A Borrajongó

Tetten érhető fejlődés – Sauska 113

2013. december 14. 06:00 - ungert (törölt)

Talán túl sokat vállal az a bor, ami egyszerre akar belépő lenni a magyar és világfajták eleinte közönségmegosztó világába, de szeretne jó ár/értékű pincealap is lenni, ráadásul úgy, hogy jó ivású, élvezhető marad a kevésbé savtoleráns fogyasztók számára is (az alapfurmintra ez nem áll). A 113-as cuvée tündöklése nem a friss évjárattal kezdődött, s bár eddig sem volt különösebb ok a panaszra, vagy az időjárás, vagy a pincekoncepció miatt nekem az eddigi évjáratok kevésbé tűntek kiforrottnak. A friss évjáratnál beállt az egyensúly; olyan bor készült, amelynek már én is szívesen kelek védelmére. Izgalmas volt egymás mellett kóstolni 2011-et és ’12-őt, a fejlődés minden cseppben tetten érhető. 

cuvee113_20112-380x240.png

Sauska Cuvée 113 2011

Öt fajta (furmint, sárgamuskotály, hárslevelű, sauvignon blanc, chardonnay) házasítása. A java tartályban volt, a tíz százaléknyi hordó nem érhető tetten semmilyen formában. Illatát a citrusfélék vezetik. Kissé lineárisnak, egyszerűnek hat, cserébe rendkívül frissítő és vidám. Kóstolva nyoma sincs a meleg évjáratnak; tekintélyes mennyiségű sav maradt meg benne, amelynek köszönhetően él és vibrál a bor. Élettel teli, vitális bor, de a savak a második pohár környékén kissé zavaróvá válnak, átlépik a toleranciaszintemet. Nem sok, de egy árnyalatnyival több részletgazdaságot hiányolok belőle. 4 pont. (2 300Ft)

 Sauska Cuvée 113 2012

Egyel idősebb társával megegyező technológiai koncepció és fajtaösszetétel, mégis egy egész kategóriával fölötte játszik. Talán az évjárat, talán a szüreti időpont megválasztása volt jótékony hatással a végeredményre, nem tudom. Az illat itt is citrusorientált, de rengeteg apró, finom részlettel; zöldfűszerek, tea, hosszabban pörgetve még trópusiak is feltűnnek. Nemcsak élénk, végre van mélység, gazdagság is. A savak kevésbé zúzósak, van idő és erő figyelni a részletekre; a korty telt, gazdag, a savakon túl határozott gyümölcsélményt is nyújt, a lecsengés hosszú, fűszeres. Élvezetes, finom bor, demonstrációs célra bárkinek, bármikor megmutatnám. Meg is fogom. 5,5 pont, best buy. (2 300Ft)

[A képet a pincészet weboldaláról metszettem.]

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr805688325

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2013.12.15. 19:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.14. 11:28:10

A hétvén ittam a '11-est, csak egyetérteni tudok. Érdekes, hogy mennyire érezhető benne a chardonnay, pedig alig több, mint 10% van benne.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.14. 11:30:39

@akov: Abszolút. Érdekes, hogy ilyen alacsony jelenlét esetén csak a muskotályos fajták szokták átverekedni magukat a házasításon egyébként.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.12.14. 11:32:55

Megleptél a 4 ponttal. Én a 2009, 2010, 2011 Cuvée 113-at kóstoltam össze nyáron, és a 2009, 2011 simán hozta az 5+ pontot (asszem muskotály 2010-ben volt benne először), a 2010 meg a 4-et. A 113 szerintem évről évre egy nagyon okosan összerakott bor, a részletgazdagság hiányával csak a 2010-es évjáratnál volt gondom, na ott a savak mindent átvágtak (kíváncsi lennék, azt mennyire tennéd :)). Nem vagyok egy nagy Sauska Tokaj-hívő mellesleg, mert az eddigi tokaji boraik nagy része véleményem szerint eltévedt az erdőben, de a 113 minden évjáratból jó választás volt. A 2012-es 113-at nem kóstoltam még.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.12.14. 11:37:37

@furmintfan: A 2010-est kóstoltam két évvel ezelőtt, valami szilveszteri összejövetelen, határozottan éles volt, ennyire emlékszem belőle. Aztán az is lehet, hogy '11 csak '12 mellett 4 pont, de ilyen erős kontextusban nem tudtam feljebb pontozni.

Az a helyzet, hogy a tokaji Sauska-borok többségében nem érzem kiforrottnak a hordóhasználatot. Túl sok, eluralja a bort, nem érezni a gyümölcsöt bennük. Ahol viszont nincs, vagy minimális a hordó, azon borok egytől-egyik kiválóak.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.12.14. 16:34:31

@ungert: @furmintfan: nemtom már hol és mikor írtam, de másik borásztól származó infó szerint nem adnak (elég) szabad kezet a borásznak (aki állítólag elég jó!), viszont nagy számban veszik a francia fahordókat. sztem más úton kéne nemzetközi sikert elérni Tokajjal ez mégsem a McDonald's kategóriája!:-)

Tamás utolsó mondata egyébiránt egybecseng az én tapasztalatommal - mondom most, hogy az adminok ilyen jól elbeszélgettek...:-D

wine underground 2013.12.29. 14:26:45

A 2010-es épp tegnap volt a poharamban: kristálytiszta, lendületes, nemzetközi stílusú bor, illatában citrusfélék, főleg ananász. A bor meghatározó eleme a határozott savkészlet, volt akinek ez már túl sok volt, nekem ezzel együtt tetszett. Szívesen megnézném újra egy-két év múlva.

2014.02.08. 06:02:58

Közszolg: a '11-es 113 most épp 2250 a Tescóban.

(Sok benne a mix de még mindig iható és finom)
süti beállítások módosítása