A Borrajongó

Rioja-i kitekintés - 2015-es vörösborok + ráadás

2022. december 17. 06:00 - furmintfan

Közeledik az esztendő vége, lassan nyakunkon az ünnepek és jönnek az évzáró borozgatások is. A szokásos különböző mindenki hoz 1(-2-3) bort jellegű borozgatások közé sikerült még beékelni egy tematikus sort is december közepére. Összegyűlt itthon néhány 2015-ös évjáratú bor Rioja-ból, arra gondoltam, ideje lenne ezeket sorba rendezni és együtt megkóstolni. A sor gerincét tehát ezek palackok adták, szám szerint 5 darab. A kóstolót egy szintén rioja-i fehér házasítással vezettük fel, zárásként pedig egy 10 éves nagyágyút is bontottunk a borvidékről.

rioja2015plusz_8.jpg

A palackokra szerencsére nem lehetett panasz, bontáskor mindegyik remek állapotban volt, másnapra is csak egyikükkel kezdett ki az oxigén. Az egyetlen fehérbort is szerettük, a vörös sor színvonala többnyire szépen felépítve ívelt felfelé, az utolsó két tétel pedig abszolút feltette az i-re a pontot.

rioja2015plusz_2.jpgBodegas Campillo Blanco Fermentado en Barrica 2019
65% viura (macabeo) és 25% chardonnay házasítása francia és amerikai hordókban erjesztve és érlelve. Az illatot a hordó uralja, de kétségtelenül jó minőségű hordó: édesfűszerek, enyhe füstösség, vanília, virágok, pörkölt mogyoró. A test legfeljebb közepes, a hordó lenyomata a kortyban is elég határozott, a savak jól kezdenek, a korty közepe azonban már inkább krémes. A fűszereken és pörkölési aromákon túl viszonylag neutrális fehér húsú gyümölcsös, almás, citrusos aromákat mutat, a lecsengés is fűszeres. Abban nem vagyok biztos, hogy egy komolyabb fehérboros kontextusban ilyen jól szerepelne, de így, magában szerettük. 6p

rioja2015plusz_3.jpgBodegas Lan D-12 Crianza 2015
100% tempranillo új, 65%-ban amerikai és 35%-ban francia hordókban érlelve. Virágok, fűszerek, piros és sötét bogyós gyümölcsök színezik az illatot, ahogy levegőzik és melegszik, egyre tágabbá nyílik a spektrum, intenzívebbé válik az illat, még őszibarack, capuccino és kókusz is bevillan. Viszonylag karcsú, nyúlánk testű bor, remek sav és finomszemcsés tannin keretezi a közepes testet, ahogy nyílik, mintha a tannin is egyre barátságosabbá válna. A korty középtájon kicsit lehetne tömörebb, a lecsengés is nagyjából közepes, de ezzel együtt is nagyon élvezetes és jól iható a bor. Amarena meggy, fekete cseresznye, szilva és édesfűszerek színezik, idővel egy kevés őszibarack itt is bevillan. Modern, élénk, populárisra hangolt, könnyen szerethető bor. 6p+

rioja2015plusz_4.jpgBodegas Roda Sela 2015
82% tempranillo, 10% garnacha és 8% graciano, 12 hónapig részben új, részben használt francia hordókban érlelve. Kicsit zárkózott és tompa az illata, egyértelműen a kifejlett stádiumban, érett piros gyümölcsöket, málnás savanyúcukrot, gyógynövényeket idéz. A közepes testet kellően élénk sav és finomszemcsés tannin határolja, az előző bor után egy fokkal kerekebbnek, teltebbnek hat. A sok érett piros gyümölcs és talán az alkohol minimális édességet kölcsönöz a bornak, a málnás, meggyes, szamócás aromákat egy kevés ánizs és gyógynövény egészíti ki, a lecsengés kicsit poros érzetű. Kezdetben jobban szerettük, mint a D-12-t, de ahogy az összeszedte magát, a frissessége beelőzte a Sela-t. Másnapra kifejezetten megkopik a gyümölcsösség, földes, kávés, medvecukros, és már kezdődő oxidációt is sejtető aromák veszik át az uralmat. 6p

