Július idusán érkezünk Tain-l'Hermitage barátságos kisvárosába. Rendkívül takaros és kellemes kultúrhelynek tűnik, mint a vidéki Franciaország úgy általában. A turizmus fősodra most messze elkerül innen, zavaró tényező a fasorban sincs. Egy nappal korábban még a Szent Bernát-hágón olvadozó hóbuckákat és a lomhán gurgulázó mormotákat csodáltuk. Itt „lent” azért elég meleg van, a dél már finoman próbálkozik, miközben még az Alpok hatása is érvényesül. Az egész települést az időtlenül legendás Hermitage domb brutális, kézzelfogható gránittömbje uralja. A mintegy 140 hektáros Hermitage Franciaország egyik leghíresebb termőhelye, a syrah fajta abszolút cru-je. Egyetlen szempillantással felmérhető, hogy az egész történet nem csak az altalajról, a kavicsokról meg a vízelvezetésről, hanem a tökéletes kitettségről szól. A nagy értékű termőhely az érett syrah apoteózisa, amely nem feltétlenül egyértelmű itt északon.
A totális véletlennek köszönhetem, hogy ezzel a borral egyáltalán összefutottam. Mi sem kellemesebb egy átlagos, dögunalmasan szürke március eleji napon egy 82-es Barsac-nál! Elképzelhetetlen és banális szituáció: benyitottam egy ajtón és látám, ahogy nagy vigyorgás közepette próbálnak meg „behatolni” ebbe a közel 30 éves palackba. Ahogy a százötven éves Madeira-knál szokás a hihetetlen távolba vesző történelmi korokat felidézni, nekem is önkéntelenül villannak be homályos pillanatképek. Miközben engem a nagyi potyogó krokodilkönnyekkel, de megállíthatatlanul vonszolt az óvodakezdés felé, 2500km-el arrébb derék bordeaux-i polgárok éppen hozzáfogtak az első trie-hez. Kis világomban megfoghatatlan távlatok...