A Borrajongó

Egy hónap Mátra - Kékhegy Zweigelt 2017

2020. június 08. 06:00 - furmintfan

Piroska Tibor és Piroska-Orbán Szilvia közgazdászként dolgoztak a fővárosban, Budapestről költöztek Gyöngyöspatára és itt alapították meg kis családi birtokukat, a Kékhegy Pincét. Az első területeket 2010-ben vásárolták, az első borok a 2013-as évjáratból készültek el. 2016 óta ökológiai gazdálkodást folytatnak a szőlőben, a a látványos, hétszintes pincesoron található pincében is minél kevesebb beavatkozással készülnek a borok. A rajzolt mesefigurákkal díszített címkék szépen tükrözik a szimpatikus fiatal házaspár szerény, barátságos személyiségét.

kekhegyzweigelt2017.jpgÉrdekes, hogy bár számos mátrai borász a kék szőlőfajták közül a kékfrankosban látta meg a legnagyobb lehetőséget, Piroska Tibor nem rajongója a fajtának. A fiatal borász egyébként is azt vallja, hogy a borvidék még keresi az identitását és a legmegfelelőbb fajtákat, így ő is folyamatosan kísérletezik, hogy megtalálja az adott terroir-hoz legjobban passzoló, azzal leginkább összhangban lévő szőlőfajtát. A három hektáron jelenleg cserszegi fűszeres, tramini, szürkebarát, zöldveltelini, cabernet franc, zweigelt és blauburger terem. A kékfrankosra reális alternatíva lehet a pincénél a zweigelt. A legenda úgy tartja, hogy ez a bor egy vakon kóstolt kékfrankos-sorban el is lopta a show-t a helyi pályatársak kékfrankosai elől. :)

Kékhegy Zweigelt 2017
A hűvös Úrráteszi-dűlő magas mésztartalmú agyagtalaján termő éves tőkék szőlőjéből készült a bor, amely 12 napot erjedt héjon kézi csömöszölés mellett, majd tartályban fejezte be az erjedést, szűrés és derítés nélkül került palackba.
Tartályminta korában kóstoltam úgy másfél évvel ezelőtt, és akkor ígéretes volt. A színe szinte átláthatatlanul sötét, bíbor árnyalatokban játszik. Meleg hangulatot áraszt, érett kék és fekete bogyós erdei gyümölcsök, sötétre érett meggy határozza meg az aromatikát. Első nap egy időre bevillant egy érdekes korianderzöldes motívum is, és egy halvány fűszeres vonal egyébként is végig megbújik a háttérben. A korty kiegyensúlyozott és tartalmas, puhán ölelő. Savai úgy tudnak lendületesek maradni, hogy nem tolakodnak az előtérbe, egy kevés tannin érezhető, mégis bársonyos a textúrája, a hordó nem hiányzik a borból. Ízben is visszatérnek az illat sötét gyümölcsei és diszkrét fűszeressége. Érdekes, karakteres bor. 6p- (3500-4000 Ft - Kálvária Pince, Borbanutazunk)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4715742502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.