rioja2015plusz_5.jpgTelmo Rodriguez Bodega Lanzaga Lanzaga 2015
Tempranillo, graciano és garnacha 14 hónapig 1500-2500 literes és 225 literes hordókban érlelve. Leheletnyi nedves szőrös animalitással nyit, majd intenzív gyümölcsös aromák következnek, pici édesfűszerrel kísérve. A húsos kortyot élénk, már-már citrusos érzetű savak vezetik, a tannin érett, enyhén poros érzetű, a lecsengés hosszan tart és kicsit szárít. Vonzó gyümölcsösség szövi át az aromatikát, meggy, fekete cseresznye, bogyós gyümölcsök, szilva, a hordó fűszeressége szépen kísér. Másnap a csokoládés, édesfűszeres, édesgyökeres jegyek nyernek több teret a gyümölcsökkel szemben, de a bor továbbra is dinamikus, élénk. Az utána következő bornál könnyebben érthető és szerethető, míg amaz mélyebb és titokzatosabb, de a végén nagyjából hasonló szinten állapodtak meg. 7p

rioja2015plusz_6.jpgC.V.N.E. Reserva 2015
85% tempranillo, 15% mazuelo, graciano és garnacha vegyesen, 2 évig francia és amerikai barrique hordókban érlelve. Kezdetben ez is kicsit visszafogott, kimért illatban, majd elég sokat változik. Először meggyes, fekete cseresznyés, sötét bogyós gyümölcsös, szilvás, keleti fűszeres díszítéseket villant, a szárazpróbában csodaszép virágokkal, majd vasas, véres jegyek is feltűnnek, az intenzitás pedig kicsit csökken. Másnapra megint gazdagon fűszeres, szilvás, sötét gyümölcsös jegyeket mutat, ez a fűszeresség mélyebb és komplexebb is, mint az eddigi borokban, egzotikus felhangokkal. Szájban közepes test, egységes szerkezet, jó sav, szépen integrált tannin, közepesnél hosszabb lecsengés jellemzi, a végén rágósabbnak tűnik a korty. Tömörebb, koncentráltabb, sűrűbb, mint az eddigi borok. Érett meggy, feketecseresznye, a háttérben izgalmas egzotikus fűszerek, a finisben étcsoki, közben minimális véres-vasas motívum ízben is bevillan. 7p

rioja2015plusz_7.jpgBodegas Muga Reserva Selección Especial 2015
70% tempranillo, 20% garnacha és 10% mazuelo és graciano vegyesen, 26 hónapig francia hordókban érlelve. Gyönyörű illat, a 30%-nyi mazuelo, graciano és garnacha piros gyümölcsöket csempész a tempranillo meggyes, fekete cseresznyés aromái mellé, ezt zseniális egzotikus fűszeresség (vanília, kardamom, fahéj) kíséri, a háttérben hűvös narancshéjas, gyógynövényes, mentás jegyekkel. A húsos, tartalmas korty kiváló egyensúllyal és eleganciával találkozik, a lendületes savak és a határozott, mégis finoman masszírozó tannin egyaránt szépen illeszkednek a bársonyos kortyba. Az érett gyümölcsök - meggy, málna, szamóca - és az egzotikus fűszeres jegyek körtáncot járnak szájban is. A CVNE után kicsivel szellősebb, elegánsabb és talán kifinomultabb, bár koncentráció és struktúra terén sem támadhat hiányérzetünk. Ez a bor inkább finesszel, mint erővel hódít. 8p-

rioja2015plusz_1.jpgRamón Bilbao Mirto 2012
A pincészet csúcsbora, 100% tempranillo, 2 évig francia hordókban, majd 2 évig palackban érlelve. A színe élénk bíbor, ránézésre a kornak semmi jelét nem mutatja. Elbűvölő illat, keleti fűszerek, tömjén, szantál, gyógynövények, eukaliptusz, ánizs, füst kibogozhatatlan kavalkádja, fekete bogyós gyümölcsökkel és fekete cseresznyével a háttérben. Másnap ezek mellett étcsokoládé és pici kátrány (szerencsére csak a komplexitást fokozó mértékben) is bejelentkezik. A test erős közepes, a korty sűrű, de szinte narancsos érzetű, dinamikus savak mozgatják remekül, a hordó határozott, de szépen besimul és elképesztő fűszerkavalkádot hoz a borba a lédús, érett sötét gyümölcsök mellé. Így az egyensúly és az elegancia sem szenved csorbát, és a beltartalomra sem lehet panasz. Az aromák intenzitása nem lankad, érett fekete cseresznye, erdei gyümölcsök, vérnarancs, vonzó egzotikus fűszeresség, gyógynövények alkotják a komplex ízképet. 10 évesen is bőven van benne tartalék, eleven, dinamikus, ugyanakkor kiegyensúlyozott és tartalmas, gyönyörű bor, ereje teljében. 8p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6518003200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása