burgenlandi borászatokból.

Folytatnám a beszámolót a Vie Vinumról. A második részben összegyűjtöttem azon borok jegyzeteit, melyeket Alsó-Ausztria Wachaun kívüli vidékeiről, illetve egy érintőleges burgenlandi merítésből sikerült kreálni.

Íme:

Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.

Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz  többnyire az egy  évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl  lesz-e a fajta "bajnoka"?

Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.

A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.

Íme:

Míg elmaradásaink pótlásával igyekeztünk előre lépni, addig nálunk fürgébb ujjak meg is írták a Mondovino 2011-ről szóló beszámolójukat. Természetesen mi is tiszteletünket tettük a császár városában, hogy a legjelentősebb Közép-európai borkiállításon ihletet merítsünk további iszákosságunkhoz. Nem írjuk le újra, hogy az ezúttal a bécsi Konzerthausban megrendezett, óriási érdeklődés kísérte esemény ezúttal nem kapott túl sok helyet. Lökdösődni és fulladni bizony lehetett eleget. Mindent feledtetett azonban a mintegy 200 kiállító portékája, akik úgy látszik kollektívan eldöntötték, hogy gyenge bort ide nem hoznak. A lélegzetelállító átlagminőség kérem 7 pont környékén (90 pont és felette a százas skálán) mozgott, alig-alig találkozhattunk gyengébb tételekkel. Az osztrákok – még mindig – tömött pénztárcájának köszönhetően olyan nevek előtt lehetett „áldozni”, amelyekkel itthon az ember nem vagy csak véletlenül találkozik.