A Borrajongó

Nyári borpár(baj)ok 2023

2023. augusztus 31. 06:00 - furmintfan

Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

 parbajok.jpg

Az első magyar duóhoz két, könnyedre hangolt és széles körben elérhető tokaji furmintot választottam egyrészt Sauskáéktól, másrészt a Carpinus Borászattól. Igazság szerint egyiket sem éreztem klasszikusan "furmintosnak", ettől függetlenül mindkettőt kedveltem.

nyariborparbajok2023_1.jpgCarpinus Furmint 2021
Friss gyümölcsös illatában őszibarack, citrusok, fehér virágok, a háttérben mandarin és alma. A kifejezetten könnyed testet feszes savak repítik, amire még egy kevés CO2 is rásegít. Az alkohol alacsony, a maradékcukor off-dry érzetet kölcsönöz a bornak. Ízében citrusfélék keverednek sárga húsú gyümölcsökkel, őszibarackkal, almával és minimális trópusi színezettel. Az egész bornak van egy kis riesling-es beütése, szerkezetben és ízvilágban egyaránt és jól is csúszik. 5p+

Sauska Furmint 2021
Enyhe fülledtséggel nyit, majd hűvös karakterű fehér húsú gyümölcsös, enyhén gyógynövényes illattal találkozunk. Teltebb, mint a Carpinus, magasabb az alkohol is, de még határon belül marad (13%), a kerek, arányos kortyban enyhe krémesség is érezhető. Citrusok, fehér húsú gyümölcsök, alma, körte mellett a háttérben érintésnyi vanília és vajas keksz is megjelenik ízben - mintha egy seprőn érlelt chardonnay is adta volna az ihletet - , valamint minimális sósság is. Kicsivel most neutrálisabbnak, visszafogottabbnak tűnt, mint tavasszal. 6p-

 

A második magyar borpár(baj) résztvevői chardonnay-k a Balaton környékéről, löszös talajról: Sike Balázsé Lesencefaluról, Légli Gézáé Szőlőskislakról. Mindkettő remek példa arra, hogy lehet okosan adagolt hordóval megtámogatott, de elsősorban gyümölcsökre építkező bort készíteni a fajtából.

nyariborparbajok2023_2.jpgKislaki Matacs Chardonnay 2021
Az illat élénk és gyümölcs-centrikus: őszibarack, sárga alma, sárga szilva, érett egres, a háttérben némi vajas keksz. Kóstolva is a gyümölcsök viszik a főszólamot, a hordót szinte nem is érezni, minden alkotó tökéletesen besimul a selymes, kerek kortyba. Sárga húsú őszibarack, alma, érett egres, némi trópusi gyümölcs, mangó sorakozik fel ízben is, a háttérben csak diszkréten jelennek meg a vajas kekszes, fűszeres jegyek. 6p

Sike Balázs Pincéje Chardonnay 2021
Fehér húsú gyümölcsökkel, almával, körtével, ananásszal nyit az illat, a fűszeres, vajas kekszes, krémes jegyek a levegővel érintkezve erősödnek, a gyümölcsökhöz banán csatlakozik. A lendületes kortyot dinamikus savak vezetik, a hordó és az alkohol is picit jobban érezhető, mint a Kislaki bor esetében. A fehér húsú gyümölcsök, citrusok, sárga alma, ananász, banán mellett a hordó fűszeressége ízben is jobban érvényesül. 6p-

 

A fehérborok esetében a külföldi szekciót spanyol verdejo-k alkotják, természetesen Rueda borvidékéről. A verdejo ideális sauvignon blanc-alternatíva lehet, a világfajta harsányságát kevésbé kedvelők is tehetnek vele egy próbát.

nyariborparbajok2023_3.jpgBodega Cuatro Rayas Azumbre Verdejo 2022 Rueda
A vártnál visszafogottabb illatban citrusok, trópusi gyümölcsök (ananász) és némi fehér húsú gyümölcs (őszibarack) jelentkezik. Szájban intenzívebb, de nem harsány, citrusok, fehér húsú őszibarack, zöldalma, egy kevés ananász és minimális sósság érezhető. A savak kellő élénkséget adnak, a korty ugyanakkor kerek és sima, pici maradékcukor kerekít rajta. 5p+

Bodegas Protos Verdejo 2022 Rueda
Illatában először citrom, lime, citromhéj dominál, majd egy kevés trópusi gyümölcs és zöldpaprika is bevillan. A lendületes kortynak a feszes savakon túl a minimális szén-dioxid szinte már enyhén csípős, bizsergető érzetet kölcsönöz. Melegebb karakterű és teltebb bor, mint az Azumbre. Ízében trópusi gyümölcsök, különféle citrusok, mérséklet égövi fehér és sárga húsú gyümölcsök keverednek, minimális zöldpaprika és finom fanyarság mellett. 6p-

 

Eredetileg nem terveztem rosé-párbajt, de spontán beleszaladtam egy hiperes akcióba, így viszont már adta magát, hogy összemérjem egy villányi és egy szekszárdi pincészet  magasabbra pozicionált rosé-ját.

nyariborparbajok2023_4.jpgJammertal Grand Rozé 2022
100% pinot noir. Viszonylag érettebb piros gyümölcsös, közepes intenzitású illatot mutat: málna és eper tejszínhabbal, pici mangó, őszibarack és virág a háttérben. A korty jól kitöltött, a két bor közül ez teltebb, finomabbak a savai is, miközben kis krémesség is kerekíti. A piros gyümölcsök - málna, eper, cseresznye - mellett pici tejszín, mandarin, őszibarack, mangó és enyhe grapefruit-os kesernye villan fel, miközben a kortyot végig minimális édességérzet kíséri. 6p-

Lajvér Premium Rosé 2022
Merlot és syrah. Élénk illatában eper, cseresznye, majd pici meggy és némi citrus, vérnarancs tűnik fel. Ez a bor vékonyabb és feszesebb, mint a Jammertal, a korty lendületes, minimális maradékcukor talán lehet benne. Ízében savanykás piros gyümölcsök és citrusok dominálnak, meggy, vérnarancs és pink grapefruit formájában. 5p+

 

A magyar vörösbor párbajhoz két friss, jó ivású syrah-t választottam Günzer Tamástól és Lelovits Tamástól. A fajta szerintem kifejezetten jól tud működni a Villányi borvidéken, de természetesen nem kell Észak-Rhone-t idéző borokat várni innen.

nyariborparbajok2023_5.jpgGünzer Tamás Syrah 2021
Füstölt hús, némi egzotikus fűszer, szilva, szeder, rumpuncs, pici bőr és pörkölési aromák keverednek illatában, másnap a füstösség visszafogottabbá válik. A korty kerek, gömbölyű, de jó tartású savak és bársonyos tannin keretezi a közepes testet. A sok érett sötét gyümölcs és a hordó fűszeressége mögött enyhe bőrösség is felfedezhető. Meleg érzetet keltő, jól elkészített bor, a hordó lenyomata ebben a tételben erősebb. 5p+

Lelovits Tamás Syrah 2021
Szeder, kék áfonya, szilva, némi kék virág és keleti fűszer érkezik illatban, majd halványan egy kis füstösség is, de a két bor közül egyértelműen ez a gyümölcsösebb. Közepes testű bor, selymes textúrával, kerek savakkal. Ízében is az érett sötét bogyós gyümölcsök viszik a prímet, a háttérben pici bors és keleti fűszer (szecsuáni bors) és szójaszósz mocorog. Számomra egy fokkal simább, harmonikusabb, gyümölcsösebb, mint a Günzer Syrah. 6p-

 

A külföldi vörösbor duó zárja a nyári sort, két kiváló ár-érték arányú portugál házasítás két kiváló borászattól, a Douro völgyéből. A portugálok már a belépő szint közelében is igen kellemes és jó ár-érték arányú vörösborokat tudnak kihozni, ez a két bor is szép példa erre.

nyariborparbajok2023_6.jpgNiepoort Fabelhaft Tinto 2021 Douro
Az illata aránylag visszafogott, érett szilvát, sötét meggyet idéz, minimális fülledtség marad benne. Kóstolva közepesnél könnyedebb test, lendületes sav és bársonyos, finoman masszírozó tannin fogad. Érett meggy, szilva, fekete cseresznye viszik a prímet ízben, erdei gyümölcsök, szójaszósz adják a kíséretet. Valamivel könnyedebb, lazább szövésű és letisztultabb, mint a párja. 6p-

Quinta do Vallado Tinto 2021 Douro
Édesfűszerek, érett fekete cseresznye, erdei gyümölcsök meggy, pici kék virág érezhető illatában. Élénkebb, melegebb karakterű, mint a Niepoort, kóstolva pedig nagyobb test, magasabb alkohol és erősebb hordóhatás jellemzi. Az éppen közepes testhez jó koncentráció és határozott szerkezet társul. Ízvilága az illathoz hasonlóan a sötét bogyós gyümölcsös, fekete cseresznyés, édesfűszeres spektrumokon mozog, pici meggymagos fanyarság is felsejlik. Tartalmasabb és masszívabb, mint a Niepoort, de semmi nehézkesség nincs benne, belépő bornak egyenesen remek. 6p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr218198589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása