A sorozat aktuális részében egy kanadai pincészet és annak három bora került a reflektorfénybe. Borfogyasztói szemmel első blikkre Kanada szinte egzotikus országnak mondható innen nézve, hiszen az ország a szőlőtermesztésre alkalmas területek északi határán helyezkedik el, és igen kevés kanadai bor jut el hozzánk.

Kanada elsősorban a jégborai révén vált ismertté, de az utóbbi 30 évben - részben a klímaváltozás hatása nyomán - a borszektor újjászületett, a szőlők nagy részét újratelepítették, és a kedvező adottságoknak köszönhetően ma már az ország hét tartományában folyik szőlőművelés és borkészítés. Az első és legjelentősebb tartomány ilyen szempontból Ontario.

“A bor általában, a presztízsbor pedig különösképpen kulturális termék, különféle hiedelmek, előítéletek, vágyak és szándékok egyvelege, értéke javarészt szimbolikus, fogyasztása társadalmi hovatartozást jelöl. Aki az elithez akar tartozni, az azt issza , amit az elit” írja Váncsa István, az egyik, ha nem a legjobb magyar nyelvű szakácskönyvében aminél jobb felütést én biztosan nem tudnék írni, a Wineage nemrégiben megtartott, tizedik születésnapi partijának beszámolója elé. Borzasztó nagy sarkítás a kereskedés ikonikus boraira szűkíteni az írás keretét, mivel tényleg volt mód ezeken kívül is a látókör bővítésre, mégis ezeknek a boroknak a lenyomata maradt meg legmélyebben bennem, így még hetek múlva is képes vagyok ezekről egy rövid összefoglalót prezentálni.

6-8 évvel ezelőtt a Budavári Borfesztivált a kezdetekben még igazi csodavilágnak számított nekem, a minőségi borokkal komolyabban ismerkedni kezdő borkedvelőnek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt a borkultúra terén is. A borvilág ajtaja ugyanis szélesre tárult, egymást érik a kóstolók, fesztiválok, tömegével nyíltak a borbárok, a nagyvilág borai is egyre könnyebben megtalálják útjukat az egységsugarú fogyasztóhoz. A Budavári Borfesztivál már nem A FESZTIVÁL a borrajongók a számára, még ha az exkluzív környezet a turisták számára komoly hívószó is marad. A szüret időszakba lógó időpont, a növekvő költségek és a rendezvények növekvő száma miatt már a borászok sem tekintenek úgy rá, mint ahol kötelező a megjelenés. A boros kiállítók száma észrevehetően csökken, sokkal szellősebben állnak a standok a Vár több udvarában is a korábbi évekhez képest, sok nagy név is távol marad. 

Természetesen most is lehet épp elég bort találni a fesztivál négy napjára, de az utóbbi évekhez hasonlóan, két nap-este nekem bőven elég volt a borból és a forgatagból is, különösen úgy, hogy a második este sötétedés tájékán elsüllyesztettem a jegyzetfüzetet a táska mélyére és a köpködést is felfüggesztettem. Lássuk, mire jutottam addig, amíg fel nem áldoztam a szakmaiságot a hedonizmus oltárán.

A múltkori fehér egyveleg után jöjjön a vörös sereg. Jellemzően rövid jegyzetek, a pontszámok után a kóstolás hónapja szerepel zárójelben.

Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.