A Furmint Február beharangozója után most következzen egy rövid bejegyezés magáról az eseményről. Azért rövid, mert idén csak szűk 3 órát töltöttem az eseményen, elmaradt a maratoni furmintozás. Tavaly kivételesen a borvidéken sem jártam, így a szokásosnál is több a pótolni valóm az utóbbi évek borterméséből, ezt ilyen rövid idő alatt persze lehetetlen behozni. A szűk három óra végül éppen egy tucat pince meglátogatására volt elég, címszavakban következnek a tapasztalatok.

Az már évek óta általános meglátás a Furmint Február mezőnyéről, hogy egyre egységesebb az átlagszínvonal a borok tekintetében, nincsenek hibás tételek, cserébe, vagy talán éppen ezért nehéz is igazán kiemelkedni a mezőnyből. Szűkre szabott időmben nem léptem járatlan utakra, "megúszósra" vettem a figurát. Inkább jól ismert pincészeteknél kóstoltam, de rengeteg ismerős és ismeretlen pince is kimaradt, így aki új felfedezésekre vagy nagy meglepetésekre kíváncsi, az most valószínűleg csalódni fog.

A múltkor megénekelt fantasztikus aszú mellett még két 2013-as borral készültem a január végi évnyitóra, egy osztrák kékfrankossal és egy német riesling-gel. A vöröset elvitte a TCA, a cserepalack még várja a következő adandó alkalmat sorsának beteljesülésére, a rajnai rizlinggel viszont nem volt semmi probléma, sőt, kiválóan szerepelt.

Erősen indult 2024, a január nem volt száraz, az első két hét még csendesen telt, utána viszont egymást érték a naptárban a borkóstolók. A hónap végére még szűk körben beiktattunk egy kis évnyitó borozgatást is, arra tartogattam ezt a különleges aszút, amely komoly nemzetközi elismerésben részesült néhány évvel ezelőtt. A Wine Enthusiast munkatársa, Jeff Jensen 2020-ban 100 pontot adott rá, ezzel ez volt az első tokaji bor, amely kiérdemelte náluk ezt az elismerést. 2013 volt egyébként a főborászként Áts Károlyt követő Osváth Fruzsina első évjárata, aki nagyon fiatalon rögtön egy kiemelkedően jó évből készíthetett borokat, több dűlőszelektált aszút, köztük ezt a bort a mádi Szent Tamásról.